hu | fr | en | +
Accéder au menu

Film vagy történelem– Kommunista évek a magyar filmművészetben

JPEG - 75 kio

A Körhinta 1955-ben készült, még Magyarország történelmének sztálinista korszakában. Már az első képeken bohócok törnek át a tömegen a falusi mulatságban, egy táblát lobogtatva „Le a burzsoá formalizmussal! Szocialista realista cirkuszt!” felirattal. Az irónia elkerüli a zsdanovi (1) cenzorok figyelmét, akik engedik, hogy a politikailag ortodox, formailag virtuóz film bejárja a nemzetközi filmfesztiválokat.

Az 1956-os budapesti felkelés után a zsdanovi dogma kiszorul a kultúrpolitikából, és a fiatal magyar filmesek hamarosan engedélyt kapnak, hogy visszanézzenek hazájuk közelmúltjának történetére. Tépelődéseik gyakran öltik a föl-alá járkáló töprengés formáját, ahol a járkálástól kitaposott térre a szereplők által felszínre hozott ellentmondások súlya nehezedik, akik folyamatosan keresik jelen és múltbeli cselekedeteik értelmét.

A csodálatos Hideg napokban például négy fogoly járkál fel-alá a cellájában, többé-kevésbé mindegyikük közvetlenül részt vett 1942 januárjában az újvidéki mészárlásban, ahol több száz zsidót és szerbet gyilkoltak meg és dobtak a Dunába (2) . Míg sorra elmesélik a történetben betöltött szerepüket, fokozatosan, kockáról kockára áll össze a kép a tettet végrehajtó katonák gyáva elvakultságáról és vezetőik kegyetlen ostobaságáról.

A Fényes szelekben a „népi kollégiumok” forrongó kommunista ifjai rohannak és táncolnak egy papi líceum körül, forradalmi dalokat énekelnek a papnövendékeknek, és felszólítják őket, hogy álljanak az új rendszer mellé. Eközben vezetőjük kételkedik, tépelődik, és végül elutasítja az erőszakot, amelyet a csoport más tagjai elkerülhetetlennek tartanak...

Úgy tűnik, a kommunizmus kiélezett felelősségérzetet fejlesztett ki a magyar filmrendezőkben. Az Álmodozások kora című újhullámos alkotás, amely hordozható kamera használatával és rövid beállításaival Jean-Luc Godard Kifulladásig c filmjéből nyert inspirációt, és sok referenciát hordoz François Truffaut műveire, a főhős, egy frissen végzett mérnök elveszti öntelt magabiztosságát, amikor találkozik egy fiatal kommunista jogászlánnyal, aki reményvesztetten tapasztalja, hogyan kerül túlsúlyba a haladás iránti megszállottság az emberi szenvedések iránti figyelemmel szemben. A keserűség, amely a főhőst hatalmába keríti, amikor lezárul a kilátástalan szerelmi történet, elsősorban nem szentimentális jellegű: megrendülése onnan ered, hogy megkérdőjeleződik tettei és ambíciói értelme.

A Déry Tibor két elbeszélése alapján készült Szerelem, Makk Károly (elhunyt 2017 augusztusában) filmje egy politikai fogoly távollétét és visszatérését mutatja be. Bebörtönzése idején anyja és felesége lázas cselekvésbe, emlékezésbe, képzelgésekbe, cinizmusba fojtja bánatát. Szabadulásakor a talajt vesztett rab számára idegen a valóság, amellyel szembesül: a pad a parkban, a cigaretta, az eső, a társának a keze... A terror felett mondott ítélet itt férfi és nő szintjén, a legprózaibb hiány szintjén jelenik meg.

A Napló gyermekeimnek, Mészáros Márta 1984-ben készült regényes önéletrajza a magyar filmművészet mindeddig utolsó nagy filmjei közé tartozik. Nevelőanyja, a kommunista pártvezető elutasításával Juli a sztálini rezsimet tagadja meg, amely elhurcolta a szüleit, amikor még kislány volt. A töredékesen felbukkanó emlékek megtörik a zsarnoki jelent, és erőt adnak a fiatal nőnek az önkénnyel szembeni ellenálláshoz.

A tiszta vonalú szépséges magyar síkság adja a hátteret ezekhez az időutazásokhoz, amelyek során a filmek hősei lankadatlanul próbálják megérteni a történelmet, hogy végre maguk is alakítói lehessenek. „Ha múzeumba küldjük a tulajdont, emberek leszünk” – mondja egy parasztember a Tízezer napban. Bár ez a film választ is sugalmaz, az összes többi film is az alapvető kérdésfelvetéstől válik fontossá, és nyújt mindig megújuló erőt: „Mi a feltétele, hogy emberek maradjunk, és ne váljunk a tőlünk független erők rabszolgáivá?”

Mehdi Benallal

A szerző, Mehdi Benallal filmrendező és filmkritikus (édesanyja magyar – a ford. megj).
Margittai Ágnes

(1Andrej Zsdanov szovjet vezető nevéből, aki a „szocialista realizmus” nevében, kultúrpolitikusként ellenőrzése alá vette a művészeti tevékenységet.

(2A valóságban nem több száz, hanem több ezer áldozata volt a mészárlásnak. „1942-ben a magyar hadsereg főtisztjei razziát rendeltek el a Bácskában, melynek eredményeként kétezer-ötszáz szerbet és nyolcszáz zsidót öltek meg. A Duna jegén robbantott lékben, ahová az áldozatokat lőtték, háromezer-háromszáz ember tűnt el "nyomtalanul". lásd:

https://port.hu/adatlap/film/tv/hideg-napok-hideg-napok/movie-3283 - a ford. megj.

Megosztás