Az október 20-án tartott elnökválasztást követően súlyos belpolitikai feszültség alakult ki a 11,2 millió lakosú Bolíviában. A helyi ellenzék és a régió jobboldali kormányai által irányított Amerikai Államok Szervezete (OAS) választási csalással vádolta a kormányzatot, amit konkrét adatokkal nem bizonyítottak.
A feszültség kialakulásához hozzájárult az Evo Morales által vezetett kormány radikális intézkedései miatt hátrányosan érintett csoportok kezében lévő média (Unitel, Telemundo stb.) szerepe is. Az elnököt diktátorsággal, környezetét korrupcióval vádolták. A kormányzat elutasította a liberális gazdaságpolitikát, de kedvező lehetőséget biztosított a külföldi beruházóknak.
A jobboldalt támogató nagytőkések, földbirtokosok és egyes multinacionális vállalatok vezetői nem tudták elfogadni az államosításokat, mert érzékenyen érintette profitjukat. Ezek a körök évek óta a rendszer megbuktatására készültek.
Az első indián származású elnök 13 évi kormányzása alatt az ország sokat változott. A GDP (bruttó hazai termék) 11.520 milliárdról, több mint háromszorosára 37.776 milliárd dollárra növekedett. 2014 és 2017 között a gazdasági fejlődés évi 4,9 százalék volt, szemben a 2,7 százalékos régiós átlaggal. A szegénység aránya 2006 és 2018 között, 60-ról 34,6, a mélyszegénységé 38,2-ről 15,2 százalékra csökkent. Régiós rekordot jelent, hogy a költségvetés 14 százalékát fordították oktatásra. A lakosság 85 százaléka iható vízhez jutott. Az analfabetizmus 13-ról 2,4 százalékra mérséklődött. Ezek az eredmények lényegesen javították az ország népességének 62 százalékát jelentő őslakosság helyzetét.
A választáson az ellenzék jelöltje a 66 éves Carlos Mesa volt, aki 2003 és 2005 között már betöltötte az elnöki tisztséget. Mesa jobbközép irányzatú politikus és a neoliberális gazdaságpolitika híve. Az őslakosság nem támogatta, mert a fehér, uralkodó elit érdekei képviselőjének tekintik. Az oligarchák viszont remélik, hogy vissza tudják szerezni befolyásukat és az ország ismét Washington elvárásaihoz alkalmazkodik. Az ellenzék fő bázisa elsősorban az európai bevándorlók, illetve utódaik által lakott Santa Cruz városa és a környező régió. Az itt élők nyílt szeparatista törekvéseit Kolumbia, Brazília és más országok jobboldali kormányai is támogatják.
Az elnökválasztás után az országban fellángolt az erőszak, amelynek során jól szervezett paramilitáris csoportok kormánypárti politikusok otthonait dúlták fel, több személyt elraboltak és a választási bíróság vezetőit önkényesen őrizetbe vették. A rendőrség tétlenül szemlélte az eseményeket, sőt egységeik átálltak a lázadók oldalára. Az emberi jogokra általában érzékeny, de gyakran kettős mércét használó OAS megfigyelők azonban nem tiltakoztak az erőszak ellen. A káosz napról napra erősödött. Az események fordulópontját jelentette, hogy „a nyugalom helyreállítása” ürügyén, Williams Kaliman vezérkari főnök és Calderon Mariscal a rendőrség parancsnoka, az ország alkotmányosan megválasztott elnökének Evo Moralesnek a távozását követelte, akinek a mandátuma 2020. január 21-én járna le.
A tüntetések kirobbantását az ellenzék azzal indokolta, hogy az alkotmány az elnök számára csak két ciklust engedélyez, ezért a hosszabbítás alkotmányellenes. Az új alkotmány bevezetése óta ez lett volna a harmadik, a megelőzőt is beszámítva a negyedik ciklusa Evo Moralesnek. Az alkotmány módosítása érdekében az elnök 2016-ban népszavazást kezdeményezett, amelyen a „nem” szavazatok győztek. A Legfelsőbb Bíróság azonban engedélyezte Evo Morales indulását az elnökválasztáson.
A bolíviai puccs kulcsfigurája Luis Fernando Camacho szélsőjobboldali milliárdos, a Santa Cruz-i ultrák vezére volt. Camacho családnak elsősorban a gázkitermelésben voltak érdekeltségei és sokat veszítettek az államosítással. A 40 éves Luis Fernando ultrakonzervatív keresztény fundamentalista, aki a paramilitáris csoportok fő irányítója. Elsőként rohant be az Evo Morales által elhagyott és feldúlt elnöki palotába. Bibliával a kezében azt kiabálta, hogy „Pacsamama (kecsua és ajmara nyelven: a föld anya, de elsősorban Evo Moralesre és az indián lakosságra célzott) ide soha nem tér vissza” és „Bolívia a kereszténység része”. A bolíviai államcsínyt Donald Trump amerikai elnök „a demokrácia diadalának” nevezte. Megjegyezte, hogy ez „figyelmeztető jel a venezuelai és a nicaraguai rezsimek számára” is.
Az eseményeket vizsgálva, hiba volt, hogy Evo Morales és pártja, a MAS (Mozgalom a szocializmusért) nem vette kellően figyelembe a népszavazás eredményét és az államfői tisztség betöltésére nem kerestek alternatív megoldást. Az államcsíny sikeréhez hozzájárult, hogy a kormányzat nem tudta megakadályozni Santa Cruzban gyülekező, de az ország más részeire is átterjedt szélsőséges fegyveres bandák tevékenységét. A Camacho által irányított csoportok provokációi azonban nem lettek volna elegendők a kormány megbuktatáshoz, ha a rendőrség és a hadsereg vezetői nem állnak át a lázadók oldalára. Evo Morales tévedése, hogy a fegyveres erőket olyan személyek vezették, akik a kritikus helyzetben nem voltak lojálisak a kormányhoz. A feszültség folyamatos fokozódása és az ellenzék egyre keményebb követelései valószínűvé teszik, hogy az események egy előre eltervezett forgatókönyv szerint alakultak.
Lopez Obrador mexikói elnök „humanitárius okokból” menedékjogot biztosított Evo Moralesnek és szűkebb környezetének. A bolíviai hatóságok, valamint a perui kormány a repülési engedélyek kiadásának elhalasztásával, illetve megtagadásával próbálták akadályozni az elnök távozását, ami csak a mexikói diplomácia határozott fellépésével valósult meg.
Mexikóvárosba történt érkezése után Evo Morales interjút adott a madridi El Pais napilap munkatársának. A politikus kijelentette, hogy alkotmányellenes a szenátus második alelnökének, a jobboldali Demokratikus Szocialista Mozgalomhoz tartozó, önjelölt Jeanine Aňeznek ideiglenes államfővé történő megválasztása, aki az utódlási sorban csak az ötödik helyen állt. Megválasztáskor a törvényhozás nem volt határozatképes, mert a többséget alkotó MAS képviselők nem vettek részt ülésen és Evo Morales valamint Álvaro Garcia Linera alelnök felmentése sem történt meg. Megjegyezte, hogy az elnök és az alelnök lemondása esetén az ideiglenes államfői tisztséget Adriana Salvatierrának, a szenátus elnökének kellett volna betöltenie, akit viszont a puccsisták nem engedtek be a parlament épületébe. Evo Morales hangsúlyozta, hogy „a társadalmi béke megteremtése érdekében kész visszatérni hazájába, de nem kíván az elnökválasztáson indulni”.
Az események azt mutatják, hogy az országban nincs nyugalom és a társadalom kettészakadt. A demokrácia helyreállítása ürügyén, Bolíviában egy kisebbség vette át erőszakosan a hatalmat és megkezdődött a politikai ellenfelekkel történő leszámolás időszaka.
