hu | fr | en | +
Accéder au menu

Berlinale 2016 – Mi marad utánunk a Földön?

JPEG - 56.1 kio

Tizenegy nap alatt összesen 434 filmet mutatnak be az idei berlini filmfesztiválon. Ennyi filmet természetesen senki sem képes megnézni, így az ember a szerencséjére és az előérzetére van utalva. A hivatalos versenyprogramot a „glamour”, a csillogás és a sztárkultusz veszi körül, de azért ott sem csak hollywoodi stílusú filmeket vetítenek. Az első hét legizgalmasabb versenyfilmje Boszniából érkezett Berlinbe. A Halál Szarajevóban című film, Danis Tanovic rendezése egyszerre humoros és tragikus remeklés. A történet egyetlen napon, 2014. június 28-án játszódik Szarajevóban. Az Európai Unió nagy megemlékezést szervez a száz esztendővel azelőtti merénylet alkalmából. Természetesen a megbékélés szándékával, az európai egységet ünnepelve. A tervezett helyszín egy ötcsillagos szálloda a volt Tito marsall sugárúton, ahol a nevezetes szarajevói villamos is jár.

JPEG - 19.4 kio

Mivel a személyzet két hónapja nem kapott fizetést, sztrájkot terveznek, hogy a tévékamerák és a nemzetközi figyelem segítségével hívják fel magukra a figyelmet. Az igazgató az ötcsillagos presztízs ellenére a leghagyományosabb kapitalista eszközzel lép fel a sztrájkolók ellen, bűnözőkkel megvereti őket. Közben egy bosnyák riporternő riportot forgat a szálloda teraszán az 1914-es merénylet mai értékeléséről. Elmondja, hogyan emeltek emlékművet Ferenc Ferdinándnak az osztrák-magyarok, hogyan cserélték ki aztán azt Gavrilo Princip szobrával a szerbek, majd rombolták le a második világháborús német megszállók. 1945 után ismét Gavrilo Princip kapott emlékművet, amit a függetlenné vált bosnyák kormány mozdíttatott el. A riportban Gavrilo Princip és Ferenc Ferdinánd ürügyén a bosnyákok és az egyetlen megszólított szerb a maguk tökéletesen ellentétes történelemszemlélet adják elő, igen heves balkáni indulattal. Természetesen szóba kerül Srebrenica, de az is, hogy a városból miért tűnt el annak teljes szerb lakossága. (Magam is láttam anno a szerb temető meggyalázott, emberi ürülékkel telerondított kápolnáját.)

A film betétjeként egyfajta jutalomjátékot láthatunk Jacques Weber neves francia színésztől. Ő a sztori szerint azért érkezett Szarajevóba, hogy beszédet mondjon a ”művelt Nyugat” nevében, összekapcsolva a huszadik század minden szörnyűségét. Tökéletesen hozza a Balkánra látogató nyugati „kultúrember” szerepét, a lekezelés, a csinált részvét és az önimádat ötvözetét. Egy üres (de titokban bekamerázott) elnöki apartmanban próbálja el a beszédét, az intellektuális sznobság, az uniós propaganda és a francia színpadiasság tökéletes paródiáját. Csak remélni lehet, hogy a film eljut legalább a magyar művészmozikba is.

JPEG - 127.3 kio

Homo sapiens a címe az osztrák Nikolaus Geyrhalter filmjének. De végignézve hajlamosak vagyunk kétségbe vonni a „sapiens” jelzőt. A másfél órás film egyetlen szó és magyarázó felirat nélkül, kizárólag az ember által elhagyott, rozsdásodó, szétmállott, enyészetbe hajló épületeket mutat be. Szívszorítóan szép és szomorú képekkel. Először egy elhagyatott kelet-európai sportcsarnokot látunk, elmosódó feliratokkal és fényképekkel a kommunizmus diadaláról, illetve egykori legendás vezéreiről. De a film szerencsére nem a „kommunizmus bűneiről”, hanem a természetet vadul elpusztító, majd lassan szintén elpusztuló ipari civilizációról szól. A romos, pusztuló, funkciójukat vesztett épületek között van gyár, templom, sportlétesítmény, látunk bokrokkal benőtt vasúti síneket és állomásokat, ahova már soha senki sem fog megérkezni. Feltehetően Kínában készültek azok a képek, amelyek egész felhagyott szigeteket mutatnak, házsorokkal, kikötővel, szállodával. Mindez szünet nélkül, kilencvennégy percen át úgy, hogy egyetlen embert sem látunk a vásznon. Rendkívül melankolikus élmény. Valamiképp civilizációnk talmi dicsőségét, mulandóságát mossa be lassan az érzékeinkbe. Vigasz csak annyi lehet, ha ugyan ez vigasz, hogy a természet a film tanúsága szerint gyorsan birtokba veszi a tőle egykor elhódított területet, a vegetáció néhány évtized alatt benő mindent, amit egyszer az ember alkotott.

JPEG - 84.8 kio

Myanmar, az egykori Burma ma népszerű turista célpont. A Jade város című dokumentumfilm azonban nem a turista attrakciókról, hanem a burmai nép elképesztő szegénységéről, a kizsákmányolás Európában már (egyelőre?) ismeretlen pokláról szól. A rendező, aki csak Midi Z néven szerepel, Tajvanra emigrált burmai, aki a bátyját indul megkeresni egy jade bányában. (A jade egy féldrágakő…) A bánya valójában egy hatalmas hegy, amelyből az emberek külszíni fejtéssel, primitív körülmények között próbálják kiásni a jade követ. Moziban ülve is félelmetes nézni, milyen meredek hegyoldalon, milyen szörnyű és életveszélyes körülmények között kaparják a sziklás talajt. Sokan meghalnak, sokakat letartóztat a rendőrség, mert a jade bányászatot tiltja a törvény. Még többen pedig csak filléreket kapnak a munkájukért a csaló kereskedőktől, s így sohasem szabadulnak el a remélt „nagy pénzzel”. A rendező végül nem találja meg a bátyját, aki nyomtalanul tűnt el a bányában. Megrendítő film egy „turistaparadicsom” másik, valódi arcáról.

JPEG - 24.9 kio

Egy sokkal gazdagabb országból, Szaúd-Arábiából érkezett a Barakah és Barakah találkozása című film. Aki nem ismeri a részleteket, annak ez önmagában nem szenzáció. De Szaúd-Arábiában nincsenek mozik, filmstúdiók, filmszínészek, a külföldi filmek is csak interneten, becsempészett kazettákon elérhetőek azok számára, akik megkockáztatják a törvénysértést. A fiatal Mahmoud Sabbaqh személyesen is eljött a premierre, és elmondta, hogy a filmet saját és a barátai pénzéből csinálta, otthon eddig be sem mutatta, és kissé szorongva várja, hogy milyen lesz a hazai hivatalos fogadtatása. Maga a film egy fiatal férfi és nő tiltott (és nagyon szemérmes) szerelméről szól, akiknek azonos a vezetéknevük. A szerelmi történetet dokumentarista betétek szakítják meg. Ezek azt mutatják be, hogy harminc-negyven éve még sokkal szabadabb volt a légkör, a szaúdiak szinte európai módon strandoltak, szórakoztak, élvezték az élet apró örömeit. Ezt a szabadságot – Mahmoud Sabbaqh szerint – csak a Reagan és Thatcher nevével fémjelzett jobboldali fordulat söpörte el, amely Szaúd-Arábiában a vallási konzervativizmus formájában jelentkezett. Megvallom, magam ezt eddig sohasem tudtam, de a film meggyőzött arról, hogy ilyen következményei is voltak a neoliberális ellenforradalomnak.

Hegyi Gyula

Megosztás