Az ifjú Karl Marx - Félidőben a Berlinale

Kategória: 2017. február
Írta: Hegyi Gyula
Találatok: 5149

marxEgy barátság, amely megváltoztatta a világot. Ezzel a mottóval hirdetik az óriásplakátok Berlinben Az ifjú Karl Marx című film március elejére tervezett bemutatóját. A németországi forgalmazás előtt a film világpremierjét a berlini filmfesztiválon, a legendás hírű Friedrichstadt-Palastban tartották meg vasárnap este. A leginkább táncos-zenés műsorairól ismert színházban kétezer ember előtt vetítették le Raoul Peck francia-német-belga koprodukcióban készült alkotását. A vetítés és az alkotók azt követő ünneplése éjfélig tartott, mégis alig akadt valaki, aki idő előtt távozott volna. A kétezres közönség ovációját látva szomorú volt arra gondolnom, hogy, Magyarországon nagy valószínűséggel be sem mutatják ezt a filmet. Igaz, Berlinben a helyén maradt a két barát, Marx és Engels ikonikus szobra a város szívében, és az emlékük előtt tisztelgő utcaneveket sem változtatták meg úgy, ahogy azt a balkáni gondolkodású, primitív politikusok szokták Kelet-Európában.

A mottó két huszonéves férfi, két fiatal német, Karl Marx és Friedrich Engels találkozására utal. De a film valójában nem két fiatalemberről, hanem négy emberről szól. Marx felesége, Jenny és Engels élettársa, Mary aktív segítői voltak a két férfinak, s ezt a rendező szépen, érzelemgazdag eszközökkel jeleníti meg. Frau Marx a német arisztokrácia felső köreiből kilépve lett egy szegény és száműzött ember felesége, Engels kedvese pedig egy nyomorban felnőtt, ír proli lány volt. Kettejük lassan összecsiszolódó barátsága, női szolidaritása külön erénye a filmnek: e két nagyszerű asszony nélkül Marx és Engels életműve is szegényebb lett volna.

A film hagyományos eszközökkel, látványosan és korhű hiteleséggel eleveníti meg Marx és Engels első közös éveit a Kommunista Kiáltvány 1848-as megszületéséig. Nem csak a reakciós monarchiák titkosrendőrségeivel kellett megküzdeniük, hanem a magukat baloldalinak tekintő fantasztákkal, utópistákkal, földi Jeruzsálemről és az egyetemes szeretetről papoló futóbolondokkal is. A filozófiának nem magyarázni, hanem megváltoztatni a világot: ezt a forradalmi gondolatot egyedül ők képviselték következetesen a korabeli népboldogítókkal szemben.

Marx akkor figyelt fel Engelsre, amikor az megírta a manchesteri munkások mindennapi körülményeiről szóló, korszakalkotó művét. A valóság szociológiai ismerete és a tudományos elmélet összekapcsolása tette sikeressé az együttműködésüket. A filmnek ezt úgy sikerült bemutatnia, hogy elkerülte a szájbarágó dialektikát. A produkció a Kommunista Kiáltványnak azokkal a mondataival fejeződik be, amelyek százhetven éve kísérteties pontossággal írták le azt a tőkés globalizációt, amely napjainkban teljesedik ki a világban. Azokban az országokban, ahol még van szabad szellemi élet, ez a film remélhetőleg sok fiatal és kevésbé fiatal embert rávesz a Kiáltvány elolvasására, akár az interneten is.

A film úgy kezdődik, hogy az erdőben rőzsét, lehullott fadarabokat gyűjtögető szegényekre lecsapnak a reakciós hatalom fegyveresei. Marx erkölcsi felháborodását ez az esemény hevítette fel arra a forrpontra, amelyből aztán az egész harcos életműve megszületett. Magyar szemmel kísérteties volt nézni azt a jelenetet, ami százhetven évvel később ugyanígy megtörténhet és megtörténhet nálunk. És mindaddig meg is fog történni, amíg a rendszer megváltoztatása helyett egyéni jótékonykodással próbálunk javítani valamit a helyzeten.

socialismSzocializmus. Ezzel a tömör címmel mutatták be Heinz Emigholz filmjét, amely Samuel Bickels építész életművét idézte fel. Bickels elsősorban az izraeli kibucok számára tervezett épületeket, de a brazíliai Sao Paulóban is áll egy szép kulturális központja. Bickels haláláig az egyik izraeli kibucban élt, saját életével is ugyanazt a közösségi, a szó igazi értelmében kommunista gondolatot valósította meg, amely épületeiből is sugárzik. Sima homlokzatok, sok fény, világos, nagy terek, a közösségi életformához méretezett formák: ezek Bickels mára klasszikussá vált modernizmusának a jellemzői. A film felidézi a Vio Nova kibuc történetét is. Ennek tagjai az „igazi kommunizmus” iránti vágyukban a húszas években Palesztinából a Szovjetunióba, a krími félszigetre költöztek. A „szovjet kibuct” néhány évi virágzás után egyszerű kolhozzá fokozták le, számos tagja sztálini terror áldozata lett. Akik megmaradtak, azokkal a Krímet megszálló németek és az őket kiszolgáló helyi fasiszták végeztek.

newtonIndiából érkezett a Berlinalére a Newton című kis remeklés. A rendező, Amit Masukar a „világ legnagyobb demokráciájának” nevezett India választási rendszerének árnyoldalát mutatja be kedvesen, finom humorral. Delhiből egy lelkes, becsületes fiatalembert küldenek egy világvégi faluba szavazóköri felelősnek. A környéket maoista fegyveresek uralják, akik megtiltották a helyi lakosságnak a választásokon való részvételt. Mivel a helyiek analfabéták, akik hindi nyelven sem beszélnek és ősi törzsi körülmények között élnek, ez nem is zavar senkit.

De aztán kiderül, hogy egy nyugati újságírónő látni akarja az indiai demokrácia működését. Ezért a kormánycsapatok a falu lakosai közül a szavazóhelyiségbe hajtják azokat, akik nem tudtak időben elszaladni az erdőbe. A jelöltekről sohasem hallottak, nem is várnak semmit egyiküktől sem, de a kényszer hatására mégis leszavaznak, találomra jelölve be az egyik vagy másik rubrikát. A Newton nevű fiatalember legjobb meggyőződése ellenére asszisztálni kénytelen mindehhez, hiszen végül is a szavazó fülkében a választó egyedül volt, és a számára amúgy tökéletesen ismeretlen jelöltek közül arra szavazott, ahol megállt az ujja. Vagyis érvényesen és szabadon szavazott, élt „demokratikus jogaival”.