Pánikhangulat uralkodott el az amerikai médiában a Demokrata Párt előválasztási folyamatának már a kezdetétől. A New York Timesban Paul Krugman közgazdász és újságíró felélesztette azt a 2016-ban megkezdett szokást, hogy egybemossák a „demokratikus szocializmus” jelöltjét, Bernie Sanderst, és Donald Trumpot (1) .
A neokonzervatív republikánusok, akik támogatják az imperialista háborúkat és a „mindent, csak ne Trumpot” – ők mostanában már kihalóban vannak –, legalább annyira aggódnak, mint a konzervatív vagy a mérsékelt demokraták. „Bernie nem győzhet” – írja Davis Frum szinte könyörögve a The Atlanticben (2020. január 27.). „Bernie Sanders »à la Trump« típusú kampánya katasztrofális a demokraták számára” – siránkozik Jennifer Rubin a Washington Postban (2020. január 27.).
Mint beszédes neve, a Third Way (Harmadik Út) is elárulja, a Tony Blair által sikerre vitt politikai doktrína jegyében dolgozó think tank, amelyet a Wall Street (2) finanszíroz, szintén mindent megtett, hogy fékezze Sanders sikerét, – ebben a sajtó is erősen támogatta. Például Iowában „figyelmeztetést” küldött a szavazóknak: „A média hanyagsága miatt nem ismerik a véleményfelmérések szerint élen járó jelölt múltjának és veszélyes elképzeléseinek valódi értékét.” (3) Egy hosszú lista következik azokkal az érvekkel, amelyeket, szerintük, Donald Trump is bevethetne Bernie Sanders ellen: a listát annál is könnyebben elő lehetett állítani, mert a think tank tagjai egy sor kérdésben nagyon is közel állnak a republikánusokhoz. Például mindannyian roppant népszerűtlennek gondolják azt, hogy Sanders a szocializmusra hivatkozva kampányol, mint ahogy népszerűtlennek hiszik azt a javaslatát is, hogy az egészségügyi ellátást (Medicare mindenkinek) a társadalombiztosítás keretén belül kellene finanszírozni a magánbiztosítók helyett. (4)
A média piros szőnyeget terített le a Third Way elé. A Washington Post nemrégiben a „vélemények” rovatában egy egész oldalt szánt arra, hogy kifejthessék azt az álláspontjukat, amely szerint „Bernie Sanders programja nem választható” (2020. január 25.). De helyet kaptak az USA Todayben is: „A demokraták Bernie Sanders támogatásakor a tűzzel játszanak. Elképzelései elrettentik a mérsékelt szavazókat, pedig ők adják a mérleg nyelvét” (2020. január 29.). Ráadásuk a think tank beszállt a mérsékelt álláspontot védő heves kirohanásba is, amelyet többek között Rahm Emanuel, Obama elnök volt tanácsadója és James Carville, (5) William Clinton 1992-es sikeres kampányának egyik stratégája jegyzett. Az intézményes hatalomhoz közeli szerzők az ilyen cikkekben minden konkrét alap nélkül vádaskodnak, amit az újságírók sajnos megjegyzés nélkül hagynak.
Nagyon gyakori érv Sanders sikere ellen, hogy se az ellenfelei, se az újságírók nem kritizálták meg, és nem vetették alá szigorú elemzésnek. „Itt az ideje, hogy a demokraták felébredjenek, és a média végre végezze a feladatát egy esélyes jelölttel szemben” – jelentette ki Matt Bennett a Third Way-től. (6) A Politicóban odáig ment, hogy azt állította: „[a média] hagyja büntetlenül dúlni. Hagyja, hogy kikerülje a nehéz kérdéseket.” (7)
Ezt a véleményt azonban még a szerkesztőségekben sem fogadták el egyhangúlag. A Washington Post ugyanaz nap két ellentétes kicsengésű cikket jelentetett meg: „Bernie Sanderst erősen támadják riválisai” és „Bernie Sanders riválisai nem sok vizet zavarnak” (2020.január 26.). A másodikban David Weigel megjegyezte, hogy egyes érveléseknek nincs nagy hatása: sok szavazót „meg sem érintett”, amikor Joseph Biden és Amy Klobuchar, a mérsékelt szenátor asszony azzal vádolták meg Bernie Sanderst, hogy „megkérdőjelezi Obama örökségét”.
David Weigel sajnálkozik: „Sanders minden versenytársa hosszan magyarázza, egyébként gyakran a szavazók kérdéseire válaszolva, hogyan fogják finanszírozni a projektjeiket a költségvetés felborítása nélkül. Sanderstől azonban nem kérdeznek ilyeneket. Hosszú hónapokat tölt az önkormányzatoknál, és beszélget a szavazókkal a bajaikról, az egészségügyi kiadásaikról, a diákhitelükről csak azért, hogy elmagyarázhassa nekik, a problémáik alapvető oka az igazságtalan gazdaságpolitika.”
Mint azt David Sessions megjegyezte: „az a hit, hogy az előválasztások során Sanders szép nyugodtan halad előre a biztos győzelemhez anélkül, hogy bárki feltenne neki kérdéseket az eddigi eredményeiről vagy a megválaszthatóságáról, még a 2016-os választások közvetlen következménye, amikor Hillary Clinton és hívei azon idegeskedtek, hogy túl hosszú ideig marad bent a demokraták előválasztási folyamatában. Szerintük Sanders népszerűsége igazából csak egy délibábos elképzelés, amelyet a szakszerű elemzések hiánya okoz” (The New Republic, 2020. január 28.). A valóságban azonban nagyon is odafigyeltek a jelöltre, és a média szabad folyást engedett az ellenségeskedésének már négy éve, a Clinton asszony ellenében vívott előválasztások során is. (8)
Egy másik támadási pont a lejáratására, amikor azt állítják, hogy hívei nagy része fehér, szexista férfi, akik ráadásul rendkívül agresszívek a közösségi médiában. Ez a kritika szintén szakállas, még a 2016-os kampánykor született, de fennmaradt, pedig pletykákon kívül semmi alapja sincs. Az újságírók, mint egyébként mindenki vagy majdnem mindenki, jól tudják, hogy az internet tele van gyűlöletbeszéddel, és ez nem a vermonti szenátor híveinek sajátossága. „Minden vitázó vélemény, amely megjelenik a közösségi hálókon – mint arra 2016-ban Glen Greenwald emlékeztetett minket – például a Demokrata Párt vezéregyéniségeiről, így Hillary Clintonról vagy Barack Obamáról, elkerülhetetlenül átkozódásokhoz és mocskolódásokhoz vezet. Azt állítani, hogy a sértő vagy nőellenes viselkedés Sanders híveire jellemző, hazugság és félrevezetés” (The Intercept, 2016. január 31.). Egy 2016-ban megjelent tanulmány éppen fordítva, azt mutatta ki, hogy Bernie Sanders hívei kevésbé agresszívek és fenyegetőek (16%) az interneten, mint Clinton asszony (30%) vagy Donald Trump (57%) hívei. (9)
De nincs mit tenni, a média nem engedi el a témát. Január 27-én a New York Times az első oldalát áldozta egy Bernie Sanders-ellenes felmérés ismertetésére: „Bernie Sanders és internetes hadserege: a 2020-as kampány kezdetén a vermonti szenátor figyelmeztette híveit, hogy elitéli az agresszív viselkedést. Tehet ő arról, hogy sokan nem hallgatnak rá?” (2020. január 27.). A napilap szerint azonban Sanders diszkréten támogatja is híveinek kirohanásait – és ezt ilyen Bernie Sanders idézetekkel támasztja alá: „Nem megyek Hamptonsba [a new yorki burzsoázia egyik kedvenc nyaralóhelye] azért, hogy milliárdosoktól gyűjtsek támogatást.”
Néhány nappal korábban a Daily Beast (2020. január 22.) cikkének címe ez volt: „Bernie fiatal hímnemű hívei szemtelenek, nagyképűek, és csak ártanak Sanders kampányának”. Hasonló szellemben az NBC News Trump aktivistáihoz hasonlította őket: „Ugyanazt az aljas taktikát követik: Bernie twittelői úgy csinálnak, mintha az interneten egyedül ők lennének progresszívek. Pedig a zaklatási technikáik nem vallanak haladó szellemről” (2020. január 19.).
Az elferdített idézetekben példaként hoznak fel halálos fenyegetéseket és sértegetéseket, amelyek valójában nem azok. Így a New York Times ezzel a „bizonyítékkal” fejezi be vádbeszédét: „Önök, a milliárdosok meg kell értsék, hogy sokunknak tényleg szükségünk van arra, hogy Bernie Sanders nyerje meg ezt az elnökválasztást – írja egy Sanders-támogató. — Nem várhatunk tétlenül.” Vagy egy nevadai nagygyűlésen felborított néhány szék miatt: „Az erőszakot úgy tűnik sikerült elkerülni, de azért volt némi ellenségeskedés”. Nem is kellett több az NBC újságírójának ahhoz, hogy a „barna ingesekhez” hasonlítsa a vermonti szenátor támogatóit.
Hillary Clinton asszony teljes hadifelszerelésében szállt be a csatározásba. Amikor a Hollywood Reporter megkérdezte tőle (2020. január 21.), hogy támogatná-e Bernie Sanderst, amennyiben ő lesz az elnökjelölt, azt válaszolta, ő a maga részéről mindent megtesz, hogy ez ne így történjen: „Most még nem mondok semmit. Még a kampány egy változó fázisában vagyunk. És meg kell mondjam, nemcsak róla van szó, de a körülötte lévőkről és az általuk képviselt normákról is. A csapatáról, a legismertebb támogatóiról, az interneten beírogatókról és a támadásokról, amelyeket állandóan és főleg a nők ellen folytatnak. Azt hiszem, tényleg nem érdekünk újra beleesni a régi hibánkba, és elkezdeni egy ilyen sértegető és támadó kampányt. Lehet, hogy ő szeretne távolságot tartani ezektől a támogatóitól, de vagy fogalma sincs hogyan működik a csapata, vagy egy csendes, diszkrét kacsintással még biztatja is őket, hogy támadják meg Kamalát (Harris, kaliforniai szenátor, aki lemondott a jelöltségről) vagy Elizabethet (Warren). Azt hiszem, ezt a viselkedést figyelembe kell venni, amikor döntünk.” Alighogy megjelent ez az idézet a Washington Postban, Jennifer Rubin egy cikkben már azonnal azt állította, hogy „egy egész kommunikációs hadsereg áll Sanders rendelkezésére”, akik „alig fedik el nőgyűlöletüket” (2020. január 21.).
Pedig a valódi „kommunikációs hadsereg” nem a vermonti szenátor oldalán harcol, hiszen a demokrata elit és erős médiaháttere vív kiélezett harcot annak érdekében, hogy kizárják Sanderst az elnökválasztási esélyesek közül. Eddig sikertelenül.
Julie Hollar újságíró, a Fairness and Accuracy in Reporting (FAIR), az amerikai médiamegfigyelő lapnál, az Extrá!-nál. A cikk angol változata (version) január 30-án jelent meg.
