hu | fr | en | +
Accéder au menu

Oroszország-Kuba: barátság kitérőkkel

JPEG - 82.7 kio

Fidel Castro gyászszertartásán nem Vlagyimir Putyin, hanem Vjacseszlav Vologyin a Duma elnöke képviselte Oroszországot. Távollétét azzal indokolták, hogy készülnie kellett a Szövetségi Gyűlésben tartott beszámolójára. Más vélemények szerint, Putyin a havannai látogatással nem akarta a megválasztott amerikai elnökkel, Donald Trumppal való kapcsolatát megterhelni. Trump „véreskezű diktátornak” nevezte Fidel Castrot és Barack Obama kubai nyitásának „újraértékelését” helyezte kilátásba. Az események kapcsán érdemes a két ország viszonyát áttekinteni, amit időnként súlyos feszültségek terheltek.

A diplomáciai kapcsolatok felvételére 1943-ban került sor, amikor Makszim Litvinov, a Szovjetunió washingtoni nagykövete Havannába látogatott. Utóda Andrej Gromiko, a későbbi külügyminiszter és államfő viszont, nagykövetként egyszer sem járt Kubában. A szovjet nagykövetség megnyitására csak 1960-ban került sor. A forradalom 1959 januárjában történt győzelmét követően a moszkvai vezetés bizonytalan volt, és kezdetben Fidel Castrot amerikai ügynöknek tartották. Fontos változást jelentett Anasztáz Mikojánnak, a szovjet kormány első elnökhelyettesének 1960 februárjában tett havannai látogatása, aki a kubai vezetéssel megállapodott a gazdasági és politikai kapcsolatok fejlesztésében.

Sokoldalú együttműködés

Washington szankciókkal válaszolt a szigetországban történő változásokra és az amerikai tulajdonú vállalatok kisajátítására. A szorosabb kubai-orosz együttműködés az 1961 májusában, a Disznó-öbölben a CIA által támogatott emigránsok és dél-amerikai zsoldosok sikertelen támadását követően alakult ki, amikor az USA és Kuba között a kapcsolatok megszakadtak. Hruscsov szovjet pártfőtitkár és a minisztertanács elnöke gratulált az ellenforradalmi támadás leveréséhez és megkezdődött az orosz fegyverek szállítása is.

Közös megállapodás alapján, Moszkva 1962 májusában rakétákat és kezelő személyzetet küldött Kubába, amit egy amerikai kémrepülőgép felfedezett. A gyorsan élesedő konfliktus egy harmadik világháború kitörésével fenyegetett, amit Hruscsov és John Kennedy, az USA elnöke közötti kompromisszumal sikerült elhárítani. Az oroszok eltávolították rakétáikat, az Egyesült Államok viszont vállalta, hogy nem támadja meg Kubát és kivonja rakétait Törökországból. A szovjet-kubai kapcsolatok átmenetileg megromlottak. Havanna élesen bírálta, hogy Moszkva az Egyesült Államokkal kötött „rakétaüzletet” nem egyeztette velük.

A feszültség csökkentése érdekében, Hruscsov 1963 májusában meghívta Castrot, aki 40 napig tartózkodott a Szovjetunióban. Kuba számára létrejött előnyös gazdasági megállapodások ellenére, a nemzetközi helyzetre vonatkozó nézeteltérések átmenetileg megmaradtak. A szovjet és a kínai kommunista pártok vitájában Havanna semleges álláspontot foglalt el. A kubai vezetők közül főleg Che Guevara rokonszenvezett a maoista tanokkal. 1968-as csehszlovákiai válság idején Havanna viszont határozottan Moszkvát támogatta. Kuba elutasította az ENSZ-ben a Szovjetunió afganisztáni beavatkozását elitélő amerikai határozati javaslatot is.

1975 novemberében, Angola függetlenségének kikiáltásakor a kubai kormány megkezdte csapatok küldését az afrikai országba, amit előzetesen nem egyeztetett Moszkvával. A beavatkozás célja, a radikális baloldali nézeteket hirdető, Agustinho Neto által vezetett MPLA megsegítése volt, akiket az USA, Dél-Afrika és más államok által támogatott UNITA erői támadtak. Az elhúzódó háború az MPLA győzelmével végződött, amiben döntő szerepe volt a kubai katonáknak, és a Szovjetunió, valamint a kelet-európai országok támogatásának is. Az utolsó kubai egységek 1991-ben távoztak Angolából.

Kuba 1972-ben a KGST tagja lett, aminek elsősorban politikai okai voltak. A hidegháború időszakában Moszkva és Havanna között szoros, politikai, gazdasági és tudományos kapcsolatok voltak. Gorbacsov 1985 márciusában történt hatalomra kerülése után azonban feszültségek jelentkeztek a két ország között. A SZKP új főtitkára meghirdette a peresztrojkát és a glaznoszt, ami piaci reformokat és külpolitikai nyitást jelentett. Az orosz gazdaság teljesítménye csökkent, ami érzékenyen érintette a „szövetséges” országokat is.

A kubaiak kezdetben pozitívan fogadták Gorbacsovnak a nemzetközi feszültség enyhítése érdekében tett kezdeményezéseit, de ellentétek voltak a leszerelés mértékében, a nicaraguai, valamint az angolai konfliktusok megítélésében és más kérdésekben. A moszkvai sajtóban cikkek jelentek meg, amelyek bírálták a kubai gazdaság hatékonyságának alacsony szintjét és a kétoldalú áruforgalomban jelentkező aránytalanságot. 1989-ben, az importált cukorért a Szovjetunió a piaci ár másfél-kétszeresét fizette, ezért a világpiaci árak kölcsönös elfogadását kezdeményezte. Gorbacsov „megnyugtatás” céljából 1989 áprilisában Kubába látogatott, ami szimbolikus gesztus volt, de nem változtatott a negatív folyamatokon. A növekvő feszültséget jelezte, hogy Fidel Castro is bírálta a szovjet politikát. 1991 augusztusában, a központi pártlap, a Granma az oroszországi privatizáció, és a piacgazdaság bevezetésére tett intézkedések kudarcáról írt.

Szovjetunió helyett Oroszország

1985-ben a szigetország kereskedelmének mintegy 85 százaléka a KGST országokkal bonyolódott. A Szovjetunió harminc év alatt, 170 millió tonna kőolajat, 13 millió tonna gabonát 300.000 különböző járművet és más árukat szállított Kubába. Moszkva vette át a cukortermelés 80, és a citrusfélék 40 százalékát. A Szovjetunió szétesésével Kuba elvesztette legfontosabb partnerét. Az áruforgalom 1989-ben 8,5 milliárd dollár értékű volt, 1990-ben 4,5 milliárd. 1989-es 13 millió tonna olajszállítmányal szemben, 1993-ban csak 3 millió érkezett a szigetországba. 1991-1999 között, a Borisz Jelcin nevéhez kötődő időszakban a kapcsolatok teljesen nem szakadtak meg, de takaréklángon működtek. Havanna átmenetileg elszigetelődött és a kormány a lakosság életét súlyosan megterhelő intézkedések bevezetésére kényszerült.

1962-ben a szovjetek Lourdesben egy lehallgató állomást létesítettek, ami az amerikai katonai és polgári kommunikációt figyelte. Az oroszok a támaszpontot 2001-ben bezárták, és ezzel Kuba elesett a támaszpont használatáért fizetett évi 200 millió dollártól. Havanna kifogásolta, hogy a döntés „Washington nyomására” történt. A médiában a közelmúltban megjelent hírek ellenére, nincs napirenden a bázis újranyitása.

Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése után a két ország közötti kapcsolatok ismét megélénkültek. Oroszország segítséget nyújtott a természeti katasztrófák által okozott károk helyreállításában is. Gyakorivá váltak a magasszintű találkozók. Putyin 2000-ben és 2014-ben látogatott a szigetországba, 2008-ban Medvegyev államfőként, 2013-ban miniszterelnökként járt Havannában. Raúl Castro kubai elnök 2009-ben Moszkvában tárgyalt. Putyin 2014-ben bejelentette, hogy a szovjet időkből eredő 35 milliárd dollár értékű adósság 90 százalékát elengedik, amit a kubaiak egyébként sem tudtak volna kifizetni. A fennmaradó rész hosszúlejáratú hitel formájában a gazdaságba kerül befektetésre. Havanna megállapodott, a nyugati államok hitelezőit képviselő Párizsi Klubbal is, ami megkönnyíti a további együttműködést.

Megváltozott környezet

Lényeges változást jelent, hogy Kubának az elmúlt években megnövekedett a tekintélye és a befolyása Latin-Amerikában, valamint a harmadik világban. Az USA blokádja nem szűnt meg, de helyre állt a diplomáciai kapcsolat a két ország között. Az Európai Unió eltörölte a diszkriminációs és a hidegháborúra emlékeztető „posición comun”-t, ami lehetővé teszi az együttműködés sokoldalú fejlesztését. A szigetország vezetése tanult a múlt hibáiból és megszűnt egyetlen országtól való függése. Kuba legfontosabb partnerei: Venezuela, Kína és az Európai Unió, amelyekkel jelenleg a kereskedelmi forgalom közel kétharmada bonyolódik. A gazdaságban meghatározó szerepe van az idegenforgalomnak. 2016-ban mintegy négymillió külföldi turista látogatott Kubába, akiknek többsége Kanadából és a nyugat-európai országokból érkezett.

Havannát érzékenyen érinti az Argentínában és Brazíliában történt jobbratolódás. A legnagyobb problémát a venezuelai gazdaság mélyrepülése okozza. Caracas kedvezményes áron, napi 100.000 hordó olajat exportált a szigetországba, amit mintegy 30-35.000 kubai orvos, ápoló és más szakember küldésével ellentételeznek. A szállítások azonban 2016-ban a felére csökkentek. Az olajhiány miatt, a lakosságot is érintő súlyos takarékossági intézkedéseket hoztak Kubában. Hírek szerint, a venezuelai szállítások csökkenése miatt, Kuba ismét orosz olajat akar vásárolni, de Moszkva döntése egyelőre nem ismert. Havanna egyébként az importált olaj egyrészét korábban a szabadpiacon értékesítette, ami fontos bevételi forrást jelentett.

Moszkva számára a szigetország geostratégiai érdekből fontos, de a gazdasági kapcsolatok nem túlságosan jelentősek. Oroszország kereskedelmi forgalma a latin-amerikai országokkal 2015-ben 15 milliárd dollár értékű volt, amelyből Kuba 200 milliót jelentett. Az orosz turisták száma kb. 50.000 fő volt. Korábbi megállapodás alapján, orosz szakemberek olajkutatást folytatnak a mexikói öbölben és a kubai felségvizeken. Orosz vállalatok 1,2 milliárd dollár értékben négy hőerőművet építenek, ami lényegesen javítja majd az áramellátást. Moszkva 2016-2020 időszakra négymilliárd dollár értékű hitelcsomagot ajánlott fel Havannának, ami az energia ágazatot, a vasúti hálózat fejlesztését, az informatikát és a légiközlekedést érinti. Az ajánlatról tárgyalnak, de elfogadásáról még nincs döntés.

Az elmúlt évtizedekben az orosz-kubai kapcsolatok átalakultak. Latin-Amerika ugyan nem élvez prioritást a Kreml külpolitikájában, de Kuba továbbra is fontos partnernek számít. A stratégiai együttműködés és a hagyományos barátság hangoztatása, valamint a nemzetközi kérdések gyakran azonos megítélése mellett, Moszkva pragmatikusan kezeli a Kubával való viszonyt, amiben megszűnt az ideológiai közelség vonzereje.

Kovács Gábor

A szerző Kovács Gábor, Latin-Amerika szakértő

Megosztás