Francia-amerikai kapcsolat: kezesbárány francia szocialisták
- Részletek
- Kategória: 2015. augusztus
- Írta: SERGE HALIMI
- Találatok: 4923
Molière, a címszereplőről elnevezett darabjának negyedik felvonásában, Don Juan fogadja hitelezőjét, Vasárnap urat. Úgy dönt, hogy barátságának legékesebb kifejezéseivel élve fogja elküldeni a kereskedőt, mégpedig anélkül, hogy egy fillért is fizetne neki. „Hát az igaz, annyi tisztességgel és annyi szép szóval halmoz el, hogy érkezésem sincs a pénzem kérni[1]." ─ mondja Vasárnap úr.
A nyugati média a 25 millió lakosú Koreai Népi Demokratikus Köztársaságról (KNDK) általában csak rosszat vagy semmit sem közöl. A világ egyik legjobban elzárt országából kiszivárgó információkat és a menekültek ellenőrizhetetlen történeteit a bulvársajtó igyekszik túldramatizálni. Árnyaltabb hangot jelentett, hogy a közelmúltban két tekintélyes lap, a párizsi Le Monde Diplomatique és a londoni liberális Economist hosszabb tudósításban számolt be az ország helyzetéről és az utca képében történt változásokról. A különböző nézeteket képviselő két újság munkatársai azonban sokszor azonos következtetésre jutottak.
A hat hónapon át tartó, végeláthatatlanul sok tárgyalás alatt az „egyedül mindenki ellen” harcoló Görögország a szégyenpadra került. Ez alkalommal az Európai Unió egy bosszúálló, hajlíthatatlan intézmény képét mutatta be, időnként igencsak meglepő módon. 
Az okostelefonok elterjedésével, anélkül lehet, legálisan zenét hallgatni, hogy azt le kellene tölteni a saját gépre. Itt a kínálat minősége és a nyereség igazságos elosztása okoz problémát. A lemezcégek és a művészek illetve a különböző művészek közötti felosztást kell majd tisztába tenni. 
„Közel áll hozzám a háború utáni német ordo-liberalizmus”– jelentette ki az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk, a görög ügy kapcsán. A nyolc évtizeddel ezelőtt, a Rajna túlsó partján született ideológia, a neoliberalizmus európai válfajának hatása egyre erősebb.
Másképpen, szándékom szerint átfogóbban, a maga teljességében próbálok erről véleményt alkotni, véleményt és nem ítéletet. Mivel „pártunk és kormányunk” ill. az ő ellenzéke sikeresen átpolitizálta, magyar belpolitikává tette ezt a sajnálatos folyamatot, megosztva ezzel a lakosságot. Fontosnak tartom előre leszögezni a saját véleményemet. Nem értek egyet sem az emigrációval, sem a migrációval! Számomra elfogadhatatlan, hogy több 100 ezer magyar emigrál gazdasági okokból, zömében az EU fejlett országaiba, de azért nem elhanyagolható számban célpont az USA, Kanada és Ausztrália is. Véleményem szerint az a kormány (a „színétől” függetlenül) amely nem tud polgárainak tisztes megélhetést biztosító körülményeket teremteni hazájukban, az méltatlan a bizalomra, alkalmatlan a kormányzásra! 
Egy fiatal, új energiákkal induló mozgalom úgy gondolta, hogy átalakítja nemzetét, és egyben felébreszti az öreg kontinenst is. Az Eurogroup és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rögvest legyűrték ezt az éledő reményt.
Közismert, hogy az arab, de a más kultúrákban is az asszony a gyengébb nem. A „másik” nem, a „nem-egyenlő” nem – a nem, amelyik nem örökölhet, vagy nem viheti tovább a család nevét, a nem, amelyik legalább annyira hozhat gyermekáldást, amennyire borzasztó szégyent is. A családba, ahová születtem, zokogásba és könnyekbe hajló csalódással fogadtak. Mindenki fiút várt, és nagy döbbenetükre lány voltam. Ugyanis az ötödik lány voltam a sorban, ami egyben az ötödik csalódást jelentette, vagy ahogyan anyám gondolta, az ötödik vereséget. Eltérően nagybátyám feleségétől, aki tíz kitűnő fiúcskát szült, az anyám vesztes volt, az áldás nélküli asszony. Anyám szebb volt, intelligensebb és méltóságteljesebb, mint nagybátyám felesége, vagy akár más asszonyok a családban. Ennek ellenére mindenki úgy tekintett rá, mint a legkevésbé termékenyre, aki értékes gyümölcsöt nem tud hozni. 
