hu | fr | en | +
Accéder au menu

Szaúd-Arábia - gondban

JPEG - 28.3 kio

Szaúd-Arábiát gyakran vádolják azzal, hogy ugyanolyan mereven szigorú elveket követ, mint a dzsihadisták és ugyanazon ellenség, a síiták ellen harcol. A királyi család megosztott, sértődötten viselkedik amerikai szövetségesével, miközben szenved az általa kirobbantott olaj-árháború következményei miatt.

„Őszintén ki kell mondani, hogy nem tudunk katonai beavatkozásokat megszervezni és végrehajtani. Az egyetlen dolog amit tudunk: csekket aláírni.” Afganisztán szovjet megszállása idején (1979-1989) Turki Al-Faisal herceg, a szaúdi elhárítás főnöke, így magyarázta saját országa szerepét az afgán dzsihád létrehozásában. Akkoriban és a Quincy (1) paktum részeként Szaúd-Arábia finanszírozta az USA “kommunista” országokban – mint Angola és Nicaragua – szervezett titkos hadműveleteit. Nem sokat kérdezett az okokról, nem sokat okoskodott a miértekről sem, és minden gond nélkül hajtotta végre a ráosztott feladatot.

Az Öböl háborúban (1990-1991) George H. Bush elnöksége idején, a szaúdi csapatok az amerikaiak – és egy nemzetközi koalíció – oldalán harcoltak, hogy segítsék kiűzni az iraki erőket Kuvaitból. Később, amikor George W. Bush – akinek szoros kapcsolatai voltak a szaúdi vezetőkkel még azokból az időkből, amikor a texasi olajcégeknél dolgozott – az apja örökébe lépett, a jó együttműködés fennmaradt, a 2001. szeptember 11-i merénylet ellenére. Annyira, hogy Bandar bin Sultan herceget az 1983 és 2005 között az USA-ba delegált nagykövetet (egyébként a nagyhatalmú hadügyminiszter fiát) Bandar Bush (2) néven emlegették. A királyságellenes, egyébként gyakori és erős kritika akkoriban főleg a sajtóból és a Kongresszus egyes tagjaitól származott, és alapvetően két problémát feszegetett, miszerint Szaúd-Arábia az egész világra exportálja a szélsőséges szunnita álláspontot (3) , illetve hogy kirívóan sérti az emberi jogokat.

Bush helyett Obama – boruló erőviszonyok

Barack Obama hatalomra lépése óta, a kapcsolatok kevésbé szívélyesek. Több alkalommal is előfordult, hogy a szaúdiak közelítettek olyan országokhoz, mint Franciaország, Nagy-Britannia, Oroszország és főleg Kína, ezzel is jelezve, hogy esetleg emancipálódhatnak a szoros amerikai felügyelet alól. A Királyság aktív tagja a G20-as csoportnak és más nemzetközi fórumoknak is. És főleg: a csekkfüzet diplomácia jelenleg már nem zárja ki, hogy független katonai akciókban vegyenek részt vagy erőteljesen beavatkozzanak a szomszédos országok ügyeibe, különösen, hogy Rijád ellensúlyozni akarja az irániak befolyását, és fenn akarja tartani vezető szerepét a szunnita világban.

A királyi család befolyásos tagjai ma már nem haboznak felszólalni Amerika-ellenes sérelmeik miatt, Obama elnököt következetlenséggel, sőt álnoksággal vádolják. A sérelmek listája hosszú: a Közel-Kelet helyett Ázsia felé fordult; magára hagyta a volt egyiptomi elnököt Hoszni Mubarakot, és (legalábbis kezdetben) szimpatizált az „arab tavasz” megmozdulással; 2013-ban lemondott a szíriai beavatkozásról, annak ellenére, hogy Bassár el-Aszad rendszere átlépte a „vörös vonalat”, amikor vegyi fegyvereket alkalmazott.

De a legdöntőbb, hogy szakítva a több évtizedes ellenségeskedés és elszigetelési politikával, Obama tárgyalóasztalhoz ült Iránnal, a Királyság történelmi ellenfelével. Azóta vége sincs a sértődöttségnek és a duzzogásnak. Így, miután egy nagyon ügyes lobby-kampány eredményeként megválasztották az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) Biztonsági Tanácsának választott tagjává, visszalépett. Majd az ENSZ Közgyűlésen Saud al-Faisal herceg a szaúdi külügyminiszter, nem volt hajlandó elmondani a felszólalását és mindezt azzal magyarázta a sajtóban, hogy tiltakozásul az ENSZ passzivitása miatt Szíria ügyében.

Bár ez előre várható volt, a P5+1-ek (4) és Irán megegyezése 2015. április 2-án, valóságos sokkot okozott a Királyságban. A két szomszéd ország ugyanis, az 1979-es iráni forradalom óta, hidegháborús viszonyban áll egymással szemben. A rivalizálás azonban még régebbi múltra tekint. Amikor 1971-ben a brit csapatok elhagyták a régiót, a Közel-Kelet stabilitása elméletileg, a „Nixon doktrína” szerint, két stratégiai pillérre támaszkodott, Iránra és Szaúd-Arábiára (5) . A valóságban azonban az 1979-es forradalomig, az iráni sahot tekintették a régió valódi zsandárjának. Csak ő volt a kedvezményezettje bizonyos előjogoknak, mint például az a „biankó csekk”, amivel korlátlanul és a Kongresszus ellenőrzése nélkül vásárolhatott az USA-ban mindenféle katonai eszközöket.

A szaúdi vezetők tartanak attól, hogy Teherán és Washington közeledése az ő kárukra történik. Megállás nélkül követelik a „stratégiai paritást” Iránnal és, más kiegészítő biztonsági garanciákat. Ahogy aláírták a megállapodást Iránnal, Obama elnök megerősítette országa „megingathatatlan elkötelezettségét” az „Öböl menti szövetségeseik biztonsága iránt” és újra kinyilvánította ígéretét, hogy „külső agresszió esetén” beavatkoznak. Megnyugtatásul még meg is hívta Camp David-be az Öböl Menti Együttműködési Tanács hat tagországának vezetőit – Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Kuvait, Katar és Omán. Még egy sértődöttségi krízisként, Salman király nem fogadta el a meghívást. A királyi látogatásra végül szeptember 4-én került sor. Így aztán, „kiegészítő biztonsági garanciaként”, Szaúd-Arábia visszatért annak a nagyhatalomnak a kebelére, amely egyedül képes az általa elvárt védelmet nyújtani számára Iránnal szemben.

A visszatérést az ésszerű politikai erőviszonyok felismeréséhez részben a kőolaj árának 2014 nyara óta tartó esése és a különböző kellemetlen félreértések is indokolták. A királyság (relatív) függetlenedését az USA-tól ugyanis a kőolaj bevételekből felhalmozott gazdagság tette lehetővé, hiszen a magas árak több mint egy évtizeden át tartottak. Mint azt a SaudiLeaks-en olvashattuk, a királyság egy régiós nagyhatalommá erősödött, amelyet mindenhonnan körbe udvaroltak (6) . A csekkpolitika eredményeként Szaúd-Arábia kiemelkedő szerepet játszott a szunnita világban és az arab ellenforradalmi mozgalmakban, míg Törökország és Katar a „muzulmán testvériség” keresztapja szerepét kapta. Abdel Fattah el-Sziszi tábornok 2013. júliusi puccsa óta, a Királyság támogatja az egyiptomi gazdaságot is. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslése szerint, ez 6,5 milliárd dollár kiadást jelentett eddig (7) .

Több olaj – kevesebb forrás a társadalmi békére

Az olajbevételeknek köszönhetően a rendszer úgy tűnt, hogy képes a felbolydult régióban fenntartani a társadalmi békét és megelőzni a feszültségek kirobbanását. A szaúdi típusú jóléti állam gyakori extra-juttatásokat nyújt a lakosságnak: így 130 milliárd dollárt költöttek az „arab tavasz” idején, 29 milliárdot az új király trónra jutásakor, stb. És akkor még ne is említsük a nagyberuházások pozitív hozadékát: infrastruktúra (kikötők, repülőterek, utak, vasútfejlesztés, stb), komoly kezdeményezések az oktatás, a lakhatás és az egészségügy területén; beruházások a megújuló energiákba és a mezőgazdaságba, annak érdekében, hogy diverzifikálják az ország gazdaságát és csökkentsék az olajtól és az importtól való függést.

De furcsa módon, a legkockázatosabb a kormány olajpolitikája volt. Miközben a Királyság hagyományosan a piaci ár stabilitását célozta meg, a Kőolaj- Exportáló Országok Szervezetének (OPEC) 2014. november 27-i ülésén, teljes pálfordulás következett be. Az olaj ára a megelőző hónapokban 115 dollár volt hordónként, majd leesett 70 dollárra. Arra hivatkozva, hogy lépni kell az amerikai pala-olaj ellen, az olajminiszter Ali Al-Naimi elfogadta az árháború beindítását: ahelyett hogy lezárta volna egyes kutak termelését, véleménye szerint túltermelést kell okozni a piacon, hiszen ha az amerikai pala-termelők végre nem okoznak majd további károkat, akkor az árak majd újra emelkedni fognak (8) . Ennek a politikának egy másik nagyon fontos hatása is lett volna: megfojtani az ősellenség Irán gazdaságát. De semmi ilyen nem következett be. Az áresés nem hozta el a kereslet növekedését, se pedig az amerikai pala-olajtermelők kiütését a piaci a játéktérről. És az Iránnal folytatott tárgyalásokat sem függesztették fel, sőt az Iszlám Köztársaság számít a embargó megszüntetése után bekövetkező gazdaságélénkítő hatásra.

2015 augusztusában, a nyersolaj ára 40 dollár alá esett, a piaci túlkínálat és a kínai gazdaság okozta aggodalmak miatt. Pedig Rijádnak 106 dollár hordónkénti árra lenne szüksége ahhoz, hogy a költségvetése egyensúlyban legyen (9) . Csökkentenie kell tehát a kiadásokat. De hogyan? Hosszú a kedvezményezettek és különféle jogosultak listája: azokhoz a kötelezettségekhez, amelyeket még akkor vállaltak, amikor az olajár magas volt ma már hozzá kell venni a katonai kiadásokat – amit csak növel az a félelem, amit Irán visszatérése az elismert nemzetek körébe, csak tovább növel. Nagy kérdés, hogy továbbra is képes lesz-e megvásárolni a társadalmi békét?

Óvatos korosztály-váltás kezdete?

Az új uralkodóra – a 79 éves Salman bin Abdulaziz al-Saudra, aki testvére, a 90 éves korában 2015. január 23-án elhunyt Abdullah helyére lépett – hárul, hogy megoldja ezeket a kérdéseket. A „két szent mecset őrzője” (ez a hivatalos címe) sietett a szokások szerint kijelenteni, hogy elhunyt elődje által megnyitott úton halad majd tovább. Próbál garanciákat adni a konzervatívoknak, akik az előd, bár óvatos, de valós reformizmusának eluralkodásától tartanak. Az egyik első lépéseként leváltotta az „Erény Támogatása és a Bűn Megelőzése Bizottság” néven ismert vallásrendőrség vezetőjét, mivel a konzervatívok túl visszafogottnak tartották. Az oktatási miniszterhelyettest, a legmagasabb rangban lévő nőt, akinek a kinevezését 2009-ben a fejlődés jeleként üdvözölték, szintén elmozdította a posztjáról (10) .

Ugyanakkor az új uralkodó legvitatottabb döntése a politikai hierarchia felborítása volt. Nagy változás ez egy olyan országban, ahol hozzá vannak szokva a gerontokráciához. Az alapító király, Abdul-Azíz unokái, vagyis a „harmadik generáció” – itt több tucat várományossal kellene számolni – közül két férfi lépett előre a trónöröklési listán. Muhammad Bin Nayef, az 55 éves belügyminiszter, trónörökös-helyettesből első törnörökössé lett kinevezve Muqrin herceg helyére, aki szinte az utolsó a még életben lévő a második generációhoz tartozók közül, s aki így elesett az uralkodás lehetőségétől. Mohammed ben Salman a király 30 éves fia, védelmi miniszter és a királyi titkárság vezetője pedig második pozícióba lépett előre az öröklési listán. Az első férfiú az anti-terrorista harc felelőse, a második pedig a katonai és gazdasági ügyek legfőbb ellenőre. Ez a palotaforradalom a Szudeiri klán visszatérését jelenti, akik hosszú ideig töltötték be a legfontosabb állami vezetői posztokat, így a bel- és hadügyminiszterséget.

A Királyság, nyolc szunnita ország (11) (és a nyugati hatalmak, illetve az ENSZ) támogatásával háborút visel Jemenben, ahol az új erős emberek megmutathatták volna mire is képesek. De a meghirdetett cél, vagyis hogy véget vessenek az Irán által támogatott húti lázadásnak és visszahelyezzék hatalmába a megválasztott elnököt, Abd Rabbuh Mansur Hadi-t, messze nem sikerült. És főleg az emberi veszteség katasztrofális volt: ötezer halott, akinek egyharmada civil lakos.

Valószínű, hogy a háborús előre menekülést tovább folytatják, ami a nyugati fővárosokban sokakat boldogít majd. Csak az USA-ban a katonai megrendelések elérték a 90 milliárd dollárt (12) . Franciaország szintén jelentősen növelte eladásait. De azt a politikát, ami boldogítja a külföldi hadiszállítókat, nem biztos, hogy jól fogadják a Királyságban, ahol az új uralkodót és a két trónörököst erősen kritizálják még a saját családjukon belül is. A felhívások a király – akiről azt rebesgetik, hogy Alzheimer kórja van – lemondására és a trónörökösök kiszorítására egyre gyakoribbak (13) . Az éves zarándoklatkor (hadzs) a Mekka melletti, szeptember 24-i tömeges lökdösődés, ahol több mint kétezer embert tapostak halálra, szintén nem növelte a vezetők jó hírét. A modern kori zarándoklatok legnagyobb katasztrófája újabb példát adott a hatalmon lévők hozzá nem értéséből.

Ibrahim Warde

A szerző, a Fletcher School of Law and Diplomacy, Tufts University (Medford, Massachutsetts, Egyesült Államok) professzora, aThe Price of Fear : The Truth Behind the Financial War on Terror [A félelem ára: a terrorellenes háború pénzügyi háttere], University of California Press, 2008.
Morva Judit

(1A Paktumot 1945. február 14-én a USS Quincy cirkálón írta alá Abdul-Aziz király és Franklin Roosevelt elnök. Ennek értelmében garantálták a királyság védelmét minden külső fenyegetés ellen, a királyság pedig biztosította az amerikai energiaellátást. 2005-ben George W. Bush a szerződést megújította.

(2David B. Ottaway: The King’s Messenger : Prince Bandar bin Sultan, and America’s Tangled Relationship with Saudi Arabia, Walker and Company, New York, 2010.

(3« Avatars of checkbook diplomacy : From the Afghan jihad to the Arab Spring », Fletcher Security Review, vol. 2, n° 1, 2015. február

(4Az ENSZ BT öt állandó tagja, vagyis az Egyesült-Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország illetve a plusz egy Németország.

(5Joseph A. Kechichian: Faysal : Saudi Arabia’s King for All Seasons, University Press of Florida, Gainesville, 2008.

(6Cf. Marc Lynch: How leaked Saudi documents might really matter, The Washington Post, 2015. június 21.

(7« Egypt, Yemen are top recipients of Saudi aid », Arab News, Jeddah, 2015. május 9.

(8Alex Lawler, Amena Bakr és Dmitry Zhdannikov: Inside OPEC room, Naimi declares price war on US shale oil, Reuters, 2014. november 28.

(9Ambrose Evans-Pritchard: Saudi Arabia may go broke before the US oil industry buckles, The Telegraph, London, 2015. augusztus 5.

(10Yaroslav Trofimov: New Saudi monarch brings major change at home : King Salman nudges country back in more conservative direction, The Wall Street Journal, New York, 2015. április 29.

(11Bahrein, Egyiptom, Egyesült Arab Emírségek, Jordánia, Kuvait, Marokkó, Pakisztán, Katar, Szudán.

(12Christopher M. Blanchard: Saudi Arabia : Background and US relations, Congressional Research Service, Washington, DC, 2015. szeptember 8. www.fas.org

(13Hugh Miles: Saudi Arabia : Eight of king Salman’s 11 surviving brothers want to oust him, The Independent, London, 2015. október 24.

Megosztás