Már most világos, hogy a világjárvány társadalmi és gazdasági hatása a világ legszegényebbjeire súlyos és tartós lesz. A fenntarthatatlan adósság által megbénított nemzetek nem rendelkeznek a gazdaságuk támogatásához szükséges forrásokkal, a gazdag országok pedig a saját prioritásaikra összpontosítanak.
Ahogy a klímaváltozás hatásai elől sem bújhatunk sehova, úgy a Covid–19 világjárvány sem kíméli meg sem a gazdagokat, sem a szegényeket, sem az államfőket, sem a menekülteket. A globális válságok azonban nem mindenkit érintenek egyformán. A világjárványnak való kiszolgáltatottság kockázati tényezőkhöz kapcsolódik, beleértve az életkort és annak társadalmi-gazdasági következményeit, és ezek a tényezők – hasonlóan a globális felmelegedéshez – egyenlőtlenül oszlanak meg a világ egyes országain belül, pl. a gazdagok és a szegények, a férfiak és a nők vagy a fehérek és a nem fehérek között. Az, hogy Donald Trump elnök is elkapta a vírust, megerősíti, hogy a vírus nincs tekintettel a politikai rangra, de az elnök kivételes orvosi kezelése –, amely háromnapos kórházzal a becslések szerint 100 000 dollárba került, (1) – egyértelművé teszi, hogy míg az emberek egyenlőek lehetnek a betegséggel és a halállal szemben, de néhányan – George Orwell híres megfogalmazásával élve – egyenlőbbek másoknál.
Mint mindig, a harmadik világot érinti a legsúlyosabban a jelenlegi gazdasági válság, amelyet az IMF éves kilátásokat megfogalmazó kiadványa az idén áprilisban Nagy Lezárásnak (Great Lockdown) nevezett. (2) És az 1930-as évek nagy gazdasági világválsága óta ez a legsúlyosabb válság. A harmadik világot – Alfred Sauvy közgazdász 1952-ben megalkotott kifejezésével – a Világbank osztályozása szerint az alacsony jövedelmű, valamint a közepesen alacsony és a közepesen magas jövedelmű országok alkotják (kivéve Kínát és Oroszországot, amelyek bár szintén közepesen magas jövedelmű országok, de világhatalmak), és e csoportból a kifejezés létrehozása óta csak néhány kelet-ázsiai országnak sikerült kiszabadulnia.
A nem szerződéses alkalmazottak kitettsége
A Nagy Lezárás nemzetközi szinten jelentősen növelte a munkanélküliséget, de társadalmi hatása sokkal súlyosabb a harmadik világban, mint a gazdag országokban, ahol költséges intézkedéseket vetettek be a következmények enyhítésére. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) szerint 2020 első három negyedévében átlagosan 332 millió teljes munkaidős állást szüntettek meg világszerte (ez 11,7%-os csökkenés 2019 utolsó negyedévéhez képest). 143 milliót a közepesen alacsony jövedelmű országokban (–14%) és 128 milliót a közepesen magas jövedelmű országokban (–11%) a gazdag országok 43 milliójával (–9,4%) szemben. (3) Az alacsony jövedelmű országok „csak” 19 millió munkahelyet (–9%) veszíthettek el ugyanebben az időszakban, de ez a szám nem tükrözi az általuk elszenvedett valóságos társadalmi és gazdasági hatásokat. Az alacsony és a közepesen alacsony jövedelmű országokban a legtöbb munkahely és gazdasági tevékenység az informális szektorban van, amely a globális munkaerő 60%-át teszi ki, és a lényegét tekintve azt jelenti, hogy nem jár együtt jóléti támogatásokkal.
Egy nemrégiben készült Világbank-jelentés becslése szerint a mélyszegénység – amelyet napi kevesebb, mint 1,9 dolláros megélhetési szinttel határoz meg – 2020-ban nőtt a világjárvány következtében, most először 1998 óta – akkor azt az 1997-es ázsiai pénzügyi válság okozta. (4) Számszerűen Dél-Ázsiát érinti ez a legsúlyosabban, ahol a világjárványt megelőző előrejelzésekhez képest idén várhatóan 49-56,5 millióval több ember került mélyszegénységbe vagy maradt ott. Fekete-Afrika esetében ez 26 és 40 millió között van, ami megerősíti egyáltalán nem irigylésre méltó pozícióját mint a legmagasabb mélyszegénységgel rendelkező globális régióét. A kelet-ázsiai fejlődő országok esetében – Kína kivételével – a mélyszegénységi többlet 2020-ban 17,6 és 20,7 millió között lesz, Latin-Amerikában 4,8 millió, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában pedig 3,4 millió. (5)
A Világbank szerint összességében a világjárvány miatt 2020-ban az előrejelzésekhez képest 88-115 millióval több ember fog az 1,9 dollárnál alacsonyabb megélhetési kategóriába kerülni, vagy továbbra is abban maradni. A nagyon szegények csoportjának nettó növekedése 2019-hez képest 2020-ban 60 és 86 millió között lesz.
Az ENSZ erős figyelmeztetése
A szegénység csökkenése 2013 óta lelassult, főként az éghajlatváltozás felgyorsulása– amely a szegényeket érinti erősebben –, valamint az új háborúk miatt, beleértve a szíriai, jemeni és dél-szudáni konfliktusokat is. Most a Nagy Lezárás elérhetetlenné tette az ENSZ fenntartható fejlődési célját, azt, hogy 2030-ig globálisan 3%-ra csökkentsék a szélsőséges szegénység arányát. Ez az arány 2015-ben 10% (736 millió) volt. A Világbank becslése szerint az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy 2030-ban ez az arány még mindig 7% körül lebeghet majd.
Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Irodája (OCHA) erős figyelmeztetést adott ki júliusban. Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese és a sürgősségi segélyek koordinátora az OCHA-jelentés előszavában így foglalta össze a helyzetet: „A legfrissebb becslések szerint naponta akár 6 000 gyermek halhat meg megelőzhető okokból a Covid–19 közvetlen és közvetett következményeként. A Covid–19-re elterelt egészségügyi források a HIV, a tuberkulózis és a malária miatti évenkénti elhalálozások megduplázódását jelenthetik. Az iskolák bezárása aláássa a termelékenységet, csökkenti az egész életen át tartó jövedelmet, és növeli az egyenlőtlenségeket. A gazdasági visszaesés, a növekvő munkanélküliség és a csökkent iskolalátogatás növeli az éhínséget és a tömeges kitelepítést előidéző polgárháborúk valószínűségét.” (6)
Az éhínség még az új háborúk nélkül is jelentősen nőtt. Az OCHA jelentése szerint a járvány súlyosbította az éhezést a már korábban is érintett területeken, és új epicentrumokat is létrehozott. A gazdag országok sürgős élelmiszersegélyének jelentős elmaradása miatt az akut élelmiszer-bizonytalanságban szenvedők száma ez év végére elérheti a 270 milliót, szemben a világjárvány előtti 149 millióval. A segélyek rendelkezésre bocsátását eddig nem sikerült teljesíteniük, így az ENSZ főtitkárának éves jelentése szerint az OCHA által kért 10,3 milliárd dollárból szeptemberig csak 2,5 milliárd dollár érkezett be. (7) Az Élelmezési Világprogram legutóbbi, egymillió dolláros Nobel-békedíja nem fogja pótolni a hiányt!
Ezzel szemben október 13-án a Világbank 12 milliárd dollárt különített el a fejlődő országok számára egy Covid–19 elleni oltási és tesztelési programra. Lehet, hogy ez az ellentmondás azért állhat elő, mert az éhínség, ellentétben a vírussal, nem fertőző, és nem terjed át a határokon a migránsokkal?
Az oktatás területén az ENSZ által 2010-ben elindított és az Egészségügyi Világszervezet és az UNICEF által közösen irányított „Minden nő, minden gyermek” program a legfrissebb jelentésében arra figyelmeztetnek, hogy az iskolák bezárása a járvány miatt azt jelenti, hogy a harmadik világ országaiban sok gyermek és fiatal soha nem tér vissza az oktatásba. „Mások pedig potenciálisan ki vannak téve a növekvő családon belüli erőszaknak és a korai terhesség kockázata növekedésének.” (8) A jelentés becslése szerint a járvány egyharmaddal csökkentheti a nemi alapú erőszak felszámolására tett előrelépéseket 2030-ig, és további 13 millió gyermekházasságot idézhet elő a következő évtizedben.
A múlt világjárványainak öröksége
„Ennek nem kell így lennie. A helyzet orvosolható lehetne a világ gazdagabb nemzeteinek pénzével és irányításával – mondta Mark Lowcock. – Becsléseink szerint a világ népességének legszegényebb 10 százaléka megvédésének költsége a világjárvány és a globális recesszió legsúlyosabb következményeitől 90 milliárd USD lehet, azaz kevesebb, mint a gazdag országok által saját gazdaságuknak nyújtott ösztönző csomag 1 százaléka.” A Nemzetközi Valuatalap szerint a világszerte, döntő részben a magas jövedelmű országokban bejelentett ösztönző tervek összköltsége 2020 szeptemberére elérte a 11,7 billió USD-t, ami a globális GDP 12%-a. (9) A gazdag országok valós államadóssága mára meghaladja a GDP 120%-át. Ezt a szintet a kapitalizmus történetében csak egyszer, a második világháború végén érte el. Az ILO szerint 937 milliárd dollár mérsékelné a munkahelyek elvesztésének hatását a közepesen alacsony jövedelmű országokban, míg az alacsony jövedelmű országoknak mindössze 45 milliárd dollárra lenne szükségük, azaz összesen 982 milliárd dollárt kellene juttatni az államok azon csoportja számára, amelyek a világ népességének döntő részét teszik ki.
A szegény országoknak szükséges segély igen szerény a gazdag országok kormányainak intézkedéseihez képest. De egyben sürgős is. Az IMF kutatói a válság alacsony jövedelmű országokra gyakorolt hosszú távú hatásaira figyelmeztettek, utalva a „hegesedésre”, vagyis a munkahelyek elvesztése által okozott tartós termelési kapacitásvesztésre. „A hegesedés a múltbeli járványok öröksége volt: halálozás; továbbá a jövőbeni jövedelmet csökkentő rosszabb egészségügyi és oktatási eredmények; a megtakarítások és az eszközök kimerülése, amely kényszeríti a cégek bezárását – különösen olyan kisvállalkozások esetében, amelyek nem jutnak hitelhez –, és helyrehozhatatlan termelési zavarokat okoznak; valamint az adósság csökkentésének elhúzódása, amely elnyomja a magánszektor hitelezését. Például a 2013-as Ebola-járvány következtében Sierra Leone gazdasága mindeddig nem tért vissza a válság előtti növekedési pályára”. (10)
Indiát, a harmadik világ legnépesebb országát érintette a legsúlyosabban a Nagy Lezárás. GDP-je 23,9%-kal esett vissza 2020 második negyedévében. Ez súlyos csapást jelentett „az ország azon törekvésére, hogy globális hatalommá váljon, szegényeit felemelje, és katonaságát modernizálja” – írta Jeffrey Gettleman, a New York Times dél-ázsiai irodájának vezetője. Narendra Modi szélsőjobboldali miniszterelnök hibás helyzetkezelése volt ebben a fő tényező. Ez egyben szemlélteti a nagyon más társadalmi és demográfiai feltételekkel rendelkező országokban hozott intézkedések közvetlen másolásának kockázatát.
Jeffrey Gettleman ezt írta: „Március 24-én, 20 órakor, miután valamennyi indiait otthonmaradásra utasított, Modi úr négy órás haladékot adva lezárta a gazdaságot – irodákat, gyárakat, utakat, vonatokat, államok közötti határokat, szinte mindent. Indiaiak tízmilliói vesztették el azonnal az állásukat. Sokan gyárakban, építkezéseken vagy városi otthonokban dolgoztak, de vidékről érkező bevándorlók voltak. Attól tartva, hogy éhen halnak a városi nyomornegyedekben, milliók ömlöttek ki a városi központokból, gyalogoltak, bicikliztek, vagy kétségbeesett módokon utaztak vissza falvaikba, soha nem látott, eposzba illő, városról vidékre irányuló fordított vándorlással. Ezzel behurcolták a koronavírust az 1,3 milliárd lakosú ország minden sarkába.” (11)
India középosztályát is súlyosan érintette ez: 6,6 millió fehérgalléros munkavállaló veszítette el munkáját, és az öngyilkossági arány megnövekedett a vezetők és a független szakemberek körében. (12) A Modi-kormány a hatalmas válságra 10 milliárd dolláros ösztönző tervvel reagált, amelyet október 12-én jelentettek be. Hasonlítsuk ezt össze az USA által márciusban elfogadott 2 000 milliárd dolláros tervvel, amely 200-szor nagyobb a negyedakkora népességű országban!
Október 6-án az IMF főigazgatója, Kristalina Georgieva elégedettségének adott hangot, hogy a kivételes intézkedések lehetővé tették a globális gazdaság számára, hogy a vártnál jobban ellenálljon a lezárás következményeinek. Ha eddig a legrosszabbat elkerülték, értékelte Georgieva, ez „nagyrészt a rendkívüli politikai intézkedések miatt van, amelyek aláducolták a világgazdaságot. A kormányok mintegy 12 billió dolláros adótámogatást nyújtottak a háztartásoknak és a vállalkozásoknak. A soha nem látott monetáris politikai intézkedések fenntartották a hiteláramlást, és több millió vállalkozásnak segítettek életben maradni.” (13) De hozzátette: „egyesek többet tehettek, mint mások. A fejlett gazdaságok számára bármi megtehető volt, ami szükséges. A szegényebb nemzetek pedig törekedtek mindent megtenni, ami számukra lehetséges volt.”
Afrika a legsúlyosabban érintett
Kristalina Georgieva így diagnosztizálta a harmadik világ állapotát: „A feltörekvő piacok, valamint az alacsony jövedelmű és törékeny államok továbbra is veszélyes helyzetben vannak. Gyengébb az egészségügyi rendszerük, nagyon ki vannak téve a leginkább érintett ágazatoknak, például az idegenforgalomnak és a nyersanyagexportnak, emllett nagyon függenek a külső finanszírozástól. A bőséges likviditás és az alacsony kamatlábak sok feltörekvő piacot segítettek hitelfelvételi lehetőségekhez – de Fekete-Afrika országaiban március óta egyetlen ország sem vállalt külső adósságkötelezettséget.
Afrika ismét a legsúlyosabban érintett. Az Afrikai Fejlesztési Bank (AfDB) becslései szerint a kontinens 2020-ra jelzett 2,59 billiós GDP-je 145-190 milliárd dollárral csökkenhet. (14) A bank úgy véli, hogy 2021-ben a világjárványt megelőző becslésekhez képest 28-47 milliárd dolláros esés is várható. „A magas adósságterhekkel és az ingatag nemzetközi pénzügyi áramlásoktól való nagy függőséggel rendelkező” államok különösen veszélyeztetettek.
A pénzügyi áramlások jelentősen meggyengültek. A Nagy Lezárás saját gazdaságaik működésére gyakorolt globális hatásai mellett a harmadik világ országai szenvednek a gazdag országokban bekövetkezett válság hatásaitól. Drasztikusan visszaesett a fejlődő országokba irányuló pénzbefektetés és a beruházások széles skálája, különösen a külföldről érkező munkavállalók hazautalásai. A globalizáció következményeként nőtt a pénzforgalom és az emberek utazásai is, és ennek kombinált hatásaként a migráns munkavállalóknak az alacsony és a közepes jövedelmű országokba hazaküldött pénzátutalásai a század eleje óta folyamatosan növekedtek. 2019-ben elérték az 554 milliárd dolláros csúcsot, amely először haladja meg a fejlődő országok közvetlen külföldi befektetéseit (FDI); ez folyamatosan csökkent, mióta 2010-ben meghaladta a 700 milliárd dollárt. (15) Az elmúlt 20 évben a migránsok hazautalásai következetesen túlszárnyalták mind a portfólióadósságot, mind a tőkeáramlást, mind a hivatalos fejlesztési támogatásokat (ODA). A migránsok átutalásai ma már lényegesen nagyobbak, mint az ODA, bár az OECD szerint 2019-ben reálértékben az ODA minden idők legmagasabb szintjét, érte el, amely 152,8 milliárd dollár volt. (16)
A külföldön dolgozó munkavállalók hazautalásai a GDP-nek körülbelül a 10%-át teszik ki olyan országokban, mint számos afrikai állam, például Szenegál és Zimbabwe, de Dél-Szudánban több mint 34%-ot; a szénhidrogén-források nélküli közép-ázsiai volt szovjet köztársaságokban, Kirgizisztánban és Tádzsikisztánban majdnem 30%-ot; Jordániában, Jemenben, Libanonban és a közel-keleti palesztin területeken kb. 10%-ot; Nepálban 27%-ot, Dél-Ázsiában Pakisztánban és Srí Lankán körülbelül 8%-ot; Kelet-Ázsiában a Fülöp-szigeteken és a közép-amerikai államokban kb. 10%-ot, de El Salvadorban és Hondurasban meghaladja a 20%-ot, Haiti esetében pedig akár a 37%-ot is. (17)
A Világbank úgy véli, hogy a fejlődő országokba történő pénzátutalások 20%-kal, több mint 110 milliárd dollárral csökkennek 2020-ban, mivel a bevándorlók aránytalanul szenvednek a válság idején a munkahelyek elvesztése és a fogadó országokban csökkenő bérek miatt. Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) becslései szerint az afrikai országokban az FDI 2020-ban 25-40%-kal csökken, pedig már 10%-kal csökkent 2019-ben is. (18) Ázsia fejlődő országaiban, amelyek különösen ki vannak téve a globális ellátási lánc megszakadásának, a csökkenés 30-45%, Latin-Amerikában pedig 50% lehet.
Felmerül még az adósság problémája is: a fejlődő országok visszafizetési kötelezettsége a legmagasabb szinten van 2000 óta. (19) Átlagosan 2020-ban várhatóan el fogják érni a kormányzati bevételek 14,3%-át, szemben a 2010-es 6,7%-kal. Sokan súlyos helyzetekkel szembesülnek, így például Gabon, ahol az adósságtörlesztések az állami bevételek 59,5%-át, Ghána, ahol 50,2%-át, Angola, ahol 46%-át, és Pakisztán, ahol 35%-át teszik ki. 55 állam a kormányzati bevételeinek több mint 15%-át költi adósságszolgálatra, szemben a 2018-as 31, a 2017-es 27 és a 2015-ös 22 állammal.
A G20-akkal kevesebb a megállapodás
Erre a vészhelyzetre válaszul a nemzetközi pénzügyi döntéshozók gyakran jószándékú nyilatkozatokat tettek a harmadik világ beli országok adósságterheinek enyhítése érdekében, hogy segítsék őket a világjárvány idején. Köztük van a Világbank elnöke, David Malpass, valamint vezető közgazdásza, Carmen Reinhart, aki az adósság eltörlését szorgalmazza, hogy ezek az országok még többet tudjanak most felvenni. (20) De a valóság kevésbé jóindulatú, mondja Éric Toussaint, az illegális adósság eltörlésével foglalkozó bizottság (CADTM) szóvivője: „A világjárványra válaszul a G20 országai moratóriumot adtak a kétoldalú államadósság-visszafizetésekre 2020. május és december között... De bár 73 országot választottak ki, a valóságban csak 42 ország kötött megállapodást a Párizsi Klubbal.” (21) Miért olyan kevés? Toussaint szerint az egyik magyarázat „a magánhitelezők és a hitelminősítő intézetek kényszerítése” lehet. „Jelezték, hogy a moratórium iránti kérelmet benyújtó országok azt kockáztatják, hogy a hitelminősítő intézetek lerontják a státuszukat, és ezzel megszakadhat a pénzügyi piacokhoz való hozzáférésük.” A lényeg: „ezeknek az országoknak nagyobb összeget kell visszafizetniük kevesebb erőforrással.” (22)
A válság szorításában a harmadik világ országai újabb adósságcsökkentő intézkedésekért lépnek fel. (23) Kibontakozóban egy lázadás. A Financial Times-ban Ken Ofori-Atta ghánai pénzügyminiszter felszólította az afrikai államokat, hogy „vállaljanak úttörő szerepet egy titkárság létrehozásával, amely koordinálná a különféle érdekcsoportokat és hatalmi központokat annak érdekében, hogy javaslatot tegyenek a globális pénzügyi architektúra átalakítására”, és „tegyék azt alkalmassá Afrika és más fejlődő országok számára, amikor a Covid–19 utáni helyreállítást irányítjuk.” (24) . Mások, például Walden Bello, baloldali akadémikus a Fülöp-szigetekről, azt szorgalmazzák, hogy a harmadik világ országai fogadjanak el stratégiát a globális pénzügyi architektúra, az IMF és a Világbank ikeroszlopaiból való kilépés érdekében. (25)
Összefoglalva: a Nagy Lezárás felerősíti a harmadik világ országainak alárendelt helyzetét a világpiac politikai-gazdasági rendszerében. Ezzel egy még távolabbi jövőbe kerül ki még a reménye is annak, hogy kiléphetnek az alárendeltségből, anélkül hogy egyértelműen szakítanának a még mindig uralkodó neoliberális logikával, amely – és ez lépésről lépésre kiderül – képtelen választ adni az emberiséget sújtó katasztrófára.
