Az egykor gyűlölt kapitalistákat a Kínai Kommunista Párt ma tárt karokkal fogadja. Azzal a kikötéssel azonban, hogy tiszteletben tartanak bizonyos szabályokat, és hűséget fogadnak annak a kommunista pártnak, amelynek tagjai közt ma már több a közép- és felsővezető, mint a munkás.
Kapitalista lett a 100. születésnapját ünneplő Kínai Kommunista Párt (KKP)? Negyven évvel Teng Hsziao-ping gazdasági liberalizációs reformjai óta több mint 800 millió embert emeltek ki a szegénységből, és a pártállam ma a világ második legnagyobb gazdaságát vezeti – vagy akár a legnagyobbat, ha vásárlóerő-paritáson számoljuk – a világ bruttó hazai termékének (GDP) 18%-ával. A piacgazdaság bevezetése és a növekedés felgyorsulása együtt járt az egyenlőtlenségek exponenciális növekedésével: az egyenlőtlenség mértékét mérő Gini-koefficiens 1990 és 2015 között (a legutóbbi rendelkezésre álló adat) 15 ponttal nőtt. (1)
A reformok ösztönözték a magánszektor megerősödését, de az állam továbbra is közvetlenül ellenőrzi a gazdaság nagy részét – az állami szektor a gazdaság mintegy 30%-a –, így Kína az államkapitalizmus iskolapéldája. A KKP-nak ráadásul sikerült a liberalizált gazdaság által kinevelt elitet nagyrészt magához vonnia. Bár a kommunista ideológia már nem a tagfelvétel követelménye, a lenini szervezeti forma továbbra is központi szerepet játszik az állam és a tőke kapcsolatában.
A párttagok száma folyamatosan nő, már elérte a mintegy 92 milliót (a lakosság 6,6%-át), (2) miközben fokozatosan „fehérgalléros” szervezetté alakult át. A 2000-es évek elején Csiang Ce-min akkori elnök feloldotta a – korábban osztályellenségnek tekintett – magáncégekből érkező vállalkozók tagfelvételének tilalmát, annak érdekében hogy a KKP többé ne csak a „forradalmi” osztályokat – munkásokat, parasztokat és katonákat – képviselje, hanem az ország „fejlett termelőerőit” is.
A kiválasztott üzletemberek, férfiak és nők, tagjai lettek a politikai elitnek, ezzel garantálva, legalábbis részben, hogy vállalkozásaik védve legyenek a pártvezetők ragadozó hajlamával szemben. Befogadásuk felgyorsult Hszi Csin-ping elnök alatt (2013-tól), azzal a céllal hogy kialakuljon „az üzleti világhoz tartozó, a párttal együtt menetelni akaró egyének csoportja”. (3)
Ennek következményeként a KKP gyorsan egyre elitistábbá vált. Már 2010-ben „a felsőfokú végzettségű szakemberek és vezetők” száma megegyezett a parasztok és a munkások számával. Tíz évvel később megelőzték őket, és a tagság 50%-át tették ki, szemben a munkások és parasztok kevesebb mint 35%-ával. (4)
Míg a maoista korszakban (1949–1976) „a kommunizmusért való cselekvés” volt az egyik fő oka a pártba való belépésnek, addig jelenleg, sokkal gyakorlatiasabban, a cél elsősorban a szakmai előmenetel elősegítése. (5) A különböző belső képzési programok azt mutatják, hogy a párt saját magát is neoliberális menedzseri szempontok szerint értékeli, és fő céljának a lakosság és a gazdaság hatékony irányítását tekinti. (6)
Annak ellenére, hogy a kommunista ideológiának már nincs fontos szerepe, a párttagoktól elvárják és megkövetelik az elkötelezettséget és azt, hogy képviseljék a „pártszellemet”. (7) Ez erősen hasonlít a nagyvállalatok által is elvárt hozzáálláshoz, az alkalmazottaktól és főleg a magasabb beosztású vezetőktől ott is elvárják, hogy a szervezet sikere önmagában is fontos legyen számukra, és ennek érdekében céltudatosan ápolják az összetartozás érzését. Ezt a szerepet a nacionalizmus is betölti. Így rendszeresen emlékeztetik a tagságot a párt központi szerepére Kína jelenlegi átalakulásában, akár a képzések során, akár a forradalmi történelem nyomaiban járó „vörös turizmus” fejlesztése révén.
A jelenlegi elnök megerősítette a belső fegyelmet is. Egy masszív korrupcióellenes kampány révén akarja elérni, hogy a vezetők és a tagok is lojálisak legyenek, és magas erkölcsi szintet képviseljenek. Nemcsak Hszi személyes hatalmának potenciális ellenfeleit távolították el, hanem fokozták a párttagok ellenőrzését, valamint „a négy (rossz) szakmai stílus” – a hivatali formalizmus, a hivatali bürokratizmus, az élvezetek hajhászása és a kirívó viselkedés – elleni küzdelmet is. (8)
A vezetőhöz való hűség
A lojalitás és a szakmai etika betartására való felszólítás összhangban van azzal az erkölcsi elvárással, amelyet a KKP az ország egész lakossága előtt képviselni kíván, és amely vonatkozik a párt minden tagjára, beleértve a magánszektorban dolgozókat is. Az irányelvek szerint mindenkinek hűségesnek kell maradnia a politikai irányvonalhoz, de mindenki „felelős a szavaiért és tetteiért” is, „egészséges életmódot kell folytatnia”, „szerénynek és diszkrétnek” kell maradnia. (9) Esetlegesen szankciókra is számíthatnak azok, akik nem tartják be a játékszabályokat. A karizmatikus Jack Ma, az Alibaba-csoport alapítója erre a legjobb példa. Miután nyíltan bírálta a bankszektor állami ellenőrzését, a pártállami hatóságok szervezett támadásának célpontjává vált. Pénzügyi leányvállalatának, az Ant Groupnak a tőzsdei bevezetését 2020 végén leállították, és a cégcsoportnak kötelezően korlátoznia kell a tevékenységét. (10)
Az eset azt mutatja, hogy a KKP nyomás alatt tartja a vállalkozókat annak érdekében, hogy biztosítsa hűségüket, de azért is, hogy bizonyos fokú ellenőrzést gyakoroljon a magánvállalatok pénzügyi és technológiai erőforrásai felett. Az Ant Group több százmillió emberről rendelkezik egy sor személyes és pénzügyi adattal, mindazokról, akik használják online fizetési és hitelezési applikációit – a forgalom nagyságrendje pedig naponta több milliárd dollárnak felel meg.
A magánszektor feletti fokozott ellenőrzés összhangban van azzal, ahogy a Hszi-korszak jellemző vonásaként a KKP megerősítette uralkodó szerepét. A párt alapszabályát 2017-ben módosították, és hangsúlyozták, hogy „a kormányzati intézményekben, a hadseregben, a társadalomban vagy az iskolákban – keleten, nyugaton, délen és északon – a párt minden fronton vezető szerepet tölt be”. (11) A vállalatoknál ez az alulról szerveződő pártsejtek számának növekedését jelentette. A párt Szervezési Főosztálya, amelynek feladata a humánerőforrás kezelése, már 2012 márciusában kiadott egy irányelvet, amely szerint a magánszektorban is „teljes körűen jelen kell lenni”, 2018 óta pedig a kínai tőzsdén bejegyzett vállalatoknál, pártalapszervezetek működése kötelező. Jelenleg Kína 500 legnagyobb vállalatának 92%-ánál van pártszervezet. (12) Bár pontos számadatokat nem hoztak nyilvánosságra, rendszeres kiszivárogtatásokból kiderül, hogy a Kínában működő külföldi vállalatoknál is sok párttag dolgozik, és sok alapszervezet működik. (13)
Ez az aktív pártélet komoly befolyást ad a pártállam számára az állami tulajdonon túl is. A KKP fegyelmi apparátusa pedig, amelyet a Fegyelmi és Ellenőrzési Bizottság testesít meg, lehetővé teszi azoknak a párttagoknak a megbüntetését, akik nem tartják be a párt elvárásait – akkor is, amikor ez nem ütközik konkrét törvényszabályba. A Bizottság hatásköre megnövekedett a korrupcióellenes kampánnyal. Az úgynevezett „valódi demokrácia” keretében újjáélesztették – modernebb formában, mint korábban – a kritika és önkritika gyakorlására szolgáló értekezleteket és ezek váltak a „korrupt” vagy „hűtlen” pártvezetők kiszűrésének fórumaivá. Így hasznosítják újra a hagyományos maoista gyakorlatot, de most nem az ideológiai megfelelés, hanem a párthoz és annak vezetőjéhez való hűség a cél.
Az ellenőrzés megszervezése
Korábban a párt alapszervezetei nem játszottak komoly szerepet a vállalatoknál: tagokat toboroztak, és képzéseket vagy társadalmi és kulturális tevékenységeket szerveztek számukra. Most azonban, „a kínai sajátosságokkal rendelkező modern vállalati rendszer” kialakításának az a kimondott célja, és a magánvállalatoktól is azt követelik meg, hogy „betartsák azt az alapelvet, amely szerint az emberi erőforrások felett döntési joga a pártnak van”. Még korai lenne megmondani, hogy ez milyen formában fog megvalósulni, de Je Csing, a KKP által vezetett Kínai Ipari és Kereskedelmi Szövetség alelnöke számára egyértelmű, hogy ez azt jelenti, hogy a személyzeti irányítást a párt fennhatósága alá kell helyezni. (14)
Je Csing szerint az alapszervezetek előzetes jóváhagyására lenne szükség a dolgozók felvételéhez vagy elbocsátásához, így elkerülhető lenne, hogy „a vezetők azt léptessenek elő, akit akarnak”. Továbbá azt is javasolja, hogy hozzanak létre a vállalatoknál – a párt fennhatósága alatt – egy felügyeleti és ellenőrzési szervezetet, amely szavatolja, hogy maga a vállalat betartja a törvényeket, ugyanakkor fellép a fegyelemsértések és az alkalmazottak „rendellenes viselkedése” ellen is. A fegyelem ellenőrzése kiterjedne mindenkire, még a nem kommunistákra is.
Az új előírások szerint hivatalosan is be kell építeni a vállalatok szervezeti és működési szabályzatába a párt alapszervezeteinek irányító szerepét, és külön költségvetést kell elkülöníteni a tevékenységükre. Ez azt jelenti, hogy egységes jogi szerkezetbe foglalják a KKP előírásait, így azok kötelező érvényűvé válnak még azoknál a vállalatoknál is, amelyeknél az állampártnak nincs közvetlen tulajdona és ebből fakadóan ellenőrzési joga. A magánszektor működése így egyre inkább az állami tulajdonú vállalatokéhoz hasonlítana.
A KKP, miközben saját túlélésére összpontosít, nagyon pragmatikus, és nincsenek szigorú ideológiai keretei, sőt azt is mondhatjuk, hogy ideológiai vákuum jellemzi. Így egyre több kapitalistát fogad be a párt tagjai közé, közben azonban megerősíti a jelenlétét és a szerepét a vállalatoknál. Ez a felemás együttműködés jelen van az ország határain túl működő vállalatoknál is: az Egy Övezet, Egy Út Kezdeményezés felgyorsítja mind a magán-, mind az állami vállalatok kilépését a nemzetközi porondra, és ott is létrehoznak pártszervezeteket, amelyek felügyelik az alkalmazottakat. Bár a KKP lemondott a maoista internacionalizmusról, most a szervezési módját és fegyelmi eszközeit exportálja.
