Hszi Csin-ping nem győzi kritizálni a „nyugati értékeket”, és előtérbe helyezni a „kínai erényeket”. Országa hatóságai a kínai funkcionáriusok képzésére mégis a nagybecsű Harvard Egyetem Közigazgatási Főiskolájának programját fogadták el. Tisztviselők ezrei vesznek részt a hazai kontextushoz igazított mesterképzésben, amelyet 2000-ben indítottak.
Mivel magyarázható a tudományos és technikai szuperhatalommá válás útján haladó Kína teljesítményének látványos és rohamos javulása, miközben a tekintélyelvű rendszer lényegében változatlan maradt? Hogyan lesz az 1949 óta fennálló nem demokratikus állampárti rendszer egyszerre innovatív és a nemzetközi nyitás szorgalmazója? Manapság sokkal inkább, mint bármikor korábban, a kínai felemelkedés nemhogy nem a rendszer ellenében teljesedik ki, hanem nagyon sokat köszönhet saját közigazgatásának. A Pekingi Egyetem Harvardon diplomázott professzora, Li Csing (1) magyarázata szerint a funkcionáriusok teszik át a gyakorlatba azokat a reformokat, amelyek intézményi szinten alapozzák meg Kína célkitűzését: a jóléti társadalmat.
A „kínai jellegű szocializmus” örökségén alapuló, a közszolgálat fejlődésére vonatkozó elméletét Teng Hsziao-ping az 1980-as évektől kezdve alakította ki, a piacgazdasági kapitalizmus mintájára, a fogyasztói kultúrát kombinálva az erős tervgazdasági rendszerrel. Az elmúlt negyven év során a Kínai Kommunista Párt (KKP) által ellenőrzött államban, amely ellenőrzése alatt tartja a gazdaságot, az államigazgatásnak meg kellett tanulnia, hogyan tud együttműködni a magánszektorral, megőrizve és állandóan bizonyítva jogosultságát az egyre bonyolultabbá váló technikai kérdésekben is.
A külső szemlélő számára a kínai közszolgálat kevéssé átlátható és nem eléggé ismert. Csak a legmagasabb szintű vezetőknek van egy bizonyos médiaismertségük. Kevéssé köztudott, hogy több mint húsz éve az államigazgatás többezer tagja vesz részt az Egyesült Államokból egy-az-egyben importált kínai államigazgatási mesterképzésben (Master in Public Administration, MPA), amelyet a Harvard John F. Kennedy Kormányiskolának (School of Government) a mintájára hoztak létre.
Az MPA-képzést Kínában hivatalosan 1999-ban alapították, és az 2001 óta működik. Az államigazgatásban dolgozó aktív szakembereknek szól, akiknek legalább hároméves szakmai gyakorlattal kell rendelkezniük, nagyobbrészt regionális szinten, de esetleg állami vállalatoknál vagy nem kormányzati szervezetekben, vagy az állam által felügyelt non-profit szervezetekben. A magánszektor munkavállalói is jelentkezhetnek.
Az egyeduralkodásra törő Amerika által kialakított pedagógiai módszerekhez való folyamodás célja az, hogy megvalósítsa az adminisztratív elit kultúrájának kialakítását – ez látszólag ellentmond a KKP törekvésének, hogy a nyugati kapitalizmustól független és alternatív modernizációs modellt mutasson fel. Egyesek úgy tekintenek rá, mint az új, a pártot belülről demokratizálni akaró erők afféle „trójai falovára”: lehetőséget ad arra, hogy a külföldi tapasztalatokra nyitottak legyenek. A programok a demokratikus rendszer felé való átalakulás irányába befolyásolhatják az új kínai elitet. De ha az MPA a reformátorok titkos eszköze, hogyan lehet, hogy bevezetését erősen támogatta és bátorítja a kormány is?
Missziója a pekingi Csinghua Egyetem ismertetője szerint „arra való felkészítés, hogy vezető szerepet játszhasson az állami szektor irányításában.” Az ennek minőségét javítani célzó, innovatív eljárásrend szövetébe illeszkedik. Mindazonáltal, a Kommunista Párt főiskoláiban és más államigazgatási egyetemeken folytatott gyakorlattal ellentétben a jelölteknek legalább BA szintű végzettséggel kell rendelkezniük, felvételi vizsgát kell tenniük, attól függetlenül, hogy KKP-tagok-e, vagy hogy milyen szinten vannak saját vállalatuk hierarchiájában.
Meglepő módon az állami szektor számára való képzésben a korábban marginális szerepet játszó egyetemeken alakult ki az MPA-program. Az államigazgatási és pártiskolák kimaradtak a programból. Minden arra utal ugyanakkor, hogy a régi és az új képzések tovább működnek egymás mellett, minthogy más-más célt követnek. A képzés átültetése az 1990-es években valósult meg az egyetemeken, miközben a világon mindenütt emelkedett a tudományos szakértelem értéke, elsősorban az, amely világszínvonalú intézményekből, legfőképpen pedig az észak-amerikai egyetemi és kutatóközpontokból érkezett. A normák és elképzelések ezen konvergenciája részben magyarázza azt, miért támogatta a kínai kormány az egyetem által nyújtott képzéseket, amelyeket akkoriban semlegesnek és tudományosnak tekintettek. Az MPA természetesen sérülékennyé tette a bürokráciát azzal, hogy külföldi eszmékkel szembesítette, de egyetemi beágyazottsága alapján szakmai legitimitást nyert, amire igen nagy szüksége volt.
Évszázados egyetemi együttműködés
A döntés egy nagyobb léptékű programba illeszkedett, amelynek az volt a célja, hogy támogassa a piacgazdaságra való átmenetet, erősítse a technikai kompetenciákat, valamint, hogy kielégítse a fokozatosan diverzifikálódó munkaerőpiac igényeit. A pártállam tehát nagy tömegben hozott létre amerikai mintájú szakdiplomákat: mesterképzést (MBA) 1991-ben, majd építészeti mesterképzést 1992-ben, oktatási, illetve mérnöki (1997), majd mezőgazdasági (1999) mesterképzést.
Nem kivétel a közigazgatás sem. Közmegegyezés jött létre a politikai élet fajsúlyos szereplői között (Országos Fejlesztési és Reformbizottság, Államigazgatási Tanács, Oktatási Minisztérium): immár nem elengedhetetlen feltétel a közszolgálatban való alkalmazáshoz, hogy a jelölt párttag legyen. Ebben az időben a Kínai Kommunista Pártban senki sem vitatja a hozzáértő és hatékony közigazgatási állomány szükségeségét.
Az 1920 körül az Egyesült Államokban alapított közszolgálati képzés megbízható mintának tűnt. Történetileg a működési zavarok és a korrupció leküzdése érdekében, elsősorban közigazgatási szinten, az első felsőfokú közigazgatási képzések, az MPA elődei, már 1914-ben megindultak a michigani, valamint a Berkeley és a Stanford egyetemeken. A mai mintegy háromszáz amerikai MPA – minden sokszínűsége ellenére – azonos célt szolgál: a közigazgatás irányításának fejlesztését, amely történeti és demokratikus alapokon nyugszik, és alkotmányosan kívánja biztosítani a jogállamiságot, a hatalmi ágak elválasztását, a véleménynyilvánítás szabadságát, és más alapjogokat.
Hogyan lehet az, hogy a kínai kormányt magával ragadta egy ilyen program? Az Egyesült Államok geopolitikai, nyelvi és gazdasági hatalmából eredő, világszerte érvényesülő kulturális, szimbolikus és normatív hatását felerősítik azok a kínai értelmiségiek, akik túlsúlyban vannak a felsőoktatási és kutatóintézetek vezetésében, és akik Amerikában végeztek. A több mint egy évszázados hallgatói és kutatói mobilitás Kína és az Egyesült Államok között, valamint az a voluntarista stratégia, amely tudatosan épített a tudományos tehetségek kiemelésére, a kínai kormány számára lehetővé tette, hogy közvetlenül támaszkodjon számos külföldön diplomát szerzett káderre, aki kész volt visszajönni az országba, hogy itt hasznosítsa tudását.
Az eszmék transznacionális áramlásának különösen kedvező légkörben Amerika MPA-modelljének kínai alkalmazása nagy egyetértésben valósult meg. Egyetemi oktatók és kutatók, illetve funkcionáriusok tömegei indultak 1996 és 1998 között az Egyesült Államokba, Kanadába és Európába, hogy tanulmányozzák a legjobb államigazgatási képzési rendszereket. Elsősorban a születőben lévő amerikai közigazgatási képzések felé fordult a figyelmük: Syracuse-ben a Maxwell School, a Harvardon a John F. Kennedy School, Pittsburgh-ben a Carnegie Mellon Egyetem és New York-ban a Columbia Egyetem. Később ezeknek az egyetemeknek az oktatóit szakértői tanácsadói munkára kérték fel. A kölcsönös látogatások lehetővé tették, hogy jobban megértsék a külföldi gyakorlatot, annak hatékonyságát, és főképpen, hogy megtalálják azokat az elemeket, amelyeket át lehet venni vagy adaptálni lehet. Visszatérésük után a szakemberek belső anyagokat készítettek, amelyekben az amerikai MPA-képzések kínai bevezetését szorgalmazták. A kormány 1999-ben hagyja jóvá a programot. Felhívja a legjobb egyetemeket: tegyenek javaslatot, és a kiválasztott 24 intézményben kísérleti jelleggel megalapítják az első diplomához vezető mesterképzéseket. Az MPA legelőször a leghíresebb pekingi egyetemeken jött létre (többek között a Pekingi Egyetemen, a Csinghua Egyetemen, a Kínai Népfőiskolán és a sanghaji Fudan Egyetemen) – az elitképzés hagyományos színterein, ahol forrásokra és kompetitív előnyökre tehettek szerint egy korábban ismeretlen nemzetközi konkurenciaharc keretében.
A következő tizenöt évben több mint száz helyen indult be képzés az ország számos pontján: a 2001-ben huszonnégy MPA-képzés 2016-ban 146-ra szaporodott, és a kibocsátott diplomások száma a 2004-es 1055-ről tíz évvel később 10 476-ra nőtt. Mindösszesen 150 000 ember vett részt ezekben a képzésekben – nem nagy ez a szám, ha a 7,1 millió tisztviselőhöz hasonlítjuk, de igen magas ahhoz képest, hogy a hallgatók egy eladdig ismeretlen egyetemi képzésre jelentkeztek. Ennek a külhoni képzésnek az átültetése valóságos siker, és a beiratkozottak száma egyre nő, annak ellenére hogy a két adminisztratív és politikai rendszer különbségei nyilvánvalóak.
„A diákokat külföldi tapasztalataim vonzzák, mert jelenleg külföldi könyvekből jönnek az eredeti fogalmak és gondolatok” – mondja Csen Vei, aki a hongkongi Kínai Egyetemen tanult, és ma a Csinghua Egyetem professzora. Az MPA keretében, hasonlóan az Egyesült Államok gyakorlatához, közpolitikát, szervezéselméletet, szociálpolitikát, emberierőforrás-menedzsmentet, kvantitatív módszereket, közjogot oktatnak, de olyan tárgyakat is, amelyekre helyi szinten van szükség: a közpolitikák elemzését, a szocializmus elméletét és gyakorlatát, az angol nyelvet, a regionális fejlesztést és a városigazgatást. Csen megvilágítja: „Az a kihívás, hogy a hallgatók érdeklődését megnyerjük. Ezeket a módszereket alkalmazom: a legfejlettebb gondolatokat tanítom meg, és sok olyan példát hozok, amelyek a valós életből származnak. A példák nagyon fontosak. Az MPA igen hasznos a hallgatóknak. Minden új témánál vitát indítok a csoportban, és egyre több megszólalási lehetőséget adok a hallgatóknak, miközben magam egyre kevesebbet beszélek.”
Közvetítés nélkül a speciális tartalmakon alapuló kurzusok, külföldi elméletek és gyakorlatok haszontalanok lennének, mert nem lehetne alkalmazni a mindennapi kínai adminisztráció szakmai gyakorlatában. Ahelyett, hogy elismernék, hogy ez az inkompatibilitás politikai vagy ideológiai természetű, az oktatók és a vezetők aláhúzzák, hogy milyen különbség van a nyugati elmélet és a helyi gyakorlat között. Kínaivá alakítják a programot, nagy súlyt helyezve a pedagógiára.
Ebből fakad, hogy sok esettanulmányt folytatnak, amely az amerikai MPA-képzés újítása. A módszer a szimuláción és a helyzetek megvitatásán alapul, ahogy az az 1880-as évek végén az amerikai jogi egyetemeken megjelent, majd a menedzserképzésben lett népszerű, és Kínában a mesterképzés sajátjaként terjedt el.
Az, hogy valós adatokra támaszkodó pedagógiai feladatot fogalmazzanak meg, és azt az oktatás folyamatában alkalmazzák, speciális pedagógiai módszereket tételez fel. A leegyszerűsített példa hiányában az aktualitásokat nem lehetne közvetlenül kezelni egy nagyelőadás keretében, legalább is a társadalomtudományok vagy a politikatudományok keretében. Az esettanulmány módszere bekerül az úgynevezett kényes kérdések vizsgálati körébe, amilyen a társadalmi egyenlőtlenség, a korrupció, a sikkasztás, az erőszakos kisajátítás, a lakosság áttelepítése, a környezetszennyezés, az energetikai források privatizációja, a munkanélküliség, a tarthatatlan életviszonyok, az adórendszer működési hibái stb. És mindenekelőtt előnyben részesíti a vitát, amely a pedagógiai folyamat része, és amelynek a kerete és szerepe meghatározó. Az Egyesült Államok által sokat bírált kínai közeg a látszólag leegyszerűsített keretek között befogadja és paradox módon egyúttal fel is szabadítja a beszédet.
A Csinghua Egyetem (2) egyik óráján például az alábbi esettanulmány szerepelt: „Mit kell előnyben részesíteni, az árvízvédelmi készültséget vagy az értekezleteken való részvételt? Egy hivatali konfliktus esete egy regionális ügynökségen.” A diákoknak meg kellett fontolniuk a hierarchiával kapcsolatos szempontokat, és dönteniük kellett egy olyan helyzetben, amikor összeütközésbe került a főnökük által megfogalmazott utasítás, és az volt a kötelességük, hogy lépjenek egy váratlan sürgősségi helyzetben, az adott példában a Jangce folyó közelében fellépő árvíz fenyegető esetében. Az eset leírása az alábbi kérdésekkel végződik: „Mit tenne, ha ön lenne az iroda igazgatója? Hogyan döntene? Érveljen választása mellett. A vezető rossz érzése elkerülhetetlen? Mit gondol ennek a konfliktusnak az okairól?” Ezek a kérdések, mint ahogy az egész eset is, az eljárásrend szigorú alkalmazásáról alkotott vélemény megfogalmazására adnak módot, valamint a hierarchiában magasabban lévő hatalomnak való engedelmesség kérdését vetik fel. Anélkül, hogy az engedetlenség vagy az ellenállás mellett törne lándzsát, felteszi a szabad akarat és a józan megfontolás kérdését – az igazgatási döntéshozóknak ezek birtokában kell meghozniuk határozataikat, döntéseiket, különösen olyan esetben, ha van kellő tapasztalatuk, és jól ismerik a helyi viszonyokat.
Ilyenformán lehetőség nyílik arra, hogy megmutassák a közigazgatás és a pártkáderek tevékenységének évtizedek óta tapasztalható árnyoldalait, anélkül hogy állásfoglalásra kényszerülnének a szabállyal szemben. A kiegészítendő kérdések játéka arra enged következtetni, hogy minden opció legitim és védhető, és lehet róluk vitatkozni a kurzus folyamán. Változó részvételi arányban a diákok mindig az aktuális Kínáról beszélnek, és minden úgy megy, mintha nem is iskolai órán lennének. A vita során a szerepjáték részvevőinek követniük kell az eljárási szabályokat. Az előállított eszmecsere azt az illúziót kelti, mintha ezek a szerepek változatlanok lennének: az oktató feladata a vitában mindössze a közvetítő szerepére korlátozódik, és a diákok távolságtartó módon mondanak véleményt egy olyan helyzetről, amely nem róluk szól. Nyugodtan beszélhetnek, nem kell attól tartaniuk, hogy átlépnek egy határt, sem pedig attól, hogy a csoport más tagjai rendre utasítják őket, és ennek mindössze az az oka, hogy indirekt módon beszélnek a valóságról.
Az ezzel a módszerrrel való oktatást az angolok szavával élve retournee-ra szokták bízni – vagyis olyanra, aki – a hétköznapi kínai szóhasználatban – nyugaton vagy egy másik ázsiai területen (Japánban, Hongkongban) tanult, és visszatért Kínába, hogy az egyetemi vagy üzleti életben vezető szerepet töltsön be. E nyugati elméletekkel felvértezett oktatók révén az esettanulmányok hidat vernek egyfelől a külföldi gondolatok és módszerek, másfelől a diákok képessége között, hogy ezeket hazai szakmai kontextusba helyezzék át. Való igaz, hogy amit a diákok az órákon tanulnak, az nem illik rá arra a gyakorlatra, amelyet eredeti adminisztrációjukban megszoktak. Csakis a returnees-k képesek ezt a veszedelmes átvitelt megvalósítani, mert ők ismerik mindkét világot, referenciáikkal és korlátaikkal együtt.
Az első évfolyamok tapasztalatai megmutatják, hogy miképpen változik a kínai bürokrácia. Anélkül, hogy valójában oka lenne, a külföldi inspiráció jelentős tényező ebben. Az MPA hallgatói magukévá teszik az olyan értékeket és fogalmakat, mint a felelősség, a korrupció elleni harc, a technikai kompetencia és a jó kormányzás. Olyan igazgatási kultúrát fedeznek fel önmaguk számára, amelyek innovatív elemei összeegyeztethetőek a hagyománnyal. Az MPA elvégzése során külső forrásokból meríthetnek, megtartva a lehetőséget, hogy maguk válasszák meg a transzfer ütemét. A politikai változások függvényében ez felgyorsulhat, csökkenhet, vagy időlegesen le is állíthat.
„Kimozdítani a gyakorlatot”
A fudani egyetem MPA-képzésének egyik végzett hallgatója, Vang Ping szerint „a hagyományos igazgatás koncepciója nem teszi lehetővé a társadalom mai kihívásaira adandó válaszokat. Korábban, vitás esetekben polgártársaink a bíróságra mentek. Ma már ismerik a közvetítés intézményét. És ha az irányítottak az igazgatás közbejötte nélkül is képesek rendezni a konfliktusokat, az megtakarítást jelent. Tehát az a szerepünk, hogy megváltoztassuk polgártársaink gyakorlatát, hogy több vitát lehessen közvetítéssel intézni. Mindez csakis új elméletek bevezetése után sikerülhet.”
„Persze nem tudom mindig alkalmazni mindazt, amit megtanultam. Ez egy hosszú távú folyamat. De a munkám során, és annak a tudásnak a birtokában, amelyet megszereztem, képes vagyok hatást gyakorolni a hosszú távú működés módjára” – teszi hozzá. A korábban végzett hallgatók sokat alkalmazzák a kapacitás” (kínaiul „nengli”) kifejezést. Való igaz, képzettségük nagyobb cselekvési teret ad nekik, és eszközöket is a cselekvésre, de hosszabb távon még hatalmi képességeket is jelent („neng” azt jelenti, hogy kapacitás, ügyesség, engedély, „li” azt jelenti, erő, hatalom, befolyás). „Az MPA-n tanultak iránymutatással szolgálnak feladataim során és hozzájárulnak az igazgatási munka fejlődéséhez. Segítenek a változtatásban. Miután befejeztem tanulmányaimat, a hivatali humánpolitikai vezetőket arra bíztattam, hogy küldjenek több kollégát ezekre a képzésekre. A diploma nem feltétlenül hasznos a karrier szempontjából, de, azt hiszem, hogy a képzés igen fontos, azért hogy a szakmai munka folyamán kimozdítsa a tisztviselőket a megszokott gyakorlatokból” – teszi hozzá Vang Ping.
Az MPA és a jó gyakorlatok megismerése lehetővé teszi a fiatal kínaiak számára, hogy szert tegyenek az állampárti hozzáértés egyik legfontosabb értékmérőjére, az „erényre” (kínaiul „de”), de ennek semmi köze a kommunista ideológiához való igazodáshoz. Ezek a hallgatók közös értékrenddel rendelkeznek, úgy tekintenek magukra, mint újkori lámpagyújtogatókra, akik képesek az új és a régi kódokkal való megbirkózásra. Tudnak alkalmazkodni, eligazodni és szakmailag fejlődni mind egy olyan meritokratikus rendszeren belül, amely a politikai lojalitásra épül, mind pedig a szakmai tudásra és a kompetenciára támaszkodó új rendszerben. Az új államigazgatás minden fronton felveszi a harcot, maximálja a társadalmi felemelkedés esélyeit, bármerre is indul el az ország irányítása. Kész arra, hogy megragadja a lehetőséget, ahol az megmutatkozik, legyen bár modernizálódó vagy konzervatív a dinamikája.
{}
