A 29 millió lakosú dél-amerikai országban tartós politikai, gazdasági és alkotmányos válság zajlik. Chávez elnök megbuktatására irányuló, 2002-ben történt államcsíny óta a venezuelai szocialista kísérlet a neoliberális erők és a média célkeresztjébe került, ami az ország destabilizációjára, gazdasági káoszra és a vezetők lejáratására irányul. A múlt év december 6-án tartott parlamenti választások új fejezetet jelentettek, mert az elődje karizmáját és népszerűségét nélkülöző Nicolas Maduro által vezetett kormány elvesztette parlamenti többségét. Tizenhat év óta először fordult elő, hogy a baloldal kisebbségbe került a caracasi parlamentben és az ellenzéki Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) kétharmados többséget szerzett.
A kőolaj világpiaci árának zuhanása súlyos gazdasági nehézségeket okozott és a Hugo Chávez által indított szociális programok visszafogásával járt. A gazdaságban az olajipar meghatározó szerepet játszik és az export 94 százalékát jelenti. A kivitel 44 százaléka az USA-ba irányul. 2015-ben az infláció elérte a 180 százalékot és a bruttó hazai össztermék (PIB) 5,8, az ipari termelés 6,8 százalékkal csökkent. Szakértők szerint, az idén 8 százalékos visszaesés várható. A vállalatok kapacitásának kihasználtsága 44 százalékra csökkent. Tartós hiány van élelmiszerekben és más fogyasztási cikkekben. A növekvő elégedetlenséget mutatja, hogy a lakosság több mint hetven százaléka változást követel. A Transparency International 2015 évi jelentése szerint, Venezuela a kontinens legkorruptabb állama és 168 vizsgált ország között a 158. helyet foglalja el.
A vízierőművek lecsökkent teljesítménye miatt az áramellátás akadozik, ezért az állami hivatalokban csak heti két napot dolgoznak, és számos vállalat szünetelteti működését vagy véglegesen bezárt. Maduro elnök szerint, „az ország ellen szervezett politikai, média és diplomáciai agresszió folyik”. „A vállalkozók gazdasági blokáddal meg akarják bénítani az országot, úgymint Salvador Allende elnöksége idején Chilében történt”. Az államfő kijelentette, hogy „az USA megpróbálja visszaszerezni latin-amerikai befolyását és ezért meg akarja dönteni a térség baloldali és középbal kormányait”.
A kormány és a parlamenti többség között nincs párbeszéd. A törvényhozás határozatban követelte Leopoldo Lopez ellenzéki vezető és más „politikai foglyok” szabadon bocsájtását, akiket azonban a hatalom „fegyveres államcsíny kísérlet elkövetésével” vádol. Maduro „gazdasági szükségállapotot” hirdetett, amit a parlament elutasított. Az elnök döntését azonban a korábbi, kormánypárti többségű törvényhozás által megválasztott Legfelső Bíróság jóváhagyta. Caracasban és más városokban hatalmas utcai tűntetések voltak, ahol felvonulók Maduro azonnali távozását és új választásokat követeltek.
Élve az alkotmányos lehetőséggel, az ellenzék népszavazást kezdeményezett az elnök visszahívására. Mostanáig mintegy 1.8 millió aláírás gyűlt össze, de a választási bizottság halogatja a döntést. Ha a referendumot 2017. január 10-e előtt tartanák és az „igen” szavazatok győznének, akkor új elnök megválasztására kerül sor, ha a népszavazás tovább halasztódik, akkor 2019 januárjáig az alelnök venné át a hatalmat. Henrique Capriles volt ellenzéki elnökjelölt a madridi El Pais-nak adott nyilatkozatában felszólította a hadsereget, hogy „válasszon az alkotmány vagy Maduro között”.
A hagyományos kapcsolatok és a közös nyelv miatt, a Venezuelában zajló események fokozott figyelmet kapnak Spanyolországban, amit a június 26-i választások előtt egyes politikai erők a baloldal lejáratására próbálnak felhasználni. A spanyol parlament jobboldali pártjai és a szocialisták határozatot fogadtak el, amelyben felszólították a kormányt, hogy járjon el a venezuelai politikai foglyok szabadon bocsátása érdekében. A caracasi vezetéssel jó kapcsolatban lévő Podemos képviselői tartózkodtak, a kommunista irányítású Izquierda Unida és több kisebb párt a javaslat ellen szavazott. A Podemos ellenzi, hogy Venezuela központi téma legyen a választási harcban és elvonja a figyelmet a belpolitikai kérdésekről. Pablo Iglesias a párt főtitkára szerint elfogadhatatlan, ha Venezuelában vagy másutt politikai foglyok vannak, de Leopoldo Lopezt törvényesen ítélték el. Javier Couso spanyol Izquierda Unida (IU) EP képviselője kijelentette, hogy „elutasítjuk belügyekbe való beavatkozást”. „Az Európai Parlament már nyolc határozatot hozott Venezuelával kapcsolatban, amit egyetlen más országgal sem tettek meg”. Alberto Garzon képviselő az IU szóvivője hangsúlyozta, hogy Venezuelában súlyos gazdasági válság alakult ki, amit a vezetés nem tud megfelelően kezelni, de az ellenzék antidemokratikus módszerekkel próbálja a kormányt megbuktatni.
A súlyosbodó helyzet érzékenyen érinti Kubát, mert a kereskedelmi fogalom 35 százaléka Venezuelával bonyolódik. A MUD többször jelezte, hogy ellenzi a „szolidaritáson” alapuló gazdasági kapcsolatokat. Caracas kedvezményes áron naponta 105.000 barrel kőolajat szállít a szigetországnak, ami a szükségletek 60 százalékát fedezi. Venezuela „ellentételként” kubai szakemberek (orvosok, ápolók, tanárok, edzők stb.) szolgálatait veszi igénybe. Számuk mintegy 30.000 lehet.
Az események alakulását nehéz megjósolni. A kormányzat időhúzásra és az olajárak emelkedésére játszik. Az ellenzék és külföldi támogatói tovább élezik a feszültséget, mert gyors változást akarnak. A helyzet további romlása esetén, egy államcsíny is bekövetkezhet, aminek következményei újabb megpróbáltatásokat jelenthetnek a venezuelaiak számára.
