A gimnázium és az érettségi reformja, a megbízható iskola érdekében hozott törvénytervezet, az egyetemi felvételi rendszer bevezetése… Két éve megkezdte a kormány a francia oktatási rendszer felkavarását. Milyen céllal? Azért, hogy az óvodától az egyetemig versenyrendszert vezessen be, amely a leginkább „érdemes” tanulók javát szolgálná.
Az oktatásügynek sose volt tehetsége arra, hogy működtesse a társadalmi felemelkedés motorját, ám a Michel Blanquer miniszter által képviselt „megbízható iskola” elnevezésű törvénytervezet le is tett erről a törekvésről. Az iskola demokratizálásának célkitűzése az lenne, hogy kötelező, ingyenes és laikus oktatási rendszerrel kompenzálja a társadalmi, kulturális és földrajzi különbségeket, ám ehelyett a javasolt rendszer a társadalmi hátrányokat csak az arra „legérdemesebb” tanulóknak adott némi egyéni segítséggel ellensúlyozza.
Az offenzívát egyeztették a felsőoktatási minisztériummal is, így az az egész oktatási rendszerre kiterjed, az óvodától az egyetemig. A 2018-ban bevezetett dosszié (feltételrendszer) alapú egyetemi felvételi rendszer nem váltotta be a reményeket, annyira homályosak a kritériumok. Számos baki történt: a kitűnő gimnáziumi tanulók felét kizárták, informatikai működési zavarok léptek fel, nehéz helyzetbe kerültek egyes fiatalok. Eközben a reform helyet ad a magán coaching-cégeknek – amilyen pl. a Tonavenir.net, amely 560 euróért (külföldi képzésre pályázók esetében +340 euróért) támogatást ígér a beiratkozási folyamatban és az informatikai rendszer útvesztőjében tévelygőknek. (1)
A Parcoursup (kb: felsőoktatási folyamat) úgy mutatkozik be, mint amely segít abban a problémában, hogy az első évfolyamon igen nagy a bukások aránya – a kormány ezt a beíratkozottak 40%-ára teszi, és amely főként a szakközépiskolákban érettségizettek sújtja. Megoldásképpen a kormány bezárta előttük az egyetemek kapuit, bemeneti szelekciót alkalmazva. Ez egyébként a mostani reform vezérfonala: egyre lejjebb vinni a kiválasztás szintjét.
Az egyetemi felvételi rendszer reformja szorosan illeszkedik a gimnáziumokéhoz. A korábbi (irodalmi, tudományos, gazdasági és társadalomtudományi) szakosodás helyett, amelyet túl merevnek ítéltek, érettségi előtt 2 évvel elszaporodtak a speciális képzések, rugalmas rendszerben, mint afféle, gyorsétkezdében található à la carte-kínálat. A költségvetési korlátok miatt azonban egyes gimnáziumokban nincs lehetőség minden javasolt tantárgy felajánlására. Tizenkét speciális tárgy közül hét kötelező (2) , és minden iskolának fel kell kínálnia ezeket a tárgyakat. De egyes gimnáziumok, mint például a 18. kerület nem elegáns részében lévő François Rabelais-gimnázium vagy a Saint-Lô-beli Le Verrier-gimnázium, csak ezeket kínálja, míg más iskolákban szélesebb palettán lehet válogatni, amelyben például ott vannak a mérnöki tudományok vagy a számítástechnika és informatika, amelyek ajánlottak bizonyos felsőoktatási intézményekbe való beiratkozásnál. A középiskolai oktatók szakszervezete (SNES) által a középiskolás diákok körében egy négyezres mintán végzett kutatás szerint úgy tűnik, hogy a gimnáziumok egy az egyben visszaállították a régi tagozatos rendszert: a tanulók 66%-a választotta a matematikát, 50%-a a biológiai és környezetvédelmi tárgyakat, 47%-a a fizikát és a kémiát – vagyis a korábbi „reál”-tagozatok tárgyait. Minthogy nincs elég hely a tanulók által választott oktatási tagozatokban, (3) ezért az iskolák önkényesen sorolják be a diákokat.
A kormány tervezete szórványos megmozdulásokhoz vezetett, ezek nagyságát még nem tudjuk megbecsülni, de az biztos, hogy a tanárok így fejezik ki dühüket: tüntetések, az eredmények (érdemjegyek) kiadásának megtagadása, kollektív tanári felmondások, az érettségit akadályozó sztrájk… Mindazonáltal az iskolai közegen túl – beleértve a szülőket is – az ellenállás gyenge.
Társadalmi szelekció
Meg kell mondanunk, hogy a reform szövege olyan fokon technikai, hogy elrettentheti az oktatás labirintusában nehezebben tájékozódókat, az egyszerű nép fiait. Pedig az oktatási kínálat csökkenésétől az új rendszerben éppen azok a gimnáziumok szenvednek a legtöbbet, amelyek szegény külvárosokban, vidéken, kisvárosokban működnek. Az érettségi átalakítása is őket érinti leginkább – ebben ugyanis nagy szerepet kap a folyamatos számonkérés és egy „nagy szóbeli vizsgának” nevezett érettségi vizsga – a nagynevű felsőoktatási intézmények mintájára kialakult rendszer szerint, anélkül hogy a felkészülésre időt adtak volna a középiskoláknak. Ez pedig megint a kedvező helyzetű tanulókat, vagyis, a jónevű iskolák tanulóit favorizálja, akik már hozzászoktak a szóbeli vizsgákhoz. Ahogy ezek az intézkedések végbemennek, egyre távolabb jutunk az egységes gimnázium és az országos érettségi vizsga céljától, helyébe az iskolák társadalmi szelekción alapuló különbözősége lép.
Ehhez a képhez hozzá kell még adnunk a szakgimnáziumok reformját. A következő tanévben a közismereti tárgyak (matematika-tudomány, irodalom-történelem, élő nyelvek, testnevelés és sport) óraszáma jelentősen csökken. A dolgok ilyetén alakulása véget vet a kulturális és a szakmai képzések között eddig létezett egyensúlynak, amelynek a révén ezeknek a tagozatoknak a tanulói számára nem csupán a szakiskola által meghatározott kimenetet biztosították.
A többi képzési ciklus is hasonló úton jár. Igaz, hogy Emmanuel Macron elnök megígérte, hogy egy csoportban csak huszonnégy tanuló lesz (az óvodától az elemi iskola l. osztályáig [amely a magyar második osztálynak felel meg]), de minden szakember egyetért abban, hogy változatlan költségvetés mellett ennek az lesz az ára, hogy a felsőbb szinteken emelkedni fognak a létszámok. A 2017-ben kísérletileg bevezetett örvendetes lehetőséget az osztályok kettéosztására a prioritást élvező, mert hátrányos helyzetű (REP+), iskolákban, a CP-ben (magyar 1., „iskolaelőkészítő ” osztály) már sok iskolában el is törölték. Egyébként magánintézmények, mint például az Agir pour l’école (4) [Tegyünk az iskoláért] – és a nagyon is jobboldali Institut Montaigne –, a minisztériumnak az olvasás tanítására vonatkozó pedagógiai direktívákat sugallanak.
A Parlamentben jelenleg nagy hangon vitatott Blanquer-törvény elfogadását júliusra tervezik. A szövegben többhelyütt fellelhető az oktatás demokratizálódása elleni hatás. A közoktatás keretein belül létrehozandó helyi nemzetközi iskolák (Eplei) – amelyeknek száma még nem ismeretes – egyetlen igazgatóval viszik el a tanulót az óvodától a gimnáziumig. Ezek a többsebességes iskola intézményesült formái lesznek, mint amilyenek már léteztek a III. Köztársaságban (1870–1940) is, fizetősek, és csak a tehetős családok gyermekei számára lesznek hozzáférhetők. Az nemzetközi Eplei-iskolák vonzerőt jelentenek a külföldi káderek gyerekei számára, továbbá azon francia tanulók rendelkezésére állnak majd, akik képesek idegen nyelveken tanulmányokat végezni.
Egy másik példa a „pedagógiai kísérletezés” lehetőségének megadása azon intézményeknek, amelyek ezt kérik, – arra kell gondolnunk, hogy ezekhez az „újító” programokhoz többletfinanszírozást rendelnek, ami azzal a kockázattal jár, hogy növekszik a konkurencia az iskolák között. Azok a most elővezetett pedagógiai projektek, amelyek az iskolakötelezettség kezdetét az eddigi 6 éves korról 3 évesre viszik le, oda vezetnek, hogy az óvoda jellegét alapjaiban változtatják meg, elveszik tőle a családi intimitás és az elemi iskolai oktatás közötti átmenetet. Itt már az első „elemi alapismereteket” kapnák meg a gyerekek, ami természetesen azokat hozná kedvező helyzetbe, akik már rendelkeznek az iskolai együttélés alapjaival, vagyis kulturálisan erős családi közegből jönnek.
A Blanquer-törvénytervezet végül kettős szorítást alkalmaz: egyfelől, megfegyelmezi az oktatói állományt – már az első cikkelyben kifejezi azt az igényt, hogy „példamutatónak kell lennie, tiszteletben kell tartania az oktatási intézményt, mind annak elveit, mind gyakorlatát illetően” –, másfelől eltöröl minden olyan, a hatalomtól független struktúrát, amely a folyamatban lévő reformok hatékonyságát vizsgálná. Ezt a feladatot eddig az oktatási rendszerek értékelésével foglalkozó országos tanács látta el (Cnesco, Conseil national d’évaluation du système scolaire). Se nem vitatható, se nem értékelhető – ez aztán az igazi „megbízható iskola”!
(1) Annabelle Allouch és Benoît Bréville: Lycéens contre le tri sélectif [Gimnazisták a szelektív válogatás ellen], Le Monde diplomatique, 2019. január.
(2) Humanités, littérature et philosophie; langues, littératures et cultures étrangères; mathématiques; physique-chimie; sciences de la vie et de la Terre [Humán tárgyak, irodalom, filozófia, nyelvek, külföldi irodalom és kultúrák, matematika, fizika-kémia, földtudományok és környezet, történelem, földrajz, politikatudományok, gazdaság- és társadalomtudomány].
(3) Note sur la réforme Blanquer. Analyse statistique des choix d’orientation des élèves (2e trimestre) [Megjegyzések a Blanquet-tervezethez. A tanulók tantárgyválasztásának statisztikai elemzése, 2. negyedév], Syndicat national des enseignements de second degré [A középfokú intézmények oktatóinak országos szakszervezete], 2019., www.snes.edu
(4) Sylvain Mouillard és Marie Piquemal: Lecture: Agir pour l’école sème la discorde par sa méthode [Az Agir-szervezet módszere békétlenséget szít] , Libération, Paris, 2019. január 22.
