„A nap, amely azután következik, hogy győztünk, nem olyan lesz, mint az előző nap” – magyarázta Emmanuel Macron a francia népnek címzett beszédében március 16-án. Négy nappal korábban már beígérte, hogy „holnap majd le kell vonnunk a tanulságot abból, amit most átélünk. De ma még egy szent szövetségben kell mindannyiunknak ugyanazt az utat követnünk.”
A karantén március 17-i bevezetése óta a nyilvános vita dramaturgiája a hatóságok által rögzített és széleskörűen elfogadott időhatározók használatával nyilvánul meg: van „közben”, és lesz „utána”.
A válság „közben” a kormány felfüggeszti a jogállamiságot, a közlekedés, a gyülekezés és a tüntetés szabadságát stb., egész részeket ír át a Munka Törvénykönyvében, eltiporja a védelemhez való jogot, és rendszeresíti a tömegek megfigyelését. „Közben” a belügyminisztérium egy hónap alatt 12,6 millió rendőri ellenőrzést kezdeményezett – többet, mint ahány szűrővizsgálatot végeztek –, és 760 000 bírságot szabott ki járókelőkre, ami több, mint ahány maszkot osztottak szét a polgárok között. „Közben” a feljelentés állampolgári erénnyé vált, ami összehozza a párizsi értelmiséget. Vadul tweetelnek az otthonukat elhagyó járókelők ellen, akik a bezárkózási utasítások ellenére elindultak, míg a Seine-et-Marne-i kormánymegbízott vadászokat kért fel, hogy „akadályozzák meg és jelezzék a karanténhelyzet alatt a rendfenntartóknak a törvénybe ütköző cselekményeket” (később, a „gyenge jogi bázisra” utalva, feloszlatta saját kis karhatalmi alakulatát). „Közben” a vörös zászlókat és a „sárga mellényeket” felváltják a fehér ingek. Na nem az ápolóké, hanem a médiában megjelenő infektológusoké, virológusoké és főorvosoké, akik a válság szigorúan orvosi megközelítését hangsúlyozzák a politikai elemzés helyett. Ezzel szemben az Általános Munkaszövetség szakszervezet (CGT) sztrájkfelhívását, amely a leginkább kiszolgáltatott dolgozók védelmének hiányára hívta fel a figyelmet, a kormány március 27-én „időszerűtlennek” ítélte.
A munkavállalókról, a dolgozókról, a különböző szabadságjogokról, a tervekről és a levonandó tanulságokról „utána” lesz szó.
„Közben” persze mindent megtesznek, hogy sose legyen „utána”.
A háború, akár katonai, akár egészségügyi, állandó mozgósítást követel és újabb és újabb csatákat: a karanténhelyzetért, majd annak feloldásáért, a nemzeti egységért és a gazdaság helyreállításáért, és „a számottevő erőfeszítésért”, és a jövendőbeli megszorításokért, amit Édouard Philippe miniszterelnök már be is jelentett (TF1, 2020. április 2.). Az állam szabadon diktálja a tempót, hiszen minden ellenállás árulásnak tekintendő. Macron elnök televíziós beszédei túlharsogják a kulcsfontosságú pillanatokat, majd azokat is kritikus periódusok követik. Mindenki újabb vitába kezd, miközben az előző még tart, ezt megzenésíti a tömegmédia, míg a hallgatók száma az egekig ugrik – és mindez meg is felel az aranyszabálynak: ne legyen holtidő. Semmi sem tudja meghúzni a határt az ideiglenes „közben” és a hipotetikus „utána” között. Az elszámolás sohasem következhet be.
Azonban pontosan ez az a pillanat, amelyre egy tiltakozó, szociális erőkre építő réteg vár. Azok, akik a „sárgamellényes” mozgalommal és a nyugdíjreform elleni tüntetésekkel megmutatták a francia politikai életnek a saját ritmusukat. Most azonban félő, hogy az „utána” egy médiarovattá válik, az a pont lesz, amelyben összefut minden vita, egy délibábos jövő, amely mindig csak egy pillanatra tűnik fel előttünk anélkül, hogy bármikor elérnénk. A gazdasági válság és a tavaszi bezárkózás együttes hatására mindenfelé bimbóznak egy új világ tervei, egy olyan új világé, ahol az ápolók – akiket tegnap még arra köteleztek, hogy kukászsákot hordjanak védőruhaként – végre megelőznék a reklámszakembereket a társadalmilag hasznos és elismert hivatások sorában. Egyértelműnek látszik, hogy akkor lehet majd újra kezdeményezni, amikor vége lesz a járványnak.
A hatalom pedig boldogan táplálja a remény lángját, hiszen közben szabad kezet kapott. Az „utána” mitológia elárulásáért azonnali hatállyal bocsátották el állásából a Grand Est-i helyi egészségügyi hatóság vezérigazgatóját, amikor felfedte, hogy a kórházi ágyak számát továbbra is csökkenteni fogják. „A miniszterelnök megkéri a kormányt és a közszolgálatot, hogy tartsák tiszteletben a válság kommunikációjának aranyszabályait” – írta a Les Echos című napilap (2020. április 9.). Az „utána”, a „másnap”, a „boldog jövő” az illúziók naptárának időhatározói, amelyek a bezárt társadalom számára azt az ajánlatot teszik, hogy pezsegjen, de ne robbanjon fel.
