Amikor Peking a Harvardot utánozza – képzés amerikai módra kínai vezetők számára

kínaHszi Csin-ping nem győzi kritizálni a „nyugati értékeket”, és előtérbe helyezni a „kínai erényeket”. Országa hatóságai a kínai funkcionáriusok képzésére mégis a nagybecsű Harvard Egyetem Közigazgatási Főiskolájának programját fogadták el. Tisztviselők ezrei vesznek részt a hazai kontextushoz igazított mesterképzésben, amelyet 2000-ben indítottak.

Bővebben...

Megosztó az identitásra épülő politikai aktivizmus

tünt2kBár hosszú időre visszanyúló hagyományai vannak, az identitásdiskurzus a közösségi média és a folyamatos hírcsatornák révén berobbant az érdeklődés előterébe. Korábban csak a jobboldal volt a terepe, ma azonban minden oldalon áthatja a politikusok és az aktivisták diskurzusát, olyannyira, ahogy a „rassz” valóságos politikai bulldózerré vált, amely minden egyebet félretol az útból.

Bővebben...

Floridában a gazdagok nem fognak bokáig vízben állni

mia2Emelkedik a vízszint Miamiban. Mint ahogy emelkedik az ára azoknak a közvetlenül hurrikánrezisztensnek tervezett luxusöröklakásoknak vagy azoknak a magasabban fekvő egyszerű házaknak is, ahová özönleni kezdtek a jómódúak. Sima dzsentrifikáció lenne, vagy már a felmelegedés felismerése? Mindegy is. Egy ingatlanberuházó szerint „száz év múlva az egész város víz alatt lesz”.

Bővebben...

Nyugaton, értelmiségi körökben elterjedt az a nézet, miszerint Kelet-Németországban erős volt az antiszemitizmus

bossA hidegháború után szinte azonnal felbukkant a történelem újraírásának igénye, és ennek folyamata ma is aktívan zajlik. Németországban egy erőteljes értelmiségi áramlat a korábbi, kommunista, 1990-ben megszűnt Német Demokratikus Köztársasághoz (NDK) köti az antiszemita megnyilvánulások elszaporodását. Ez mindennek a teteje, ha ismerjük a Nyugat hosszú ideje tartó megbocsátását a korábbi nácikkal szemben.

Bővebben...

A nők, akik egyenlőbbek nőtársaiknál, – a párizsi tőzsde „feminista” lobbija

Club patriotique de femmes Lesueur 1791 wiki Féminisme2011-ben a női munkaadók diszkrét, de hatékony lobbija közbenjárására törvénybe iktatták, hogy a nők és a férfiak közel egyenlő arányban vegyenek részt a francia nagyvállalatok vezető testületeiben. Az üzletasszonyok közeli kapcsolata a kormánnyal ellehetetlenítette a nők jogaiért harcoló feminista civil szervezetek helyzetét, viszont javított az alkalmazottak jogaival keveset törődő multinacionális cégek imázsán.

Bővebben...

Összefércelheti-e Joseph Biden a darabjaira szakadt Amerikát?

howtobecomeamagicianAz új amerikai elnök, Joseph Biden célja most és azonnal a kettészakadt ország megbékítése. Nem lesz könnyű feladat, ha közben látványosan elutasítja elődje örökségét. Összeegyeztetni a két célt annál is nehezebb, mert a republikánusok és a demokraták utálják egymást, a vesztesek paranoiás elkeseredésére válaszul adott internetletiltás pedig csak tovább élezte az ellenségeskedést.

Bővebben...

Ad usum Berend T. Iván esete a liberalizmussal

ber kBerend T. Iván „Settembrini és Naphta” című cikkében[i] ad a „liberalizmus” fogalmának egy sarkítottan pozitív, megszépítő olvasatot. Az ötoldalas mikroesszében sztereotíp[ii] - interpretáció szerepel, elemzést nem áll ki. Az Európa gazdasága a XX. században már mutatott fel ideológiai hangvételt.[iii] Berendtől a Ránkival írt korszakos gazdaságtörténeti könyvsorozat és a Válságos évtizedek után én elemzést vártam volna.  

Bővebben...