Orbán Viktor 2019. júliusi, tusnádfürdői beszédéhez

Kategória: 2019. szeptember
Írta: Szende György
Találatok: 753

Kérdések, problémák

oOrbán Viktor idei (2019) tusnádfürdői beszédét (https://www.kormany.hu/hu/a-miniszterelnok/beszedek-publikaciok-interjuk/orban-viktor-beszede-a-xxx-balvanyosi-nyari-szabadegyetem-es-diaktaborban) olvasni élmény, de számomra korántsem örömteli.

Közelebb vagyok a kilencvenedik évhez, mint a nyolcvanadikhoz, ezért félve figyelem az értelmi képességeim korommal járó hanyatlását. Valamelyest megnyugtat, hogy a magyar anyanyelvem mellett két idegen nyelven is rendszeresen olvasok sajtót, szak- és szépirodalmat, és amit olvasok, értem is. Sajnos, a tusnádfürdői beszéd esetén ez nem egészen így van, lépten-nyomon megértési nehézségekbe ütközöm. Például:

A példák sorolását még sokáig lehetne folytatni. A gondjaimat súlyosbítja, hogy a beszéd nagy tömeg előtt hangzott el, és lelkes fogadtatásra talált. A hallgatóság tehát nyilván jól értette a szónokot. A félelmemet némileg enyhíti a szónok egyik megjegyzése: Már csak egyetlen kérdés maradt, hogy álmodunk, vagy ébren vagyunk?” A szónok másutt idéz egy mondatot Nagy Lászlótól (lásd később) és azt mondja róla: „Rejtélyes mondat ez, nem tudjuk pontosan, mit jelent, de mindannyian érezzük, hogy igaz.” Lehet, hogy Orbán Viktor mondatait így kell olvasni, nem törekedve a megértésükre?

 

A tusnádfürdői beszéd jellege

Fricz Tamás politológus Orbán Viktor „erősen filozofikus tusnádfürdői beszédéről” ír a Magyar Nemzet 2019. július 30.-i számában. Maga Orbán Viktor a beszédében az egyik fő kérdésként arról elmélkedik, hogy az USA-hoz és az EU-hoz képest Magyarország valami mást csinál, mást hoz létre. Igen, de mit? Erre a kérdésre adandó választ meg lehet közelíteni a filozófia irányából – erre majd még tehetünk kísérletet –, de a gyakorlati politika felől is. Én az utóbbit választom most.” Orbán Viktor tehát úgy véli, hogy a megközelítése nem „erősen filozofikus”? Nem egyértelmű.

Azt is mondja, hogy „a magyar problémáknak a megoldása elképzelhető-e a liberális demokrácia keretein belül. És erre mi azt a határozott választ adtuk, hogy nem, nem képzelhető el, ezeken a kereteken belül ezekre a kérdésekre nincsen jó válasz, tehát valami mást kell létrehozni. Azt mondtuk, hogy fönn kell tartani a liberális rendszerváltásból itt maradt tőkés piacgazdaság kereteit, fönn kell tartani a demokratikus jogi és politikai intézményeket, de a társadalom, a közösség szerveződési módját radikálisan meg kell változtatni. Úgy fogalmaztuk meg, hogy demokrácia igen, liberalizmus nem. S akkor itt jött a vita, hogy mi is az a valami, illiberális demokrácia, régi vágású kereszténydemokrácia vagy nemzeti rendszer.” Ez mintha mégsem a „gyakorlati politika felőli” lenne.

Egy másik részlet e kételyt csak erősíti: „Mindenesetre összegzésképpen arról, annak az értelmezéséről, hogy mi történik ma Magyarországon, azt megkockáztathatjuk, kellő szerénységgel, hogy létrejött egy illiberális állam és egy valódi államelméleti, politikaelméleti modell, egy sajátos, kereszténydemokrata állam.” A „kellő szerénységet” a beszéd egyik (ritka) tömör, világos mondata is érzékelteti: „Nem bontom ki az igazság minden részletét”.

Egy harmadik részlet: az illiberális politikának az értelme, az nem más, mint a keresztény szabadság, Christian liberty. A keresztény szabadság és a keresztény szabadság megvédése.” (A szónok is úgy érzi, hogy a hallgatóságnak nehézségei lehetnek az elvont, nehéz szöveg megértésében, ezért segítségére siet: angolul is közli, hogy Christian liberty!)

Végül: “Ha filozófiailag közelítünk ehhez a kérdéshez, akkor, mármint a politika filozófiájának nézőpontjából, akkor ismerjük azt a gondolkodásmódot, amelyik azt állítja, hogy a történelemnek van célja. S az embernek az a feladata, hogy ezt fölismerje, és a történelmet ehhez az elrendelt célhoz elsegítse. A kommunista logika nagyjából ilyen volt, és manapság pedig a progresszív liberálisok mondanak hasonlókat. Mi azonban az elmúlt harminc évben rájöttünk arra, hogy nem az időnek kell célt tulajdonítani, hanem az időben benne a saját életünknek kell értelmet adni. S ez nemcsak egyen-egyenként, hanem nemzedékként is igaz. A nemzedékünk életének kell értelmet adni, illetve meg kell értenünk azt az értelmet, ami nekünk rendeltetett.” (Az “egyen-egyenként” kifejezés a beszédben többször is visszatér – például: “A magyar állampolgároknak egyen-egyenként, a magyar vállalkozásoknak és a magyar kormánynak is lehet és kell is jobban végezni a munkáját”…– és azt mutatja, sok más furcsasággal együtt, hogy Orbán Viktor nemcsak filozófiát, hanem új magyar nyelvet is alkot, hiszen a régiben ennek nincs semmi értelme. Egy régebbi forrásból: „Kiszera méra bávatag…”)

 

Keresztény altalaj

“Sohasem jöhetett volna liberális demokrácia, ha nincs neki kulturális keresztény altalaja. Hiszen az a képtelen helyzet, vagy első látásra képtelennek tűnő helyzet, hogy két ember szavazata az ország legfontosabb döntésében, amikor kijelöljük, hogy merre haladunk, és kikre bízzuk annak az iránynak a megvalósítását, két embernek a szavazata, akik közül az egyik mondjuk nyolc általánost sem végzett, a másik meg az akadémia elnöke, ugyanannyit ér. Az egyik inkább segélyre szorul, a másik hatalmas adókat fizet, mégis mind a kettőnek egyet-egyet ért a szavazata. Az egyik érti a világot, a másikat nem is érdekli a világ, mégis mind a kettőnek ugyanannyit ér a szavazata. Hogy egy ilyen politikai konstrukciót, amit a demokrácia, különösképpen a liberális demokrácia alapja, csak akkor lehet létrehozni, ha találunk egy sajátos nézőpontot, ahonnan nézve ezek a nyilvánvalóan teljesen különböző emberek mégiscsak egyenlők, s ezért egyenlő súllyal lehet számításba venni a véleményüket. S ez nem lehet más, mint az a keresztény tétel, hogy mindannyiunkat a saját képmására teremtett a Jóisten. Tehát a liberális demokrácia csak ott létezhet a világon, ahol egyébként előzőleg keresztény kultúra is létezett. Ez földrajzilag és történetileg is kimutatható.“ Orbán Viktor szerint tehát a demokrácia alapja bizonyos egyenlőség, amit ő abban a keresztény tételben talál meg, hogy “mindannyiunkat a saját képmására teremtett a Jóisten”. “Nem lehet más” – mondja, de ezt az állítást alátámasztani, bizonyítani nem is próbálja, csak kijelenti. A hivatkozott tétel egyébként Mózes első könyvében található, az 1. fejezet 27. mondata: (Károli Biblia) “Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten a maga képére és hasonlóságára teremtette”. Ez a tétel azonban ótestamentumi, tehát nem keresztény. Mózes sem volt keresztény. A dolog tehát “földrajzilag és történetileg” nem “mutatható ki”. Ez az egyenlőség nem is vezetett valamiféle társadalmi, politikai egyenlőségre, demokráciára. A kereszténység a Krisztus utáni 4. században államilag elismert vallása lett a Római Birodalomnak, ami a rabszolgaságot nem zavarta. (Az Isten teremtményeinek rabszolgatartó “keresztény” egyenlősége még a 19. századi amerikai Délen is létezett, véres polgárháború számolta fel.)

„Liberté, égalité, fraternité” azaz „szabadság, egyenlőség, testvériség”- a Francia Köztársaság alkotmányának 2. pontjába foglalt nemzeti mottó. Második eleme, az égalité (egyenlőség) szó arra utal, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, a származás és a társadalmi helyzet szerinti megkülönböztetést eltörölték. Ez pár ezer évvel későbbi, mint a mózesi “keresztény” egyenlőség. Az uralkodó szélső jobboldal viszonyát a felvilágosodáshoz és a francia forradalomhoz az ellenszenv, sőt gyűlölet jellemzi.

Az első, polgári értelemben modernnek tekinthető magyar választójogi törvényt az 1848-as parlament alkotta meg (1848. évi V. törvénycikk), amely az összlakosság 7,2%-ának adott választójogot. 1939-ben a lakosság 29%-ának volt valamilyen választójoga.

A termelőeszközök magántulajdonán alapuló, kizsákmányoló tőkés rendszer döntő területen, a gazdaságban eleve kizár minden egyenlőséget, tehát demokráciát, és alapjában meghatározza az osztályok és a pártok közötti politikai erőviszonyokat is.

Ennyit a keresztény egyenlőség és a demokrácia közötti összefüggésről, nem-orbáni megközelítéssel.

 

Nagy László mondata

Szóljon ismét Orbán Viktor: „Ideidézem Nagy Lászlót, illetve az ő egy mondatát, aki azt mondta, hogy ’Magyarország ne legyen a Nyugat feneke, de a Kelet homloka se’.”

Kerestem e szöveg eredetijét az interneten, sikertelenül. Ilyenre Orbán Viktor sem hivatkozik, s nem arról beszél, hogy Nagy László ezt írta volna („azt mondta“). Az idézet egyik fellelhető forrása: Sárközy Tamás cikke (Mozgó Világ 2014/9 https://epa.oszk.hu/01300/01326/00165/pdf/). Innen: Magyarország ne legyen a „Nyugat feneke”, de aligha lehet a „Kelet homloka” – mondotta megalapozottan Nagy László, a halhatatlan költő. Ez azonban láthatóan nem illeszkedik a miniszterelnöki szónoklat érvrendszerébe. Mi több, ellentmond neki. Sárközy szerint: Nemzeti államot természetesen lehet az Európai Unión belül is működtetni, az unió központi irányzata sosem tagadta a nemzeti sajátosságokat, a nemzeti tradíciók, a nemzeti kultúra jelentőségét.

Egy másik forrás, Pozsgay Imre szerint: Ilyenkor Nagy László azon szavai jutnak eszembe, amelyeket a szigligeti alkotóházban, közvetlenül a halála előtt mondott: most fog eldőlni, hogy a kelet homloka leszünk, vagy a nyugat hátsó fele. A magam részéről szívesebben vállalnám a kelet homlokának szerepét. https://www.zaol.hu/lenti/inkabb-legyunk-kelet-homloka-mint-nyugat-hatsoja-1604810/

Úgy tűnik, hogy Nagy László állítólagos megjegyzését Orbán Viktor főként a tanulság kedvéért idézi: „Rejtélyes mondat ez, nem tudjuk pontosan, mit jelent, de mindannyian érezzük, hogy igaz.“ Ez Orbán Viktor kimondatlan kívánságát tükrözi; a beszédét, a politikáját, nézetrendszerét nem kell megértenünk, de úgy kell éreznünk, hogy igaz. Kérdéses, hogy Orbán Viktornak sikerül-e ilyen meglepően új szellemű fejezetet nyitnia a filozófia történetében. Én azt remélem, hogy a dolgozó magyar tömegek nem fogják sokáig igaznak érezni a NER nem megértett jelszavait.