A (szuper)gazdagok elnöke, avagy a hatalmon lévő kaszt

Kategória: 2019. május
Írta: Michel Pinçon és Monique Pinçon-Charlot
Találatok: 1727

pinconMichel Pinçon és Monique Pinçon-Charlot szociológusok, a francia burzsoázia és oligarchia kutatói és elismert szakértői. Társadalmi krónikát írnak Emmanuel Macron Franciaországáról, amelyben élesen rávilágítanak egy gyenge többséggel megválasztott elnök osztálygőgjére és egy kaszt által kisajátított hatalomra – a francia felkelés két kiváltó okára.

Az elnökválasztás első fordulójában (2017. május 7-én) Emmanuel Macronra szavazók, illetve a parlamenti választás első fordulójában (2017. június 11-én) az elnök pártjára (A Köztársaság Lendületben – LRM) szavazók száma kétmillióval csökkent. Nem következett be tehát az eredetileg beígért hatalmas növekedés, annál is kevésbé, mivel a parlamenti választások második fordulójában a nem szavazók száma minden eddiginél magasabb volt: több mint 20 millió, azaz a választói listákon szereplők több mint fele azon a napon inkább pecázni ment. Az LRM-nek sikerült a bravúr, hogy alig 7 826 432 szavazattal 308 képviselőt juttasson a parlamentbe, és ezzel az abszolút többséggel Macron képes elfogadtatni a neoliberális programját.

2017 júliusában François Ruffin, a Lázadó Franciaország (LFI) új képviselője körbeadott egy grafikont az új Nemzetgyűlés társadalmi-szakmai összetételéről. Ezen erős többséget mutat a vezető beosztásúak és a magas rangú szellemi foglalkozásúak aránya: a képviselők között 76%-ban vannak jelen, miközben ez a társadalmi-szakmai kategória 2017-ben az aktív lakosságnak csupán 18%-át teszi ki a Francia Statisztikai Hivatal (Insee) szerint.

Nem meglepő, hogy a társadalmi ranglétra másik végén fordított a helyzet. A francia társadalom 20,8%-át jelentő munkásságot az ülésteremben csak 0,2% képviseli. A lakosság 27,2%-át kitevő alkalmazottakat 4,58%, az alsó középosztálybelieket, az aktív lakosság 25,7%-át 6,3% képviseli.[i]

 

„Gazdagok kormánya”

2017-ben Emmanuel Macron azonnal megalakította az első „gazdagok kormányát”, amelyben a harminckét miniszter vagy államtitkár között tizenöt milliomos van.[ii]

Muriel Pénicaud munkaügyi miniszter nyújtotta be a legmagasabb értékről szóló vagyonnyilatkozatot, 7,5 millió euróval (2,3 Mrd Ft). Tulajdonosa egy 1,3 millió euróra (403 m Ft) becsült háznak (Hauts-de-Seine megye), egy 340 000 euró (105 m Ft) értékű nyaralónak (Somme megye). Mint a jelentős vagyonok esetében megszokott, tulajdonának legnagyobb részét, 5,9 millió euró (1,8 Mrd Ft) értékben különböző értékpapírok teszik ki: részvények, kötvények, életbiztosítások… Fogadjunk, hogy az, aki szocialista elődje, Myriam El-Khomri után a munkajogot a dolgozók hátrányára alakította át, jónak találta a vagyonadó eltörlését – ez volt Macron elnök egyik első intézkedése, amely évente 4,6 milliárd eurós (1 426 Mrd Ft) bevételcsökkentést jelent a költségvetés számára.

A listán második helyet foglalt el Nicolas Hulot, a környezetvédelmi és szolidaritási átmenet minisztere 7,2 millió eurós (2,2 Mrd Ft) tulajdonnal, benne egy 1 millió eurót (310 m Ft) érő, 300 m2-es házzal Korzika szigetén, valamint több ingatlannal Savoie és Côtes-d’Armor megyékben, 1,9 millió euró (600 m Ft) értékben. Értékpapírjai 1,2 millió eurót (370 m Ft) érnek, a szerzői jogait képviselő Éole és a származékos termékek jövedelmét beszedő Ushuaia értékét 3,1 millió euróra (960 m Ft) becsülik. Vagyonbevallása szerint birtokol még hat gépjárművet, egy hajót, egy motort és egy elektromos robogót.

Édouard Philippe első kormányában szerepelt Françoise Nyssen oktatási és kulturális miniszter, az Actes Sud kiadó tulajdonosa, aki egy 600 000 eurós (180 m Ft) ingatlant és Arles-i cége után 4 millió eurós (1,2 Mrd Ft) vagyont vallott be. Agnès Buzyn egészségügyi miniszter vagyona valamivel több, mint 3 millió euró (930 m Ft). Florence Parly védelmi miniszter vagyona több mint 2 millió euró (620 m Ft), egy 200 m2-es párizsi lakással és egy Loiret-beli nyaralóval.

Az első kormányban egyértelműen ez az öt miniszter állt a vagyont illető lista elején, de kollégáik sem nyomorognak. Néhány példa: Nathalie Loiseau Európa-ügyi miniszter mintegy 1,9 millió eurós (600 m Ft) vagyon tulajdonosa, Édouard Philippe miniszterelnök maga is 1,7 millió euróra (530 m Ft) becsült vagyonnal rendelkezik, egy 1,25 milliós (390 m Ft) párizsi lakással és egy 400 000 eurós nyaralóval (120 m Ft) másikkal Seine-Maritime megyében, vagyonához tartoznak még 56 000 euróra (17,4 m Ft) taksált értékpapírok. Bruno Le Maire gazdasági miniszter egy civil társaságbeli részesedését nevezte meg 1,5 millió euró (495 m Ft) értékben és 168 000 eurós (52 m Ft) pénzügyi befektetést. Ezután következik Christophe Castaner, akkori kormányszóvivő (1,34 millió euró [415 m Ft]), Sophie Cluzel, a fogyatékkal élők ügyével megbízott államtitkár, (1,3 millió euró [403 m Ft]), Mounir Mahjoubi, a digitális ügyekkel megbízott államtitkár (1,26 millió euró [391 m Ft]), Jacqueline Gourault belügyminiszter (1,27 millió euró [394 m Ft]), Élisabeth Borne közlekedésügyi miniszter (1,22 millió euró [378 m Ft]), Jacques Mézard területi kohéziós miniszter (1,14 millió euró [353 m Ft]), valamint Jean-Baptiste Lemoyne, az Európai- és külügyminisztérium államtitkára (1 millió euró [310 m Ft]).

 

Magas rangú állami alkalmazottak útja a magáncégekhez és az érdekellentét

Az osztályhoz való tartozást nem csak a gazdagság mértéke határozza meg, a javakon túl ott vannak a kapcsolatok is. A politikai hatalmat gyakorló nők és férfiak, akik igen távol kerültek a régi „az államot, a közjót szolgáló” fogalomtól, szoros kapcsolatban vannak tengernyi magánérdekkel, túl gyakran lekötelezettjei is ezeknek.

Mielőtt a miniszterelnöki kinevezését megkapta volna, Édouard Philippe 2007 és 2010 között a közkapcsolatokat irányította – más szóval a lobbitevékenységért felelt – az Areva atomipari óriásvállalatnál. Benjamin Griveaux kormányszóvivő lobbitevékenységet folytatott az Unibail-Rodamconál. Brune Poirson, az ökológiai átmenet minisztériumának államtitkára a Veolia cég magas rangú vezetője volt. Pénicaud asszony munkaügyi miniszter korábban a Danone HR vezetője volt. Antoine Fouchet, a Philippe-kormány szociális ügyekkel foglalkozó kabinetfőnöke korábban a Medef, a Francia Vállalkozói Szövetség[iii] főigazgató-helyettese volt.

Emmanuel Macron közeli tanácsadói szintén a vállalati szektorból, a versenyszférából jöttek. Cédric O., aki a közéleti megnyilvánulások ügyében ad tanácsokat, azelőtt a Safran repülőgépmotor-gyártó csoportnál dolgozott; Claudia Ferrazzi kulturális tanácsadó a Cap Gemininél és a Boston Consulting Groupnál kezdte szakmai pályafutását. Audrey Bourolleau mezőgazdasági tanácsadó a Vin & Société jelentős szőlészeti-borászati társaságnál dolgozott. 298 minisztériumi munkatárs közül negyvenhárman folytattak lobbitevékenységet a szakmai életútjuk során.[iv]

A közalkalmazotti és magánszektorbeli tevékenység közötti kapcsolataik ezeknek a technokratáknak olyan szorosak, hogy az érdekellentétek inkább rendszeresek, mint kivételesek. Ha az érdekkonfliktusok túlságosan tetten érhetőek, a sajtóban kisebb botrányokról esik szó, de ez csak a jéghegy csúcsa. A kormányba kerülésekor Agnès Buzyn egészségügyi miniszter asszonynak le kellett mondania az Egészségügyi és Orvosi Kutatások Nemzeti Intézetének (Inserm) a felügyeleti posztjáról, mert férje, Yves Lévy az intézet igazgatója. Hasonlóképpen, 2018. július 10. után Françoise Nyssen kulturális miniszter asszonyt, aki az édesapja által alapított Actes Sud kiadó társtulajdonosa és sokáig igazgatója volt, felszólították, hogy a továbbiakban a könyvszektorral ne foglalkozzon, mindezt a Közéleti Átláthatósági Főhatóság (HATVP) kérésére.

 

A „Kohler ügy”

Alexis Kohler (többdiplomás – ENA, Nemzeti Közszolgálati Iskola, Essec, Gazdasági és kereskedelmi tudományok főiskolája, Sciences Po, Politikai tanulmányok intézete, az Európa Tanács magas rangú tisztviselőjének fia), a Köztársasági Elnöki Hivatal főtitkári posztját tölti be. 2018. június 1-jén a William Bourdon ügyvéd által vezetett Anticor (A Korrupció Ellen egyesület) panaszt emelt ellene a Nemzeti Pénzügyi Vádhatóságnál „illegális érdekeltségszerzés” és „befolyással való visszaélés” miatt.

2018 májusában a Mediapart tárta fel Alexis Kohler és – édesanyja révén – az olasz Aponte család közötti kapcsolatot, ez utóbbi a Mediterranean Shipping Company (MSC), a világ második legnagyobb tengeri konténerszállító cég tulajdonosa. Ez a vállalat az egyik legnagyobb ügyfele a Saint-Nazaire-i hajógyár és a Le Havre-i kikötőnek. Márpedig Alexis Kohler volt 2010-ben az Állami Részesedési Ügynökségben (APE) a szállítási részleg vezetője, és ezen a címen tagja volt a Le Havre-i kikötő felügyelőtanácsának (ugyanakkor, amikor Edouard Philippe, akkoriban a város polgármestere volt). Ha nem is vesszük tekintetbe családi kapcsolatát a hajótulajdonossal, hatással lehetett olyan döntésekre, amelyek ez utóbbi érdekeit érintették.

Alexis Kohler később a gazdasági és pénzügyminiszter kabinetfőnökének helyettese lett – Pierre Moscovici idején 2012 és 2014 között, majd Emmanuel Macron idején 2014 augusztusa és 2016 augusztusa között –, és így kulcspozíciót foglalt el a minisztériumban, amikor a Saint-Nazaire-i hajógyár és a Le Havre-i kikötő jövője gyakran megbeszélések tárgya volt. Ennek ellenére 2016 szeptemberében pénzügyi igazgatója lett Genfben az MSC-nek, ennek a Svájcban bejegyzett olasz vállalatcsoportnak, amelynek éves forgalma meghaladja a 20 milliárd eurót (6 200 Mrd Ft). Egyidejűleg aktívan részt vett Emmanuel Macron kampányában.

A szálak kuszák, és jól jellemzik az oligarchikus hatalom sokirányú szoros összefonódását. Alexis Kohler világosan illusztrálja a többszörös szerepet betöltő személyiséget, egyben a Pénzügyminisztérium magas rangú tisztviselője, egy családi vállalatcsoport pénzügyi igazgatója, akinek érdekeltségei vannak a hajóiparban, valamint a köztársasági elnök egyik legközelebbi munkatársa. Ilyen körülmények között vajon lesz-e jogi következménye a Nemzeti Pénzügyi Vádhatóságnál az Anticor által tett panasznak? Jelenleg csak sajnálni tudjuk, hogy a magas rangú állami tisztviselőkre nem vonatkozik a politikai élet moralizálására 2017-ben megszavazott törvény.

 

Thierry Solère, avagy hogyan húzzunk hasznot minden lehetséges helyzetből

Thierry Solère-t, A Köztársaság Lendületben párt Hauts-de-Seine megyében megválasztott képviselőjét 2018. július 17-én őrizetbe vették a Nanterre-i bűnügyi rendőrségen. 2016 szeptembere óta vizsgálatot folytatnak vele szemben adócsalás, hatalommal való visszaélés, korrupció, társasági vagyonnal való visszaélés, választási kiadások törvénytelen finanszírozása és a Közéleti Átláthatósági Főhatóságnál esedékes bevallás elmulasztása miatt. Thierry Solère egyike a parlament tíz leggazdagabb képviselőjének, és azzal gyanúsítják, hogy helyzetével visszaélve előnyöket biztosított olyan vállalatoknak, amelyekben dolgozott. Ráadásul fiktívnek bizonyulhat egyik volt főnöke feleségének parlamenti asszisztenseként való alkalmazása.

Mielőtt csatlakozott volna Emmanuel Macron mozgalmához, a Republikánusok Pártjának volt tagja és François Fillon szóvivője. Ez nem volt akadálya akkoriban annak, hogy Jean-Jacques Urvoas szocialista igazságügyi miniszter kis szívességet tegyen neki a 2017-es választás két fordulója között, és elkérje a Bűnügyi és Kegyelmi Igazgatóságtól (DACG) a vele szemben indított előzetes vizsgálat bűnügyi eljárási adatait. Óvatosságból a két férfi a Telegram kódolt üzenetein keresztül kommunikált.[v]

2018. június 19-én a Köztársasági Bíróság vizsgálóbizottsága „szakmai titok megsértésével” vádolta meg Jean-Jacques Urvoas-t. Az igazságügyminiszter azért vállalhatott ilyen kockázatokat (ezért a bűncselekményért egy év börtön és 15 000 euró pénzbüntetés járhat), mert remélhette, hogy meghálálja majd az a személy, aki a Macron-elnökség felívelő csillagának tűnt. 2018. december 17-én a Semmítőszék Általános Ügyészsége Jean-Jacques Urvoas ügyét visszaküldte a Köztársasági Bíróság vizsgálóbizottságához.

 

A vállalati kultúra miniszter

2018. október 16-án nevezték ki kulturális és kommunikációs miniszternek Franck Riester-t, Seine-et-Marne volt UMP-s képviselőjét, aki a Felsőfokú Vállalatirányítási Főiskolán (ISG) végzett, majd az Essec-en szerzett master fokozatot területi közösségek irányítása témában. Pályafutása során párhuzamosan foglalkozott politikával és üzleti ügyekkel. Coulommiers városi tanácsnoka volt, egyidejűleg az Arthur Andersen kabinet konzultánsa, aztán a Riester Rt. (Peugeot-koncesszió) igazgatója, miközben polgármester, képviselő és a Köztársaság Párt politikai bizottságának tagja. Gazdaságirányítási diplomával rendelkező személyt választani kulturális miniszternek (aki a Who’s Who szerint magát vállalatvezetőnek és „ugyanakkor” politikusnak tekinti) Emmanuel Macron részéről erős jelzés arról, hogyan gondolkodik az államelnök az alkotás, a művészetek és az irodalom felől.

 

A szerző házaspár, Michel Pinçon és Monique Pinçon-Charlot szociológusok, a Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) volt kutatási igazgatói. A fenti szöveg részlet A szupergazdagok elnöke. Emmanuel Macron politikája, avagy az osztálygőg megnyilvánulásai c. könyvből, amely 2019. januárban jelent meg a párizsi Zones kiadónál.

Fordította: Rácz Ágnes     

 

[i] Institut Diderot, Párizs, 2017.

[ii] Cédric Pietralunga és Anne Michel: Nombreux millionaires parmi les membres du gouvernement [Számos milliomos a kormánytagok között], Le Monde, 2017. december 16; Jean-Louis Dell’Oro: Voiture, immobilier, actions… Le patrimoine du gouvernement Philippe, mininstre par ministre [Autó, ingatlan, részvények. A Philippe kormány minisztereinek vagyona], Challenges, Párizs, 2017. december 26.

[iii] Francia megfelelője a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének, a MGYOSZ-nak – a ford.

[iv] Linh-Lan Dao: Les stratégies des lobbys [A lobbyk stratégiája], Franc Info, 2018. június 18. www.francetvinfo.fr

[v] Simon Piel: Pourquoi la justice veut entendre Thierry Solère [Miért akarja a bíróság kihallgatni Thierry Solère-t], Le Monde, 2018. július 3.