Még gyerekek vagyunk

Kategória: 2020. május
Írta: Serge Halimi
Találatok: 1420

ha 2A világ már megint romokban hever.

Pedig nem mi törtük össze. Mostanában sokszor emlegetik az Ellenállás Nemzeti Tanácsának Gazdasági és Szociális Programját, a kiharcolt szakszervezeti jogokat (amelyek nagy szerepet játszottak a második világháború utáni francia gazdasági  talpraállásban),  de az ezt megelőző időkből (a nagy gazdasági világválságból való kilábalás  amerikai útjaként ismertté vált)  New Deal nagy közmunkaprogramjait  is. Anno sok francia ellenálló megtartotta a fegyverét és az utcákon a nép az „Ellenállástól a forradalomig” c.  lapot vette és olvasta. Franklin Roosevelt pedig képes volt megértetni az amerikai nagytőkések egy részével, hogy a munkások lázadásai és a társadalmi káosz akár magát az oly imádott kapitalizmusukat is képes lehet eltörölni. Egyezkedniük kell tehát.

Ma semmi ezekhez hasonló nincs a levegőben. Bezárva, szobafogságban, infantilissá téve, legalább annyira meglepve, mint megijedve a médiából folyamatosan ömlő hírdömpingtől a lakosság passzívan, szinte megsemmisülve vár a következő felvonásra. Az utcák, elkerülhetetlenül üresek. Nincsenek se „sárgamellényesek” Franciaországban, se Hirak-lázadók Algériában, se tüntetések Bejrútban vagy Santiagóban. Mint ijedt gyermek, amikor az ég zeng, mindenki várja, hogy milyen sorsot szán neki a hatalom. Mert a kórház, a maszk, a teszt és a jövedelem, amellyel még további néhány napig kihúzhatjuk[1]  az mind mind a hatalomtól függ, mint ahogy az is, hogy kimehetünk-e vagy sem és ki? hogyan? mikor? és kivel? – ez is a hatalomtól függ. A hatalom kezében van most minden hatalom. Ő az orvos és a munkaadó, és ő adja ki a rendelkezéseket, ő szabja meg, hogy meddig és milyen szigorú feltételekkel leszünk bezárva.

Nincs abban tehát semmi meglepő, hogy 37 millió francia („kétszer annyian mint a futball -világbajnokság” nézői), hallgatta meg a köztársaság elnökét április 13-án, amikor egyszerre tizenegy tévécsatornán szólt a lakossághoz.  Mi mást is tehetett volna aznap este?

Még jobban beleszédülünk, amikor észrevesszük, hogy ez a hatalom nem tudja, hova megy, s vezet minket. Fenyegető még akkor is, amikor egymásnak ellentmondó döntéseket hirdet meg. A maszk? Semmire sem jó egészen addig, amíg nem volt belőlük elegendő. Hasznos, amióta van elég.  A „távolságtartás” az tényleg fontos, de az mekkora legyen? Belgiumban vagy a Rajnán túl 50 százalékkal nagyobb az előírás szerint, sőt megduplázódik az Atlanti óceán túlsó partján. Nemsokára azt is megmondják majd nekünk, hogy hány évesen és hány kilósan lehet elhagyni a lakásunkat. Régen jobb volt idősnek és jól megtermettnek lenni, mint ma a „senioroknak” és a „túlsúlyosaknak”: az előbbiek legalább szabadon jöhettek-mehettek. És hogy lehet, hogy az iskolás gyerekek már nem jelentenek veszélyt a nyugdíjhoz közelálló tanáraikra, akiknek egyébként továbbra is azt ajánlják, hogy tartsanak távolságot az unokákkal?

Egy nap majd újra felnőttek leszünk. Képesek leszünk megérteni a világot és más döntéseket megszabni, ideértve a gazdasági és a társadalmi döntéseket is. Most még csak kapjuk a pofonokat és nem tudunk visszaütni. Megfogalmazzuk óhajainkat és jól tudjuk, hogy üresjáratban pörgünk. Innét ez a ragacsos érzés, a visszafojtott harag.

Egy puskaporos hordó a terem közepén a gyufára vár.

A gyerekkort a hálátlan kamaszkor követi…

 

Fordította: Morva Judit

 

[1] Az Egyesült Államokban a kb 1200 dolláros csekken, amit most küldött ki a Kincstár több tízmillió állampolgárnak, Donald Trump neve szerepel.

Joomla! hibakereső konzol

Munkamenet

Profilinformációk

Memóriahasználat

Adatbázis lekérdezések