Korzika: A föld gyümölcsei, egy elpocsékolt kincs

Kategória: 2019. augusztus
Írta: Dominique Franceschetti
Találatok: 429

korzSzámtalan riport, könyv, film hirdeti a korzikai táj vad szépségét, a magas szirtekre felkapaszkodott falvakat, a különös illatú, áthatolhatatlan mocsarakat, a havas csúcsokat, a sűrű erdőket stb.

Ezek a megnyilatkozások olyan valóságot takargatnak, amelynek a korzikaiak egy csöppet sem örülnek. Kezdve a növényzet összevissza terjeszkedésével, amely állandóan tűzvésszel fenyeget. De nem csupán emiatt. Mickaël Battestini fiatal kecsketenyésztő – aki egy 48 lelket számláló falu, Poplasce mellett hozta létre farmját a Niolo és az Asco két völgye között – azt mondja: nem sokkal ezelőtt a falut körbeölelő „tölgyes helyén számos mezőgazdasági parcella volt, amelyet a falubéliek műveltek.” Manapság a sziget GDP-jének mindössze 1,5%-át teszi ki a mezőgazdaság, 9,2%-ot az építőipar, 7,2%-ot a turizmus, a szállás és az éttermi szolgáltatások.[1]

A sziget átalakulása egybeesik a legeltetéses állattartás 1960-as évekre tehető összeomlásával, ez a tevékenység a gazdaság gerincét képezte évszázadokon át. Annak idején, ahogyan Gérard Lenclud antropológus megállapította, „minden családi gazdaság maximálisan kiaknázta a környezetében lévő gazdálkodási lehetőségeket, kezdve a hegyi legelőktől a hegy lábánál lévő part menti rétekig.[2] A termelést családi alapon szervezték, a családfők igyekeztek bevonni a fiaikat és a vejeiket is a munkába. És generációról generációra anyák, apák, testvérek, sógorok, nagybácsik összeadták munkaerejüket, hogy aztán ennek gyümölcsét elosszák a nagycsaládban. Így a családi gazdaságok együtt maradtak. Az, hogy a földtulajdont nem osztották fel, Gérard Lenclud szerint „egyfelől az erős családi kapocsnak, másfelől a felosztható termőföldvagyon szűkös voltának tudható be”. De ez a rendszer manapság megnehezíti a tulajdonosok azonosítását annak érdekében, hogy hasznosítsák vagy szétosszák és eladják a családtagokra eső tulajdoni részeket. Ez az egyik legnagyobb akadály, amelyet a tulajdonosok földbirtokossági egyesületei próbálnak feloldani.

Az ellenőrizhetetlen növényburjánzás a természeti területek lezárásához vezet, mivel ellehetetlenít egy összefüggő és átgondolt területrendezést. Ehhez járulnak hozzá a „támogatási csalások”, amelyek a hasznos mezőgazdasági terület alapján nyújtott európai támogatást gyakran nevetségesen alacsony termelési eredménnyel használják fel, ami semmiképpen sem arányos a kapott juttatással. Jelentős területek maradnak hozzáférhetetlennek olyanok számára, akik valóban megművelni kívánják a földet. Mickaël Battestini „elhivatottságból és meggyőződésből lett pásztor, mert úgy gondolja, hogy Korzikán meg lehetne élni a földünk gazdagságából.” A szakmába vetett hitét számos állattenyésztő és mezőgazdász osztja minden agrárágazatban.

Lionel Mortini maga is állattartó, miközben a Collectivité Corse végrehajtó tanácsának tagja, nacionalista (Corsica libera) polgármester Belgodère-ben és a korzikai mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatal (ODARC) elnöke. „Gyakran azzal vádolnak, hogy el akarom pusztítani Korzika belső régióit, mert meg akarok szüntetni bizonyos csalárd gyakorlatokat. A sziget belsejét nem kell megölni, hiszen már halott! Ennek ellenére vannak olyan embereink, akik inukszakadtából dolgoznak, nehezen jönnek ki munkájuk eredményéből, de mégis megélnek. Ezek az emberek nem akarnak milliomosok lenni, de van életfilozófiájuk. Azért dolgoznak, hogy építsék az országot, a családjukért, a társadalmi közösségért, a kulturális életért munkálkodnak. De a túlzásban vitt fogyasztói attitűd egyeseket csak egy dolog irányában mozgat: a pénz, a tőkejövedelem felé.”

E mögött a kendőzetlen megállapítás mögött a korzikai szőlőtermesztés és a citrusfélék ágazata arról tanúskodik, hogy van más út is. Így például a Patrimonio szőlészet, amely a sziget kilenc védett termékének (AOP) egyikét állítja elő, az egyetlen olyan védett szőlészeti termék, amelynek termesztése során nem használnak kémiai növényvédő szereket és más hasonló adalékokat. „Ehelyett a birkáinkat télen szőlőtermesztő barátaink szőlejében legeltetjük” – magyarázza Mathieu Marfisi, az AOP Patrominio fiatal elnöke. Miután az 1960-as években megbukott az állam által javasolt produktivista modell a keleti parton, a szőlőtermesztő terület 30 000 hektárról 7 000-re csökkent Korzikában. Ebből mindössze 3 000 hektáron termett szőlőből készül a minősített termék (AOP). „Az a fajta gazdasági logika, amely az iparosodott mezőgazdaság formáját ölti, nyilvánvalóan idegen a sziget valóságától” – hangsúlyozza Gérard Lenclud. A minőségi ugrást észrevették a hozzáértők és a szakmabeliek is, mind a franciák, mind a külföldiek.

Más élelmiszeripari termékek is jó hírnévnek örvendenek, mint pl. az Orezza víz, vagy a Pietra sör. És meg kell említeni a clémentine (a mandarin egy fajtája – a ford.) gyümölcsöt, amelyet szép zöld levelével díszítve a kontinens fogyasztóinak asztalán is gyakran látunk. A pomelos, grapefruit, narancs, citrom, cédrusmagok, kiwi, mogyoró a minőségi termékek között sorakozott fel. „Az országos mezőgazdasági kutatóintézettel (INRA) végzett együttes munka során sikerült kialakítanunk egy olyan clémentine fajtát, amely jól igazodik földünk és klímánk jellegzetességeihez” – mondja François-Xavier Ceccoli, a mintegy 70 citrusféléket termelő gazdasági érdekeit képviselő „Corsica comptoir” elnöke. A biotermékek mellett döntöttünk, és úgy gondolkodunk, hogy hektáronként 450 fát nevelünk, így vesszük fel a harcot spanyol konkurenseinkkel, akik hektáronként akár 1200 fát is tartanak, és sok reagenssel dolgoznak.”

Némely ágazat igen sikeresnek bizonyult, és perspektívára lelt, míg mások nehezebben szervezik meg magukat, különösen az állattartás területén. Miközben a birka és a kecske tenyésztése fokozatosan visszaesett, a szarvasmarha-állomány létszáma 1970 óta jelentősen megnőtt, olyannyira, hogy sorsukra hagyott tehenek kóborolnak szabadon.[3] A szigeten ugyanis a túlélési mezőgazdaság örökségeként erős hagyományai vannak az extenzív állattartásnak. Ma a vidékfejlesztés képes összehangolni az állattartást a mezőgazdasági termeléssel, ami előnyös azoknál a termékeknél, ahol a minőség garanciája a természeti környezet – mint például a korzikai hentesáru vagy sajt esetében. Feltéve persze, hogy nem élnek vissza ezzel, és nem csomagolnak be és küldenek el a kontinensre importált termékeket.

A szigetjelleg immár nem védi meg Korzikát bizonyos egészségügyi veszedelmektől. Így például a Kínából jött micro hymenoptérás parazita által megtámadott gesztenyések csak most vannak gyógyulófélben a szelídgesztenye-gubacsdarázs fertőzésből. „Úgy döntöttünk, hogy biológiai megoldást alkalmazunk, egy parazita mikrodarázs, a torymus sinensis telepítésével, amely megakadályozza, hogy a gubacsdarázs lerakja petéit a rügyekben” – magyarázza Jérôme Pierlovis állattartó és gesztenyetermesztő Cuttoli-Corticchiatóból. „A gluténmentes gesztenyeliszt jelentős élelmezési előnyökkel bír – a gazdálkodó szerint. – Proteineket, lassú felszívódású cukrokat, esszenciális aminosavakat, rostokat tartalmaz, miközben igen alacsony a zsírtartalma. A lehető legtöbbet kell kihoznunk belőle!”

„Az uralkodó modellhez nem igazodó kisparaszti gazdaságokból nem akarnak odafönn, mert politikai fenyegetést jelentenek! – állítja az olajfa-ültetvényes Fabienne Maestracci, Bonifacio körzetéből. A Xylella fastidiosa nevű baktérium az után jelent meg a szigeten, hogy nagy pusztítást végzett az olasz olajfaligetekben, feltehetően az ott elterjedt monokultúrás gazdálkodás miatt. A hangját gyakran hallató hatvan körüli aktivista asszony a paraszti mezőgazdaság mellett harcol, és megkérdőjelezi a divatos szólamokat a rövid termelési ciklusról, a kistermelőkről stb.

Ötszázötven darab évszázados olajfájának terméséből lágy és gyümölcsös ízű olajat termel, amelyet minden nehézség nélkül el tud adni, mondja, miközben hangot ad aggodalmának a baktérium terjedése miatt: „Addig nem alszom nyugodtan, amíg nem hozzák meg a megfelelő intézkedéseket, azzal kezdve, hogy megtiltják növényeknek a szigetre való behurcolását.”

A sziget egyik kincsét jelentő fűszernövények az INRA és a Korzikai Egyetem kutatásának tárgyát képezik, ezzel is elismerve értéküket. Az Alériában megtartott Art’è Gustunak, a korzikai termékek gasztronómiai fesztiváljának is egyik témáját alkották a fűszernövények. „Meghívjuk ide számos termelő képviselőit, de konyhafőnököket is, mint például Thierry Marx, Fabio Bragagnolo vagy az idén Pierre Hermé és Cédric Grolet cukrászokat is, hogy megmutassuk gazdag termékválasztékunkat és a benne rejlő potenciált” – magyarázza a program szervezője, Valérie Franceschi-Hermé. Korzikában sok asszony és férfi küzd a természeti környezet megőrzéséért, az állatok védelméért, a kis helyi termelőegységekben előállított termékek minőségéért és elismertetéséért. Ez másfajta fogyasztási formák és végeredményben másféle életmód támogatását jelenti.

Ezt a fajta jövőképet nem mindenki osztja. Ajacciótól északra, a Mezzavia kereskedelmi térségben virágoznak a hipermarketek. 2017 óta jelen van a négy legnagyobb nagykereskedelmi lánc, különféle leányvállalataival együtt: barkácsolás, lakberendezés, háztartási elektromos eszközök, textil, bútor, sportszer stb. Mint ha az lenne a korzikaiaknak szánt jövő, hogy a körforgalmak dugóiban araszoljanak, majd a bevásárlókocsikat tolva körözzenek le s föl a polcok között, és így olvadjanak bele a globális társadalomba.

Sampiero Sanguinetti újságíró úgy tartja, hogy egy korzikai származású gazdasági csoport kezében van „mintegy harminc szupermarket és nagykereskedelmi cég, ötvennyolc ingatlancég, harmincnégy építőipari vállalkozás, harmincnégy tanácsadó cég, egy tucat országúti szállítmányozási vállalat és a CM Holding, a Corsica Linea[4] irányítója”. A konzorcium arra számít, hogy a jelenlegi demográfiai növekedés következtében a kontinens városi központjaiból – az idealizált vidékies élet kedvéért, mint ez máris észlelhető – várhatóan sokan ideköltöznek. A tömegturizmus a második szelete a szigethegyvidék térségeit felemésztő stratégiának, mivel az urbanizáltható földterület igencsak korlátozott. „A konzorcium azon van, hogy megkaparintsa a gazdasági növekedés minden lehetséges területét – figyelmeztet Lionel Mortini. – Ennek a gyászos fogyasztói modellnek a helyébe mi egy bátor gazdasági modellt akarunk állítani, amely nem csupán a Földközi-tenger szigeteinek, hanem egész Európának mintát adhatna.” Az Európai Unió közös gazdaságpolitikájának reformjáról kezdődő tárgyalások során (2021–2027) az államnak felelős módon ki kell állnia, és meg kell hallania a korzikai társadalom és az általa demokratikusan választott vezetők hangját is.

 

Az Abbatucci család, a jövő emberei

Jean-Charles a család szőlősgazdája – apjának köszönhetően, aki tizennyolc korzikai szőlőfajtát mentett meg a megsemmisüléstől. Henri a vendéglővel foglalkozik, ami pedig Jacques-ot illeti, nem kell tőle nagy szavakat várni a környezetvédelemről és a fenntartható fejlődésről. A harmadik Abbatucci fiú nem tömi tele szakmai zsargonnal a mondandóját: Megmutatja inkább a birtokot, amelyben a géppark biodízel-üzemanyaggal működik, például sültkrumpli után megmaradó étolaj újrahasznosításával. „Erre, itt, letisztítom a terepet, a tereprendezésből származó növényi hulladékot összegyűjtöm, ebből később trágya lesz. Azután hozzáadom a tyúkok ürülékét, amely gazdag nitrogénben, foszforban, alkáli fémekben és kalciumban”. A völgy magasáról látni lehet a tehéncsordát, a speciális korzikai tigristeheneket, amelyek tenyésztését Jacques Abbatucci újraindította, miután a fajta utolsó példányait megörökölte egyik nagymamájától. A Taravo-völgyben, szabadon nevelt Abbatucci marha híre a határon túlra is eljutott. A következő lépés az lesz, hogy létrehoznak Franciaország első tanyasi marhavágóhidját, amelynek az energiaellátását napenergia szolgáltatja majd. A fertőtlenítésre semmiféle vegyi anyagot nem használnak: gőzzel tisztítanak. A hulladékot összeszedik, és beteszik a komposztálóba, majd azzal gazdagítják a művelt földterületet. „A vágóhidakon a munkát úgy végzik, hogy tiszteletben tartják az állatokat, ahogy életük minden pillanatában teszem: minimalizáljuk a rájuk nehezedő stresszt, ugyanakkor hasznosítunk minden olyan vágóhídi mellékterméket, mint a fej, csontok, lábak, belsőségek – amelyeket korábban nem kaptunk vissza a vágóhidakról. Nem is beszélve a bőrről, amely változatos bőrdíszmű készítésére szolgál.”

A szerző, Dominique Franceschetti a Le Monde diplomatique baráti körének korábbi elnöke.

Fordította: Völgyes Gyöngyvér          

 

[1] Laurent Vachey, Rémi Tardivo, Ombeline Gras és Camille Freppel: Pour une économie Corse du XXIe siècle : propositions et orientations [A XXI. századi korzikai gazdaságért: javaslatok és orientációk], Inspection générale des finances- Pénzügyi Főfelügyelet, 2018. október.

[2] Gérard Lenclud : En Corse. Une société en mosaïque [Korzikán darabokra hullott a társadalom], Éditions de la Maison des sciences de l’homme, Párizs, 2012.

[3] François Casabianca : L’élevage pastoral en Corse. Les enseignements à tirer d’une trajectoire d’évolution [Legeltetéses állattartás Korzikán. Milyen tanulságokat vonhatunk le], revue Pour n° 231, Párizs, 2016.

[4] Sampiero Sanguinetti : Corse, l’option démocratique [Korzika, a demokratikus opció], Albiana, Ajaccio, 2018.