1967-ben Don Lorenzo Milani humanista pap olasz nyelvet és irodalmat tanított egy tucat szegény gyereknek egy toszkánai hegyi faluban, Barbianában (1) . Az ő vezetésével a gyerekek levelet írtak egy tanítónőnek, aki magát az iskola intézményét testesíti meg. Egyszerű és kemény szavakkal ültették a vádlottak padjára az oktatási rendszert.
Az oktatásnak igazából csak egyetlen problémája van, a kibukó diákok. A Ti „kötelező iskolátok” 462 ooo gyermeket veszít el évente. Ez főleg a ti alkalmatlanságotokat bizonyítja, hiszen nemcsak hogy hagyjátok őket kibukni, de magukra hagyjátok és nem mentek vissza megkeresni őket. Mindenesetre nem mi, gyerekek, vagyunk a hibásak, hiszen a kibukó diákokat nagyon könnyen meg lehet találni a földeken, a gyárakban, és mi jól ismerjük őket. Gianni édesanyja, aki nem tud olvasni, azonnal megértette a tanítás problémáját. Ehhez elég volt, hogy a szívén viselje akár csak egyetlen ilyen, megbuktatott gyermek sorsát, és elég, ha ránéz a statisztikai adatokra. Mert ellenetek órdítanak. Azt mondják, hogy milliónyi Gianni van, és azt is mondják, hogy trehányak és undokok vagytok.
Egy esztergályos nem teheti meg, hogy csak a jól sikerült darabokat adja le. A munkapadhoz csak úgy engedik, ha minden darabot jól megcsinál, különben miért is igyekezne minden darabot jól megcsinálni? Ti viszont azt hiszitek, hogy bármelyik darabot eldobhatjátok, ha úgy akarjátok? Ezért inkább csak azokra figyeltek, akik maguktól is sikeresek, pedig az ő sikerüknek általában semmi köze a ti tanításotokhoz. [...]
Ha mindannyian úgy tudnátok, hogy egyetlen tanuló sem bukhat meg egyetlen tantárgyból sem, akkor állandóan azon gondolkodnátok, hogy kitaláljátok, hogyan is tudnátok ezt elérni. Mi átalánydíjat fizetnénk nektek. Ennyit és ennyit, amikor egy gyerek minden tárgyból átmegy. Vagy még jobb lenne, ha bírságot kellene fizetnétek minden gyerek után, aki nem képes megbirkózni egy tantárggyal. Na akkor kellene megnézni, milyen gonddal és figyelemmel követnétek Giannit. Amikor elkalandoznak a gondolatai, odafigyelnétek, és figyelmesen keresnétek a szemében az érdeklődés felcsillanását. Azt az intelligenciát keresnétek, amelyet Isten adott neki és a többieknek.
Arra a gyerekre összpontosítanátok akinek erre leginkább szüksége van, még ha ez azzal is járna, hogy a szerencsésebbekre így kevesebb figyelem jutna – ahogy ez a családon belül is történik. Felébrednétek éjszaka, rá gondolnátok és egy olyan új tanítási módszeren morfondíroznátok, amely pont őrá lenne szabva. Ha nem járna iskolába, akkor megkeresnétek otthon. Egy pillanatnyi nyugalmatok se lenne, mert az az oktatási rendszer és az olyan tanító, aki hagyja kibukni a Giannikat nem méltó a hivatásához.
(1) Lettre à une maîtresse d’école par les enfants de Barbiana [A barbianai gyerekek levele egy tanítónőnek], Mercure de France, Párizs, 1968.
