Kultúripar – Virtuális zene, valós pénz

Streaming Music ServicesAz okostelefonok elterjedésével, anélkül lehet, legálisan zenét hallgatni, hogy azt le kellene tölteni a saját gépre. Itt a kínálat minősége és a nyereség igazságos elosztása okoz problémát. A lemezcégek és a művészek illetve a különböző művészek közötti felosztást kell majd tisztába tenni.

A Nemzetközi Lemezipari Szövetség (IFPI) szerint 2014-ben a zenéből származó világszintű üzleti forgalom (15 milliárd dollár) igazságosan oszlott el a digitális piac és a fizikai eladások között[1].

Miközben a legális letöltések száma folyamatosan csökken (-8 %), addig a streamingek (vagyis a letöltéssel ellentétben a folyamatos internetes zenehallgatások) száma szédítő gyorsasággal növekszik: az előfizetésekből származó bevételek öt év alatt meghatszorozódtak, év végére pedig elérték az 1,6 milliárd dollárt. A Lemezkiadók Országos Szakszervezete (SNEP) jelzi, hogy Franciaországban két millióan vannak azok, akik legalább egy audiostreaming felületre előfizettek, ami mindössze egy év alatt 39 százalékos növekedést jelent. E számok megvilágítják a veszélyesen hanyatló zeneipar horizontját. De vajon kik ennek az átrendeződésnek az igazi nyertesei?

Az, hogy az internetes zenehallgatás ilyen méreteket öltött, leginkább az okostelefon-eladások látványos növekedésének köszönhető, ugyanis a francia lakosság már több mint kétharmada rendelkezik okostelefonnal. A telefonszolgáltatók kivétel nélkül olyan előfizetési csomagokat kínálnak, amelyek a partner streaming felületekre való előfizetést is tartalmazzák. Ez az előrelépés az olyan igen népszerű szolgáltatások javulásának is köszönhető, mint a Spotify vagy a Deezer. Havi 9,99 euróért[2] az internetfelhasználók nem csak óriási mennyiségű és jó hangminőségű katalógusokhoz kapnak hozzáférést, hanem a művekkel és az előadókkal kapcsoltban komoly szerkesztői anyagokhoz is (interjúk, hírek, stb). Ezentúl olyan könnyű lesz előfizetni a zenére, mint az áramra: csak rá kell kattintani a virtuális kapcsolóra, hogy millió és millió zeneszámhoz legyen hozzáférésünk. A francia Deezer, amely nyolcvan másik országban is jelen van és az országos piac vezetője, harmincöt millió zeneszámhoz biztosít hozzáférést.

Míg a közvélemény szemében a legális letöltés erényes tevékenységként jelenik meg, addig a streamingről valamiféle kétes etikájú gyakorlat képe alakult ki: a streamingnek köszönhetően játszi könnyedséggel lehet hozzáférni a művekhez, amiért cserébe a zenészek csak nevetséges javadalmazásban részesülnek. A helyzettel kapcsolatban számos művész többé-kevésbé erélyesen hangot is adott nemtetszésének. Így többek között az izlandi Björk, az angol Radiohead nevű banda, az amerikai Taylor Swift a silány javadalmazáson felháborodva úgy döntöttek, hogy legújabb albumukat nem adják ki a streaming oldalaknak. 2015 júniusában Geoff Barrow, a Portishead angol banda tagja kijelentette, hogy becslései szerint harmincnégy millió meghallgatásból csupán 1700 font, körülbelül 2435 euró jövedelmet könyvelhettek el.

 

A művészek csupán 0,46 euró centet kapnak

Ugyanezen okokból kifolyólag az amerikai rapper és vállalkozó, Jay Z azon nem titkolt szándékkal, hogy egy „igazságosabb piacot hozzon létre[3]”, szerény 56 millió dollárért (kicsit több mint 51 milliárd euróért) megvásárolta a norvég Tidal nevű oldalt. A 2015 márciusában tartott nyitókonferencia után, amelyen jelen volt Kanye West, Madonna és a Daft Punk is, a teljes rocksajtó, a közösségi hálók és a zenei világ apraja-nagyja a multimilliomos sztárokon gúnyolódott, akik saját elmondásuk szerint a streaming miatt hatalmas összegeket veszítenek, viszont a Tidal majd mindent megváltoztat. Ugyanakkor nem biztos, hogy Jay Z azon ígérete, miszerint a bevétel 75 százalékát a művészek és producerek fogják megkapni, nem állja meg helyét és nem nyer végül létjogot. Ha sikerül nyereségessé tennie vállalkozását, valószínűleg a konkurenciát is a hozzá való igazodásra kötelezheti.  

A művészegyesületek Franciaországban is tüntetnek, és a független lemezgyártók az oldalak és a piacvezető vállalatok közötti megállapodások nagyobb átláthatóságát követelik. Vajon a Warnernek vagy a Universalnak arányaiban többet fizetnek, mint a kisebb lemezkiadóknak? Ez az egyetlen kérdés, amelyre Simon Baldeyrou, a Deezer France igazgatója nem volt hajlandó válaszolni interjúnk során. A független kiadók szervezetbe tömörültek: „Az olyan egységeken keresztül tömörültünk csoportba mint a Merlin[4], jelzi Stéphanie Schmitz a Harmonia Mundi-tól. Így lehetővé vált számunkra, hogy a feltételekről [százalékokról] tárgyaljunk, erre egyedül nem lett volna esélyünk, és ez a rendszer jól működik.” Habár a streaming felületek nem szívesen vallják be, sokszor alá kell vetniük magukat a piacvezető vállalatok akaratának, mivel a létük erősen függ a katalógusok kihasználtságától.

Franciaországban a zenészek és előadóművészek jogainak érvényesítéséért küzdő civil szervezet (Adami) nemrég egy prospektuson a következőt hirdette: „Osztozzunk igazságosan a digitális világ gyümölcsein” (Le Monde, 2014. november 4.). Ha hinni lehet a szlogen mellett lévő infógrafikának, egy 9,99 eurós előfizetésnél a művészek csupán 0,46 euró centet tehetnek zsebre, míg az oldal és a producer 6,54 eurón osztoznak, a maradékot pedig a szociális járulék, az ÁFA, stb teszik ki.  

A streaming oldal valójában nettó bevételének átlagosan kétharmadát utalja át a lemezkiadónak, aki aztán a szerződéses megállapodás szerint fizeti ki a művészeket. Vagyis inkább a művészek a lemezkiadók között kötött szerződések körül kellene kutakodni, ugyanis a lemezkiadók nem nagyon igyekeznek az új digitális gyakorlatokhoz igazodni. Az Adami Pierre Lescure 2013. májusi és Christian Phéline 2013. decemberi jelentésének következtetéseire emlékeztet az online zene értékfelosztásáról: mind a ketten sajnálatosnak vélik, hogy a lemezkiadók nem hajlandóak csökkenteni haszonrésükön. Habár napjainkban a lemezek nagy része fizikai és digitális formában is megjelenik, a második esetében nincsenek előállítási, tárolási és szállítási költségek – a lemezkiadónak tehát nagyobb százalékot kellene juttatniuk a művésznek.

Majdnem mindegyik streaming oldalon az a gyakorlat, hogy a nem előfizető felhasználóknak egy centet sem kell fizetniük a zeneszámok meghallgatásáért, amennyiben engedélyezik a reklámok megjelenését a zeneszámok között. Ez a gazdasági modell azonban sem a streaming felületek, sem a producerek, sem a művészek szempontjából nem életképes, a hirdetők a vártnál kevesebbet fizetnek, a hallgatók viszont ezt részesítik előnyben. Az Ipsos egyik felmérése szerint az elmúlt félév során Franciaországban a hallgatók 35 százaléka használta az ingyenes streaming szolgáltatásokat, és csupán 16 százalékuk a fizető szolgáltatásokat.  

Ezenfelül a streaming felületek az előfizetésekből származó bevételeket a meghallgatott blokkok arányában osztják szét: ha egy énekes egymaga a lejátszások 2 százalékát tudhatja magáénak, lemezkiadója az oldal bevételének 2 százalékát fogja megkapni. Így gyakorlatilag a legaktívabb felhasználók döntenek az osztalék szétosztásáról az alkalmi felhasználók kárára, pedig mindenki ugyanannyit fizet az előfizetésért. Ha egy internetfelhasználó például csak a rumbát szereti és három vagy négy szám napi hallgatására fizet elő, havi 9,99 eurós befektetése nem csak az általa kedvelt kubai virtuózokhoz fog kerülni, hanem a pop- és rapsztárok bankszámlája is hízni fog, akiket egyesek egyfolytában hallgatnak. Alexis Poncelet a független Wagram lemezkiadótól úgy véli, hogy „valószínű, ezzel a módszerrel a kicsik piaci részesedését beszippantják a nagyok. Egy másik megoldás az lenne, hogy az előfizető által fizetett összeget annak függvényében osztják el, hogy mit hallgat”.  

 

Az internet óriásai

Ugyanakkor nem bizonyított, hogy ezek az óriás zenegyűjtemények felkeltik a zenekedvelők érdeklődését. A streaming oldalakon manapság ugyanis olyan hasonló kínálattal találkozhatunk, mint régen a Fnac és a Virgin Megastore (nagy könyvesboltok – a szerk.) polcain. Az árak, a minőség (letöltési sebesség, hangminőség, stb.), és főleg a lejátszási listák szinte semmiben sem térnek el.

Egy másik oldal, a francia Qobuz hosszú ideje nem csak kiváló hangminőséget biztosít, de különös figyelmet fordít a jazzre, a komolyzenére, és HD minőségű letöltési opcióval is kiegészítette szolgáltatásait. A Qobuz alapítója, Yves Reisel állítja, hogy: „Amikor egy albumot nem pusztán mint egy netre feldobott terméket, hanem mint művet mutatnak be, a közönség könnyebben elfogadja, hogy fizetnie kell a zenéért.” A Qobuz azonban rendszeresen csőd közeli helyzetbe kerül és a túléléshez minden évben kénytelen új pénzforrásokat felkutatni és híveit adakozásra kérni. 2014 augusztusában csődvédelmet kért maga ellen[5]. Eközben az internet óriásai helyezkedni kezdtek az ígéretes piaci üresedés betöltéséért. A YouTube ezen a télen tesztelte Music Key elnevezésű oldalának csaknem végleges változatát. Az Amazon bevezette a Prime Music-ot, az Apple éppen most indította el az Apple Music-ot, amelyet nem sokára az Apple számítógépekbe és telefonokba is integrálni fog.  

A streaming háború valószínűleg csak tovább fogja erősíteni a zenei listákon, a playlisteken megjelenő „ajánlás” gyakorlatának uralmát. A Deezer France igazgatója szerint nem annyira a választás, mint inkább az adott tanács minősége a meghatározó: „Mi nem csak egy óriási zenegép vagyunk, hanem a felhasználóknak leginkább megfelelő zeneszolgáltató, ismerjük a felhasználók ízlését és mi tudjuk a legjobban elkalauzolni őket a katalógusunkban. Az algoritmusokat és emberi közbelépést is felhasználó ajánlási rendszerünk különlegessé tesz bennünket.” Ezek az algoritmusok a felhasználó által legutoljára meghallgatott számok, csatlakozási módjának és szokásainak (mit szeret hallgatni reggel vagy este) függvényében ajánlásokat tesz. A felhasználók személyes profiljukon stílus, hangulat és előadók szerint rendezhetik playlistjeiket.

Jean-Charles Mariani, a Universal digitális osztályának vezetője a következőket mondta el: „A Spotify-on az emberek 60 százaléka hallgat meg úgy egy számot, hogy egy playlistben keresget” – amelyet vagy maga az oldal hozott létre, vagy a felhasználók. A lejátszási listák olyan jelentőségre tettek szert, hogy a Universal 2014 szeptemberében úgy döntött, megalapítja a Digster elnevezésű digitális márkát, egy olyan hibrid eszközt, amely a különböző streaming felületeken átfogó listákat készít. A piacvezető vállalat párizsi irodáiban két embert is teljes munkaidőben foglalkoztatnak abból a célból, hogy létrehozzák a Digster tematikus listáit: „tavaszi hangulat”, „Jazz @ munkában”, Zene & mozi”, stb. A Forgotify.com elnevezésű oldal azokat a Spotify-on elérhető zeneszámokat gyűjti össze, amelyeket még egyszer sem hallgattak meg. Már négy milliónál tart…

 

Fordította: Lipták-Pikó Judit

 


[1] „Jelentés a digitális zenéről – 2015”, IFPI, London, és a SNEP éves mérlege, Franciaország.

[2] Egy prémium előfizetés ára a legfontosabb streaming felületekre.

[3] „Jay Z a Tidal-ról, Jimmy Iovine-ról és a zeneipar szabálykönyvének újraírásáról”, Billboard.com, 2015. március 30.

[4] www.merlinnetwork.org

[5] Aude Fredouelle, „Csődvédelem alatt a Qobuz: ’4 hónapunk maradt, hogy pénzt szerezzünk’”. Journaldunet, 2014. augusztus 29.