A felesleges Brexit

Kategória: 2020. március
Írta: Serge Halimi
Találatok: 11056

halimi euA brit döntés arról, hogy kilépnek az Európai Unióból, túl későn jött.

Annak az országnak a távozása, amely a 18. századtól, az ipari forradalom kezdetétől képviselte egyrészt a szabadkereskedelmet, másrészt amióta Winston Churchill megénekelte az angol-amerikai „speciális kapcsolatot”, az igazodást Washingtonhoz, és amióta a brit gazdaságot és politikát a londoni City uralja, a pénzügyek uralmát és Margaret Thatcher óta a kőkemény neoliberalizmust is, kiváló fejlemény lehetett volna az Unió számára. Már csak azzal is, hogy emlékeztetett volna mindenkit, hogy az Unió nem börtön. Mivel mindig lehetnek új belépő államok, így lehetséges legyen kilépni is. Ebből a szempontból a brit képviselők, bár hosszan vacilláltak, végül is figyelembe vették népük ítéletét. Egy ilyen lecke demokráciából nem fölösleges a mai időkben.

Sajnos azonban azok, akik azt remélik, hogy az Egyesült Királyság távozása felszabadítja az Uniót és főleg Németországot a liberális és atlantista kényszerek alól, félő, hogy csalódni fognak. „Az amerikai irányítás alatt álló és függésében lévő kolosszális atlanti közösségnek” – amelytől de Gaulle tábornok tartott 1963-ban – már nincs szüksége a britekre ahhoz, hogy diktáljon az öreg kontinensen. Főleg nem 2004 óta, amikor az Unió befogadott tizenkét új államot, amelyek többsége, Washington kérésére, épp akkor küldött katonákat Irakba. Az új tagállamok közül még mindig vannak olyanok, akik képtelenek más nyelven, mint angolul, akár csak egy kicsit is elboldogulni – és ebből is azokat a kifejezéseket szeretik leginkább, amelyeket az amerikai Külügyminisztérium fogalmazott meg.

Túlzok? Nem nagyon, ha az európaiak válaszát veszem alapul a Fehér Ház január 28-án bemutatott izraeli–palesztin „béketervére”. Miközben a nemzetközi joggal ellentétes javaslatokat fogalmaznak meg – Jeruzsálem és a Jordán völgyének annektálása, Ciszjordánia gyarmatosítása –, Washington kidolgozott egy közleménytervezetet, amelyből szövetségeseinek lelkes csaholással kellett meríteniük: „Megköszönjük Trump elnöknek a hosszú ideje tartó konfliktus feloldására tett erőfeszítéseit.” „Komoly, reális és jóhiszemű javaslat.” „Kívánjuk, hogy az elképzelés mentén a konfliktus megoldást találjon.” Összehasonlítva ezeket az amerikai „ajánlásokat” a béketerv bejelentésére adott nyugati külügyminisztériumi reagálásokkal, a Le Figaro felismert „sok nyelvi hasonlóságot – ha erre még szükség lenne –, amelyek Washington befolyását mutatják a szövetségeseire.”[1]

Az Egyesült Királyság mutatkozott – mint az már lenni szokott – a legengedelmesebbnek. De több állam is – akik pedig továbbra is tagjai maradnak az Uniónak – versenyre kelt vele a Fehér Ház papagája szerepért. Párizs válasza meglepetést okozott. Igaz, hogy Franciaország „nem köszönte meg Trump elnök erőfeszítéseit”, viszont… „üdvözölte Trump elnök erőfeszítéseit”! Le lehet-e ebből azt a következtetést vonni, hogy Londonnal vagy nélküle, de az Európai Unióban nem lesz függetlenség?[2]

 

Fordította: Morva Judit

 

[1] Georges Malbrunot : Comment les États-Unis ont demandé à la communauté internationale de soutenir leur plan israélo-palestinien [Hogyan kérte fel az Egyesült Államok a nemzetközi közösséget az izraeli–palesztin tervük támogatására], Le Figaro, Párizs, 2020. február 1.

[2] A kifejezés Jean Giraudoux: Trójában nem lesz háború c darabjára (https://hu.wikipedia.org/wiki/Trójában_nem_lesz_háború) utal – a ford. megj.