A pénzügyi válságok okainak magyarázatában szép számmal léteznek összeesküvés elméletek, melyek a viták hevében időnként zátonyra futnak. E tekintetben két magatartásforma létezik: vagy mindenütt összeesküvést szimatolunk, vagy észre se vesszük soha, sehol és semmikor. A két, egyébként szimmetrikus zátony nehezen kerülhető el. Amikor 2004-ben a Wall Street öt óriáscége erős nyomással kiharcolt magának egy találkozót az amerikai tőkepiac szabályzó hatóságaival (1) (amit azok egyébként hosszú ideig titokban tartottak), akkor az un. „Picard szabály” eltörlését kérték. E szabály eltörléséhez alapos érdekük fűződött, hiszen az 12 szeresre korlátozta az üzleti bankoknak engedélyezett tőkeáttételi mutatót (2) . Ez megmutatta, hogy egy politikai közösség, ha lehetőséget kap a valódi gondolkodásra és vitára, egy ellenséges környezetben is képes a legösszetettebb gondolatokat is megérteni, és a választások tétjét felismerve szavazni.
Ezeken a különleges alkalmakon kívül a néptől megtagadnak szinte minden eszközt, ami érthetővé tenné számára a történelmi erőviszonyokat, és segítené a saját sorsáról szóló döntéseket, illetve az előkészítő vitákban való részvételt. Pedig mint azt Spinoza megjegyzi: „Senki nem adhatja át másvalakinek a döntési képességét (3) ”. Azaz: önmagunk véleményalkotását időlegesen sem lehet felfüggeszteni, főleg ha a kifosztottak a kétségbeesés dühével csak saját szerencsétlenségükön gondolkodhatnak. Az összeesküvés-elmélet nem néhány eltévelyedett lelki betegsége, hanem a politikai kifosztottság és a nyilvános viták megtagadásának jele. Így tehát a leghelytelenebb a nép szemére vetni téves gondolatait azok után, hogy módszeresen megszervezték a megfosztását minden a gondolkodását segítő eszköztől. Itt érdemes ismét Spinozát idézni: „Nem csoda hogy a köznép nem ismeri az igazságot és nem tud ítéletet alkotni, hiszen az állami ügyeket az ő tudta nélkül intézik, így véleményét abból a kevésből szűri le, amit lehetetlen eltitkolni előtte. A véleményalkotás felfüggesztése ritka erény... Valójában, ha a köznép tudna önmérsékletet gyakorolni, és tartózkodna a véleményalkotástól olyan téren amit nem ismer jól, méltóbb lenne a kormányzásra, mint arra hogy kormányozzák.”
Bár az elit egy gyógyíthatatlan kisebbségnek tulajdonítja az összeesküvés-elméleteket, maga a jelenség egyfajta ellentmondásos megnyilvánulása annak, hogy a nép lassan eléri a nagykorúságát. Azt jelenti, hogy a népnek elege van a hatóságok tisztelettudó meghallgatásából, és megpróbálja saját maga értelmezni a világot. Egyetlen dolog hiányzik neki ahhoz, hogy teljesen felnőjön és elkerülje az összeesküvés-elmélet típusú csapdákat: az maga a gyakorlat, a bejáratottság. Vagyis az, amit a képviselet, a megbízott szakembergárda és a média megtagad tőle. Ennek ellenére megpróbál megszerezni minden információt az alternatív intézményekben: az egyesületekben, a népiskolákban, a politika gyűlések nyilvános vitáin, és az alternatív sajtóból. Az egyéni és a közös intelligencia ugyanis a gyakorlatban alakul ki.
A pénzteremtés mechanizmusát is érteni akarják
A költségvetési hiány monetáris finanszírozását tiltó „1973-as törvény” vitája épp egy ilyen állomása ennek a tanulási folyamatnak ─ az erre jellemző hibákkal és kísérletezésekkel együtt. Természetesen már az „1973-as törvény” kifejezés is vitát váltott ki. Kezdődött az összeesküvések lelkes hívének, Paul Grignon-nak a Money as Debt [A pénz mint adósság] című videofilmjével, ahol óriási pénzügyi összeesküvést lepleznek le. Nagy felfedezésként tálalják, hogy a magánbankok pénzt teremtenek! (Egyébként ez az a mechanizmus, amit minden középiskolás gazdasági tankönyv részletesen ismertet.) Végül a vitában eljutnak oda, hogy az „1973-as törvényt” át kell nevezni: először „Pompidou”, majd végül „Rothschild törvénynek” (4) , amelyben egyesek csak a politikai hatalom és a pénzszektor összefonódását látták. Mások persze más felhangokat véltek felfedezni.
A viták hordalékában azonban értékek is születnek. A politikai korrektség azt diktálja, hogy észrevegyük:
1. A szakértőnek egyáltalán nem mondható hétköznapi emberek egy egyértelműen technikai probléma boncolgatására szánják el magukat, mégpedig azért, mert a politikai tét (a pénz és a bankrendszer) a minél szélesebb körű részvételt kívánja meg.
2. Kicsit káoszosan, de üdvözlendően merülnek fel olyan alapvető kérdések, mint: legitim-e a kamat, hogyan kell finanszírozni a közkiadásokat, mit jelent a pénzügyi szuverenitás… Vagy az hogy mi lenne a megfelelő helye a pénzkibocsátóknak egy demokratikus társadalomban.
3. Kibontakozott egy jó értelemben vett nagyon intenzív vita, amelyben hosszan elemezték a problémákat. Honlapok és blogok születtek, dokumentált érvek sora oda és vissza, elementáris tudatlanság, hírhedt baklövések és egyértelmű mellékvágányok között. Az 1973-as törvény ellen lázadók kezdik észrevenni, hogy árnyékra vetődtek, de a kollektív gondolkozás önmagában többet ér, mint bármelyik részlet hibás megközelítése.
A lényeg, hogy eközben megkezdődött a felnőtté válás tanulásának tipikus folyamata. Az elit azonban a tanulási folyamat buktatóit arra használja fel, hogy megtagadja magát a tanulást! Érthető, hiszen a kifosztók kifosztása a tét…
(1) Securities and Exchange Commission (SEC)
(2) A tőkeáttételi mutató, az a hányados, amely megmutatja, hogy egy bank számára a tőkepiaci pozíciók finanszírozásakor, az alaptőkéhez képesti eladósodás hányszorosa engedélyezett. ]] . Csak a vak nem vette észre, hogy egy különlegesen erős, jól szervezett érdekcsoport közös és titkolt fellépése áll a dolgok mögött. Összeesküvések tehát vannak – például ez, amit egyébként siker koronázott.
A pénzügyi válsággal kapcsolatos összeesküvés-elméletek egyik jellegzetessége, hogy hitelesnek tünteti fel állításait még akkor is, amikor a másik fél már nyilvánvaló és bizonyított tényekre hívja fel a figyelmet. Rögeszmésen, monomániásan (5) koncentrálnak a titkos megbeszélésekre, ahol minden eldől, aztán pedig ez válik az egyetlen és kizárólagos magyarázatává a társadalmi történéseknek. Akik viszont elvetik az összeesküvés-elméleteket, nem a tények létezését kérdőjelezik meg. Náluk inkább az oksági összefüggés jelentőségével, a tényeknek tulajdonított szereppel van baj. Itt van például a Bildelberg és a Trilaterál Bizottság (6) … Ha a Bildelberget és a Trilaterált a neoliberális globalizáció egy és mindenható szervezőjének kiáltjuk ki, akkor gondoljunk végig egy ellenpéldát. Tegyük fel: ha se a Bildelberg se a Trilaterál nem létezik, akkor a neoliberalizmus elkerülhető lett volna? A válasz az, hogy természetesen nem. Itt mutathatunk rá az összeesküvés-elméletek monomániás jellegére. Ebből következik az, hogy ezek a titkos konklávék nem a lényegi velejárói a neoliberalizmusnak. (Persze ez nem ok arra, hogy ne beszéljünk a Bilderbergről és a Trilaterálról, amelyek nagyon is jellegzetes tünetei a mai kornak.)
Politikai elemzés
Néha elég lenne egy egész kicsi intellektuális erőfeszítés, hogy kihámozzuk az összeesküvés-elméletek közé besorolt igazságot. Ehhez gyakran elég lenne átsúlyozni a tényeket, elvetni a meseszerű indoklásokat, és főleg nyíltan beszélni azokról a kartelezésekről, amelyeket a neoliberális doktrína megpróbál letagadni. Az uralmon lévők világról alkotott képének lényegi eleme, hogy általánosan tagadják magának az uralomnak a létezését. (Jellegzetes példa: a munkaadók és az alkalmazottak szerződéses viszonyát a szabad és egyenlő partnerek közötti megállapodásként írja le a munkaerőpiac.) Holott az egyébként ismert érdekszövetségek ─ céljaik tagadása mellett ─ segítenek fenntartani az uralom újratermelését és elmélyítését. Ebben az összeesküvés-elméletekről szóló nyilvános vitában valószínűleg felesleges elképzelni egy olyan köztes álláspont elfogadtatását, amely fellépne az összeesküvés-elméletek szélsőséges (sőt gyakran botrányos) tévelygései ellen. Ugyanakkor e köztes állásfoglalásban elismernék, hogy az uralom bár alapvetően a társadalom szerkezetéből következik, mégis nagy részben az uralmon lévők szándékos közös tevékenységének következménye. Egy ilyen megkülönböztetés természetesen túl sokat feltételez. (Már hallom is a zsíros kommenteket, amelyekben az összeesküvés-elméletek vak védelmezőjének leszek kikiáltva.) Pedig ha józanul szemlélnénk a dolgot, akkor a következőket kellene tennünk:
