„A Közel-Keletnek olaja, Kínának ritkaföldfémei vannak” – a stratégiai ásványi nyersanyagok kereskedelmi háborúja

Kategória: 2020. augusztus
Írta: Camille Bortolini
Találatok: 493

terres raresKorábban úgy tűnt, hogy Kínának monopóliuma van a ritkaföldfémekre – és uralja a globális értékesítési láncuk teljes hosszát –, amelyek elengedhetetlen elemei a csúcstechnológiai termékeknek. Az elmúlt két évben viszont többet importált, mint amennyit exportált. Nem mondhatjuk azonban, hogy ez megváltoztatta a piaci helyzetét, hiszen vevői továbbra is erősen függenek a kínai termeléstől, és Peking nem mondott le arról sem, hogy az Egyesült Államokba tartó szállítmányok leállításával fenyegessen.

A hivatalos kínai sajtó részletesen beszámolt Hszi Csin-ping elnök tavaly május 20-i „ellenőrző útjáról” a Csianghszi tartománybeli Kancsou város (Délkelet Kína) ritkaföldfémmágnes-gyárában. Hszit legfőbb gazdasági tanácsadója, Liu He kísérte el, aki az Egyesült Államokkal folytatott gazdasági tárgyalásokért és a két ország közötti gazdasági feszültségek csökkentéséért felel.

A választott időpont nagy jelentőséggel bírt: tíz nappal azelőtt a Trump-adminisztráció 200 milliárd dollárnyi kínai exportra kivetett vámmal tovább emelte a kereskedelmi háború tétjét. Majd feketelistára tette a Huawei telekommunikációs óriást – megtiltva a cégnek olyan nélkülözhetetlen amerikai alkatrészek és szoftverek beszerzését, mint például a félvezetők és az Android operációs rendszer.

Hszi kancsoui útja annak a világos üzenete volt, hogy Kína képes megtorló intézkedéseket hozni, például egyik napról a másikra leállíthatja az USA vállalatainak ritkaföldfém-ellátását. Csin Kanrong, a pekingi Kínai Renmin Egyetem nemzetközi kapcsolatok professzora azt írta a Global Times napilapban,[1] hogy „Kínának három aduásza van az USA-val szemben”, köztük a ritkaföldfémek kivitelének tilalma. Később a Kínai Ritkaföldfém-ipari Szövetség nyilatkozatban támogatta az ilyen intézkedéseket.[2]

Valós kínai fenyegetés?

Bizonyára valósnak tűnt a fenyegetés, mivel korábban már Kína élt ilyennel. Miután 2010 szeptemberében a japán haditengerészet feltartóztatott egy kínai halászhajót a vitatott fennhatóságú Szenkaku/Tiaojü-szigetek közelében, Kína hirtelen – még ha ezt nem is ismerte el nyilvánosan – beszüntette a Japánba induló ritkaföldfém-szállítmányokat, pánikot okozva ezzel a világpiacokon.

A ritkaföldfémek csoportja 17, hasonló kémiai tulajdonsággal bíró elemből áll (szkandium, ittrium, lantán, cérium stb.). Bár némelyiküket csak kis mennyiségben használják fel, létfontosságúak az elektromos eszközök gyártásában és az energetikai ellátásban, ideértve a szélturbinákat és az elektromos járműveket. Felhasználják ezeket a hadiiparban is.

Kína a világ bizonyított készleteinek mindössze harmadával rendelkezik. Az Egyesült Államok Földtani Szolgálata (US Geological Survey) úgy tartja,[3] Brazíliának, Oroszországnak, Indiának, Ausztráliának és jónéhány délkelet-ázsiai országnak szintén vannak készletei, és a 2010-es évek eleje óta megindult a feltárás Kanadában, Afrika déli részén, Kazahsztánban és Grönlandon is. Emellett Észak-Korea – állítása szerint – hatalmas tartalékokkal rendelkezik.

Kínának viszont régóta gyakorlatilag előállítási monopóliuma van, amely az 1990-es évek vége óta a globális termelés 90%-át teszi ki. Teng Hsziao-ping alatt, az 1980-as évek vége felé a Kínai Kommunista Párt (KKP) elkötelezte magát a ritkaföldfémek kiaknázása mellett. Akkoriban az Egyesült Államok uralta az ipart, és a kaliforniai Mountain Pass-i bányán kívül ellenőrizte a teljes feldolgozási láncot, amely a korábbi General Motors leányvállalatra, a Magnequench-re összpontosult.[4] Teng felismerte Kína saját tartalékainak kiaknázásában rejlő előnyöket, és vízióját a híres 1992-es dél-kínai körútja során – amellyel a reform és nyitás programját indította újra – így hirdette: „a Közel-Keletnek olaja van, Kínának ritkaföldfémei”.

Onnantól kezdve a kínai hatóságok mindent megtettek, amit tudtak, hogy az iparágat fejlesszék: a célnak földterületeket rendeltek alá, olcsó energiát biztosítottak, és szubvencionálták az új bányák megnyitását. Kevéssé törődtek a bányászok gyakran rendkívül veszélyes munkakörülményeivel, és egyáltalán nem érdekelte őket a ritkaföldfém-termelés környezeti hatása. A belső piacot megvédték a külföldi versenytől azzal, hogy a kitermelést kizárólag kínai vállalatok számára engedélyezték. Ahogyan az USA felhagyott a bányászattal – a Mountain Passnak is megvolt a maga része a környezeti botrányokban – Kína hivatalos termelése egyenletesen növekedett az 1998-as évi 60 ezer tonnáról 2002-ben 80 ezer, 2004-ben 100 ezer és 2006-ban 120 ezer tonnára. Ezekben a számokban nem jelenik meg az illegális kitermelés, amelyet általában a teljes előállított mennyiség 20-40%-ára becsülnek. Az USA 2003-ban beszüntette a bányászatot, más országok pedig nem lépték túl az évi ezer tonnás termelést.

Miközben a kitermelési tevékenységekben bebiztosította uralmát, Kína állhatatosan munkálkodott azon is, hogy feldolgozási technológiával rendelkező külföldi vállalatokat csábítson az országba azzal a céllal, hogy az értékláncban feljebb léphessen. 1995-ben egy kínai vállalat, a Zsong Ke Szan Huan vásárolta fel a Magnequenchet, majd az Indiana állambeli gyártási kapacitásokat Pekingtől keletre, Tiencsinbe helyezte át öt évvel később.

Tulajdonképpeni monopólium

A kínai kormányzat kevésbé közvetlen módszereket is alkalmazott: kiviteli korlátozásokat vezetett be, beleértve az adókat, az engedélykötelezettséget és a kvótákat, annak érdekében, hogy hazai piacának szükségleteit kielégítse, és feltornássza az exportárakat. 2010-ben, amikor tulajdonképpen kitermelési monopóliumot élvezett, Kína hirtelen évi 30 ezer tonnára csökkentette exportkvótáit. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) 2014-ben elítélte Kínát ebben az ügyben, de a károkat már nem lehetett meg nem történté tenni. Amerikai és japán feldolgozócégek telephelyeket létesítettek Kínában, hogy elkerüljék a készlethiányt vagy a magasabb árak megfizetését, partneri társulásokat alakítottak ki a teljes értéklánc mentén, beleértve az olyan magas hozzáadottértékű tevékenységeket, mint a mágnesgyártás. Ez a kínai cégek számára technológiai transzferhez vezetett, s ezekből így immáron világvezető vállalatok lettek.

Ipari mércével mérve ez a fejlesztési szakpolitika óriási sikernek bizonyult. Kína már képes ritkaföldfémeket kinyerni, elválasztani, finomítani és feldolgozni saját területén, saját vállalatain, például a Shenghe Resources Holding óriáson keresztül. Elérte célját, magas hozzáadottértékű termékeket állít elő a bányászattól kezdve az összetett alkatrészek gyártásáig: Kína ma már a világ neodímiummágneseinek 80%-át állítja elő – ezek mobiltelefonokban, elektromos motorokban, MRI gépekben és némely szélturbinákban is használatosak.

A környezeti eredmények kevésbé pozitívak. A fejlődés mindenáron való hajszolása az érintett tartományok számára katasztrofális hatással járt: Belső-Mongóliában ipariszennyvíztavak alakultak ki, esetenként kénsavas mérgezések léptek fel és kialakultak „rákosfalvak” is. Ahogyan a kínai lakosság számára az egészségi és környezeti kockázatok egyre fontosabbá váltak, helyenként néhány megmozdulás szerveződött a bányászat által okozott szennyezés ellen, példának okáért Kuanghszi tartományban. A KKP egyre nehezebben talál magyarázatot a bányászat okozta szennyezésekre, főleg annak tudatában, hogy valós előrelépést kell tenniük a szennyezések megfékezésében, mivel ez a párt egyik „kritikus küzdelmének” jelöltetett ki Hszi alatt.

Továbbá Kína tartalékai, amelyeket 44 millió tonnára becsülnek, végesek. A világ kereslete valószínűleg növekedni fog: némely ritkaföldfém fogyasztása 2035-re hússzorosan emelkedhet. Ironikus, de lehet hogy Kína rákényszerül majd a kitermelés korlátozására, ha meg akarja tartani az értéklánc, különösképpen a feldolgozási ciklus feletti ellenőrzését.

A 2010-es évek első felétől a hatóságok igyekeztek a hivatalos termelést évi 100 és 120 ezer tonna között tartani, és hogy konszolidálják, nagyvállalatok köré szervezték az iparágat – amely mindaddig nagyon töredezett volt – abból a célból, hogy csökkentsék az illegális kitermelést. A 2010-es évek közepén új partnerekhez fordultak az egyenletes ellátás biztosítása érdekében, és 2018-ra Kína a finomítatlan ritkaföldfémek nettó importőrévé vált. A kínai vámhatóságok szerint 2019-ben az ország 47 ezer tonna ritkaföldfémércet és 36 ezer tonna ritkaföldfémoxidot importált, és e két tétel esetében a behozatal immáron meghaladja a kivitelt. A nyers vagy kevéssé finomított ércek Ausztráliából (Malajzián keresztül, ahol többek között az ausztrál ritkaföldfémcég, a Lynas Corporation létesített finomító üzemeket), Myanmarból, Vietnámból vagy Afrikából érkeznek.

Valószínűsíthető egy új embargó?

Kína jelenlegi kihívása az, hogy biztosítsa ezeket az új importokat. 2015-ben a Shenghe ritkaföldfémoxidról szóló szerződést kötött a német Tantalus Rare Earth céggel, amely egy Madagaszkáron működő bányavállalat. 2016-ban a Shenghe az ausztrál Greenland Minerals Ltd. egyik fő részvényese lett, és egyezményt kötött vele, bebiztosítva a grönlandi Kvanefjeld bánya teljes ritkaföldfémoxid-termelését, amely évi 32 ezer tonnát fog jelenteni, amint beindul a termelés.

Meglepő módon Kína legutóbbi behozatalának jelentős része az USA-ból érkezik. Az Egyesült Államok kormánya felismerte az ország sebezhetőségét „stratégiai versenytársával” szemben, és engedélyezte, hogy újranyissák a Mountain Pass Bányát, amely 2018-ban újra megkezdte működését. De a bánya nem rendelkezik még saját finomítókapacitásokkal, így az ércet jelenleg Kínába szállítják, ahol azt finomítják, feldolgozzák, és késztermékekként (amilyenek például a mágnesek) újraexportálják az Egyesült Államokba, valamint Európába, Japánba és Indiába.

Hiteles-e Kína új embargóval való fenyegetése? Az export korlátozása rövidtávon kedvezhet a kínai vállalatoknak azzal, hogy néhány szektornak kiváltságos hozzáférést nyújt nehezen helyettesíthető késztermékekhez. Ugyanakkor ez Kína kereskedelmi partnereit is arra sarkallná, hogy diverzifikálják ellátási láncaikat, veszélyeztetve ezzel Kína központi helyzetét az értékláncban. A kivitel korlátozása Kína versenytársainak is kedvezhet, és talán még kínálati sokkhoz is vezethet, ami felnyomná a világárakat, ezzel még nyereségesebbé téve új bányák feltárását.

Az USA elhatározása, hogy meneküljön a Kínától való függőségének szorító öleléséből, nyilvánvaló. Ez év végén esedékes a Mountain Pass-i ritkaföldfémek feldolgozásának újraindítása, és a Pentagon úgy nyilatkozott, új finomító létesítményeket fog pénzzel támogatni amerikai földön. Kína feszülten figyeli az Egyesült Államok közeledését számos partneréhez, különösen Kanadához és Ausztráliához. A múlt nyáron a Global Times Trump Grönland megvásárlására vonatkozó ajánlatát úgy gúnyolta,[5] mint az elnök kínai ritkaföldfém-uralommal kapcsolatos aggodalmának jelét.

Egy évvel Hszi mágnesgyárba tett látogatása után Kína még nem váltotta be az embargós fenyegetését, ugyanakkor a legtöbb megfigyelő nem vette észre az új fejleményt: Kína nemhogy nem vágta vissza a 2020-ra vonatkozó ritkaföldfém-termelési kvótáit, hanem 10%-kal növelte azokat. A kínálat növelésével Kína valószínűleg az árak mérséklését és az USA új kitermelési projektjeinek meggátlását célozza meg.

A Covid–19-járvány, amely leállította Kína bányáit és a világgazdaságot, kétségessé teszi ennek a lépésnek a helyességét. De azzal, hogy sok ország újra megvizsgálja a Kínától való függésének kérdését, a ritkaföldfémek minden bizonnyal hamarosan visszatérnek a világpolitika rivaldafényébe.

 

A szerző, Camille Bortolini, a Direction Générale du Trésor (a francia kincstár) gazdasági elemzője, aki 2017–2019 között Pekingben dolgozott. Az ebben a cikkben kifejtett nézetek a szerző sajátjai.

Angolból fordította: Mátyás Máté

 

[1] Jin Canrong: China has three trump cards to win trade war with US [Kínának három aduásza van az USA-val folytatott kereskedelmi háborúban], Global Times, Peking, 2019. május 15. http://www.globaltimes.cn/content/1150061.shtml

[2] China rare earths group support counter-measures against US “bullying” [A kínai ritkaföldfém-csoport támogatja az amerikai „zaklatás” elleni ellenintézkedéseket], Reuters, 2019. aug. 7. https://www.reuters.com/article/us-china-rareearths-usa/china-rare-earths-group-supports-counter-measures-against-u-s-bullying-idUSKCN1UX1GY

[3] Minerals commodity summaries 2020 [Ásványinyersanyag-összefoglalók 2020-ra], US Geological Survey, Reston, 2020. január. https://www.thermofisher.com/blog/mining/usgs-releases-2020-mineral-commodities-summary/

[4] L. Olivier Zajec : Comment la Chine a gagné la bataille des métaux stratégiques, Le Monde diplomatique, 2010. november, https://www.monde-diplomatique.fr/2010/11/ZAJEC/19832. Magyarul itt olvasható: http://www.magyardiplo.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=313

[5] Wang Jiamei: Greenland interest exposes US rare-earth deficit [A grönlandi érdeklődés felfedi a ritkaföldfémek hiányát az USA-ban], Global Times, 2019. augusztus 21. https://www.globaltimes.cn/content/1162211.shtml