Kényelmes brüsszeli papucsok

Kategória: 2015. május
Írta: Vicky Cann
Találatok: 5281

PantouflageEuropéenBrüsszel uniós kormányzati negyedében a mandátumok lejártával egyszersmind az átszervezések ideje is eljön. Míg a régi biztosok a karrierjük folytatásáról gondoskodnak, utódaik az ő egykori posztjaikkal ismerkednek. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság új elnöke azonban igencsak zavarba ejtő módon állította össze a csapatát.

A 2014. november 1-jén hivatalba lépett új Bizottság energia- és klímaügyi biztosa egy olajtársaság egykori elnöke, Miguel Arias Cañete lett, míg az egységes tőkepiac biztosi posztját egy volt iparági lobbista, Jonathan Hill nyerte el. A pénzügyi és gazdasági biztosi posztot Pierre Moscovici kapta, aki azelőtt szintén egy ipari lobbi, az Ipar Kör alelnöke volt; új kutatási biztosnak Carlos Moedast, a Goldman Sachs egyik vezető káderét nevezték ki, az új igazságügyi biztos pedig egy cseh milliárdos valamikori politikai tanácsadója, Vera Jourová lett.

Juncker választásait egy hosszú meghallgatást követően, - amely a brüsszeli intézmények által jól ismert diszkrét alkudozással zárult végül is jóváhagyták az uniós képviselők. A Parlament megelégedett azzal, hogy elérte a szlovén biztosjelölt visszahívását, akit az új kormány már nem támogatott.

A brüsszeli habos torta

Lássuk, miből áll a brüsszeli torta? A fő hozzávalók a cinkosság, a kölcsönös kisegítés és a mindenható intézmények. Az érdekellentétek sokasága pedig a hab a tortán. Csak kevés szabály létezik az uniós biztosok kinevezési folyamatára vagy az ezekhez hasonlóan felelősségteljes állásokra jelentkezők megfelelő profiljának megválasztására vonatkozóan. Mielőtt a jelöltek elfoglalnák pozíciójukat, részletezően nyilatkozniuk kell „anyagi érdekeikről”. A továbbiakban nem kezelhetnek „anyagi érdekeikkel” kapcsolatban álló ügyeket és nem beszélhetnek ilyen ügyekről még a hozzátartozóiknak sem. De ezen a megszorításon kívül – amely korlátozott, hiszen nem lehet tudni, mit jelent pontosan a „hozzátartozó” vagy az „anyagi érdek” fogalma – az uniós intézmények éppen olyanok, mint egy váróterem a pályaudvaron: a létező legkisebb elvárást támasztják a jelölt szakmai múltjával szemben.

Pedig Brüsszelben az uniós biztosok igen nagy hatalommal bírnak. Az Európai Bizottság ötszáz millió uniós polgár számára dolgoz ki rendeleteket és irányelveket, és ez nagyobbhatalom, mint az uniós tagállamok kormányfőié. A lobbik jól számoltak, Brüsszel ma – Washington után – a második legnagyobb üzletilobbi-főváros.

A brüsszeli „papucsokkal[i]” zsúfolt úton mindkét irányban közlekednek. Az úttest egyik oldalán, az Európai Bizottsághoz hasonló közintézményekhez vállalatvezetők vagy munkáltató szervezetek vezetői igyekeznek, hogy jobban érvényesíthessék cégeik érdekét. A másik oldalon az egykor magas hivatalt betöltő köztisztviselők vonulnak a magánszektorhoz, hogy jól megfizetett állásokban fejezzék be karrierjüket, ahol szaktudásukat és persze kapcsolati hálójukat is jól értékesítik.

Képzeljünk magunk elé egy lobbizási ügynökséget, amelynek az iparban érdekelt ügyfelei támogatni akarják a nagy transzatlanti piacot (TTIP)[ii] . Az ügynökség fölvesz egy volt uniós tisztségviselőt, aki azelőtt a nemzetközi kereskedelemben, iparban vagy mezőgazdaságban dolgozott. Így azonnal tudni fogja például azt is, hogy tudja kik a „jó” tárgyalópartnerek, mikor jön el a legmegfelelőbb pillanat a tárgyaláshoz, és melyik a legjobb szemszög, amely felkelti a köztisztviselő partner figyelmét. Az új munkatárs talán majd e-mail címeket is átad, vagy fontos telefonbeszélgetéseket bonyolít le, esetleg az lesz a feladata, hogy elsimítsa a konfliktust az ügynökség megbízói és a volt kollégái között.

Az ilyen eljárások haszonélvezői, a „papucsosok” nem látnak ebben semmi kivetnivalót, elvégre a törvényesség szigorú normái ellen nem vétenek. Meg aztán, attól fogva, hogy otthagyták az uniós intézményeket, hogyan is lehetne szemükre vetni egy érdekütközést, illetve, hogy lehetne őket megfosztani a hatalmuktól, ha már nem bírnak hatalommal? Sokan elvárják, hogy bármikor visszatérhessenek egy nekik tetsző uniós munkakörbe, vagy, hogy garantálják a „mindenkinek hasznára váló” jövés-menést, hiszen az elősegíti a kölcsönös megértést és a sikeres kommunikációt a magas rangú tisztségviselők és a magánszektor képviselői között.”[iii]

Az összeférhetetlenség határai

Elég csak egy pillantást vetnünk a közelmúlt eseményeire, hogy felmérhessük, mennyire nem hárult el az érdekütközés veszélye, és a „papucsosok” hogyan élhetnek vissza még mindig a hatalommal. 2010-ben például a német Günter Verheugen volt ipari és vállalkozási biztos[iv] az egykori kabinetfőnökével, Petra Erlerrel együtt alapította meg European Experience Company (EEC) néven bejegyzett tanácsadó cégét. Ez a cég, miközben a honlapja szerint „nem nyújt lobbi szolgáltatást”, ügyfeleinek mégis felajánlja, hogy hozzásegíti őket a „legjobb stratégiához, amellyel az európai uniós intézményekkel kapcsolatba léphetnek.”[v] Alig érezni a különbséget…

Az ír származású egykori kereskedelmi biztos, Charlie McCreevy visszatért dolgozni egy bankba, majd a Ryanair és Sentenial vállalat igazgatótanácsába. A bolgár Meglena Kunevát a BNP Paribas igazgatótanácsi széke fogadta, ahogy letelt a fogyasztóvédelmi biztosi mandátuma. Az osztrák Benita Ferrero-Waldner egy időben a külkapcsolatok felelőse volt a Bizottságban, mostantól viszont a München Re biztosítónál dolgozik. A belga Louis Michel pedig egyszerre két helyre is beszállásolt, miután otthagyta uniós posztját, ahol a nemzetközi együttműködésért, a humanitárius segélyekért és a kríziskezelésért volt felelős. Európai parlamenti képviselő lett, egyszersmind a Credimo ingatlanhitel-intézetnél is dolgozik.

E nagyszámú eset – csak néhány példát idéztünk – joggal váltotta ki a média rosszallását. Ennek következtében az uniós biztosokra vonatkozó szabályok megszigorodtak. A 2014-ben úgy húsz biztos távozott, akik másfél évig csak előzetes bejelentési kötelezettséggel vállalhatnak új, fizetett szakmai megbízatást továbbá – szintén másfél évig – tilos közbenjárniuk a Bizottságnál bármely, a régi funkciójukkal kapcsolatos tárgyban.[vi]

Régebben az előzetes bejelentési kötelezettség csak egy év volt, és semmilyen a lobbizást tiltó szabály sem létezett. De az új szabályok továbbra sem határozzák meg világosan, mit jelent a befolyással való visszaélés fogalma. Úgy tűnik, nem veszik figyelembe, hogy az európai biztosoknak közösségi döntéseket kell hozniuk: vagyis a felelősségük jócskán túlmutat a saját pénztárcájukon.

Hiába derül rendszeresen fény a fentiekhez hasonló ügyekre, a „papucsviselés” brüsszeli szokása nem tűnt el nyomtalanul, amint azt jól mutatja Viviane Reding esete. Ő, aki 1999-től 2014-ig megszakítás nélkül töltött be uniós biztosi tisztséget (jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárság témákban), 2014-ben európai parlamenti képviselő lett. A Bizottság áldásával nemrégiben elvállalhatott újabb funkciókat a Nyrstar bányászati társaság, valamint a Bertelsmann és az Agfa-Gevaert Alapítványok igazgatótanácsaiban.

Szűkszavú magatartáskódex

A volt uniós biztosok, mandátumuk lejárta után még három évig, bőséges kárpótlást kapnak, amelyet a jövedelmük 40-65 százalékában határoztak meg, vagyis körülbelül 8 332-13 540 euró a havi ellátmányuk. Ez a nagylelkű utógondoskodás biztosan megengedné nekik, hogy ne kelljen két kézzel kapkodniuk a felbukkanó első állásajánlat után, és az érdekek ütközését is lecsökkenthetné, úgyhogy logikusnak tűnne tizennyolc hónapról három évre változtatni a rájuk vonatkozó megszorításokat, és megtiltani nekik a lobbizást.

Az uniós biztosok keringőjébe nagyon gyakran a körülöttük lévő magas rangú hivatalnokok is beszállnak. Ők azok, akik az Uniót nap, mint nap működtetik, ezért a tanácsadó cégek, ipari lobbisták, ügyvédi irodák számára jó választást jelentenek. Ez főleg a frissen nyugdíjazott tisztségviselőket érinti, akiket tanácsadóként alkalmaznak. A fiatalabbak számára a brüsszeli kinevezés hamar okozhat szédülést, mintha csak körhintán ülnének; ideiglenes uniós szerződéseket ideiglenes ipari szerződésekkel kell váltogatniuk. Néhány még szerencsésebb uniós tisztségviselő arra használja a hosszú tanulmányi szabadságát, hogy szakmai gyakorlatra menjen valamelyik vállalathoz, jól tudva, hogy ott később állás fogja várni.

Egy példa a sok közül: 2014 áprilisáig Hervé Jouanjean az Európai Unió egyik legrangosabb tisztségét töltötte be, a Bizottság egyik főigazgatója volt. Egy hónappal később már a francia Fidal ügyvédi irodánál volt. Ha a Bizottság megtiltja neki, hogy közvetlenül lobbizzon, akkor közvetett úton teszi ugyanazt, és így ad „tanácsot” az ügyfeleinek. A Fidalhoz való belépésekor így beszélt erről: „A Fidalnál dolgozni kiváló lehetőség számomra, hogy a cég ügyfeleinek átadhassam mindazt a tudást és kompetenciát, amelyekre az európai uniós intézményekben tettem szert, főleg az uniós kereskedelem, az Unión kívüli kereskedelem és az Európai Bizottság eljárási gyakorlata terén.”[vii]

Nemrégiben Emily O’Reilly ombudsman – az uniós polgárok és a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) az Unió intézményei ellen benyújtott panaszait vizsgálja – szintén felfigyelt hogyan kezeli a Bizottság az uniós tisztségviselők „papucsolási” szokásait, és levonta a következtetést.

Az ilyen típusú szövegek általánosan megfigyelhető homályos és óvatos fogalmazása ellenére is világosan látszik a probléma. Sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy „a Bizottsággal kapcsolatos bizonyos jelenségeket az intézmények rendszeresen rosszul kezelnek”[viii],helytelenítipéldául adöntések közzétételének és dokumentációjának módját. Azt javasolja, hogy a magas rangú hivatalnokok állásvállalásait tegyék közzé az interneten, és bejelentette, hogy visszaélések esetén vizsgálatot fog indítani, „nem fog habozni latba vetni azt a felhatalmazását, miszerint kötelezheti a hivatalnokokat, hogy vallomást tegyenek, azokban az esetekben, amikor a belső konfliktusokra vonatkozó szabályozási rend alkalmazása kételyeket ébreszthet.” „Természetesen – teszi hozzá – azok az elvek, amelyeken javaslataim alapulnak, az uniós biztosok számára is érvényesek.”[ix]

Ugyanilyen megfontolásból bírálta az Európai Bizottság azon döntését, amelynek értelmében 2008-ban Michel Petite került a biztosok fent vázolt jövés-menését kivizsgáló belső bizottság élére. Michel Petite ugyanis épp akkor vált meg az Európai Bizottságtól, és lett a Clifford Chance ügyvédi iroda lobbistájává.[x] Jól használva a túlzó kicsinyítés retorikai fogását, az ombudsman így fogalmaz: „nehéz azt sugallani, hogy Petite úr magánmegbízatása nincs potenciálisan érdekellentétben az uniós feladatával.[xi]

Az Európai Parlament képviselői is nehezményezik, ahogyan a Bizottság a biztosok és magas rangú tisztségviselők „papucsolási” szokásait kezeli, amire a Bizottság a vádbeszédét így lehetne tömören összefoglalni: „Azt tedd, amit mondok, és ne azt, amit teszek.”

Ugyanis a 2014-es európai parlamenti választások után a távozó képviselők egy része szintén a magánszektorban helyezkedett el, és az új feladatuk szorosan kapcsolódott a parlamenti munkájukhoz. Volt négy olyan ex-képviselő (három angol és egy holland, mindnyájan a befolyásos Gazdasági és Monetáris Bizottság tagjai a biztosítási és pénzügyi szabályozás területéről), akiket különösen sok kritika ért: Sharon Bowles, a Bizottság egykori elnöke rangos pozíciót kapott a London Stock Exchange Group igazgatótanácsában. Arlene McCarthy, az alelnök, a Sovereign Strategy lobbi cégnél is alelnök lett és az európai stratégiát irányítja; Peter Skinner most szenior tanácsadó az Allianz SE biztosítónál, ahol nemzetközi és európai biztosítási ügyekkel foglalkozik. Corien Wortmann-Kool pedig a hatalmas Aegon biztosító és az ABP nyugdíjalap igazgatótanácsában tevékenykedik. Emilie Turunen dán ex-képviselő a belső piac-és fogyasztóvédelem képviseletétől ment át a Nykredit bankhoz, mint a közügyek felelőse. A brit Fiona Hall azelőtt az ipari, kutatási és energiabizottság munkatársa volt, most alapított egy céget, amely többek között a szigetelőanyagokra specializálódott Rockwoolnak a tanácsadója.

A papucsosokat illetően a parlamenti képviselők magatartáskódexe éppolyan szűkszavú, mint a biztosoké. Maradjunk ennyiben?

 

A szerző kutató a Corporate Europe Observatory (CEO) civil szervezetnél. Feladata az Európai Unió intézményein belül kialakult érdekütközések vizsgálatának irányítása. (RevolvingDoor Watch) (http://corporateeurope.org/revolvingdoorwatch)  

 

Fordította: J. Horváth Katalin

 


[i] Papucsolásnak nevezik franciául (angolul revolving door-nak), amikor egy állami/uniós magas szintű vezető átmegy a magán szektorba, vagy fordítva. A gúnyos kifejezés arra utal, hogy ezek a vezetők a közérdek védelme helyett, szép kényelmes „papucsban” sétálgatnak egyik állásból a másikba és eszükben sincs erőfeszítést tenni annak érdekében, hogy szabályzásokkal, korlátozásokkal védjék meg a közösségi érdekeket.

[ii] Serge Halimi: Les puissants redessinent le monde [A hatalmasok újraformázzák a világot], Le Monde diplomatique, 2014. június

http://www.magyardiplo.hu/index.php/archivum/2014-1-12/181-2014-junius/1566-a-hatalmasok-ujraformazzak-a-vilagot

[iii] Idézet a Transparency International UK „Cabs for hire. Fixing the revolving door between government and business” című kiadványából, Policy Paper Series, №2, London, 2011. május

[iv] Egyébként az EU bővítéséért fellelős biztos is volt 1999-2004 között, így közvetlen felelősséget visel például Magyarország rendkívül „sikeres” uniós csatlakozásáért – a szerk.

[v] www.european-experience.de/english/Our-Values

[vi] Uniós biztosok magatartáskódexe, átdolgozott kiadás, 2011.

[vii] A Fidal Csoport hivatalos közleménye, Párizs,2014.május

[viii] Emily O’Reilly: „Draft recommendation of the European Ombudsman in the inquiry based on complaints 2077/2012//TN and 1853/2013/TN against the European Commission”, European Ombudsman, Strasbourg, 2014.szeptember

[ix] Emily O’Reilly: „Ombudsman to step up supervision of senior EU officials”, 2014. október, www.theparliamentmagazine.eu

[x] Európai ombudsman, sajtóközlemény, 22/2013, 2013.december, Strasbourg

[xi] Emily O’Reilly: Decision of the European Ombudsman closing her inqiry into complaint 297/2013 (RA)FOR against the European Commission, Strasbourg, 2013. december 19.