Senki se irigyelhette Nathalie Dompnier asszony, a Felvilágosodás / l’université Lumière Lyon III egyetem elnökének sorsát, amikor a november 8-án önmagát felgyújtó hallgatójáról kellett beszélnie.
Németországban 2018-ban jelent meg egy könyv, amely sokat hallatott magáról. Petra Köpping írta, aki a szászországi tartomány egyenlő jogokkal és integrációval megbízott minisztere. A keletnémeteknek az egyesített Németországgal kapcsolatos érzéseit fejezi ki.
Az Európai Unió eredetmítosza, az 1989-es év, valójában eléggé kétértelmű szimbólum. Így például Kelet-Németországban drága árat fizettek a politikai szabadságjogok és a fogyasztási társadalom eléréséért: összeomlott a szociális rendszer, a gazdaságot pedig, és ezt Nyugaton gyakran nem tudják, kirabolták.
Lukács György 1967-es bon mot-ja, amely szerint „a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus”, vitát váltott ki a marxisták között is „félreérthetősége” miatt. A szellemi konzervatívok és liberálisok pedig egyaránt gúny tárgyává tették a megállapítást. Állítólag Lukács maga is visszavonta, majd később újra hangoztatta.
Bátor és ötletes kezdeményezés A rendszerváltozás fekete füzete. Bátor, mert alapvetésében szembemegy a kormánypárti és ellenzéki politikai elittel, s azt próbálja bebizonyítani, hogy az 1990 előtti „szocializmus” mindenesül eredményesebb volt a magyar társadalom számára, mint az azóta eltelt harminc kapitalista esztendő.
Attól kezdve, hogy Kína áttért a piacgazdaságra, csupán az Egyesült Államok által irányított világgazdaság egyik láncszemévé kellett volna válnia. De fejlődésének sebessége már nyugtalanítja az amerikai vezetőket. Ezért azon igyekeznek, hogy megtörjék ezt a vártnál korábban felbukkant konkurenciát, amely veszélyezteti hegemón nagyhatalmi helyzetüket.
A baloldal esélye és társadalmi felelőssége
Válaszúthoz érkezik a baloldal Magyarországon: az autoriter Orbán-rendszer és a felerősödő liberalizmus kettős szorításában vagy atomizált formában fogja tovább vinni az ellenállás, a forradalom lángját (ami, valljuk be nem kevés) vagy pedig létrehozza végre saját mozgalmát és pártját.
A Francisco Franco által kirobbantott polgárháború következményeként a spanyol köztársaságiak bukása bevégződött. Biztosak lévén abban, hogy irgalmatlan elnyomás vár rájuk Spanyolországban, 1939 elején többszázezren menekültek el Franciaországba. Baloldali, de nem csupán baloldali újságírók adtak hírt sorsukról.
November 10-én a spanyolok újra az urnákhoz járulnak, négy év leforgása alatt a negyedik ízben rendeznek általános választásokat.[1] Az ország nehéz helyzete kedvezett a Vox, egy szélsőjobboldali formáció felbukkanásának. A pártot áthatja a Francisco Franco diktátor, a „generalissimo” iránti nosztalgia – amely a korabeli erőszakos elnyomást persze elhallgatja –, s ő maga még mindig megosztja a spanyol társadalmat.
Bevallom, hogy e sorokat egyáltalán nem valamiféle független-elemző pozícióból írom. Nem csak azért, mert szerintem eleve nincs ilyen szerep, hanem azért is, mert a Politikatörténeti Intézetben – ahol a Társadalomelméleti Műhely munkáját koordinálom – tartottuk a Rendszerváltoztatás Fekete Füzetéről sajtóbemutatóját.
| Tweet |
A rendszer használata közben bizonyos esetekben Önnel kapcsolatos adatokat kezelünk és adatokat (cookie -kat) tárolunk az Ön gépén. Erreől itt olvashat részletesebben. A vonatkozó rendelkezések értemében (lásd itt) mindehez az Ön hozzájárulása szükséges. Hozzájárulok
