hu | fr | en | +
Accéder au menu

Összeesküvés-elméletek Amerikában – Könyvismertetés

JPEG - 11 kio

Különösen 2001. szeptember 11-e óta a világsajtóban, a napi sajtóban, a közbeszédben és a politikai elemzésekben megszaporodtak az összeesküvés-elmélettel azonosított hírek, beszámolók és tudósítások.

Az összeesküvés-elméletlényege, hogy valamely politikai eseménnyel – politikusok elleni merényletek, terrorcselekmények, választások – kapcsolatosan a hivatalos magyarázatot megkérdőjelező, azzal szemben álló feltételezések születnek és terjednek el. Összeesküvésnek azért nevezik, mert az adott esemény okaként általában politikai szereplők összeesküvését, intrikáját, cselszövését feltételezik.

(Érdemes megjegyezni, hogy az angol conspiracy theory magyar fordítása -és pl. a német nyelvű [Verschwörungstheorie] is - az eskü szóelem beemelése kapcsán szorosabb, valamiféle esküvel is megerősített titkos együttműködést sugall, jóllehet ez az eredeti angolban nincsen benne, ahol csupán konspiratív, titkos együttműködésről van szó. Talán szerencsésebb fordítás lehetett volna, ha az összeesküvés szó helyett a cselszövés kifejezést alkalmazzák a terminológia első magyar használói.)

A jelenség amerikai vonatkozásait vizsgálta Lance deHaven-Smith, a Floridai Állami Egyetem Közigazgatási és Politikatudományi Intézetének tanára, melynek eredményét egy tanulmánykötetben foglalta össze. A University of Texas kiadásában megjelent könyv, a

Conspiracy Theory in America

(2013), az Amerikai Egyesült Államokban született összeesküvés-elméletekkel, a fogalom keletkezésével, értelmezésével és okaival foglalkozik.

A CIA terjesztette el

A téma avatott kutatója úgy véli, hogy a legtöbb amerikai újságíró egy olyan sajátos gondolkodásmód rabja, amely vakká teszi őket és így nem látják meg a legfelsőbb körök politikai bűncselekményeinek jeleit. Beállítódásukra jellemző, hogy képtelenek megkülönböztetni egy alaptalan vádaskodást,az olyan magyarázatoktól, amelyek hiteltelenek és megkérdőjelezhetőek. Amikor az ország vezetőit érintő általános gyanú merül fel, valami oknál fogva sokuk nem tud különbséget tenni, és így minden gyanút "összeesküvés-elméletként" kategorizálnak, majd ostobaságnak és paranoiás megnyilvánulásnak neveznek. A szerző ezt az összeesküvés-elmélettel kapcsolatos kognitív torzulást elemzi.

A CIA kampány-felhívással fordult a külföldi médiacégekhez és újságírókhoz, hogy hiteltelenítsék az "összeesküvés-elmélet híveit", és mutassanak rá kritikájuk, megállapításaik indítékaira. A címke elterjedése mutatja, hogy a kampány minden idők legsikeresebb CIA propagandájának bizonyult. (A szerző meggyőző ábrát ad közre arról, hogy a New York Times-ban és a Time magazinban a 60-as évektől kezdve exponenciálisan növekedett az összeesküvés-elmélettel jellemzett események bemutatása.)

Lance deHaven-Smith politikatörténeti elemzésében kimutatja, hogy magát az Amerikai Egyesült Államokat is tulajdonképpen összeesküvés-elmélet talaján hozták létre. A Függetlenségi Nyilatkozat felsorolja, hogy az angol király milyen eszközökkel, rendelkezésekkel intrikált (azaz konspirált), hogy egyeduralomra tegyen szert. Az alapító atyák a politikai hatalmat korrupciós befolyásnak tekintették, ezért részletes szabályokat dolgoztak ki, hogy megakadályozzák a népellenes konspirációkat.

Az összeesküvések feltételezésének válogatás nélküli elutasítása azonban nyilvánvalóan félrevezető, ugyanis magas szintű politikai összeesküvések valóban léteznek. Mindenki tisztában van ma már azzal, hogy az 1972-es amerikai választások eredményeinek meghamisítása a Nixon-kormányzat konspirációja volt. Hasonlóképp konspirációs tevékenység volt Ronald Reagan elnöksége idején, amikor a Fehér Ház törvénytelenül adott el fegyvereket Iránnak, amelynek nyereségét a nicaraguai kontráknak csatornázták át. Az is köztudott, hogy a Bush-Cheney adminisztráció félrevezette a Kongresszust, amikor az iraki tömegpusztító fegyverek létezését bizonygatta. A szerző szerint, ha egyes összeesküvés-elméletek igaznak bizonyulnak, nincs értelme a politikai elit intrikái ellen felmerülő, még be nem bizonyított gyanút eleve és mindig hamisnak tartani.

Annak ellenére, hogy az összeesküvés-elméleteket zavarosnak és károsnak állítják be, eddig még nem sikerült olyan kifejezést vagy definíciót megalkotni, amely alkalmas megkülönböztetni a minden alapot nélkülöző gyanúsítgatást, a teljesen ésszerű feltételezéstől. Ennek veszélyes következményei vannak, hiszen az "összeesküvés-elmélet" kifejezés bizonyos mértékig társadalmi ellenőrzési mechanizmussá vált, olyan kifejezéssé, amelyet a hatalom egyértelműen támogat és elfogad. Így viszont, akik nyíltan megfogalmazzák és hangoztatják, a magas politikai szinteken elkövetett bűnök gyanúját elkerülhetetlenül úgy vannak beállítva, mint az ész, a polgári érzület és a demokrácia ellenségei. Nevetségessé teszik őket, állásukat kockáztatják, vagy akár a kormányzati szervek megfigyelése alá kerülhetnek, sőt szabad mozgásukat is elveszíthetik.

Lance deHaven-Smith a konspirációs teóriák témakörében évtizedekkel korábban született politikai filozófiai tanulmányokra is visszatekintett. Részletesen elemzi például Karl Popper és Leo Strauss munkáit, akik a 40-es 50-es években foglalkoztak az összeesküvés-elméletekkel. Különösen Karl Poppert tartja felelősnek azért, hogy a konspirációs elméletek a régi babonák és 19. századi társadalmi előítéletek modern változataként öltöttek testet. Popper szerint gyökereik irracionálisak és paranoiásak, az autoriter politikai mozgalmak magvát alkotják.

Különösen a 7. számú toronyé

A floridai egyetemi tanár már egy 2006-os szakcikkében is foglalkozott az állami konspiráció eseteivel. Megalkotta az "állami bűncselekmények a demokrácia ellen" (state crimes against democracy, röviden SCAD) terminológiát az olyan magas állami, politikai körökben elkövetett bűncselekmények meghatározására, mint a Watergate, vagy az Irán-kontra és más ügyek, ahol állami konspiráció esetével van dolgunk. Az SCAD terminológiát a szerző alkalmazza az egyes amerikai összeesküvés-elmélet esetek vizsgálatára és bemutatására.

Rámutat, hogy elterelő manővernek tekinthető, amikor kizárólag azt vizsgálják, hogy Kennedyt egyetlen fegyveres vagy több merénylő lőtte le? A fő kérdés ugyanis az, hogy a gyilkosságot a politika belső körei szervezték-e meg? Az a valódi kérdés, hogy vajon az elnökgyilkosság egy SCAD vagyis egy "állami bűncselekmény a demokrácia ellen", amelyben a magányos merénylő elmélete arra szolgált, hogy eltakarja és álcázza a puccsot?

A könyv részletesen bemutatja a Kennedy-gyilkosság ellentmondásait. Felhívja a figyelmet például arra, hogy az alapvető bűnjeleket még a merénylet helyszínén azonnal eltüntették – a véres kocsit lemosták, sérüléseit kijavították, stb. Az akkori rendelkezésekkel ellentétben Kennedy holttestét nem a dallasi kórházban boncolták, hanem azonnal Washingtonba szállították. A mesterlövőnek nem tekinthető Lee Harvey Oswaldot az első kihallgatásra menet lelőtték. Mindezek alapján a merényletet SCAD-nak, "állami bűncselekmény a demokrácia ellennek" lehet feltételezni.

A Kennedy-gyilkosság elemzése mellett a szerző ismerteti a 2001. szeptember 11-i terrorcselekmény néhány momentumát is, amelyek ugyancsak "állami bűncselekmények a demokrácia ellen" esetre utalnak. Nem vizsgálták meg például, hogy a WTC tornyainak összeomlása – különösen a 7. számú toronyé – lehetett-e irányított robbantás eredménye? Nem elemezték behatóan a romokat, a hamut, valamint a cselekmények után bekövetkezett antraxos levélküldemények és a terrortámadás összefüggéseit, stb.

A könyv táblázatos formában mutat be egy sor "állami bűncselekményt a demokrácia ellen", azaz média-kifejezéssel összeesküvés-elméleti esetet, amelyekről már nagyrészt bebizonyosodott, hogy valós tényeket fednek fel.

A könyv végül javaslatot tesz arra, hogyan lehetne megvédeni és visszaállítani az amerikai demokrácia rendszerét, mégpedig úgy, hogy elkerülhető legyen az "állami bűncselekmények a demokrácia ellen" látszata is. A szerző szerint már a gyanú felmerülése esetén is ugyanolyan szigorú és alapos bűnügyi vizsgálatot kell lefolytatni, mint a mindennapi gyilkosságok, vagy más bűncselekmények esetében.

Lance deHaven-Smith: Conspiracy theory in America

Kiadó: University of Texas, Austin - 2013

Kleinheincz Ferenc

A szerző rávilágít, hogy mind az 1963-as merényletet, mind pedig a 2001-es terrorcselekményt feltáratlan vizsgálati szálak jellemezték. Egyértelműen kimondható, hogy legalábbis nem alkalmaztak ugyanolyan felderítő eszközöket, mint mindennapi bűncselekmények esetében.

Megosztás