Az oktatás jövője, a jövő oktatása

Kategória: 2018. május
Írta: Totyik Tamás
Találatok: 4330

lecolenumeriqueMark Prensky 2001 októberében megjelent írásában[1] fogalmazta meg azt a tényt, hogy a mai oktatásban résztvevő diákok nem azonosak azokkal, akiknek mai oktatási rendszerünket tervezték. A világ elszáguldott mellettünk, az oktatási rendszerünk statikus maradt, és ez válságba döntötte az egész rendszert.

 

 

A negyedik ipari forradalom bekövetkezte után nem lehet a mai fiatalságot az első ipari forradalom után itt maradt módszerekkel és eszközökkel tanítani. A mai neoreneszánsz korban (amelyet az internet térhódítása határoz meg) nem engedhetjük meg magunknak, hogy újabb 10-15 évet pazaroljunk el egy statikus oktatási rendszer fenntartása érdekében. Az alfa-generáció tagjai (az Y generációs[1] szülők 2010 után született gyermekei) most fognak az iskolapadba ülni; nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy újabb generációt engedjünk ki az iskolarendszerből úgy, mintha egy XX. századi gyereket indítanánk el.

Ebben az írásban néhány alapvető gondolatot szeretnék rendszerbe foglalni; nem új gondolatokat közreadni, hanem a meglévőket átláthatóvá tenni.

Kiket, milyen gyermekeket is fog tanítani a XXI. század második évtizedében az alapfokú oktatási rendszer?[2] Az alábbiakkal jellemezhetnénk őket:

  1. Az életvitelük hihetetlenül felgyorsult (ami 5 percben nem tudható meg, nem érthető meg, az már unalmas).
  2. A képi világ számukra sokkal meghatározóbb, mint az írott anyag.
  3. A szabályok betartása nekik nem fontos, a lényeg a megszokottól eltérő utak keresése, emiatt rendkívül innovatívak.
  4. A szabadság a lételemük, a korlátozásokat nem tűrik, legfeljebb elviselik.
  5. Véleményük szerint nem a tartalmi tudás, hanem az alkalmazás ismerete a legfontosabb.
  6. Forgatókönyvekben gondolkodnak, nem trendekben.
  7. Mindent egyénekre akarnak szabni.
  8. Mindent meg akarnak vizsgálni (hihetetlen a tudásvágyuk, de ami nem érdekes, azt azonnal el is felejtik). A lehető legegyszerűbb megoldást keresik, a túl bonyolult helyzeteket ott hagyják. Azt a látszatot keltik magukról, hogy nincs kitartásuk.
  9. Úgy tűnhet, magányosak, de az online világban hihetetlen kapcsolatviláguk van (az X generáció tagjaihoz képest nyolc-tízszeres). Nagymértékű együttműködési kényszerük van az online világban.
  10. Sokkal több időt töltenek az online világban, mint az offline világban.
  11. Sokáig fognak a szülői házhoz ragaszkodni (Mamahotel). A gyermekvállalás ideje még jobban kitolódik.
  12. Párhuzamosan, egyszerre több dolog végzését (multitrusting) kedvelik.
  13. A gondolkodásukban egyre nagyobb teret nyer a zöld szemlélet (ez nem tudatos viselkedés, csak a netvilág egyik hozadéka).
  14. A többségük olyan tudással fog rendelkezni és olyan munkát fog végezni, amely munkahelyek, munkatípusok napjainkban még nem is léteznek.
  15. Sokkal nagyobb technikai és digitális tudással fognak rendelkezni, mint az őket megelőző korszakokban élők.
  16. Ételfogyasztásuk, öltözködésük, viselkedési kultúrájuk teljesen azonos lett, éljenek bárhol az internet által elérhető világban.

Természetesen a felsoroltak nem mindegyike lesz igaz minden gyermekre, mivel születési helye (családja szociális háttere) nagyban meghatározza az egy-egy tanulóra jellemzőket, különösen igaz ez Közép-Kelet-Európa (posztszocialista) országaira.

A következő tisztázandó kérdéskör, hogy mit várunk el az oktatástól. Szándékosan hagytam ki a meghatározásból a nevelés szót, annak ellenére, hogy a nevelés tere a családokról egyre inkább áttevődik az oktatási intézményekre, mivel én az oktatás szerves részének tekintem a nevelést is.

Öt érdekérvényesítő tényezőt tekintek az oktatás megrendelőjének: gyermekek, család, társadalom, gazdaság, politika.

A gyermekek számára a fenti 16 pontból egyértelműen leszűrhető, hogy használható, a mindennapi életben való boldoguláshoz való tudást várnak el az iskolarendszertől.

A család, pontosabban a szülők legfontosabb elvárása, hogy az oktatási rendszer minél több terhet át tudjon venni, a lehető legnagyobb mértékben mentesítse a szülői házat a szocializációs folyamatoktól. Az iskolarendszer olyan tudást adjon, amely biztos jövőt adhat a gyermekének.

A társadalom legfontosabb elvárása, hogy az oktatás csökkentse az egyenlőtlenségeket. Ha ezt az oktatáspolitika nem tudja rövid időn belül teljesíteni, akkor a társadalom kohéziós ereje megroppan, és súlyos társadalmi problémák lépnek majd fel. Hangsúlyozni szeretném, hogy az oktatás önmagában a probléma megoldására képtelen, megoldást találni csak sokkal tágabb körű összefogás (a szociális szféra, a munka világa, az egészségügy) révén lehet, a politikai akaratról nem is beszélve. Azt viszont ki kell jelentenem, hogy az oktatás nem tudja befolyásolni a társadalom szerkezetét, csak utat nyithat az egyének felemelkedése előtt. A középosztály bővüléséhez, az esélyegyenlőtlenségek leküzdéséhez a magas szintű oktatás megteremtése csak szükséges, de nem elégséges feltétel.

A gazdasági élet szereplői azt várják el, hogy az oktatási rendszer oldja meg a foglalkoztathatósághoz szükséges ismeretek átadását. Itt azzal az alapvető problémával szembesülünk, hogy a gazdaság szereplőinek a rövidtávú érdekei sokkal fontosabbak (és erősebb érdekérvényesítők is), mint a társadalom hosszú távú érdekei. A hazai tőkének olcsó munkaerőre van szüksége és nem jól képzett, mobilis munkaerőre. Az összeszerelő üzemekben dolgozóknak nem kell nagyfokú szaktudással rendelkezniük, csak legyenek könnyen betaníthatók. A XXI. század gazdaságának ezzel szemben jelentős szakértelmet igénylő munkafolyamatokat átlátó szakemberekre lenne szüksége, akik otthonosan mozognak a digitális világban. Az ilyen típusú munkaerőt a gazdaság nem tudja vagy nem akarja megfizetni, és kevés olyan vállalkozó van, aki ilyen munkaerőt is foglalkoztatna, pedig a hazai gazdaságot ez a szektor tudná igazán fejlődő pályára állítani. Ez az a tény, amit az MTA sem mer kimondani, amikor a jelenlegi oktatáspolitikát kritizálja. Ez az ellentmondás nagyszabású konfliktushoz vezet majd, bár vita csak a szakmai berkeken belül folyik, és még nem érte el a társadalom és politika ingerküszöbét. A folyamatnak része a magas kivándorlási ráta a 20–40 éves korosztály körében.

A politika elvárása az oktatástól a saját rendszere legitimitásának, saját társadalmi bázisának megerősítése, ez különösen Közép-Kelet-Európa országaira jellemző. Ezzel a résszel nem szeretnék bővebben foglalkozni.

Néhány problémát fel kell még sorolnom, amely az átalakulás útjában áll.

Igen fontos, hogy a digitális eszközök önmagukban nem fogják az oktatást megújítani. Új gondolkodásmódra van szükség, az új módszerek integrálása révén.

Napjainkban három tanulási színteret különböztetünk meg. A formális oktatás az iskolapadban zajlik, amelynek kimenete egy diploma vagy szakma megszerzése. A tanulók közel 10%-a nem tudja a fenti célt elérni, lemorzsolódik, ez a réteg nagyon nehezen használható a munkaerőpiac számára. Ha a rendszer enyhíteni tudna a lemorzsolódáson, fontos tartalékot hozna létre a gazdaság számára, de ehhez enyhítenie kellene a családi háttér nyomásán.

A második színtér a nem formális oktatás. Ebbe a körbe tartoznak az iskolán kívüli sportkörök, nyelviskolák, továbbképzések, táncegyüttesek, magántanári hálózat.

A harmadik színtér okozza a legnagyobb fejtörést az oktatáskutatóknak, de a pedagógusoknak is — ez az, amit informális tanulási térnek nevezünk. Itt az online világ viszi a prímet, de fontos szerepe van a tanulók egymástól való tanulásának. Valamikor ezt a teret a család töltötte be, de napjainkra a család szerepe a szocializációban nagyon lecsökkent. Külön gondot okoz, hogy az informális tanulási térből kiszorult mind a család, mind az iskola ellenőrző szerepe. A hírek és álhírek megkülönböztetése napjainkban szinte lehetetlen, különösen akkor, amikor az állam maga is részese az álhírek gyártásának. A három T (tiltás, tűrés, támogatás) kategóriája nem érvényesülhet ebben a világban, így az oktatásnak meghatározó szerepet kell vállalnia az informális tanulási tér megfelelő használatának elősegítésében.

A XXI. század második és harmadik évtizedének legnagyobb küldetése ennek a három tanulási térnek az integrálása. Az iskola már elvesztette monopóliumát a tanítás területén, legfeljebb nem meri ezt bevallani. A nagy kérdés az, hogyan tudja a modern pedagógia megtalálni az egyensúlyt a formális, az informális és a nem formális tanulási tér között úgy, hogy a globális világ kihívásának keretében a „7 T”-re[3] is választ adhasson:

Mit is várunk el a XXI. század oktatásától?

Megítélésem szerint az újragondolásnak öt alapvető pillére van:

  1. Egyénre szabott oktatás.
  2. A formális, a nem formális és az informális tanulás egységének megteremtése.
  3. Az online és az offline tanulás egységének megteremtése.
  4. Helyi és országos tanulási hálózatok létrehozása.
  5. A pedagógus nem tanárrá, hanem tanulást irányító személlyé változtatása.

A tanulási környezet tekintetében Radó Péter 10 pontban foglalta össze az elvárásokat[4]:

1) személyre szabottság,

2) motiváltság, intenzív bevonás a tanulásba,

3) együttműködésen alapuló társas tanulás,

4) személyes biztonságérzet,

5) a tanulói érdeklődés, kíváncsiság kielégítése,

6) sokféle forrás felhasználása (több szálon történő megerősítés),

7) a tanulási módszerek sokfélesége és átjárhatósága,

8) a kontextusok sokfélesége és átjárhatósága

9) folyamatos és fejlesztő értékelés, visszajelzés

10) kreativitást szolgáló fizikai tér.

Ha belegondolunk, hogyan is néz ki napjainkban a hagyományos iskola, azt vesszük észre, hogy egy-két modern eszközt leszámítva, nagyon hasonló képet mutat, a XIX. századi iskolához. Kor szerinti osztályokba járnak a gyerekek, merev tantermi ülésrenddel, még csoportmunkák esetén is. A tantárgyi órák merevek, csengetési rendhez és tanítási időhöz igazodnak. A tantárgyszerkezet rugalmatlan, a tananyag és tankönyvválasztás centralizált. A tanítási rend majdnem teljesen szabályozott. A kontaktórák száma magas, alacsony viszont az olyan órák száma, ahol a szakemberek kiscsoportokkal, egyénekkel tudnak foglalkozni. A tanárok szabadsága korlátozott, kevés a kimeneti mérés. Az iskolavezetés adminisztratív, az intézményvezetés nem a tanulást támogatja.

Trilling és Fadel nagyon szemléletesen vetette össze a hagyományos és az új tanítás orientációját.[5]

Hagyományos

Új

tanítás

Tanár által vezérelt

tanuló központú

Közvetlen tanítás

interaktív tanulás

Ismeretek

készségek

Tartalom

folyamatok

Alapkészségek

alkalmazott készségek

Tények és törvényszerűségek

kérdések és problémák

Elmélet

gyakorlat

Tanterv

projektek

Időkorlátos

igény szerinti

Mindenkinek egyforma

személyre szabott

Versengő

együttműködő

Tanterem

globális közösség

Szöveg alapú

WEB-alapú

Összegző értékelés

fejlesztő értékelés

Szülőnek, iskolának tanulás

életnek tanulás

Ahhoz, hogy a modern oktatás elérje azt a töréspontot, ahonnan nem lehet visszatérni a hagyományos oktatáshoz, nemcsak a pedagógusok gondolkodásmódján kell változtatni, hanem a döntéshozóknak is alapvető változásokon kell átmenniük. A legégetőbb kérdés az oktatást segítő nem pedagógusok létszámának bővítése. Ez a változás jelentős munkaerőigénnyel bír, de szükséges a változások megkezdéséhez. A sikeres iskolarendszerek kulcsfontosságú fejlesztőpedagógusi, pszichológusi, gyógypedagógusi hálózattal rendelkeznek (iskolánként legalább 1 főállású szakemberrel). A pedagógiai asszisztensek számát nem az iskolában tanulók létszámához kellene kötni, hanem a támogatásra szoruló tanulók létszámához (sajátos nevelési igényű, beilleszkedési, tanulási és magatartási zavarokkal rendelkező, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók). Az iskolánként egy rendszergazda mellé szükség lesz egy olyan informatikai ismeretekkel rendelkező szakemberre is, aki az LMS-rendszerek (Learning Management System, Tanulást Támogató Rendszer webes felületen) létrehozásában jártas. Ma Magyarországon ilyen irányú szakemberképzés alig van, pedig a jövő oktatása erre a rendszerre épül. A felsőfokú oktatási intézmények nem is gondolkodnak ilyen irányú képzés elindításán, pedig erre a képesítésre robbanásszerű igény lesz.

Ehhez az utóbbi kérdéshez csatlakozik az online tanulás szükségességének bevezetése, meghonosítása. Ismételten szeretném nyomatékosan felhívni a figyelmet arra a tényre, hogy a digitális oktatás csak szükséges, de nem elégséges feltétele a modern XXI. századi oktatásnak. A szakmának az alábbi alapvető kérdéseket kellene nagyon gyorsan tisztáznia:

Az utolsó ponthoz néhány megjegyzést szeretnék fűzni. Nagyon sok letölthető okostelefon-alkalmazás van napjainkban, amelyek könnyen elérhetők. Ma a felső tagozaton minden 10 gyermekből 8 rendelkezik okostelefonnal. Viszont akkora tárhellyel egyetlen okostelefon sem rendelkezik, amelyre a szükséges alkalmazások mind letölthetők lennének. Amikor digitális oktatási stratégiáról beszélünk, akkor ez az az alapvető probléma, amelyre választ kell adnunk, és amelyhez a fejlesztés irányát kell szabnunk. Ezeknek az alkalmazásoknak az lenne a fő feladatuk, hogy egyénre szabható lennének, és így az oktatás célorientált lehetne. A rendszer elterjedésének azonban több akadálya is van. Az egyik a kontroll elvesztésének félelme, mivel a tanulás olyan térre tevődne át, amelynek nem minden elemét tudja kontrollálni a tanár. A másik nagy félelem az újtól való idegenkedés (az X generáció körében nagy az ellenállás), az ismerethiány. A harmadik nagy gond a bizalom és az együttműködés hiánya, amely a mai társadalmak jellemzője egész Kelet-Közép-Európában. Ha ezen nem tudunk változtatni, akkor az egész modernizáció halálra van ítélve, és lemaradásunk a világ fejlettebb országaihoz képest még nagyobb lesz. Ez veszélyezteti legjobban a gazdaságunk versenyképességét.

Tanulást támogató rendszerek már léteznek — Google Classroom (https://classroom.google.com/h) vagy Moodle-felületek. Ez utóbbi rendszer a felsőoktatásban már széleskörűen elterjedt. Itt is óriási a megfelelő szakemberek, különösen pedagógiai gyakorlattal rendelkezők hiánya. Az online tanulási tér másik területe a gamification (a tanulás játékosítása), ez lesz az online oktatás kulcsszereplője. Ebben a körben már figyelemre méltó elmozdulás van (LEGO-robot, LEGO-matematika, okoskocka). Itt inkább az erőforrások szétaprózódása jelent problémát.

A legnagyobb fejlődési lehetőség az online mérések területén várható. Köztudott, hogy a közeljövőben a nemzetközi tanulói teljesítményméréseket (PISA, PIRLS és TIMSS) teljesen digitalizálni fogják. Jelenleg a digitális és az elektronikus mérés párhuzamosan fut. A legutóbbi mérések során kiderült, hogy sokkal gyengébben teljesítünk az elektronikus méréseknél, mint az ugyanazzal a tartalommal bíró papír alapú méréseknél. Ha nem akarunk a világ élvonalától még jobban leszakadni, erre sokkal jobban oda kell figyelnünk. Gyakorló pedagógusok előszeretettel alkalmazzák a Smart Response (ez a program nagyon drága), a Kahoot és a Redmenta feleltető rendszert (az utóbbi kettő ingyenes). Itt is arra volna szükség, hogy az oktatási kormányzat sokkal tudatosabban építkezzen.

A Deutsch Tamás által vezetett Digitális Oktatási Stratégia elkészülte jó lépés volt, de nagyon sok esetben úgy tűnik, hogy a végrehajtásához nincs megfelelő kormányzati akarat vagy forrás.

Mint látszik, nagyon hosszú és rögös út áll azok előtt, akik valóban az iskola megújítására, újragondolására törekszenek. Nem beszéltem arról, hogy a pedagógustársadalom jelentős részében reformfáradtság van, félelem egy hosszú, rögös úttól, de el kell rajta indulnunk, mert súlyos árat fogunk fizetni érte, ha nem tudunk időben lépni. És a legfontosabb, hogy mindehhez határozott politikai szándék, akarat, közmegegyezés és rengeteg pénz szükségeltetik. Ha én már nem is, de a most főiskolás lányaim talán hatékonyan fognak dolgozni az újragondolt XXI. századi iskolában.

 

 

 [1] http://goliat.eik.bme.hu/~emese/gtk-mo/didaktika/digital_kids.pdf

[1] Y generációnak az 1980-90-es generációt nevezik, lásd:

  https://hu.wikipedia.org/wiki/Gener%C3%A1ci%C3%B3s_marketing

[2] http://www.magyardiplo.hu/index.php/2436-oktatas-a-gutenberg-galaxis-utani-korszakban

[3] III. Sonkádi Szabadegyetem, dr. Zalai Szabolcs előadása, 2017. 06. 29.

[4] Radó Péter: Az iskola jövője Noran Libro Kiadó 2017. 41 oldal.

[5] Radó Péter: Az iskola jövője Noran Libro Kiadó 2017. 124 oldal.