Donald Trump megválasztása óta, az egész világ újságíró elitje azt az összeesküvés-elméletet terjesztette, amely szerint a Fehér Ház a Kreml ellenőrzése alá került. Ezt a téveszmét végül egy vizsgálat szertefoszlatta. Vajon a józan ész birodalmában a paranoiás elmezavar uralkodik?
2019. március 29: ennek a napnak fekete vasárnapként kellene rögzülnie a média történetében. Az amerikai igazságügyminiszter négy szűkszavú oldalon foglalta össze Robert Mueller főügyész vizsgálatának fő következtetéseit. A főügyész több mint két éve, jelentős anyagi forrásokat megmozgatva folytatott vizsgálatot, hogy megállapítsa, igaz-e a feltételezett együttműködés, lepaktálás vagy konspiráció Donald Trump és orosz kollégája, Vlagyimir Putyin között annak érdekében, hogy meghamisítsák a 2016-os amerikai elnökválasztásokat Trump javára. Az ítélet szerint „a vizsgálatok végeredményben nem állapították meg, hogy Trump kampánystábja egyeztetett vagy konspirált volna az orosz kormánnyal annak érdekében, hogy ezzel bezavarjon a választások menetébe”.
Rober Muellert, aki nem gyanúsítható azzal, hogy szemet hunyna a New Yorki milliárdos ügyeire, a demokraták valóságos kultusszal vették körül (egy honlapon még gyertyákat is árultak a „Szent Robert Mueller” arcképével, darabonként 12,85 euró értékben). Ő mégis egyetlen mozdulattal, egy klikkel a küldés ikonra, meghazudtolta az évszázad legfantasztikusabb fake news-át, amely szerint az Amerikai Egyesült Államok elnökét zsarolta volna a Kreml, mi több, Putyin a „bábjává tette volna” egy moszkvai luxushotelben, 2013-ban szexuális kihágásairól készült kompromittáló felvételekkel. Neves újságok is egyre-másra lelkesen ismételgették az ismert orosz kifejezést: „kompromat”. 2017 óta a földkerekség legnevesebb szerkesztőségeiben tartották forrón a feltételezett „Russiagate” témát. (1)
A US News and World Report-ban (2017. december 28-án) Michael Fuchs szakértő például ezt állítja: „nem lehet kizárni, hogy az Egyesült Államok elnöke tudatosan vagy öntudatlanul egy ellenséges külföldi hatalom ügynöke lehet”. Hat hónappal később (2018. július 9-én) a New York Magazine úgy tálalja a Trump–Putyin Helsinki-csúcsot, mint „az orosz titkosszolgálatok beszervezett ügynökének találkozóját a parancsnokával”.
A „baloldali” MSNBC-csatorna igen népszerű műsorvezetője, Rachel Maddow Donald Trump elnök minden intézkedését úgy kommentálja, mint a Kreml utasításainak való alávetettség újabb bizonyítékát. Idesorolta az amerikai csapatoknak Afganisztánból vagy Szíriából való visszavonását, az észak-koreai tárgyalásokat stb. Nem sokkal a Helsinki-csúcs után még annak lehetőségét is meglebegteti, hogy „olyan személy került az Egyesült Államok elnöki posztjára, aki egy idegen ország érdekeit szolgálja” (2018. július 16.).
A Time magazin ötletgazdagságában odáig megy, hogy címlapján (2018. október 1) orosz Matrjoskát mutat be, amelynek a babáit egymás után kiszedve fokozatosan jutunk el az amerikai elnök figurájától az orosz elnökig. „Mindannyian a cár emberei: hogyan szivárogtak be Putyin oligarchái Trump csapatába”. Az ABC-csatorna 2018. április 12-i adásában pedig James Comey, az FBI korábbi igazgatója, akit Trump váltott le, az amerikai értelmiségiek legnagyobb örömére így fogalmaz: „Lehetséges, hogy az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi elnöke 2013-ban Moszkvában olyan prostituáltak társaságában volt, akik egymásra vizeltek, de ezt nem tudom.”
Feje tetejére állt a világ: egy olyan politikai intézmény képviselői, akik az 1960-as és 1970-es években rasszizmus elleni aktivisták tucatjait gyilkoltatták halomra, most haladó tv-csatornákon parádéznak, és a demokrácia megőrzésének mikéntjéről papolnak.
„Ha Trump nem Putyin lakája, régen itt az ideje, hogy ezt bebizonyítsa” – mennydörög a New York Times 2018. március 21-i vezércikke, és közben elfelejteni látszik, hogy egy ilyen neves újságnak éppen az lenne a feladata, hogy feltárja az árulás bizonyítékait. Hat hónappal később ugyanez a napilap clair-obscur-ikonográfiákkal bőven illusztrált cikksorozatban tárgyalja a mozgató szálakat, és manipulációt sejtet. Retorikája azon meggyőződéses összeesküvéselmélet-hívőkére hajaz, akik meg vannak győződve arról, hogy a földet csúszómászók vagy az illuminátusok titkos társasága irányítja: „Okunk van arra gondolni, hogy Putyinnak sikerült csodálójának, Trumpnak felkínálnia az USA elnöki székét, akkor is, ha ezt se bizonyítani, se megváltoztatni nem tudjuk” (2018. szeptember 20). Egy ilyen oknyomozási sikertörténet Pulitzer-díjat érdemelne. Abban az évben meg is kapta a napilap.
A „Russiagate” esetében az összeesküvés-elmélet – amelyet még egy James Bond-film forgatókönyvírója is túl extravagánsnak talált volna – nem macedon trolloktól vagy az alternatív jobboldal (alt-right) aktivistáitól származik, hanem a liberális sajtó központjából. Onnét, ahol a szigorú és erkölcsös deontológia szíve dobog: a New York Times-ból, a The Economist-ból, a Washington Post-ból; a Cable News Network (CNN) és az MSNBC-csatornákból, de még az Arte és a British Broadcasting Corporation (BBC) adásaiból is. És ne hagyjuk ki a sorból a francia Libération-t, a Le Monde-ot és a brit Guardiant sem. Vagyis azoktól az újságíróktól, akiknek olvasói a legműveltebb, legdisztingváltabb, legjelentősebb körökből valók. Ezek pedig olyan médiák, amelyek 2016, a Brexit kezdete és Trump megválasztása óta a fake news elleni küzdelmet tették kiadói politikájuk középpontjába. Azzal, hogy felmenti Trumpot az oroszokkal való összejátszás gyanúja alól, a Mueller jelentés felrobbantotta azt a narratívát, amely segített visszaállítani a hagyományos lapok legitimitását az információ új szereplőivel szemben, ráadásul e lapok – főképpen az Egyesült Államokban – rengeteg pénzt is kerestek az ügyleten.
Íme (a Lumière fivérek némafilméjéből ismert módon – Arroseur arrosé [A lelocsolt locsoló]) saját fejükre hullanak vissza a dolgok, és kénytelenek bevallani közönségüknek, hogy felsültek. Minden más esetben világraszóló skandalum tört volna ki – hiszen a liberális demokráciákban a fake news elleni küzdelem a prioritások közé tartozik.
Tájékoztatás a Mueller jelentésről Nos, hogyan tájékoztatott a média Mueller főügyész következtetéseiről? Bevallották, hogy egyfajta paranoiás hullám fertőzte meg a hírneves szerkesztőségeket? És hogy csupán egy maroknyi baloldali „orvlövész”, mint például Glenn Greenwald vagy Matt Taibbi, támadja 2016 óta a „Russiagate” (hivatalos) fake-news-ait? (2) Néhány konzervatív amerikai újságíró tényleg ráébredt, hogy a szakma csapdába esett: egy „kollektív hallucináció tönkretette az amerikai sajtó maradék hitelét” (Lee Smith, Tablet, 2019. március 27.). Vagy egyszerűbben: „ennek semmi értelme sem volt” (The Wall Street Journal, 2019. április 18.).
De a többség inkább tagadta a bukás tényét. „Tudjuk, hogy a levél (a Mueller jelentést összefoglaló igazságügy miniszter levele) semmit sem jelent. Egész egyszerűen […] semmitmondó” – dühöng az MSNBC műsorvezetője, Joe Scarborough (2019. március 29-én). A vizsgálati jelentés nyilvánosságra kerülése után pedig az elképzelt összeesküvés hívei azt emelik ki, hogy az oroszok a választás befolyásolására törekedtek. És hogy Trump, aki megpróbált a hatalmával visszaélve akadályt gördíteni az őt bosszantó vizsgálat elé, nem tűnt sem őszintének, sem túl kifinomultnak. Ezekhez az eredményekhez nem volt szükség kétéves vizsgálatra és az egész csinnadrattára: az elnök tweet-üzeneteinek elolvasása elegendő forrás lett volna.
Franciaországban a Mueller-jelentés sajtóvisszhangját két szóval lehetne a legjobban jellemezni: tartózkodás és elterelés. (3) A France Inter közszolgálati rádióban, amely igen magas szinten műveli a fake news elleni küzdelmet, Sonia Devillers médiaszakember egyetlen percet sem szánt napi „Éditos M”, sem az „Instant M” műsorában a kollégák eltévelyedésére. Ezzel szemben sokkal fontosabb témákról tájékoztatott, mint például (április 4-én) a „Club Dorothée” története, vagy ami még inkább megfelel az adó ízlésének, „La Haine des journalistes” [Az újságírók gyűlölete], vagy a „Les médias mis à mal en Hongrie” [A média balsorsa Magyarországon, április 12.], vagy ki ne hagyjuk a „Fabrique de mensonge”-ot [Hazugsággyár, április 5.] adását – egy sor igen magas színvonalú dokumentumműsor jelent meg a France 5 csatornán, amelynek témája a fake news – vagyis, azokról a hamis hírekről szóló műsor, amelyeket Trump hívei és a nacionalista jobboldal hoznak létre…
A France Inter-en Pierre Haski, a „Geopolitika” című műsor vezetője (amióta elődje Bernard Guetta az európai parlamenti választásokon jelöltette magát) szintén nem jött lázba a „Russiagate” fiaskója miatt: négy héttel a jelentés után sem számolt be róla olvasóinak. Pedig Pierre Haski egyébként a „Riporterek határok nélkül” nevű nem-kormányzati szervezet elnöke is.
Ami a Le Monde-ot illeti, vezércikket szentelt az eseménynek (2019. március 26-án): „az »orosz vizsgálat« első következtetései Trump győzelmét hozták”. A másnapi lapszámban viszont terjedelmes szerkesztőségi cikkben von mérleget az amerikai közélet három évéről, amelyet az elhatalmasodott paranoia fertőzött meg: „Az állam intézményei működnek.” Az Egyesült Államokban a New York Times egyik konzervatív, de világos fejű szerkesztője ellentétes következtetést von le a történetből. Ross Douthat megállapítja, hogy „a hatalmi egyensúlyt biztosító – politikai, média-, igazságügyi, biztonságpolitikai – tisztviselői állomány is az összeesküvési alternatív valóságra koncentrálta az energiáját, miközben azt gondolta, hogy éppenséggel ellenáll az összeesküvési elméleteknek” (2019. március 26.). De míg csúfondáros szavakkal illeti az internet bugyraiból felbukkanó konspirációhíveket, a „paranoiás központ” a hatalom eszközeit, legitimitását, értelmiségeit és tekintélyét használja. Tehát valójában ugyanúgy fenyegeti a demokráciák közéletét, mint a nacionalista jobboldal, miközben azt állítja, hogy az utóbbi ellen küzd. Ross Douthat hozzáteszi: „miközben a jobbközép hisz az amerikai és nyugati intézmények belülről fakadó jóságában, alapvető bölcsességében és képviselői hazafiságában, veszélyérzete az erős külföldi ellenségekre és a belső radikálisokra van kihegyezve. És mindennél jobban tart attól, hogy ezek az erők együttműködjenek.”
Ha túl nagy a függőség, gyenge a bölcsesség… Az Atlanti-óceán két partján a szerkesztőségek vezetői szinte azonnal megerősítik Ross Douthat diagnózisának érvényességét. Ez után a média-Csernobil után egy héttel a Le Monde cikksorozatot közölt „Oroszország külföldön gyakorolt befolyásáról és hálózatairól”, ezek közül a legfontosabb Moszkva és a szélsőjobb kapcsolatait elemzi. Hogy le ne maradjon, a La Croix 2019. április 15-i száma üldözőbe veszi „azokat a hamis információkat, amelyek veszélyeztetik a május 26-án esedékes európai parlamenti választásokat”. Az újság szerint a leginkább gyanúsak „az oroszok”.
És mintha semmi sem történt volna, ragozzák végtelenül a „Moszkva mint a gonosz hatalom fővárosa” témát. A New York Times április 2-án közölt egyik cikke ezt a címet viseli: „Miért adott volna utasítást Oroszország egy ukrán villanyszerelő meggyilkolására?” Másnap címlapon szerepel Venezuela (az Egyesült Államok „hátországaa”), és a lapok ismét arról írnak, hogy Moszkva kiterjeszti hálóját, és egyre több cselhez folyamodik. Negyvennyolc óra múlva már egy másik kontinensen vagyunk: „Oroszország afrikai nyomulása fenyegeti a Nyugatot”. Ott Moszkva fegyvereket ad el, valószínűleg kevésbé kidolgozottakat, mint a mieink, és a mi tiszta égboltunk alatt elképzelhetetlen módon, „autokratákat” támogat!
A népszerű Time Magazin 2019. április 19-i száma már képes arra, hogy egyetlen cím alatt foglalja össze (egy hosszú dosszié kíséretében) a liberális sajtó legújabb Grálját. Minthogy a Trump és Putyin elnökök közötti rossz szándékú megállapodás lehetőségének lufija átmenetileg leeresztett, itt van… „A másik orosz összeesküvés!”
(1) Serge Halimi: „Marionnettes russes” [Az orosz bábok] és Aaron Maté: Ingérence russe, de l’obsession à la paranoïa [Orosz beavatkozás – rögeszmétől a paranoiáig] Le Monde diplomatique, 2017. január, illetve 2017. december. http://www.magyardiplo.hu/archivum/2017/219-2017-januar/2298-az-orosz-babok
(2) Glenn Greenwald: Robert Mueller Did Not Merely Reject the Trump-Russia Conspiracy Theories. He Obliterated them, The Intercept, 2019. április 18., https://theintercept.com/2019/04/18/robert-mueller-did-not-merely-reject-the-trumprussia-conspiracy-theories-he-obliterated-them/; Matt Taibbi: It’s official: Russiagate is this Generation’s WMD, Untitledgate, 2019. március 23., https://taibbi.substack.com/p/russiagate-is-wmd-times-a-million.
(3) Megköszönjük a Malek Ouzerouhane által rendelkezésre nyújtott dokumentációt.
