Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás: Győr-Moson-Sopron

Kategória: 2016. december
Írta: Dr. Ángyán József
Találatok: 2310

Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás (2015-2016.)

II. Megyei zárójelentések

az állami földprivatizációs rendszer valós értékeléséhez

Győr – Moson – Sopron megye

Időkeresztmetszet: 2016. szeptember 1.

Összeállította: Ángyán József[i]

Készült: a Greenpeace Magyarország Egyesület támogatásával[ii]

Mert:„Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket!” (Jn. 8, 32.)

Ajánlás

HU county Gyor Moson Sopron.svgGyőr-Moson-Sopron megye állami földprivatizációs adatainak vizsgálata – a megye helyzetéből fakadóan – számos fontos szempontra rávilágít, annak eredményei pedig sok érdekességet, specialitást mutatnak, érdekes színekkel járulnak hozzá az országos összképhez.

Maga az a tény pl. ugyan nem egyedül álló, hogy tőkeerős árverezők kikiáltási áron szereznek meg nagy birtoktesteket, de az már szembetűnő, hogy ebben a megyében a hivatalosan közzétett tényadatok tanúsága szerint minden 1.000 hektár elárverezett területből 935! hektár így – versenytársak, árverseny és licitálás nélkül – került az árverési nyertesekhez. Az már csak „hab a tortán”, hogy a megyében is előfordult olyan „árverseny” is, ahol az árverező – az ár szándékos felverése, ezzel az esetlegesen elővásárlási jogukkal élni akarók, helyi gazdacsaládok kiszorítása érdekében – egyedül, önmagára licitált, így a nyertes árajánlat ugyan meghaladta a kikiáltási árat, de ez árversenynek nem, csupán a tőkeerővel való visszaélésnek és a jog megcsúfolásának tekinthető.

Ez az a megye továbbá, ahol a Kormány által közölt, hivatalos adatok alapján minden nyolcadik hektár elárverezett állami földterületet külföldi vagy kettős állampolgár nagybirtokosok szereztek meg. Bár a megyék közt – sajnos – az sem példátlan, hogy politika-közeli rokoni, baráti gazdasági érdekkörök jutnak jelentős állami földterületekhez, ám itt különleges színfoltként a legnagyobb területet szerző árverési nyertesek listáját a 37 FIDESZ alapító tag egyike és az ő érdekköre vezeti.

No és az is e megye „specialitásai” közé tartozik, hogy itt található az a Lajta Hanság Zrt., amely állami területeit korábban, még a „baráti viszony” – az első Orbán-kormány, a „piszkos 12-nek” nevezett állami gazdaságok privatizálása – időszakában 50 évre bérbe kapta. E baráti viszony megromlásával, a közbeszédben csak „Orbán-Simicska háborúként” emlegetett folyamatban azonban – a „hűbéri” birtokadományozó, ám „hűtlenség” esetén attól megfosztó feudális rendszer jellemző vonásának megfelelően – minden bérbe kapott állami területét dobra verték. Így ezek – a Lajta Hanság Zrt. „bandaháborúnak” áldozatul esett, „hűbérúri büntetésként” elvett, klientúra-cserére szánt területei – adták a megyében árverésre bocsátott területek közel 2/3-adát.

A Győr-Moson Sopron megyei állami földprivatizációs zárójelentés – a hivatalosan közzétett adatok alapján, egyéb információs adatbázisokat is igénybe véve – mindezeket és számos egyéb szempontot is részletesen elemez, és igyekszik megmutatni a „Földet a gazdáknak!” program igazi megyei arcát.

Ezzel a szándékkal, az igazság, a nyilvánosság valamint a tisztességes, jó akaratú emberek összefogásának erejében töretlenül bízva, adventi várakozással[iii] és baráti szeretettel ajánlom a tényeken és azok elemzésén alapuló megyei összeállításomat, állami földprivatizációs zárójelentésemet a megyében és azon kívül élő kortársaimnak éppen úgy, mint okulásul gyerekeinknek és unokáinknak, a jövő nemzedékek tagjainak, a tetteinket megítélő utókornak.

 


Gödöllő, 2016. december 18. - Advent 4. Vasárnapja

Professzor úrnak köszönjük, hogy bátran felszólal és védi a közérdeket.

A tanulmány itt tölthető le: (letöltés)

 

 

 


[i]Ángyán József: a SZIE ny. egyetemi tanára, az MTA doktora, a volt Vidékfejlesztési Minisztérium egykori (2010-2012.) parlamenti államtitkára

[ii] Külön köszönet Rodics Katalinnak, a program menedzseléséért és az elemzések nyilvánosságának megteremtéséért, Mészáros Norbertnek és Virág Zsuzsának az adatok összegyűjtéséért, előrendezéséért és elemezhető formába hozásáért, továbbá Ács Sándornénak és Teichel Istvánnak az elemzéshez nyújtott információikért, tanácsaikért és az elemzések közreadásáért. Hálás köszönet a „Kié legyen a föld?”, az „Átlátszó”, a „Greenfo” valamint az „Alfahír” portáloknak, amelyek jelentéseimet teljes terjedelmükben közzéteszik, és mindazoknak, akik figyelem felhívással, kivonatos ismertetéssel, vagy akár után-közléssel segítik a „szemek nyitogatását”, az elemzéseimhez való hozzáférést a téma iránt érdeklődő, szélesebb közvélemény számára.

     [iii]Adventi csillagszilánkok (4): Tedd a jót, s a többit bízd a Rend Urára! http://ujember.hu/tedd-a-jot-s-a-tobbit-bizd-a-rend-urara/