hu | fr | en | +
Accéder au menu

A klausztrofília határa

JPEG - 288 kio

Jay Shafer 2007-ben vált népszerűvé az amerikai nagyközönség előtt, amikor Oprah Winfrey televíziós műsora megismertette a nézőkkel a mikroház fogalmát. Abban az időben egy kilenc négyzetméteres, nyeregtetős, fedett bejáratú, zseniális ötletekkel zsúfolt, kerekekre szerelt házikóban élt kint a szabadban. Világos faszerkezet, a galérián lévő ágyon hófehér dunna: az egyszerű design rusztikus eleganciát kölcsönzött a házikó belsejének. Még egy kandallót is sikerült besuvasztania.

Shafer tíz év alatt szülőhazájától, Iowától Kaliforniáig három olyan mikroházban is élt, amelyet saját kezűleg tervezett és épített meg. Miután 2002-ben megalapította a Small House Society-t (a Mikroház Társaságot), elindított egy vállalkozást, amelynek célja olyan, az övéhez hasonló házak tervezése volt, amelyek ára nem haladta meg a 30.000 dollárt.  

Az elképzelésben minden benne volt a sikerhez: megoldást nyújtott a lakhatás és az ingatlantulajdon problémáira egy olyan Amerikában, amelyet a törleszthetetlen lakáshitelek éppen a katasztrófa felé sodortak, s mindeközben egy egyszerűbb, kiegyensúlyozottabb, környezetkímélőbb életmódot hirdetett. Shafer szerint a szűk tér jelenti az „igazi luxust”: mivel a ház nem emészti fel a jövedelmünk nagy részét és a takarítás sem rabolja el az időnket, így végre azokkal a dolgokkal foglalkozhatunk, amelyeket „igazán szeretünk csinálni” (1)

Az új ingatlanok átlagosan kétszáztizennyolc négyzetméteresek

A mértékletesség követői nincsenek híján a meggyőző érveknek. Shafer arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben az Egyesült Államokban 1950 és 2000 között az átlagos háztartás mérete egyre kisebb lett, az újonnan átadott ingatlanok területe több mint kétszeresére nőtt, azaz kétszáztizennyolc négyzetméterre, ami négyszerese a nemzetközi átlagnak (2) . Shafer egy háromszázhetven négyzetméteres házban nőtt fel, amely szülei számára a sikeres életet szimbolizálta. Azonban a ház egyes helyiségeit, mint például az étkezőt, szinte sohasem használták. „Az emberek, amellett, hogy szeretnek olcsón sokat enni, arra törekszenek, hogy minél olcsóbban minél nagyobb házat vegyenek” – jegyzi meg Shafer fanyarul. (3)

Számos amerikai államban törvényileg szabályozzák az ingatlanok minimum területét, ami ügyeskedésre kényszeríti a mikroház-tulajdonosokat: építményeikre kerekeket szerelnek, nem azért, mintha utazni akarnának, hanem mert így ideiglenes lakhelynek számít, amelyre más szabályozás vonatkozik. Shafer elítéli ezeket a szabályozásokat, hiszen amellett, hogy a lakásárak már így is megfizethetetlenek, akadályozzák, hogy az utcán élő emberek tömegei otthonhoz juthassanak. Shafer néhány szellemi követője úgy gondolta, hogy a mikroházzal végre sikerült megoldást találni a hajléktalanok lakhatási problémáira. Wisconsinban az Occupy Madison mozgalom (az Occupy Wall Street helyi változata) önkéntesei 2014 novemberében az adományoknak köszönhetően kilenc újrahasznosított fából készült mikroházat építettek fel. Texasban, Kaliforniában és Oregonban hasonló mikroházfalvak születtek, amelyek a hajléktalanok „sátortáborait” hivatottak felváltani masszívabb formában: a lakóegységeket a közös konyha és a vizesblokk köré építették fel. (4) Egy kaliforniai művész pedig egy olyan 100 dolláros kunyhót álmodott meg, amely a megtévesztésig hasonlít egy kutyaházra. (5) 

Shafer „klausztrofilnek” vallja magát, és az, akinek volt gyerekkorában kis házikója, érti, hogy mire gondol. Vitathatatlan, hogy a kis tereknek van bizonyos varázsuk. A menedék, a búvóhely archetípusának felelnek meg, ahol a falak amennyire csak lehet, megközelítik a test határait. Egy olyan társadalomban, amely egyfolytában felesleges szükségleteket próbál ránk erőltetni, mámorító büszkeség önti el az embert, ha a kevesebbel is beéri. Másrészt a lakhely apró mérete játékos, kalandos dimenziókat tár fel, olyan, mintha az ember újra gyerekkorának babaházába csöppent volna. 

Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy ha huzamosabb ideig tartózkodunk szűkös térben, az fáradsághoz, kimerültséghez, frusztrációkhoz vezethet. Egy idő után megelégeli az ember, hogy ha nem akarja beverni a fejét a plafonba, akkor behúzott fejjel kell felmásznia este a manzárdos galériára vagy, hogy könyökét szorosan testéhez szorítva kell tusolnia. Ha ketten vagy még többen élnek így együtt, néha kedve támadhat az embernek, hogy az ajtót magára csukva egy órácskát egyedül töltsön – és ha lehet, nem a wc-n. Amennyiben hajléktalan családok elhelyezéséről van szó, inkább a „Jobb napok házát” ajánlanánk: ez egy ötvenhét négyzetméteres, előgyártott faelemekből álló szerkezet, amelyet 1956-ban Pierre abbé (6) megrendelésére tervezett Jean Prouvé francia építész, azonban a prototípust végül sohasem engedélyezték. 

Kérdéses azonban, hogy az ötlet nem visszafelé sül-e el, s az apró tér „ötletes” hintaja nem változik-e vissza a rossz lakhatási körülmények tökhintójává. 2013 januárjában Michael Bloomberg, az akkori New York-i polgármester bejelentette egy huszonháromtól harmincnégy négyzetméteres nagyságú lakásokból álló, párok és egyszülős családok beköltözésére alkalmas mikrolakás-telep megépítését, amelynek átadását 2015 őszére tervezik. Az építési projekt alapgondolata az, hogy nagy ablakok, balkonok és közös terek (teraszok, mosodák, edzőtermek) kialakításával minimálisra csökkentsék a szorongásérzetet. A szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a sokak számára elérhetetlen lakásárakra adott effajta válasz csak illúziókat kelt és veszélyeket hordozhat magában. Egyikük úgy véli, hogy ez a konstrukció „fantasztikus” a huszonéveseknek, azonban a népesség más korcsoportjai számára teljességgel alkalmatlan. Képzeljük csak el, milyen rosszul érezhetik magukat a lakók, amikor esténként csak szűkös lakóegységükben és a szomszédoktól túlzsúfolt közös helyiségekben tartózkodhatnak. Ezek a helyzetek – figyelmeztet a szakember – növelik az otthon elkövetett erőszak és a függőségek kialakulásának kockázatát. Ezenfelül az összecsukható ágyak és asztalok elpakolása plusz napi feladatot ró a lakókra, ami egy idő után kellemetlenné válik: a lakók felhagynak a folyamatos rendezkedéssel és csak egy még kényelmetlenebb környezet alakul ki. A gyerekek koncentrációzavaroktól szenvednek majd, ami hátráltatja őket iskolai előmenetelükben. Végül pedig az, hogy a lakók nem tudnak barátokat fogadni, tönkreteszi szociális és szerelmi életüket. (7)

Lehet-e a végletekig alkalmazkodni?

Persze fontos, hogy vannak olyan emberek, akik leleményes ötletekkel képesek kijátszani a rendszert és módot találnak arra, hogy elbújjanak előle. De elodázhatjuk-e a végtelenségig, hogy szembenézzünk a rendszerrel? Meddig lehet fenntartani a kényszerből elviselt állapothoz való végletekig vitt alkalmazkodást? Amikor Shafer azt mondja, hogy a mikroház előnye az, hogy nem emészti fel az ember jövedelmét, tulajdonképpen beismeri, hogy napjaink Amerikájában a lakhatási költségek megfizethetetlenek. Egyfajta természeti törvényt alkot belőle, pedig csupán egy gazdasági adatról van szó, amely egy bizonyos számú emberi döntés és a politikai erőviszonyok következménye. Az amerikai jelzáloghitel-válságot a bankok felelőtlensége robbantotta ki a lakásvásárlás mértéktelen hirdetésével. A living small (élj kicsiben) követői tehát épp azt a helyet foglalják el, amit az igazságtalan társadalmi rend kijelöl nekik. Összehúzzák magukat, hogy beférjenek a számukra kijelölt lyukba és azt állítják, ezzel legtitkosabb álmuk vágyik valóra.

„Egy jól leélt élet kézzel fogható boldogsága – írja könyvében Shafer – felér ezernyi vehemens tiltakozással.” Ahelyett, hogy „arra pazarolnánk az energiánkat, hogy megpróbáljuk megváltoztatni a fogyasztói társadalmat”, inkább „saját példánkkal mutassunk utat”. Miért is ne? Azonban meg kell jegyeznünk, hogy ez nem minden esetben működik. Nem működött például annak a személynek az esetében sem, aki legtöbbet tette hozzájárult a fogalom népszerűsítéséért. Oprah Winfrey lelkesedett az ötletért, de annyira azért mégsem, hogy magáévá tegye az „igazi luxus” elvét. Az amerikai televíziózás uralkodónője rendelkezik egy 85 milliós palotával Kaliforniában az „Ígéret földje” névre keresztelt hatalmas birtokán, egy lakással Chicagóban, egy villával Kolorádóban, két rezidenciával New Jersey-ben, eggyel a Miami-öbölben és Georgia államban, egy hétvégi házzal Hawaii-ban (itt ünnepelte 50. születésnapját Michelle Obama 2014-ben), és egy másikkal Antigua szigetén, az Antillákon. Ezek között természetesen a magánrepülőjén közlekedik. A közép- és alsóbb osztályok gazdagsága nem tűnt el a semmibe: felbukkant valahol... mégpedig a gazdagoknál. Vajon hány Jay Shaferre lenne szükség, hogy ellensúlyozni lehessen egy Oprah Winfrey ökológiai lábnyomát?

Habár Shafer módszere sokak érdeklődését felkeltette, követőinek száma igencsak szerény: 2011-ben mindössze pár százan voltak az egész Egyesült Államokban. (8) 2014-ben az Oprah Winfrey Show „Mi lett velük?” rovata keretében újra felkereste Shafert, aki időközben megházasodott, két gyermeke született és egy negyvenhat négyzetméteres „palotába” költözött. A kert végébe állított régi legénylakását most irodaként használja. (9) Shafer belátja, hogy míg a mikroház kielégítheti egy ember, vagy egy pár igényeit, egy család esetében bonyolultabb a helyzet.

Persze egy kilenc négyzetméteres lakókocsi és egy tipikus amerikai családi ház túlméretezettsége között akadna hely a köztes megoldásoknak is…

Részlet Jay Shafer, Chez soi. Une odyssée de l’espace domestique [Otthon. Utazás a háztartás területén], (Zones, Párizs, 2015) c. könyvből.

Mona Chollet

Lipták-Pikó Judit

(1Inside a 96-square-foot home („Élet egy 9 négyzetméteres házban”), www.oprah.com, 2007. február.

(2Jay Shafer: The Small House Book (A mikroház-könyv), Tumbleweed Tiny House, Sonoma, 2009.

(3Merete Mueller & Christopher Smith: Tiny. A Story About Living Small, Speak Thunder Films, USA, 2013.

(4Tim Murphy: Home Petite Home, Buzzfeed.com, 2015. január 16.

(5Linda Federico-O’Murchu: Tiny houses: A big idea to end homelessness, CNBC.com, 2014. március 29.

(6Abbé Pierre, Péter apát. A II. világháború alatt ellenálló volt, majd a szegényeket és az utcán élőket istápoló hiteles viselkedésével elnyerte a francia lakosság egészének támogatását. 96 éves korában, 2007-ben halt meg.

(7Jacoba Urist: The health risks of small apartments, TheAtlantic.com, 2013. december 19.

(8Alec Wilkinson: Let’s get small, The New Yorker, 2011. július 25.

(9Jay Shafer, the man with a tiny house, has had to expand – just a little, HuffingtonPost.com, 2014. február 19.

Megosztás