Szovjet örökség – a belarusz munkatörvénykönyv

Kategória: 2020. március
Írta: Loïc Ramirez
Találatok: 1820

belorA fiatalok munkanélkülisége ellen egy Európára nem jellemző receptet alkalmaznak Belaruszban: a kormány garantálja a diplomások első munkahelyét. A szovjet típusú tervezésre épülő gazdaság örökségeként a rendelkezés része azoknak az alapjogoknak, amelyekhez a lakosság erősen kötődik.

Navapolackban kifejezetten meleg van. A napfény elönti a városháza előtti óriási teret. Sehol egy fa, amely árnyékot adna. Az Iskolák utca néhány méterre innét kezdődik. Az ötös szám alatti épületből a nyitott ablakokon át zeneszó hangzik. A járdán kékre festett kövekből violinkulcsot raktak ki. A zeneiskolában adott nekünk randevút Kszenyija Koszszaja. „Isten hozta Önöket Navapolackban, Belarusz egyetlen Lenin-szobor nélküli városában” – viccelődik a fiatalasszony.

A város az ország északi részén, Lettország és Oroszország határához közel fekszik, 1958-ban mint szovjet várost építették a petrolkémiai iparban dolgozók számára. Ma is otthont ad az állami tulajdonban lévő Naftan vállalat egy jelentős finomítójának. A város lakossága 800 ezer fő, és ide helyezték ki két évre a zongoratanár Kszenyija Koszszaját: „A Minszki Zeneakadémián tanultam. Öt éves képzés után a fővárosban szerettem volna dolgozni, de ideküldtek.”

A kötelező elhelyezési rendszerre, a raszpregyelenyijere utal, ami szó szerint „elosztást” jelent. A rendszert még a szovjet időkben hozták létre, és részleteiben fennmaradt az ország 1991-es függetlensége után is. Megoldást ad – az oktatási törvény 83-as cikke szerint – „a fiatal diplomások védelmére és a gazdaság különböző ágazatainak, illetve a szociális szférának a szükségleteire alkalmazottakban, munkásokban és szakemberekben”. 2018-ban 19 300 diákot érintett, vagyis az egyetemet végzetteknek közel 60%-át (nem számítva a levelező tagozaton végzetteket).[1]

Az eljárás egyszerű. Minden felsőoktatási intézmény megnyit az érettségizetteknek egy adott számú ingyenes férőhelyet,[2] amelyet az iskolai eredmények alapján osztanak szét: a legjobbak jutnak be elsőnek. Ezt ellentételezi, hogy a tanulmányok végén két évet le kell dolgozni egy meghatározott állásban, amelyet általában az egyetemi központok osztanak ki bárhová az ország területén. Orvosok, mérnökök, könyvelők, tanárok, újságírók: egyetlen szakma sem kerül ki a rendszerből.

Amikor a fiatal diplomásainak garantálja az első munkahelyet, Belarusz szembe megy az Európa más részein alkalmazott liberális recepttel, amelyben a kormányok állítólag harcolnak ugyan a fiatalok munkanélkülisége ellen, de ezt alacsony bérekkel vagy rugalmas foglalkoztatási szerződésekkel teszik. Azok a francia hallgatók, akik 2006-ban szembeszálltak az „első foglalkoztatás munkaszerződése” (CPE) nevű rendelkezéssel, amely a 26 évnél fiatalabbak esetében 2 évvel meghosszabbította a próbaidőt, lehet, hogy előnyösebbnek találták volna a belarusz rendszert?

Belaruszt általában nem nagyon ismerik, és sokszor kinevetik a Lenin-szobrok iránti lelkesedés és a múlthoz való ragaszkodás miatt. A nemzetközi pénzügyi intézmények a közszektort túlsúlyosnak tartják. Pedig a szovjet idők bizonyos szociális vívmányainak fenntartása hozzájárult az elnök, Aljakszandr Lukasenka hosszú ideje tartó hatalmához, aki 1994 óta vaskézzel vezeti az országot. A kommunista örökségből Lukasenka elnök rendszere fenntartotta még a „munkaérték” kultuszát is és ebből következően a tétlenség utálatát, ami nem áll messze attól, hogy a munkaképes korban lévő lakosság részére hasznos elfoglaltságot kell biztosítani, főleg ha fiatal és potenciálisan háborgó.

 

A „fiatal specialista”-státusz

Nem meglepő tehát, ha a hatóságok dicsérik a raszpregyelenyije-rendszer előnyeit. „A kötelező kinevezés elsősorban egy kedvezmény a hallgatók számára — mondja Irina Sztarovojtova oktatásügyi miniszterhelyettes, akivel az irodájában találkoztunk. – Előszöris az állam kötelezettséget vállal arra, hogy a tanulmányaik végén garantálja részükre az elhelyezkedést. Másrészt a hallgatók „fiatal specialista”-státuszt kapnak, és ezen a címen a béren felül kiegészítő juttatás jár nekik.” A miniszterhelyettes asszony véleményét a legtöbb általunk megkérdezett fiatal is osztja. Egyesek elmondták nekünk, mennyire félnek, hogy a kinevezésük egy távoli régióba szól majd, messze a családjuktól és barátaiktól, de ezt anélkül, hogy kritizálták volna magának a rendszernek az alapelveit. „Most fejezem be a nyáron a kinevezési időszakomat, de maradok még egy évet jövőre is. Megszoktam itt – mondja Kszenyija Koszszaja, aki szerint ez a kötelező kinevezési rendszer jó dolog. – Lehetővé tette, hogy munkát kapjak, és egyben tapasztalatot is szereztem.”

A fiatalok kinevezési rendszerének fenntartása a munkaerőpiacon arról a döntésről tanúskodik, amelyet a legoroszabb szovjet köztársaság hozott, hogy megőrzi a régi tervgazdaság egyes elemeit. Belarusz a Szovjetunióban a legmagasabb humán fejlettségi (jövedelem, írástudás, várható életkor) és ipari mutatókkal büszkélkedhetett, és sosem volt a Moszkva központi hatalmát kritizáló gócpont. Amikor 1991-ben majdnem meglepetésszerűen elnyerte a függetlenségét, a szomszédaiban (Ukrajna, balti államok) dúló nacionalista hullám itt is megjelent. Akkoriban itt is megnyílt az átmenet időszaka, és a Sztaniszlav Suskevics vezette ideiglenes kormány elindította a privatizáció első hullámát.

1994-ben mindenki meglepetésére az első elnökválasztás leállította a liberális politikát. Lukasenka megerősítette a végrehajtó hatalmat, és visszaállította az államot a gazdasági élet középpontjába. Ma a köztulajdonban lévő vállalatokban dolgozik az alkalmazottak 50%-a, és innét származik a hazai termelés 60%-a. A kormány azonban próbálja behívni a külföldi befektetőket is, történetesen Nyugat-Európából, annak érdekében, hogy csökkentse az Oroszországtól való függést, ahonnét az olcsó, az ipar számára elengedhetetlen szénhidrogének származnak. Bár rendszeresen választási csalásokkal vádolják, Lukasenkát egymás után az ötödik alkalommal választották újra 2015-ben anélkül, hogy egy tiltakozási hullám magával ragadta volna a rendszerét, amint az a határ másik oldalán, Ukrajnában történt.

A kormányzat hiteles érvekkel támasztja alá a szigorúan korlátok között tartott liberalizmus előnyeit. Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) által a „nagyon magas fejlettségű” kategóriába sorolt ország a 2010-es években többször is közel 10%-os növekedést produkált anélkül, hogy az egyenlőtlenségek szélsőségesen nőttek volna. Bár a lakosság 6%-a él a szegénységi küszöb alatt, ez jóval alatta marad a gazdag szomszédja, Lengyelország 14,8%-ának. A munkanélküliek a munkaképes korban lévő lakosság 5%-át teszik ki (nem számolva a diákokat és a nyugdíjasokat).[3] Ez az egyetlen rendelkezésre álló mutató, amely megközelítőleg a munkanélküliségi rátát méri, mivel az állam vonakodik elismerni egy ilyen tétlen lakossági kategóriát. „Az embereknek dolgozniuk kell – jelentette be a dolgozók előtt az elnök egy tejipari üzemlátogatás alkalmával az ország nyugati részében, 2017 augusztusában. – Ha nem fogjuk őket társadalmilag hasznos feladatokra, akkor megteremtődik egy olyan kategória, amely elkerülhetetlenül növekedni fog. És ez nem megengedhető.”[4]

A piac törvényeihez való alkalmazkodás során a raszpregyelenyije az évek múlásával fellazult. Maga a rendszer eredetileg, a Szovjetunió idején, a közszektor óriási munkaerő-szükségletére adott válaszként jött létre, ma viszont a kinevezések a magánszektor részére is lehetségesek. Elég, ha egy vállalat bejelenti a hatóságoknak, hogy „szüksége van felsőfokú képzettségű dolgozókra”. A közel 6 ezer lakosú kisvárosban, a Besankovicsi önkormányzatában az ideológiai, kulturális és a fiatalokat érintő osztály dolgozója, Taccjana Bozsedomova a felelőse a kinevezéseknek. „Minden évben márciussal kezdődően az osztályon összegyűjtjük a képzettmunkaerő-igényeket, a köztulajdonban és a magántulajdonban lévő vállalatoktól is. Az eredményt elküldjük a megyeszékhelyre Vicebszkbe, ahol összesítik és felküldik Minszkbe. Enélkül minden orvos és tanár Minszkben helyezkedne el, de nekünk is szükségünk van képzett szakemberekre” – magyarázza. Számára a raszpregyelenyije alapvetően azért hasznos mert megakadályozza a falvak és kisvárosok elnéptelenedését. „Amikor eljön a kinevezések ideje, bemutatják a szabad munkahelyeket, de mi magunk is találhatunk egy állást, és eldönthetjük, hogy hova jelentkezzünk” – magyarázza Julia, egy minszki hallgató.

 

A munkanélküliek bírságot fizetnek

Anna Korahova, aki kereskedelmi felelősként dolgozik az Altabelnél, egy számítástechnikai szolgáltatásokat nyújtó, Minszkben letelepedett cégnél, ezt az utat választotta. „A magánszektor általában jobban fizet” – mondja, hogy megértsük a döntését. – A béren kívül a cég állja a lakbér egy részét is és ezért még 220 rubel (95 euro) prémiumot fizet.” „A kinevezési időszak alatt nincs joguk felmondani” – teszi hozzá a fiatal. De miért alkalmaz egy vállalat egy „fiatal specialistát”, akitől megválni se tud? „Mert tudják, hogy jól képzettek vagyunk” – válaszolja Anna Korahova, akit meglepett a kérdésünk.

A súlyos demográfiai visszaesés évei alatt született korosztály mostanában érte el az egyetemi éveket, ezért erősen csökkent az egyetemi hallgatók száma (a 2013-as 430 000-ről 268 000-re 2019-ben), és ez a magyarázata annak, hogy a magáncégek is feliratkoznak a kinevezési listákra. Másrészt azonban az államnak sokszor okoz nehézséget, hogy a képzettségüknek megfelelő állást nyújtson a diplomásoknak, főleg a humán területen vagy a fizikát végzettek esetében, ahol csak 80,7% és 76,8% talál a szakképesítésének megfelelő állást (egyébként az átlag 88,4%).

A Lukasenka-rendszer azonban messze nemcsak a fiataloknak nyújt kivételezett helyzetet, hiszen a munkát mindenki számára állampolgári kötelességnek és a társadalom összetartó erejének értékeli. Az utcákon sétálva, amelyek a nagyvárosokban is és a vidéki kisutakon is általában tisztán tartottak, nem ritka, hogy sárga mellénybe öltözött állampolgárokkal találkozunk, akik épp újrafestik a járdaszéleket, vagy kigazolnak egy közparkban, vagy söprik a beugrókat, főleg ünnepekre vagy más nevezetes eseményekre készülődve. „Mint kórházi dolgozó én is és a kollégáim is a város egyik parkjának rendben tartásáért is felelősek vagyunk” – magyarázza Lia Taraszszevics, egy a húszas éveiben járó járványügyi szakember, aki a besankovicsi kórházba kapott kinevezést, és akinek az iskolák ivóvizéből és az élelmiszereiből kell mintákat begyűjtenie és elemeznie.

A vállalatok és a helyi önkormányzatok évente többször szerveznek szubbotnyikokat, vagyis közös munkával töltött szombatokat. Emellett létezik egy országos nap, általában tavasszal, amikor az elnök szereti megmutatni magát, amint épp földet ás a korábban a betakarítást segítő kommunista ifjúság hagyományainak megfelelően. Egyes középületek építése, mint például a Nemzeti Könyvtáré Minszkben 2003-ban vagy a Minszk-Aréna kulturális és sportlétesítményé 2006-ban és 2008-ban, szintén alkalmat adott arra, hogy megszervezzék ezt a típusú munkavégzést, amelyen a legfelsőbb vezetők is részt vettek.[5]

A diploma utáni kinevezések vagy a szubotnyikok rendszerében megjelenik az állampolgári öntudat és a munkához való jog, amelyet bár lelkesedés nélkül, de, úgy tűnik, elfogadnak az állampolgárok. A tétlenség elleni fellépés egy elnyomó változata jelent meg nemrégiben, annyira, hogy egyesek erősen kritizálták. 2017 elején, több ezer ember vonult ki az utcára, hogy tiltakozzon az ellen az elnöki rendelet ellen, amelyet 2015-ben fogadtak el, és amely 460 rubel (225 euro) bírsággal sújtotta a több mint hat hónapja bejelentett munkahely nélkül élőket. Miután elfogadtak bizonyos módosításokat, és bejelentették, hogy a cél a fekete foglalkoztatás és az adófizetés alól kibúvó tevékenységek (internetes szerencsejáték, lakásbérbeadás stb.) elleni fellépés volt, a kormány, amely nincs hozzászokva a tiltakozásokhoz, végül is meghátrált.

A szerző, Loïc Ramirez újságíró, kiküldött tudósító.

Fordította: Morva Judit

 

[1] Education in the Republic of Belarus [Oktatás a Belarusz Köztársaságban], 2019. National Statistical Committee of the Republic of Belarus [A Belarusz Köztársaság Országos Statisztikai Bizottsága], Minszk, 2019. https://www.belstat.gov.by/en/

[2] Fehéroroszországban az egyetemi oktatás ára általában évi 800 és 1200 euró között van.

[3] Labour and Employment in the Republic of Belarus [Munka és foglalkoztatottság a Belarusz Köztársaságban], National Statistical Commitee of the Republic of Belarus [A Belarusz Köztársaság Országos Statisztikai Bizottsága], Minszk, 2018. https://www.belstat.gov.by/en/

[4] Working Trip to Brest [Munkaút Bresztbe], President of the Republic of Belarus [A Belarusz Köztársaság elnöke], 2017. augusztus 11. http://president.gov.by/en/news_en/view/working-trip-to-brest-21957/

[5] Ronan Hervouet és Alexandre Kurilo: Travailler “bénévolement” pour la collectivité : les subbotniki en Biélorussie postsoviétique [„Önkéntes” munka a közösség részére: szubbotnyikok a posztszovjet Belaruszban], Genèses, n° 78, Párizs, 2010.