Pol Pot-tól az Iszlám Államig: A vér soha nem száradt fel

Kategória: 2015. november
Írta: John Pilger
Találatok: 4040

pilRichard Nixon 1969-es parancsát Kambodzsa „tömeges” bombázására e szavakkal adta tovább Henry Kissinger: „Mindent, ami csak repül, irányítsunk mindenre, ami csak mozog.” Ahogy Barack Obama hetedik háborús évét kezdi meg mióta megkapta a Nobel Békedíjat, és Francois Hollande „könyörtelen” támadást ígér a szíriai söpredék ellen, a hisztéria és a hazugságok kakofóniája csaknem nosztalgiát ébreszt Kissinger gyilkos őszintesége iránt.

A bombázások barbarizmusát átélt tanúként – beleértve áldozatok lefejezését is, akiknek testrészei a fákat és a mezőket díszítik – nem vagyok meglepve, hogy ismét senki nem figyel az emlékekre és a történelemre. Beszédes példája ennek Pol Pot és a Vörös Khmerek hatalomra kerülése, akik sok rokonságot mutatnak a mai Irak és Szíria Iszlám Államával (ISIS, ISIL, IS). Ők is kis szektaként kezdték középkori könyörtelenségüket, s ők is az Amerika gyártotta apokalipszis termékei voltak.

 

Kambodzsa

Pol Pot szerint mozgalma „alig 5 000 gyengén felfegyverezett gerillából állt, akik bizonytalanok voltak stratégiájukban, taktikájukban, nem voltak lojálisak, és nem bíztak vezetőikben”. Amikor Nixon és Kissinger B-52-es bombázói munkához láttak az „Operation Menu” kódjelű hadműveletben, a Nyugat legutolsó démona alig akart hinni a szerencséjének. Az amerikaiak öt Hiroshimával felérő bombát szórtak Kambodzsa vidéki területeire 1969 és 1973 között. Faluról falura pusztítottak, s támaszpontjukra visszatérőben bombázták a gumiültetvényeket és a termőföldeket is. Egy korábbi Vörös Khmeres tiszt elmondta, hogy a túlélők „bénultan és némán, megfélemlítve és félőrülten kóboroltak három-négy napig, aztán az emberek készek voltak hinni abban, amit mondtak nekik…. Ez tette könnyűvé a Vörös Khmernek, hogy az oldalukra tudták állítani a népet.” Egy finn kormányzati vizsgálóbizottság 600 ezerre becsülte a polgárháború miatt elpusztult emberek számát, hozzátéve, hogy a bombázások „a népirtás évtizedének első fázisát jelentették”. Amit Nixon és Kissinger megkezdett, Pol Pot, mint haszonélvezőjük, kiteljesítette. Bombáik alatt a Vörös Khmer egy 200 ezer fős rettenetes sereggé vált.

 

Irak és Szíria

Az ISIS-nek hasonló a múltja és a jelene. A legtöbb szakértői becslés alapján Bush és Blair 2003-as iraki inváziója legalább 700 ezer ember halálát eredményezte – egy olyan országban, ahol a dzsihadizmusnak nem volt előzménye. A kurdok területi és politikai kiegyezéseket értek el, a szunniták és síiták között osztály- és vallási ellentétek voltak, de békében éltek egymással, az egymással való házasodás mindennapos volt. Az invázió előtt három évvel utaztam végig Irakot mindenféle félelem nélkül. Az úton találkoztam emberekkel, akik büszkék voltak, hogy irakiak, egy olyan civilizáció örökösei, ami úgy tűnt, a jelenükké vált.

Bush és Blair mindezt szétrobbantotta. Irak ma a dzsihadizmus bölcsője. Az Al-Kaida – hasonlóan Pol Pot dzsihadistáihoz – megragadta a „Shock and Awe”, azaz a gyors katonai lerohanás doktrínájának, és az utána következő polgárháborúnak a kínálkozó lehetőségét. A „rebellis” Szíria még nagyobb jutalommal kecsegtetett. A fegyvereket a CIA és az Öböl-menti országok Törökországon keresztül csempészték be, és ezen az útvonalon keresztül biztosították a logisztikát és a finanszírozást is. elkerülhetetlen volt, hogy külföldi zsoldosok is megérkezzenek a területre. Oliver Miles, korábbi brit nagykövet azt írta: „A Cameron kormányzat Tony Blair példáját látszik követni, aki nem véve figyelembe a Külügyminisztérium, az MI5 és MI6 konzekvens tanácsait, hogy elsősorban közel-keleti politikánk – és különösen közel-keleti háborúink – ösztönzik a Nagy-Britanniában élő muszlimokat arra, hogy itthon is terrorizmusra adják a fejüket.

Az ISIS Washingtonnak, Londonnak és Párizsnak az ivadéka, akik összeesküdtek Irak, Szíria, Líbia elpusztítására, miközben az emberiség ellen történelmi méretű bűntettet követtek el. Pol Pothoz és a Vörös Khmerekhez hasonlóan az ISIS a nyugati állami terror mutációi. Ezt a terrort a korrupt, uralkodó elit nagy távolságból és egy más kulturából követi el, hiszen nem tart cselekedeteinek következményeitől. A „mi társadalmainkban” a nyugati államok bűnösségéről említés sem történik, s így bűnrészessé válnak mindazok, akik ezt a kritikai igazságot elfedik.

 

Az ENSZ szankciók

Már 23 év telt el azóta, hogy közvetlenül az első Öböl-háború után, Irakban kibontakozott a holokauszt. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia túszul ejtette az ENSZ Biztonsági Tanácsát és büntető „szankciókat” rendeltek el az iraki nép ellen – ezzel ironikus módon, csak növelték Szaddam Husszein otthoni tekintélyét. A „szankciók” egy középkori blokádhoz hasonlítottak. Csaknem mindent, ami egy modern államot fenntarthat, „elzártak” – kezdve a víztisztításhoz szükséges klórtól az iskolai ceruzákig, a röntgen-gépek alkatrészein át, a közönséges fájdalomcsillapítókig és az addig olyan ismeretlen rákfajtákat gyógyító orvosságokig, amelyeket a déli harcmezőkön bevetett gyengített uránium töltetek okoztak. Éppen 1999 karácsonya előtt tiltotta meg a londoni Kereskedelmi és Ipari Minisztérium az iraki gyerekek diftéria és sárgaláz elleni oltására szánt szérumának szállítását. Kim Howells, a Blair kormány parlamenti államtitkára ezt azzal indokolta, hogy „a gyermekek oltására szolgáló szérumot tömegpusztító fegyverekben is felhasználhatnák”. A brit kormány megúszta a botrányt, mert az Irakból tudósító média – amit a Külügyminisztérium manipulált – mindennel Szaddam Husszeint vádolta.

A „humanitáriusnak” beállított „olajat élelmiszerért” program keretében 100 dollárt szántak minden egyes irakira, hogy egy évig ebből éljen. Ebből az összegből kellett volna fedezni a teljes népesség infrastruktúráját és az olyan alapszolgáltatásokat, mint az áram és a víz. Hans Von Sponeck, az akkor ENSZ főtitkár-helyettes azt mondta nekem: „Képzelje csak el, mit jelent ez az alamizsna az egészséges víz hiányának körülményeiben. S képzelje, el azt, hogy a betegek nagy része nem kap orvosi ellátást, s képzelje el a traumát, amit napról napra kell átélni, s rögtön rémálmot kezd látni! És nem tévedés, mindez szándékos volt. A múltban nem szívesen használtam a népirtás szót, de most nem megkerülhető.” Von Sponeck undorral mondott le az ENSZ iraki humanitárius akciójának koordinátori posztjáról. Elődje, Denis Halliday, egy hasonlóan tiszteletreméltó vezető ENSZ-hivatalnok, szintén lemondott. „Arra utasítottak” – mondta Halliday – „hogy népirtással felérő politikát hajtsak végre, egy olyan szándékos politikát, ami ténylegesen egymillió embert pusztított el, gyermekeket, felnőtteket egyaránt.”

Az ENSZ Gyermekalapjának tanulmánya szerint 1991 és 1998 között, azaz a blokád csúcsidején, 500 ezerrel több 5 éven aluli gyermek halt meg, mint más időszakban. Egy amerikai tv-tudósító nekiszegezte a kérdést Madeleine Albrightnak, az amerikai ENSZ nagykövetnek: „Megérte ez az ár?” És Albright válasza. „Úgy véljük, hogy megérte az árat.”

2007-ben a szankciókért felelős vezető brit hivatalnok, Carne Ross, akit „Mr. Iraknak” neveztek, a parlament különbizottsága előtt kijelentette: „Az USA és a brit kormány ténylegesen a teljes népesség elől tagadta meg az életlehetőséget.” Amikor három évvel később interjút csináltam Carne Ross-szal, megbánás és bűntudat gyötörte. „Szégyellem magamat” – mondta. Ő ma ritka őszinteséggel beszél arról, hogy a kormányok miként csapják be az embereket, és a szolgalelkű média kritikus szerepet játszik a megtévesztés terjesztésében és fenntartásában. Tavaly a Guardian egy tipikus szalagcíme így szólt: „Az ISIS szörnyűségeinek láttán cselekednünk kell!” A „cselekednünk kell” kifejezés arra figyelmeztet minket, hogy újra itt van az emlékezet, a tények, a tanuláságok elnyomásának szelleme, amikor se megbánást se szégyent nem éreznek a köszereplők. A cikk szerzője Peter Hain, külügyminiszter volt Blair idején, és így felelőse volt az Irakban folyó eseményekért. Amikor Denis Halliday 1998-ban nyilvánosságra hozta az irakiak szenvedéseit, amiért a Blair kormányt elsődleges társfelelősség terheli, Peter Hain a BBC Newsnight műsorában „Szaddam védelmezőjeként” sértegette Hallidayt. Hain 2003-ban támogatta Blair-t a halálosan megsebzett Irak átlátszó hazugságon alapuló lerohanásában. A Munkáspárt következő kongresszusán az inváziót „jelentéktelen ügynek” nevezte.

 

A mai háború

S Peter Hain, most azok számára követel „légicsapásokat, katonai eszközöket és más segítséget”, akik Irakban és Szíriában „a népirtással néznek szembe.” Ennek – szerinte – elő kellene segítenie „a szükséges politikai megoldás megszületését”. Aznap, amikor Hain cikke megjelent, Denis Halliday és Hans Von Sponeck meglátogattak Londonban. Nem lepődtek meg egy politikus halálos képmutatása láttán, de keserűen panaszolták az értelmes diplomácia hiányát, amelynek el kellene vezetnie valamiféle fegyverszünet kieszközöléséhez. Világszerte, Észak-Írországtól Nepálig, azok, akik egymást terroristának és eretneknek tekintették, végül mind leültek egymással szembe egy asztalhoz. Miért nem lehet ezt most megtenni Irakban és Szíriában? Ehelyett lapos, csaknem antiszociális bőbeszédűséget tapasztalunk Cameron, Hollande, Obama és más „koalícióra kész” vezető részéről, miközben még több erőszakot követelnek, a fellegek fölül bombáznak olyan helyeket, ahol a korábbi kalandok vére még fel sem száradt. Szinte élvezik saját erőszakukat és ostobaságukat, amivel az egyetlen potenciálisan értékes szövetségesüket, Szíria kormányát akarják megdönteni.

Ebben semmi új nincs, ahogyan az alábbi, kiszivárgott brit-amerikai hírszerzési dokumentum illusztrálja:

„Annak érdekében, hogy lehetővé tegyük felszabadító (sic!) akcióinkat ….bizonyos kulcsszemélyeket meg kell semmisítenünk és folytatnunk kell Szíria belső zavargásainak támogatását. A CIA felkészült, és az SIS (MI6) megkísérel majd kisebb szabotázs-akciókat és meglepetésszerű rajtaütéseket szervezni Szíriában egyes személyekkel együttműködve… A félelem szükséges mértéke,… valamint a határmenti összecsapások ürügyet szolgáltatnak majd a beavatkozásra… A CIA-nak és az SIS-nek ki kell használnia …mind a pszichológiai, mind a területi beavatkozási a képességeiket, hogy a feszültséget növeljék.”

Ezt 1957-ben írták, de írhatták volna akár tegnap is. Az imperialista világban semmi lényeges nem változik. 2013-ban a korábbi francia külügyminiszter Roland Dumas feltárta, hogy „két évvel az arab tavasz előtt” Londonban azt mondták neki, hogy Szíria ellen háborút terveznek. „Mondok Önnek valamit” – mondta a francia LPC tv-csatornának adott interjúban, „Angliában voltam más ügyben, két évvel a szíriai erőszakos cselekmények előtt. Találkoztam vezető brit hivatalnokokkal, akik bevallották nekem, hogy Szíriában valamit előkészítenek…. Nagy-Britannia lázadók bevetését tervezte Szíriában. Még azt is megkérdezték tőlem – jóllehet már nem voltam külügyminiszter –, hogy szeretnénk-e részt venni… A jelenlegi eseményeknek tehát múltja van. Előkészítették, előre kialakították és megtervezték.”

Az ISIS valóban hatékony ellenfeleit – Szíria, Irán, a Hezbollah, és most Oroszország – a Nyugat démonizálja. Törökország álláspontja is problémás. NATO-tag „szövetséges”, együttműködött a CIA-val, az MI6-tal és az Öböl középkorba illő államaival a szíriai „lázadók” támogatásában, beleértve azokat is, akik ma magukat ISIS-nek nevezik. Törökország, saját régiós dominanciát akar biztosítani magának az Aszad-kormány megbuktatásával. Így Törökország támogatása hatalmas hagyományos háborút vetít előre, és a leginkább többetnikumú közel-keleti állam szörnyű feldarabolását.

Ebből a zűrzavarból – bármilyen nehéz is lenne megállapodni ebben és elérni – csak egy tűzszünet vezethet ki, különben a párizsi és bejrúti atrocitások megismétlődnek. A tűzszünettel egyidejűleg a közel-keleti erőszak legfontosabb tetteseinek és irányítóinak – az amerikaiaknak és európaiaknak – vissza kell fogniuk radikalizmusukat, és az elidegenített muszlim közösségek felé jóhiszeműséget kell mutatniuk mindenhol, beleértve saját hazáikat is. Azonnal be kell szüntetni a fegyverek szállítását Izraelnek, és el kell ismerniük a Palesztin Államot. A palesztin ügy a térség legfekélyesebb nyílt sebe, s a felébredő iszlám szélsőségesség megalapozását gyakran erre vezetik vissza. Oszama bin Laden ezt világossá tette. Palesztina reményt ígér! Biztosíts igazságot Palesztinának és körülötte a világ meg fog változni.

Több mint 40 éve Nixon és Kissinger Kambodzsa bombázásával kiszabadították a szenvedés viharát, amiből az az ország soha nem gyógyult ki. Ugyanez érvényes a Blair-Bush páros iraki bűncselekményeire, és a NATO valamint a „koalíció” líbiai és szíriai bűntetteire. Henry Kissinger tökéletes időzítéssel jelentette meg önigazoló kötetét „Világrend” szatirikus címmel. Az egyik talpnyalója recenziójában Kissingert „a negyedszázadot megért világrend kialakítójának” mutatja be. Mondjuk csak ezt el a kambodzsai, a vietnami, a laoszi, a chilei és a kelet-timori embereknek, valamint „államférfisága” valamennyi áldozatának. Csak, ha mi magunk felismerjük a háborús bűnösöket köztünk, és nem tagadjuk meg magunk az igazságot, csak akkor kezd felszáradni a vér.

 

John Pilger, neves ausztrál származású brit újságíró blogbejegyzése 2015.november 16-án: http://johnpilger.com/articles/from-pol-pot-to-isis-the-blood-never-dried

Fordította: Kleinheincz Ferenc