Ki gondolta volna, hogy éppen Németországban jöhet létre a TTIP és a CETA ellen egy rendkívül erős és széles politikai alapokon nyugvó tiltakozó mozgalom? Szeptember 17-én hét német nagyvárosban voltak megmozdulások, amelyeken a szervezők szerint 320 ezer, a rendőrség szerint 190 ezer ember vett részt. Egy évvel korábban Berlinben 250 ezer részvevővel már lezajlott egy országos demonstráció.
Függetlenül a részvevők számának rituális vitájától, a német újraegyesítés óta az EU kereskedelempolitikája elleni legnagyobb tiltakozó megmozdulásról van szó. Ezt a közvéleménykutatások is igazolják. Az EMNID felmérése szerint 2014. februárjában a lakosságnak még 55 %-a támogatta a TTIP-t, 25 %-a ellenezte. Egy évvel később az ellenzők 40 %-a éppen túlszárnyalta a támogatói 39 %-ot, és 2016 júniusában a németek háromnegyede már elutasította a TTIP-t. A CETA esetében a kritikusok 43 %-kal világosan meghaladták a támogatók 18 %-át, miközben sokan (39 %) határozatlanok. Itt figyelembe kell venni, hogy a CETA csak az utóbbi időben került a figyelem homlokterébe.
Széles társadalmi szövetség
A kereskedelempolitikát széles társadalmi szövetség bírálja. Felsorakoztak a környezet- és fogyasztóvédelmi szervezetek, mint a Greenpeace, a Foodwatch és a globalizációkritikus Attac, a német szakszervezeti szövetség, a Deutsche Gewerkschaftsbund (DGB) valamint egyes ágazati szakszervezetei, továbbá különféle társadalmi szövetségek, így a Deutsche Kulturrat, amely többek között a színházak, operaházak, múzeumok és szimfonikus zenekarok ernyőszervezete. A Deutsche Städtetag, amihez 3400 város és község tartozik, már 2014-ben azt követelte, hogy „a közösségi szolgáltatásokat, köztük különösen az olyan nem liberalizált területeket, mint a víz- és csatornaszolgáltatást, a hulladékszállítást illetve a szociális szolgáltatásokat, valamint a közösségi kulturális szolgáltatásokat és a közösségi helyi személyszállítást” kifejezetten zárják ki a tárgyalások köréből.
Az evangélikus egyház – amely a németországi keresztények mintegy felét képviseli – szinódusi határozattal követeli a tárgyalások nyilvánosságát és ellenzi a szociális és környezetvédelmi előírások és szabványok szintjének csökkentését, valamint a szociális ellátások privatizálását. A katolikus egyház visszafogottabban nyilatkozik, azonban hasonlóan elutasítja a magán döntőbíróságokat és a fejlődő országok érdekeinek figyelembe vételét szorgalmazza.
Figyelemreméltó, hogy maga a német bírói szövetség (Deutsche Richterbund) februárban világosan állást foglalt a befektetők különbíráskodása ellen. A bírók ellenvetése nem csupán a TTIP-ben és kezdetben a CETA-ban előirányzott magán döntőbíróságokra vonatkozik, hanem az ellen a javaslat ellen is fellép, hogy szakbírókkal és fellebbezési lehetőségekkel rendelkező döntőbíróságokat állítsanak fel, ahogyan azt most a CETA javasolja. „Az egyes igazságszolgáltatást kereső csoportok számára különleges bíróságok felállítása hamis megoldás” - fogalmaz a bírók ez év februári állásfoglalása.
A német szövetségi parlament pártjai közül a két ellenzéki párt, a Balpárt (Die Linke) és a Zöldek kezdettől fogva egyértelműen kritikusak voltak. Sok tagjuk a parlamenten kívüli kezdeményezésekben, helyi bizottságokban és akciókban is részt vesz.
A bírálók sikere, erős társadalmi elfogadottsága ahhoz vezetett, hogy a nagy médiáknak, köztük a nyíltan jobboldali televízióknak is, számolniuk kell a kialakult közvéleménnyel. Néhány kivételtől eltekintve, az egyezmények támogatói és ellenzői kiegyensúlyozottan kaptak szót. Az álláspontok egyértelmű bemutatása és ütköztetése egyébként, más ellenmondásos társadalmi problémák esetében, nem jellemző a német médiára. A szabadkereskedelem-kritikus mozgalom érdekes példája lett annak, hogy a parlamenten kívüli ellenzék és egy tiltakozási mozgalom képes elérni a társadalom többségét, amennyiben a tömegtájékoztatási eszközök lehetővé teszik a tisztességes véleménycserét.
Merkel kancellárasszony a pártolói csoport élén
A TTIP bírálókkal szemben ott találjuk a nagy gazdasági érdekcsoportokat, a gazdaságtudományi egyetemi emberek nagyobbik részét – más országokkal összehasonlítva Németországban erős a neoliberális irányzat – valamint a német szövetségi kormányt illetve a CDU és a CSU pártokat.
A szövetségi ipartestület (BDI) a TTIP-ben növekedési lehetőséget lát és honlapjukon hirdetett álláspontjuk szerint a megállapodás „munkahelyeket teremt, béremelést tesz lehetővé és felemelkedési lehetőséget hoz”. A lakosság körében tapasztalható TTIP és CETA ellenesség meglepte a vállalkozók képviselőit. Ingo Kramer, a német szövetségi egyesületek ernyőszervezetének, a BDA-nak elnökségi tagja ezt így fejezte ki: „Számomra megmagyarázhatatlan, hogy az utóbbi időben nálunk milyen elkülönülési szellemiség terjed.” Kollégája, Grillo a BDI-nél ebben Amerika-ellenességet fedez fel és úgy véli, hogy a vitát „a félelemkeltők és a leegyszerűsítők” uralják.
Angela Merkel már a tárgyalások megkezdése előtt is a transzatlanti kereskedelempolitika szorgalmazói közé tartozott. 2007-ben a heiligendammi G8 csúcstalálkozón a következő érveléssel szállt síkra az Egyesült Államokkal és Kanadával kötendő megállapodás mellett: „Valamiképpen szembe kell szállnunk a kínai és indiai offenzívával.” Azóta is hűen kitart emellett az irány mellett és szeptemberben, amikor már rég világossá vált, hogy a tárgyalások megfeneklettek, a folytatást szorgalmazta, hiszen „támogatni kell mindent, ami képes munkahelyeket teremteni. És ebbe beletartoznak a szabadkereskedelmi megállapodások is.”
Az SPD ide-oda lengedezik
A TTIP és a CETA bírálói az egyik oldalon, szembe velük a vállalatok és az uniós pártok képviselői, a köztes frontvonal világosan két ellentétes tábort rajzol ki. Az SPD álláspontja azonban egyáltalán nem világos.
A párt bázisában már korán jelentkezett a TTIP-ellenesség, és a pártvezetésben is megszólaltak a kritikus hangok. Így például Heiko Maas igazságügyminiszter szót emelt a magán döntőbíróságokkal szemben. A szakszervezetek és az SPD között még mindig szoros kapcsolat áll fenn, ezért a szakszervezetek fontos szerepet játszanak. Funkcionáriusaik nagy része tagja az SPD-nek is, így Reiner Hoffmann, a DGB szakszervezeti szövetség elnöke. Jóllehet a DGB és tagszervezetei mindig is azt hangsúlyozták, hogy alapvetően nincsenek a szabadkereskedelem ellen, mégis a TTIP és a CETA jelenlegi formájában számukra elfogadhatatlan.
Kissé pikáns, hogy éppen az SPD elnöke, Sigmar Gabriel, mint gazdasági miniszter, a felelőse és illetékese a koalíciós kormány kereskedelempolitikájának. Ezért az SPD-n belüli vitákhoz 2014 szeptemberében Reiner Hoffmann, DGB-főnökkel közösen közreadott egy elemzést, amely megfogalmazta a megállapodással kapcsolatos egyetértés feltételeit. Ezek szerint a szabványok és előírások szigorúságának csökkentése kizárt, a liberalizációs és privatizációs nyomást meg kell akadályozni, és az ILO által szabályozott legfontosabb munkafeltételeket továbbra is garantálni kell, valamint nem szabad korlátozni a német munkavállalók beleszólási jogát a vállalatvezetésbe. Akkor úgy látszott, hogy az SPD-ben a TTIP ellenzői kerültek fölénybe.
Azonban ez hamarosan illúziónak bizonyult. Sigmar Gabriel a 2015-ös davosi világgazdasági fórumon, a vállalatvezetők előtti felszólalásában, vagy az USA nagykövetével való tárgyaláson, a kritikát már „hisztérikusnak” jellemezte és vehemensen védelmezte a TTIP-t. Azon kijelentései, miszerint „túl sokat beszélünk a csirkékről, és túl keveset a TTIP geopolitikai jelentőségről”, felerősítették a kritikákat és újabb lendületet adtak a tiltakozásoknak.
Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor Sigmar Gabriel ez év augusztus 28-án kijelentette, hogy a tárgyalások „ténylegesen zátonyra futottak, még akkor is, ha ezt senki sem akarja elismerni”. De miközben úgy tűnt, hogy a miniszter a tisztességes kereskedelem mellé állt, már a markában tartotta a visszalépési opciót is. Mivel az Atlanti-óceán mindkét partján erősen tiltakoztak a TTIP ellen illetve a washingtoni és a brüsszeli tárgyalási pozíciók egyes ellenmondásait nem lehetett áthidalni, ezért a TTIP most lekerült az asztalról. Ugyanakkor legalább a Kanadával kötendő megállapodást, a CETA-t, sikerre kell vinni.
Sigmar Gabriel CETA-puccsa
Ennek érdekében a pártvezetés mindent megmozgatott, hogy a CETA elvetését megakadályozza. Ezért a már kitárgyalt szerződés egyes részleteit utólag kell majd kijavítani. Ennek érdekében Sigmar Gabriel Kanadába utazott. Számára kedvező volt, hogy az erősen neoliberális Stephen Harper kormánya a CETA-t még a Barroso-féle Bizottsággal tárgyalta ki, de Harper 2015 októberében elvesztette a választásokat. Az új balközép Justin Trudeau kormány kész volt a szerződés elemeinek megváltoztatására.
Az utólagos javítások legfontosabb pontja az, hogy a magán döntőbíróságokat egy olyan grémiummal helyettesítenék, ami professzionális bírákból állna és a döntéseik ellen lehetne fellebbezni. Ez azonban a különbíráskodás tényén nem változtat. Ennek megfelelően Jürgen Maier, a „Környezet és fejlődés” fórumának ügyvezetője, és a tiltakozó mozgalom egyik irányítója úgy véli, hogy „a CETA most először magasan fejlett ipari országok között vezeti be a befektető-védelmi eljárást. Ezzel a vállalati oldal kerül előnybe, ami jogrendszerünkbe elfogadhatatlan aszimmetriát vezet be.”
Szerencsés eset, hogy Kanada már korábban ratifikálta az összes elvárt ILO-egyezményt. Ezen túlmenően bejelentették, hogy jogilag kötelező érvényű kiegészítő jegyzőkönyvben fognak megállapodni a visszaélések, így pl. harmadik országbeli postafiók-cégek részéről történő visszaélések elleni eljárásokról, valamint a közösségi szolgáltatások és a környezetvédelmi szabványok védelmét szolgáló külön-jogokról. Az ún. szabályozási, vagy más szóval irányítási együttműködés – ami eredeti formájában a jogalkotói kompetenciákat ásta volna alá – most már nem lesz kötelező, és a civil társadalom képviselőit is be kell majd vonni ebbe.
Mindenesetre ezekről a javaslatokról még az utólagos tárgyalásokon meg kell állapodni, amit a bírálók nem tartanak reálisnak. Ők a megállapodás tényleges lényegi javulását nem látják. Így a Zöldek parlamenti frakcióvezetője, Simone Peters megjegyezte, hogy „csak akkor lesz valós javulás, ha a CETA-t elvetik és újra tárgyalják.”
Hogy a csomagot az SPD elfogadhassa, szeptember 19-én pártgyűlést tartottak. A gyűlés a legfőbb döntési fórum a parlamenti ülések között, amelyen választott képviselők vesznek részt és így bizonyos mértékig tükrözik a tagság hangulatát. Viszont az osztrák testvérpárt, az SPÖ minden egyes tagja véleményét megkérdezi a CETA-ról! A pártelnökség és a pártvezetés már a pártgyűlés előtt többségi véleménnyel méltatta az elért kompromisszumot. A pártgyűlésre még a kanadai kereskedelmi miniszter is Németországba utazott, hogy a delegáltak bizalmatlanságát eloszlassa. Mindennek fényében aztán nem volt meglepetés, hogy a pártgyűlés kétharmada elfogadta a módosított CETA-t.
Ebben szerepet játszott, hogy a pártgyűlésen a kereskedelempolitikával össze nem függő tényezők pótlólagos nyomást fejtettek ki. Így az SPD-ben eddig még nem született arról döntés, ki legyen a 2017-es parlamenti választásokon az SPD vezetője és ezzel Angela Merkel kihívója. CETA-kudarc esetén Sigmar Gabriel nem indulhatna és ezzel a pártját veszélyes mélységekbe vezethetné. Az elutasítás a nagykoalíció számára is hatalmas teher lenne. Ráadásul az Európai Unió sokféle válsága miatt sok szociáldemokrata tartott attól, hogy a CETA elvetésével tovább növelje a káoszt.
Végül a CETA körüli viták egyértelműen megjelenítik a szociáldemokrácia régóta meglévő dilemmáját: egyrészt képviselik a foglalkoztatottakat, másrészt részt vesznek a dolgozók érdekeivel ellentétes döntésekben. A párt, hasonlóan az európai szociáldemokráciához, mély válságban van. A világ legrégebbi szociáldemokráciája kétkedik saját feladatában és identitási válságon megy át. Amióta Gerhard Schröder idején a szocdem-zöld koalíció elindult a neoliberális reformok felé, választói bázisa folyamatosan erodálódik. A közvéleménykutatások stagnálást mérnek. A pártot Willy Brandt idején a választók 45 %-a támogatta, ez mára a felére esett vissza. Ha 2016 szeptemberében tartották volna a parlamenti választásokat, akkor éppen 22 %-ot ért volna el.
Hogyan tovább?
Az SPD pártgyűlés nem tudta feloldani az alapvető ellenmondásokat így a viták és a tiltakozások tovább folynak. Az EU még ez évben hatályba kívánja léptetni a Kanadával megkötött megállapodást. Mindenesetre október 11-én a karlsruhe-i alkotmánybíróság 190 ezer polgár közös beadványáról döntött. Bár a bíróság a fő kérdésben nem hozott döntést – ez még néhány hónapig eltarthat –, de a folyó hatálybalépést messzemenően befolyásoló feltételeket állítottak. Ezek szerint csak azokat a részeket tudja az EU hatályba helyezni, amiben Brüsszelnek van kompetenciája. Ezek mindenekelőtt a vámcsökkentések. A CETA ún. vegyes megállapodás, azaz minden olyan kérdést, amely túlmutat a vámok csökkentésén – így többek között a befektetői bíróságok illetékessége, a munkavédelem és a szellemi tulajdonvédelem –, először a nemzeti parlamenteknek kell ratifikálni. Ezt a parlamenti döntési jogot erősítette meg az alkotmánybíróság. Ezen túlmenően elrendelték, hogy a CETA-ra nézve negatív parlamenti döntés esetében a kormány nem csatlakozhat a megállapodáshoz. Ezért az időleges hatálybaléptetést is visszamenőlegesen törölni kell. A tiltakozók számára az alkotmánybírósági döntés, ha nem is ér fel egy kiütéses győzelemmel, de bizonyos pontokban világos győzelem.
A továbbiakat illetően Németországban nem csupán a szövetségi parlamentnek, hanem a tartományokat képviselő Bundesratnak is el kell fogadnia a megállapodást. A 16 tartomány közül azonban 12-ben a Zöldek, vagy a baloldali Linke párt, azaz a CETA ellenzői koalícióban kormányoznak. Normál esetben ezek a tartományok tartózkodnak a szavazástól. Ehhez jön Bajorország, ahol a CSU egyedül kormányoz. Ilyen feltételek között valószínűtlen, hogy a megállapodást a Bundestag elfogadja. Lehetséges azonban, hogy az időleges hatályba léptetés tartóssá váljon. De akkor a megállapodás legmérgezőbb pontjait kivennék a szerződéscsomagból. De lehetséges, hogy mindezek a megfontolásokat időközben a történtek túlhaladottá teszik. A vallon parlament CETA elleni szavazásával a megállapodás talán mindenképpen kimúlt. (1)
