Jack London, a harcos mesélő

londonJack London 1903-ban, 27 évesen egy állatról szóló regényt jelentet meg, „A vadon szavá”-t[i] (The Call of the Wild). Mint az ugyanebben az évben megjelent „A mélység” (The People of the Abyss) – a kelet-londoni (East End) nyomorúságos világáról szóló elbeszélés – ez a könyve is a 'kőkemény' időkről számol be, de a képzelet segítségével. Buck – „hetven kiló önérzet és fenség”– a háziállati státuszából kiszakított, s az aranyláz közepén szánba fogott kutya történetén keresztül két világnézet csap össze: a tudás és a szerződések civilizációja, valamint „a bunkósbot és az agyarak” nyers erőszakára épülő világoké. Az első korrumpáló, a második barbár. A két világ egymás elleni harca furcsa öntudatra ébredéseket szül, némelyek tisztán érzelmiek, a többiek politikaiak jellegűek.

A „valódi” élet megértése nem megy könnyen. Buck házi kedvencből előbb eszköz, majd alattvalói státuszba kerül; kezdetben egy tahó alattvaló, de érzelmei fokozatosan finomulnak, ahogy felerősödik az emberek rendjéhez illetve az eredeti falkához való tartozás közötti ellenmondás. Felfedezi az ember és az állat rejtett viszonyát, ahol mindegyik egyszer áldozat, máskor hóhér, szeret és gyűlöl egy olyan összefonottságban, ahol egyetlen döntés sem lehet végleges. Buck végül is válaszol a “hívásra” miután végleg szakít az emberiséggel, megölve annak néhány tagját. Legendává válik az indiánoknál, mert újra ugyanazzá tudott válni, ami valójában mindig volt is: egy farkassá. De a vadak világához való visszatérés oka az ember… minthogy az ő vérben és könnyben épített civilizációja az, amely mélységes nyomorra ítéli a többséget.

Jack London nem egysíkúan érvel: szerinte a pénz hatalma annyira letompít minden erkölcsi érzéket, hogy az osztályharcot is eltérítheti emancipációs céljától. Ezt meséli el 1901-es Midasz bérgyilkosai[ii] (The Minions of Midas) novellájában, ebben a szándékosan erkölcstelen fikcióban. Midasz bérgyilkosai – utalás a görög mitológia királyára, akinek érintésétől minden arannyá változott – egy titokzatos, az „erejük tudatában lévő proletárok” szervezete, akik hadat üzennek a kapitalistáknak. Húsz millió dollárt követelnek a villamosok milliárdosától, Eben Hale-től, de tulajdonképpen csupán a társadalmi darwinizmus elemi szabályát – az erősebb vagy a dörzsöltebb felsőbbségét – érvényesítik a saját hasznukra. „Trösztök és nagyvállalatok állják el utunkat, hogy az intelligenciánknak megfelelő társadalmi státuszba kerüljünk… mert nincs tőkénk.” Onnan kell tehát a pénzt elvenni, ahol van, a halálos fenyegetést használva, ha nem akar fizetni egy névtelen munkás, egy járókelő, egy rendőr… Ez a megállíthatatlan akciósorozat, válasz az oligarchák erőszakosságára. Szó sincs viszont a munkások emancipációjáról. „Mi egyszerűen üzletemberek vagyunk, s van egy ajánlatunk az Ön számára.” Az irónia kegyetlensége a rendszer kegyetlenségével szemben.

1973-tól 1984-ig, a már elhunyt Francis Lacassin, a szokatlan irodalmi művek nagy szerelmese, Jack London mintegy ötven írását közli a “10/18” sorozatban. Szintén neki köszönhetjük azt a különleges, 93 írásból álló gyűjteményt, amelyben ’a toll munkásának’ portréját vázolja fel ”Foglalkozása: író” címen. Legyen az irodalomkritika, gyakran élesen látó, de sose rosszindulatú – mint a Rudyard Kiplingnak szentelt elemzés – vagy a kezdő íróknak adott ötletek, vagy komolytalan szerkesztők, és a kultúrát kihasználók elleni támadás, mind megannyi tiszteletadás az értelemnek, s felhívás a harcra, melyet üdvözítő felfedezni London halálának századik évfordulóján.

Fordította: Kristóf István

 


[i] A regény filmváltozatának magyar címe : A vadon hívó szava

[ii]Magyarul nem jelent meg.