Donald Trump hajthatatlannak bizonyult a három európai vezetővel – Emmanuel Macronnal, Angela Merkellel és Boris Johnsonnal – szemben, akiknek se legmélyebb hódolata, se könyörgésük nem ért célba: az Amerika Egyesült Államok elnökének válasza maga volt a teljes megalázás.
Az orosz–iráni kapcsolatok hajója sohasem evezett csendes vizeken. A XIX. században, egészen a XX. század elejéig, a brit és az orosz birodalom osztotta fel Iránt politikai és gazdasági befolyási övezetekre.
Május 8-án az Egyesült Államok elnöke Izrael és Szaúd-Arábia kívánságának megfelelően úgy döntött, hogy megtagadja országa aláírását, és belekezd egy az erőviszonyokat összemérő konfliktusba Iránnal. A volt New York-i ingatlanfejlesztő hozzá van szokva a kockázatos vállalkozásokhoz, a törvények semmibe vételéhez és az üzleti partnerek átveréséhez. De most egy egész régió békéje forog kockán.
Tizenkét évvel ezelőtt François Hollande, akkoriban a szocialista párt (PS) főtitkára, levonta a tanulságot, hogy miért is esett ki a 2002-es elnökválasztásban, Lionel Jospin már a választások első fordulójában. És felszólított minden, a PS-től balra álló politikai erőt, „hogy hagyják a szociáldemokratákat kibontakozni saját elképzeléseik szerint”.
Amikor Moszkva elszánta magát a szíriai beavatkozásra 2015 szeptemberében, akkor megmentette Bassár el-Aszad rendszerét, és visszanyerte az elvesztett területek nagy részét. A Kreml most saját politikai elképzelése szerint alakítja a helyi viszonyokat, és próbál kiegyensúlyozott kapcsolatot tartani a területen érdekelt minden szereplővel: a nyugatiakkal, a törökökkel, izraeliekkel, szaúdiakkal, és ne felejtkezzünk el az irániakról sem.
| Tweet |
A rendszer használata közben bizonyos esetekben Önnel kapcsolatos adatokat kezelünk és adatokat (cookie -kat) tárolunk az Ön gépén. Erreől itt olvashat részletesebben. A vonatkozó rendelkezések értemében (lásd itt) mindehez az Ön hozzájárulása szükséges. Hozzájárulok
