Vége a korrupciónak! Éljen a kapitalista összejátszás!

Kategória: 2016. november
Írta: Jean-Michel Quatrepoint
Találatok: 3533

young leader FAF French American FoundationMi lehet a kapcsolat Emmanuel Macron, Fleur Pellerin, Najat Vallaud-Belkacem – miniszterek vagy volt miniszterek – valamint a Párizs és környéke régió elnöke, Valérie Pécresse, illetve Jean-Marie Colombani és Christine Ockrent újságírók, Alain Minc üzletember és a bankár Matthieu Pigasse (résztulajdonosa egyébként a Le Monde Rt-nek) vagy a volt miniszterelnök, Alain Juppé között? Hát mindannyian kedvezményezettjei voltak a Francia-Amerikai Alapítvány „Fiatal Vezetők[1] programjának. Mint egyébként az államelnökünk, François Hollande is.

 

Egy menő befolyásolási projekt

A francia-amerikai magánalapítványt 1981-ben hozták létre. Kétéves szemináriumokat szervez, amelyeken tizenkét fiatal francia vesz részt, ahol szoros kapcsolatokat építenek ki a korosztályos amerikai elit tagjaival. Hivatalosan a cél a francia-amerikai párbeszéd elmélyítése és támogatása. A valóságban itt kell megértetniük a jövő francia döntéshozóival – vállalkozókkal, politikai vezetőkkel, újságírókkal – az angolszász globalizáció előnyeit. Utólag megállapítható, hogy a csábítás nem mindig volt sikeres, így például Nicolas Dupont-Aignan[2]esetében. De összességében a programban részt vevő fiatalok briliáns karriert szoktak befutni az üzleti és a politikai világban is. És általában nem Amerika-ellenességükről ismertek...

A „Fiatal Vezetők” program egyértelműen az USA befolyásolási stratégiáját mutatja. Persze ennél is ékesebben megmutatkozik az elit forgóajtós karrierjében, így különösen az európai intézmények és az amerikai óriásvállalatok közötti szakmai állásváltásokban. Ennek szimbolikus utolsó példája José Manuel Barroso döntése, miszerint átigazol a Goldman Sachs bankházhoz. Az Európai Bizottság volt elnöke tapasztalatait és személyes kapcsolatait – itt megtaláljuk természetesen az Unió minden politikai vezetőjét – a nagynevű és jóhírű cég szolgálatába állítja..., amely egyébként aktív szerepet játszott Görögország beléptetésébe az euró-övezetbe és az ehhez szükséges gazdasági adatok kozmetikázásába.

De nem Manuel Barroso az egyetlen EU-biztos, aki jólfizető állásra cseréli el a beosztását: nemrégiben Neelie Kroes a Bank of America-hoz szerződött át, míg Karel De Gucht a transzatlanti szabadpiac lelkes híve és a tárgyalások korábbi vezetője a CVC Partners-nél[3] folytatja szakmai karrierjét. Mario Draghi fordított utat járt be, a Goldman Sachs-tól került át közvetlenül az Olasz Központi Bank élére, majd onnét az Európai Központi Bank elnöke lett és ma is az[4].

A magán és a közszolgálati állások közötti vándorlás megszokott jelenség az USA-ban. Bill Clinton elnöksége idején az 1933-ban bevezetett Glass-Steagall törvény eltörlését kezdeményezők – amelyet egyébként értelemszerűen a Wall Street követelt ki és amely szigorúan elválasztotta a betétgyűjtő bankokat a befektetési bankoktól – természetesen könnyen találtak maguknak helyet a nagy pénzintézetekben. A big business jól tudja, hogy meg kell hálálnia azoknak, akik szolgálatokat tettek az érdekében. Az amerikai központi bank, a FED élén 2006 és 2014 között Ben Bernanke állt, aki támogatta, hogy a pénzteremtés a pénzügyi szereplők javára történjen és így 8 000 milliárd dollárt pumpált a gazdaságba a bankok megmentése címén. 2015-ben elszegődött a Citadel-hez, az ország egyik legnagyobb befektetési alapjához. Ugyanebben az évben Bill Clinton egyik protezsáltja és Obama elnöksége alatt a Kincstár volt vezetője, Timothy Geithner a Warburg Pincus-hoz, egy másik befektetési alaphoz igazolt le.                 

Az üzleti világ képes azokat is kiválasztani, akik majd a jövőben képviselik az érdekeiket, ajtókat nyitnak a kormánykörök felé vagy a médiában közvetítik az érvelésüket. Az USA-ban természetesen, de az egész világon is. Ez a stratégia elavulttá teszi a borítékot és más kenőpénzes szokásokat. Nincs szükség korrupcióra. Nincs már szükség zsarolásra vagy fenyegetésre sem ahhoz, hogy hozzájussunk egy jól fizető zsíros üzlethez, vagy egy fontos információhoz. Ma már a soft power, a lobbizás dívik.  

 

Elmagánosodó közérdek

A befolyásolási stratégiának, amit egyesek befolyásolásiüzérkedésnek neveznek, Franciaországban a kezdő lökést 1986-ban adták meg, amikor Simon Nora, egy kiemelkedő és közismert állami hivatalnok, 65 évesen belépett a Shearson Lehman Brothers befektetési bankhoz, ami később Lehman Brothers lett. Az 1990-es évtizedben, a globalizáció felerősítette a forgóajtós gyakorlatot. A nagy amerikai pénzintézetek, amelyek be akartak lépni a francia és az európai piacra, bevásároltak a helyi elit tagjai közül. Egy egész generációnyi pénzügyi és kormányzati és magas beosztásokban szolgáló szakember állt közel a nyugdíjkorhatárhoz. A bérük, mint magas beosztású köztisztviselőké, a nemrégiben államosított bankok vagy nagyvállalatok vezetőiként, bár nagyon rendes fizetés volt, de meg se közelítette az Atlanti óceán túlpartján kiosztott fizetéseket. Bankok és befektetési alapok így azzal csábították őket, hogy néhány év alatt annyit fognak keresni, mint addigi szakmai karrierjük alatt összesen kerestek. Hát ez tényleg erős kísértés! Annál is inkább, mert úgy érezhették, hogy beleillenek a történelmi haladás aktuális vonulatába is.

Így 1989-ben Jacques Mayoux, amikor közalkalmazott volt az áfa-adótípus kitalálója majd a Société Générale elnöke, elszegődött a Goldman Sachs párizsi képviselőjének. És sokan követték. Kezdve Philippe Lagayette-tel – Jacques Delors akkoriban gazdasági, a költségvetési és a pénzügyminiszter – titkárságvezetőjével, aki egyébként is szép karriert tudhatott maga mögött, hiszen a Caisse des Dépôts igazgatója volt, 1998-ban átigazolt JP Morgan-hoz. A „baloldalinak” nevezett magas beosztású tisztségviselők sem maradtak le, és szívesen hallgattak az összejátszó kapitalizmus szirénhangjaira. Mert hát erről van szó. A kiválasztott személyek busás jövedelmet kapnak, hogy megnyissák és megkönnyítsék az utat azoknak a francia vállalatoknak a felvásárlásához és beolvasztásához, amelyre a bankok szemet vetnek.

Az évek során több száz vállalat cserélt gazdát a leverage buy out (LBO) vagyis a tőkeáttételi kivásárlási technikákkal. A befektetési bankok pedig minden alkalommal zsíros jutalékot kaptak, a francia vezetők ezért kiérdemelték a díjazásukat. Mit számít végül is, hogy Franciaország leépíti az iparát, hogy a dolgozóknak felmondanak, hogy a külkereskedelmi mérleg hiányt mutat, csak azért, hogy a tőke nyereségrátája nőjön? Tegnap vagy tegnapelőtt a köztisztviselők az állami állásokban úgy érezték, hogy hivatásuk van és feladatuk a nemzet szolgálata. Az 1990-es évektől a mentalitás teljesen megváltozott. A globalizáció a hivatásukat teljesítőket zsoldosokká alakította át őket. Az államkapitalizmust a gátlástalan kapitalizmus váltotta fel.

Az évek során a változás felgyorsult. 2004-ben Charles de Croisset a Crédit Commercial de France (CCF) volt elnöke Mayoux nyomdokaiba lépett, amikor nemzetközi tanácsadója és elnökhelyettese lett a Goldman Sachs Europe-nak. Az öt amerikai befektetési bank francia leányait mind az ENA-ból[5] kikerült volt állami köztisztviselők igazgatják. Jean-François Cirelli, a Gaz de France volt vezetője és Jacques Chirac államelnök titkárságának a tagja, a Blackrock francia és benelux-i leányához lépett be. Kevéssé ismert a nagyközönség előtt, de a Blackrock a világ legnagyobb (5 000 milliárd dollár) alapkezelője.

Ugyanennyire tipikus Clara Gaymard szakmai karrierje. Szintén az ENA-t végezte, felesége Hervé Gaymard-nak, Jacques Chirac miniszterének, akit 2003-ban kineveztek a nemzetközi beruházások megbízottjának. Ez erősen segítette egy komoly szakmai kapcsolati háló kiépítésében. 2006-ban a General Electric (GE) felajánlotta neki a francia leányvállalat vezetői posztját, majd a GE International elnökhelyettesi állását, amelyben feladata volt a kormányokkal való kapcsolatok kezelése. Így vált közvetítőjévé annak az üzletnek, amelyben a GE megvásárolta a francia Alstom energia ágazatát 2014 tavaszán. Amikor az üzlet befejeződött, Jeffrey R. Immelt, a GE elnöke hirtelen megvált tőle, de abban biztosak lehetünk, hogy kellően megfizette. Tíz éven keresztül Clara Gaymard volt Franciaországban az egyik befolyásosabb közvetítője az amerikai érdekeknek: tagja volt a Trilatérale-nak[6], elnöke az Amerikai Kereskedelmi Kamarának és igazgatósági tagja a Francia-Amerika Alapítványnak.

 

Új kaszt: zsoldos managerek

A soft power fő technikái, melyeket a világ négy sarkában alkalmaznak: idősebb korban lehetőség egy gazdag szakmai karrier szép befejezésére, kiemelni egy-egy franciát az igazán befolyásos média-politikai körökből és befektetni az ígéretesnek tűnő fiatalokba. Befektetés a fiatalokba egyik szép példáját az Alstom felvásárlása esetében is megtalálhatjuk: a francia kormány elvárására, a GE kötelezte magát, hogy három év alatt 1 000 új állást teremt Franciaországban. A cég ezt úgy oldotta meg, hogy felvett 240 magasan képzett fiatalt, akiket bevonnak a „leadership” programjukba. Itt gyors karrierlehetőségeket kapnak a GE-nél, az USA-ban és a világ más országaiban. Az agyelszívás egy szép példája, miközben még jobban elszívják Franciaországból a még megmaradt kreativitást.

Mert manapság a külföldi tőkebefektetések nyereségének hazautalása mellett azt is megfigyelhetjük, hogy a jól képzett fiatalok az USA-ba, Londonba, Szingapúrba vagy másfelé vándorolnak el. Gyakran ennek az új kasztnak a tagjait, a zsoldos managereket a szülők kapcsolati hálója segíti, hogy érdekes álláshoz jussanak a nagy multinacionális cégeknél. Globalizált világunkban a francia elit ma már átvette az amerikai kollégák, hasonmásaik szokásait és céljait is.

 

A szerző újságíró, az Alstom, scandale d’État (Alstom, az állambotrány), című könyv szerzője, Fayard, Párizs, 2016.

 

Fordította: Morva Judit

 


[1] Young Leaders

[2] A 2008-ban alapított Talpra Franciaország – Debout la France – párt alapítója. Korábban a gaullista RPR, később az UMP politikusa. Az Európai Unióban az euró szkeptikus, a közvetlen demokrácia híveinek pártcsoportjához tartozik.

[3] A világ egyik legnagyobb amerikai befektetési cége.

https://en.wikipedia.org/wiki/CVC_Capital_Partners

[4] Vicky Cann: De si confortables pantoufles bruxelloises [Kényelmes brüsszeli

papucsok], Le Monde diplomatique, 2015. szeptember

http://www.magyardiplo.hu/index.php/component/content/article?id=1889

[5] ENA – École Nationale d’Administration. 1945-ben az állami intézmények magas beosztású vezetőinek képzésére és demokratikus kiválasztására alakult felsőfokú iskola.

[6] A Trilaterale Bizottságot 1973-ban David Rockefeller hozta létre, annak érdekében, hogy megszilárdítsák a kapcsolatokat az USA, Európa és Japán között. Lásd: Dian Johnstone: Une stratégie “trilatérale” [„Háromszög” stratégia], Le Monde diplomatique, 1976. november