hu | fr | en | +
Accéder au menu

Rozsava határai – a kurd autonóm területet minden oldalról támadják

PNG - 78.5 kio

Ajn Isza az Észak-szíriai Demokratikus Föderáció (kurdul: Rozsava (1) ) közigazgatási fővárosa. Ilham Ahmeddal, a Szíriai Demokratikus Tanács (2) (SDC – Syrian Democratic Council) végrehajtótanácsának elnökével Kobani [magyarul: Ajn al-Arab] és Rakka [magyarul: ar-Rakka] között találkozunk.

Az SDC, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF – Syrian Democratic Forces) politikai szárnya az ország egész északkeleti részét ellenőrzi. Autonómiát követel, decentralizációt és egy új alkotmányt. 2018 júliusában Ahmed azt a SDC delegációt vezette, amely az első tárgyalásokat folytatta az Aszad-rezsimmel.

Korábban már volt egy találkozó Tavrában, ahol egy rozoga Eufrátesz-gát is található, amelynek felújításával gondok vannak, mivel csak a szír rezsim rendelkezik a zsilipek felújításhoz szükséges szakemberekkel és felszereléssel. Elképzelhető ugyan együttműködés az SDC és Damaszkusz között, de a politikai közös nevezőt még nem találták meg.

„Mikor a kormány nyilatkozatait meghallottuk, megértettük, hogy a tárgyalásokkal csak taktikáznak. Kormányoldalról nem törekednek a megoldásra” – sajnálkozik Ilham Ahmed. Ezzel magyarázza azt is, hogy az SDC nem vett részt a szír ellenzék isztanbuli találkozóján. A fegyveres csoportok nagy része amúgy is extremista, mondja, akiket Törökország támogat: „Számunkra öngyilkosság lenne, ha megegyeznénk ezekkel a radikális dzsihádistákkal.”

Ilham Ahmed delegációja előfeltételek nélkül utazott Damaszkuszba. Hikmet Habib, Ahmed helyettese, egy Kámisliból [magyarul: al-Kámisli] származó arab is ott volt: „Nem kiabáljuk tele szájjal, hogy tűnjön el Aszad – mondja. – De óriási demokráciadeficit áll fenn. Minden döntést Damaszkuszban hoznak, és az egész rendszer néhány családtól függ, akik uralják az országot”.

Szíria kurdpolitikája kiszámíthatatlan. Aszad többször is megesküdött rá, hogy Szíria minden egyes négyzetméterét visszahódítja, és 2017 decemberében árulóknak nevezte a kurdokat. 2018 májusában arról biztosította ugyan az SDF-et, hogy nyitott marad a párbeszédre, ugyanakkor ezzel egyidőben „ideiglenes struktúráknak” nevezte a Szíria északi, valamint keleti részén alapított szervezeteket. Momentán leálltak a tárgyalások az SDC és Damaszkusz között – mindenesetre legalább addig, amíg a rezsim visszafoglalja a dzsihádistáktól az Iblid régiót.

Miután 2015 januárjában a Népi Védelmi Alakulatok (YPG) és a Női Védelmi Alakulatok (YPJ) a Kurd Munkáspárt (PKK) támogatásával visszafoglalták Kobanit, a kurdok elhatároztak, hogy kikiáltják a független Kurdisztánt. De az arab, türkmén és más népcsoportok gyanakvása a kurdokkal szemben túl nagy volt. Attól féltek, hogy a győztesek, a szír rezsim helyett, rajtuk fognak bosszút állni: „A kurdok rengeteget szenvedtek a Baasz-párt asszimilációs politikájától – fejti ki Hikmet Habib. – Miután az SDF visszahódította a területeket az Iszlám Államtól, békéltető bizottságokat alapítottunk minden népcsoport részvételével. Mára az SDF-tagok 60 százaléka arab.” A harcosok (nők és férfiak) számát 40 000-re teszik.

2017-ig Rozsava három körzetből állt, ahol a kurdok voltak többségben: Afrin, Kobane és Jazira. Rakka 2017-es elfoglalása és Afrin 2018-as török megszállása óta az autonóm föderációban több arab él, mint kurd. A Kámisliban (Jazira körzet fővárosa) uralkodó sajátos hangulat megmutatja a helyzet összetettségét. A damaszkuszi kormány még mindig egész városrészeket tart ellenőrzése alatt, és a szír keresztény lakosság megosztott Aszad-támogatók és a SDF-támogatók között.

Elizabeth Gawriye, a tárgyalódelegáció egy további tagja egy egyesületi kávézóban fogad bennünket. Elsősorban a nyersanyagok felosztásának témájával foglalkozik, amelyeknek főbb lelőhelyeit az autonóm terület kormánya ellenőrzi. „Szíria gazdag ország. Az elkövetkező tárgyalások során arról kell beszélnünk, hogyan lesznek elosztva a bevételek. Felvetettük Damaszkusznak, hogy alakítsunk kétoldali bizottságokat az egészségügy, gazdaság és a közszolgálat működtetésére.”

Az oktatásügy egy másik kényes téma. Az autonóm kormány háromnyelvű (arab, kurd, szír), új tantervet szeretett volna bevezetni. A természettudományok terén nem is változtattak volna, de „a történelemben, szociológiában vagy a földrajzban már komoly problémák adódtak. Mi, a nemarab társadalmi rétegek, a társadalomtudományok területén képtelenek vagyunk változást előidézni” – fejti ki egy kurd tanár.

Új tanterv, régi bizalmatlanság

2018 augusztusának végén néhány tucat szír keresztény tüntetett Kámisliban az új tantervezet ellen és a szír nyelvoktatás eltörlése ellen az állami iskolákban. Ezenkívül, a vizsgák nem lettek volna érvényesek külföldön. Az SDC azzal védekezett, hogy össze kellett volna vonniuk több osztályt, mivel a keresztények előszeretettel íratják gyerekeiket magániskolákba. Néhány egyházi magániskolának be is kellett csuknia kapuit, mert nem volt hajlandó az új tanterv szerint tanítani. Végül arról született megállapodás, hogy az új tervet egyelőre csak az első és a második osztályok veszik át. A magániskolák felsőbb osztályaiban a régi tanterv marad életben.

Kobaniban egy kerületi gyűlésen veszünk részt. Hevi Zora bizonyos emberek képmutatásán bosszankodik, akik gyerekeiket, Rozsaván kívüli magániskolákba küldik: „Miért jelentik be a gazdagok, de még az autonóm kormány tagjai is, hogy a gyerekeiket, Latakiában, Aleppóban vagy Damaszkuszban, arab iskolákban taníttatják, miközben a többi gyerek itt kurd nyelven tanul?” Egy héttel ezután egy dekrétum tiltotta meg az autonóm kormány tagjainak, hogy gyerekeiket az Aszad-rezsim iskoláiba küldje.

Mindent egybevetve azonban a hangulat a különböző csoportok között javulni látszik. Az új intézmények működnek. Kámisliban Hakem Khalo, a törvényhozó tanács tagja arról beszél, hogy Jazirában azelőtt semmi féle segítséget nem kaptak az államtól. „A centralizált rendszer nem vett figyelembe egyetlen másik népcsoportot sem. Ma a szír rezsim megpróbál visszatérni a forradalom előtti időkhöz. De most már sok arab is támogatja az autonóm kormányt. Helyet kaptak ugyanis a rakkai, tavrai, manbidzsi vagy Dajr ez-Zaur-i civil tanácsokban, és észrevették, hogy nekik is van szavuk.”

Tell Abiadban a feszültség szinte tapintható. A török határ menti kisvárosban az Iszlám Államnak számos követője volt, majd 2015-ben az SDF-nek sikerült kiűznie, súlyos harcok árán, az Iszlám állam híveit. Ugyanakkor Törökország és szövetségeseinek beavatkozásai általánosak. Mindehhez tevődik egy fájdalmas múlt: A város egy olyan térséghez tartozik, amelybe a Baasz-rezsim arabokat költöztetett be, a kurdoktól pedig elvette a földjeiket.

A kurdok azonban mindenek ellenére komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy ne hagyják eluralkodni magukon a bosszúvágyat, magyarázza Reshad Kurdo, egy a kurdok közül, akinek a családja elveszítette földjeit: „Mikor az SDF felszabadította Tall Abyadot az Iszlám Állam uralma alól, mi senkit nem űztünk el. Nem vettük vissza földjeinket, amelyeket az arabok 50 éve elvettek. Politikai megoldásra várunk.”

Egy kurd autószerelő továbbra is szkeptikus: „Az arabok nem fognak bízni bennünk, akkor sem, ha egy paradicsomot hozunk itt létre. Azt hiszik, hogy a kurdok uralkodni akarnak felettük. Mi pedig attól félünk, hogy Törökország itt is végrehajtja azt, amit Afrinban.”

Afrin – minden egyes alkalommal, mikor kiejtjük a nevet, beszélgetőtársainknak könny szökik a szemébe. A többségében kurdok lakta övezet török megszállása egy trauma. 2018 januárjában Oroszország szabad utat adott Törökországnak. Az USA által vezetett nemzetközi koalíció elfordult, és lemészárolták – a világ nyilvánosságának (amely tétlen maradt) szeme előtt – ugyanazokat a kurd harcosokat, akik kikergették az Iszlám Államot Kobaniból és Rakkából, és megmentették a jeziditákat. 

Afrinba majdhogynem lehetetlenség eljutni. Manbidzsig utazunk, a föderáció legnyugatibb városáig. A koalíció és a helyi katonai tanács által védett város gyönyörű példája a különböző etnikumok együttélésének. Többen is a kurdok elleni agresszióról számolnak be, amely Afrin eleste után történt. A 2018. június 14.-i jelentésében a Human Rights Wach így fogalmaz: „a Törökország által támogatott Szabad Szír Hadsereg fegyveres csoportjai fosztogatták, illetve semmisítették meg az afrini körzet kurdjainak ingóságait és ingatlanjait. Harcosokat szállásoltak be a házaikba családostul, anélkül, hogy bármiféle kárpótlást felajánlottak volna.” (3) A Human Rights Wach máig vár az engedélyre Törökországtól, hogy tovább vizsgálhassa a történéseket Afrinban.

Szíriában jelenleg ellentétes szövetségek keszekusza hálója uralkodik. Az Eufrátesztől nyugatra, az afrini kurdokat először támogatja Oroszország, aztán cserben hagyja. Az Eufrátesz keleti oldalán, a Manbidzsban élő kurdokat momentán az USA és Franciaország vezette nemzetközi koalíció védelmezi. De vajon meddig? (4) A lakosság elengedhetetlennek tartja a légtér nemzetközi ellenőrzését, különben a török vagy a szír hadsereg könnyedén lerohanhatná a gyenge demokratikus föderációt. És milyen árat hajlandóak a kurdok fizetni az amerikai védelemért? Erre a kérdésre úgy kaphatunk választ, ha beszélünk Törökország rettegett ellenségével, a PKK-val, amely egyes megfigyelők szerint a szíriai kurdok legfőbb bábjátékosa.

Egy kis csónakon kelünk át a Tigrisen, Szíria és Irak határán. Onnan a Kandil-hegységbe utazunk, északra, ahol a PKK-csapatok elsáncolták magukat. Riza Altunnal találkozunk. Zeki Sengali halála óta – aki egy jezidita PKK-parancsnok volt, és egy török rakéta végzett vele, – először beszél PKK-funkcionárius újságíróval.

Az egész interjú alatt drónbúgás hallható a fejünk fölött. Egy sűrű lombkorona alatt ülünk, Riza Altunnak egy arcizma sem mozdul. Az egész helyzet teljesen paradox, mondja. „Az USA-nak eredetileg nem állt stratégiai érdekében, hogy támogassa az SDF-et. A kurdok ugyanis tisztában vannak vele, hogy az USA egy imperialista ország, de fenn kell tartanunk vele a szövetséget, mert az életünk múlik rajta.” A fejpénz, amelyet nemrég az USA ajánlott fel három PKK-vezetőért, (5) világossá teszi, milyen törékeny a szövetség Amerikával, mondja Riza Altun.

A 2019. október 15-i amerikai döntés következményeként a kurdok helyzete ismét megmutatja, hogy milyen mértékben vált Szíria a nagyhatalmak játszóterévé és erőpróbájuk színterévé.

(1) Szíria északi részén, 2013-tól de facto autonóm, kurd közigazgatás alatt működő 50 000 km2-es egység. L. https://www.google.com/search?client=firefox-b-d&q=rojava

(2) L. Mirelle Court és Chris Den Hond: Une utopie au cœur du chaos syrien [Egy utópia a szíriai káosz közepén], Le Monde diplomatique, 2017. szeptember.

(3) Syria: Turkey-Backed Groups Seizing Property, Human Rights Wach, 2018. április 14, www.hrw.org.

(4) Amikor 2019. október 15-én Donald Trump csapatai váratlanul és hirtelen kivonultak a területről – a francia csapatok gyorsan követték őket –, Törökország azonnal elkezdte Rozsava felszámolását – a ford.

(5) 2018 augusztusában az Egyesült Államok 3-5 millió dollár közti fejpénzt ajánlott fel három PKK-vezetőért: Murat Karayilanért, Cemil Bayikért és Duran Kalkanért.

Chris Den Hond & Mirelle Court

A szerzők, Mirelle Court angoltanárnő, a Solidarité Kurdistan koordinációs pont tagja, míg Chris Den Hond újságíró. Stephen Bouquin-el közösen adták ki a La Commune du Rojava. L’alternative kurde á l’État-nation [A rozsavai kommün. A nemzetállam kurd változata], Brüsszel/Párizs (Critica-Syllepse) 2017. A cikk a 2018. decemberi számban jelent meg.
Németből fordította: Hujber András Márton

Megosztás