Nacionalizmus magyar módra: félelem, hogy megszűnik a nemzet

Kategória: 2018. július
Írta: Corentin Léotard és Ludovic Lepeltier-Kutasi
Találatok: 1798

mo„Kész rejtély, hogy ennyi vész után hogyan kerekedtünk mindig felül, s hogy lehet, hogy ezer év után is még mindig itt vagyunk? Talán azért, mert mindig tudtuk, hogy létezésünknek van értelme saját magunkon kívül. Mindig tudtuk, van itt egy kultúra, lélek és szellem, ami évszázadokon át felemelte a szíveket, vigasztalta az embereket, és ami minket is éltet. Nekünk van még egyesítő és egységesítő eszménk, megvan a nemzeti önbecsülésünk.” 2018. március 15-én, a nemzeti ünnep alkalmával, Orbán Viktor több tízezer híve előtt a „globalista erőket” ostorozza.

A magyar miniszterelnök Nyugat-Európa felszámolását jövendöli, és a fiatal kivándorlókhoz szól, hiszen nekik kell megvédeniük a migrációs hullám miatt veszélybe került hazát: „Van tehát jogunk a létezésre. […] Ha átszakad a gát, akkor beözönlik az áradat, és a kulturális megszállás visszafordíthatatlanná válik.”


Történelmi háttér

Az 1848-as forradalom ünneplése minden évben egy csúcsra járatott eseménye az ország politikai életének. Idén, az április 8-i parlamenti választások előtt három héttel, a kormányfő stílusa meglepően radikális volt. Ugyanakkor illeszkedett egy régi rögeszméhez: a félelemhez, hogy megszűnik a nemzet. Az 1920-as trianoni szerződés és a Magyar Királyság[i] feldarabolás óta a jobboldal erős retorikai fogásokat alkalmaz a „magyarság” köré, amely viharos történelme és nyelvi-kulturális elszigetelődése miatt sebezhető az egész Kárpát-medencében[ii].

Már hosszú ideje kialakult a demográfiai érvekkel dolgozó nacionalizmus, amely három téma köré épült ki. Első a „nemzetegyesítés”, amely átnyúlik azokon a határokon, amelyet az első világháború után a nemzetre kényszerítettek. Második a hagyományos családmodell felértékelése, amely képes lenne a már hosszú ideje csökkenő termékenység megállítására. Harmadik egy paranoiás hozzáállás „másokhoz”, függetlenül attól, hogy ezek a „mások” egy határokon belül élő kisebbség (romák, zsidók) vagy, újabban, az Európán kívülről érkező migránsok.

A két háború közötti korszak az irredentizmus megerősödése jegyében telt el, ami Horthy Miklós kormányzót a náci Németország karjaiba vezette. A kommunista időszakra jellemző kikényszerített felejtés szinte azonnal eltűnik a rendszer bukása után, és a magyarság kérdése újra felbukkan. A konzervatív Antall József, kijelenti „lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke szeretnék lenni”, miközben az ország lakossága csak 10 millió. A határokon kívül élő, magyarul értő 5 millió embernek címzett erős üzenetet a Fidesz, az először 1998-ban hatalomra került – akkor liberális-konzervatív párt – még felerősítette. Vezetője, Orbán Viktor a Szerbiában élő magyarok védelmezőjeként lép fel az 1999-es koszovói konfliktus idején. Később elveszti a választásokat, és újra ellenzékbe kerül, és már ellenzékből támogatja 2004-ben, hogy a Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Ukrajnában, Ausztriában és Szlovéniában élők és magyarul beszélők megkaphassák a magyar állampolgárságot. A Magyarok Világszövetsége által azonban az akkor kormányon levő szocialista-liberális többségre kényszerített népszavazás az alacsony részvételi arány miatt érvénytelen maradt.


Fidesz-kormányzás

Nyolc év szocialista-liberális kormányzás után, 2010 májusában Orbán Viktor visszatér a hatalomba, és döntő változásokat hoz magával. Ahogy elfoglalja a posztját, megszavaztat a kétharmados többségű parlamenttel egy egyszerűsített honosítási eljárást a külföldön élő magyarok részére. Azonnal sikeres lesz Romániában és Szerbiában (mind a két ország szintén lehetővé teszi a saját külföldön élő kisebbségeiknek, hogy útlevelet kapjanak az anyaországtól), valamint Ukrajnában. Hét év alatt Magyarország több mint egymillió személyt honosít. A Fidesz számára az intézkedés kétszeresen is előnyös: a kimutatásokban nő a magyar eredetűek száma, ugyanakkor az újonnan honosítottak erős választói bázist jelentenek a Fidesznek[iii]. Idén, az április 8-i törvényhozói választásokkor 378 ezer külföldön élő magyar volt feliratkozva és tudott szavazni az országos listára. (A kizárólag az országban élők kaptak viszont egy második szavazólapot a választókerületi, területi szavazáshoz.) Közülük végül is 225 ezren vettek részt a szavazáson, és 96%-uk a Fideszre szavazott.

A honosítási politikának viszont nincs hatása a csökkenő demográfiai adatokra, amelyek hosszú távú tendenciát jelenítenek meg. A csúcspontot Magyarország 10,7 milliós lakossággal 1980-ban érte el, azóta lakossága megállás nélkül csökken, és 2017-ben már csak 9,8 millió volt. Az ENSZ medián típusú előrejelzése szerint 2060-ban már 8 millió alá kerül majd[iv].


Népesség és család

2010 szeptemberében, négy hónappal azután, hogy hatalomra jutott a Fidesz, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete egy népességszámláló kijelzőt állított fel Budapest egyik központi utcáján, amely egy óriás számlálón mutatta, ahogyan az ország lakossága a szimbolikus 10 milliós határ alá csökken.

A 2010-es választásokon a Fidesz központi helyre emelte a családtémát: Magyarország és Európa szellemi és mentális egészsége múlik azon, hogyan állítjuk helyre, illetve őrizzük meg egészségesnek a családokat itthon és a közös Európában egyaránt. […] Túl kell lépni tehát azon a szűk látókörű szemléleten, amely kizárólag a magánszférába tereli a családok és ezen belül a gyermekvállalás ügyét[v], amint azt a Nemzeti Együttműködési Programban megfogalmazták. Különböző intézkedéseket terveztek – bevezetésre nem kerültek –, hogy serkentsék a születések számát: kedvezményes diákhitelt, illetve hitel-visszatérítést nyújtottak volna, hogy támogassák a tanulmányok idején a szülést, nyugdíjkedvezményt a gyerekek száma arányában, illetve kiterjedtebb szavazójogot adtak volna a nagycsaládosoknak. Végül a kormány a hagyományosabb és a francia modellt figyelembe vevő családtámogatási rendszer mellett döntött, adó-visszatérítéssel és egy sor rendelkezéssel, amelyek célja a családi és a szakmai élet összehangolása. A legismertebb intézkedés: 10 millió forintos tőkejuttatás egy új otthon megvételére a háromgyerekes vagy a három gyereket az elkövetkező tíz évben előzetesen bevállaló pároknak.

A női teljes termékenységi ráta már az 1990-as évek elején kettő alá csökkent. Az 1990-es évek gazdasági és társadalmi válságának csúcspontján – amikor felszámoltak 1,5 millió munkahelyet – és a 2000-es években 1,3 gyermek alá esett, majd kicsit növekedett, és az utóbbi néhány évben az 1,5-ös szinten állapodott meg. „Ez részben Orbán üzenetének a következménye: »Szülessenek gyerekek«. Tudjuk, hogy ez ügyben az üzenetek számítanak” elemzi Melegh Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem szociológusa. „Ez főleg a sokkal jobb állapotban lévő munkaerőpiac hatása: ma 4,5 millió munkahely van, a 2010-es 3,8-el szemben.” De ez sem képes megállítani a csökkenést: a születések száma továbbra is alacsonyabb a halálozások számánál, főleg mert kevés szülőkorban lévő nő van.

x termékenység m k


Migráció

A migráció kérdése a közbeszédben először a 2000-es évek elején bukkant fel, akkor az „anyaország” és a „határon kívüli” magyarok közötti kapcsolatokat akarták szorosabbra fogni. Hogy szembeszálljanak a 2004-es népszavazással, amely a magyar ajkúaknak adott volna magyar állampolgárságot, a szocialisták-liberálisok a külföldről érkező munkavállalók inváziójával riogattak. De a földindulást 2015-ben a félmillió Magyarországon keresztül Németországba tartó migráns váltotta ki. Orbán Viktor népszerűsége az év kezdetén még hanyatlóban volt, ezért döntött úgy, hogy kihasználja a kínálkozó lehetőséget és a menekülteket mint nemzeti veszélyt mutatja be. Nem volt lehetetlen feladat egy olyan Magyarország-helyzetre utalni, amelyben a nemzet egymaga küzd a túlélésért, hiszen a témának komoly történelmi előzményei vannak, az elhintett mag megdolgozott talajba hullott, a nemzet történetének elmesélésekor a legfontosabb fejezetekként az egymást követő megszállásokat szokás felemlíteni: tatárok, törökök és szovjetek[vi].

„Az a világ, ami több ezer éven keresztül létezett, egy bizonyos fajta tradicionális értékrend alapján, ez a világ, ez felbomlóban van [...] Ez azzal fog járni, hogy előbb vagy utóbb ide beözönlenek” jelentette ki a Parlament elnöke, Kövér László, és ezzel megerősítette a magyar jobboldal nacionalista irányát[vii]. Miközben követendő mintává vált az európai szélsőjobb jelentős részének, akik melegen köszöntötték újraválasztása alkalmából, Orbán Viktor befogadta a francia identitáselméletek és Renaud Camus nyomán a „Nagy Felcserélés” féle retorikát[viii].


Kivándorlás

Közbeszédtémaként a „Nagy Felcserélés” épp akkor jelent meg, a 2010-es évek elején, amikor Magyarországnak új jelenséggel kellett szembe néznie: tömegessé vált a kivándorlás Nyugatra. Az Eurostat szerint idén január elsején 460 ezer magyar állampolgár élt letelepedve az Európa Unió másik országában – és még ez az adat is erősen alulértékelt, hiszen csak azokat veszi számba, akik regisztráltak a befogadó országban. Jelentős probléma ez a hatalmon lévő jobboldalnak, részben az ezáltal hiányzó munkaerő miatt, részben szimbolikus a jelentősége az „agyelszívás” miatt. A helyzet iróniája, hogy a Fidesz által jobbról előzött szélsőjobboldali párt, a Jobbik ma azt válaszolja: nem az a kérdés, hogy Magyarország a bevándorló migránsok országa lesz-e, hanem hogy továbbra is a kivándorlók ország marad-e. Három nappal az áprilisi parlamenti választásokon elért győzelme után Orbán Viktor a demográfiai csökkenés elleni fellépést mutatta be, mint az elkövetkező négyéves megbízatásának fontos feladatát.

 

A szerzők közül Corentin Léotard újságíró, a Courrier d’Europe centrale főszerkesztője, míg Ludovic Lepeltier-Kutasi földrajzszakos doktorandusz, és egyben igazgatója ugyanannak a honlapnak.

Fordította: Morva Judit   

 

[i] Lásd a Le Monde diplomatique, 2016. novemberi számában megjelent történelmi térképeket: http://www.magyardiplo.hu/archivum/2016/216-2016-november/2268-fekete-duna-keringo

[ii] Anne-Marie Losonczy és András Zempléni: Anthropologie de la “patrie”: le patriotisme hongrois [A „haza” antropológiája: a magyar hazafiság], Terrain, n° 17, Párizs, 1991. október.

[iii] Léotard Corentin: La Hongrie a naturalisé un million de personnes en sept ans! [Magyarország egymillió személyt honosított hét év alatt!], Le Courrier d’Europe centrale, 2017. december 18.

[iv] Eurostat, KSH és Kirchberg (Luxembourg) adatok, 2017.

[v] Országgyűlési Hivatal, Budapest, 2010. május 22. http://www.parlament.hu/irom39/00047/00047.pdf

[vi] Catherine Horel: L’histoire en Hongrie aujourd’hui à travers l’interprétation du régime Horthy [A történelem Magyarországon ma, a Horthy rendszer értelmezése tükrében], Histoire@Politique, n° 31, Párizs, 2017. január-április.

[vii] Rádiós beszélgetés InfoRádió, 2015. december 15.

[viii] Ludovic Lepeltier-Kutasi: Viktor Orbán et l’obsession du “grand remplacement” [Orbán Viktor és a „Nagy Felcserélés”-mánia], Le Courrier d’Europe centrale, 2016. július 29. illetve vö.

http://mandiner.hu/cikk/20180207_renaud_camus_a_nagy_felcserelesrol