hu | fr | en | +
Accéder au menu

Éhezés Franciaországban, a bőség földjén – sok a készétel

JPEG - 968.7 kio

A Franciaországba érkező turisták imádhatják a nyüzsgő utcai piacokat és a sokféle sajtot, de valami nagyon nincs rendben a francia élelmiszerrendszerrel. Összehangolt politika hiányában a városi mezőgazdaság lehetne a helyes irány?

Franciaországban talán nincs olyan éhínség, mint a fejlődő országokban, ahol a nyugati televíziós stábokat a felpuffadt hasú gyerekek látványa vonzza. Itt az éhség másfajta: diszkrét és „alattomosan, szinte minden látható jel nélkül” működik, ahogy Josué de Castro, a 20. századi brazil orvos és Az éhezés geopolitikája című könyv szerzője fogalmazott. De ha figyelünk, akkor észrevehetjük az élelmiszersegélyekért sorállásban, az iskolai jóléti programokban, amikor egy gyártó ingyenes ételmintákat osztogat, vagy akár abban, ahogyan a biztonsági őr ellenőrzi a vásárlók táskáját, amikor elhagyják a szupermarketet.

Egy nemrégiben készült szenátusi jelentés szerint Franciaországban nyolcmillió embert érint az élelmezési bizonytalanság, az Ipsos-Secours Populaire felmérése szerint minden ötödik embert. Az élelmiszer gyakran az első olyan tétel a háztartások költségvetésében, amely nyomás alá kerül: a francia háztartások 19%-a küzd azzal, hogy kifizesse gyermeke iskolai ebédjét, 27%-uk ritkán engedheti meg magának a friss gyümölcsöt, zöldséget, húst és halat, és sokan rendszeresen ki is hagyják az étkezést. A Médecins du Monde 2014-es felmérése szerint a franciák kétharmada nyilatkozott úgy, hogy napi 3,50 eurónál kevesebbet költ élelmiszerre (ez a hajléktalanok, a lakásfoglalók és az ideiglenes szállásokon élők esetében csupán 2 euró). A szűkös költségvetés kemény kompromisszumokra kényszerít, ami táplálkozási hiányosságokhoz, elhízáshoz és krónikus betegségekhez, valamint a jövővel kapcsolatos szorongáshoz vezet. Franciaországban jelenleg öt és fél millió ember szorul élelmiszersegélyre, és ez a szám 2009 és 2017 között több mint a kétszeresére nőtt.

Az élelemhez jutást alapvető jogként ismerik el a nemzetközi szerződések, beleértve az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát (ENSZ 1948), a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát (amely 1976-ban lépett hatályba) és a világ élelmezésbiztonságáról szóló Római Nyilatkozatot (1996). A polgári és politikai jogokkal ellentétben azonban, amelyek megsértése esetén szankciókkal sújthatók az államok, az élelmezés gazdasági és szociális jog, nem pedig kötelezettség. És annak ellenére, hogy az élelemhez való jog az 1946-os francia alkotmány preambulumában is szerepel, jogilag még mindig nem érvényesíthető.

Kedvezmények és rengeteg vásárlási ajánlat

Franciaország nem áll háborúban, itt nincs krónikus szárazság vagy népességrobbanás. Sőt, Franciaország az Európai Unió vezető mezőgazdasági hatalma, a kontinens termelésének egyötödét állítja elő. Számos árucikk, köztük a gabona, a cukor, a tejtermékek és a hús nettó exportőre. Kifinomult közlekedési és elosztóhálózattal rendelkezik. Évente 20 milliárd, főként szupermarketek által készített promóciós szórólapot dobnak a francia postaládákba végtelen kedvezményekkel és többszörös vásárlási ajánlatokkal: a kereskedők azzal indokolják a hatalmas papírfelhasználást, hogy a címzettek fele elolvassa a reklámokat, és egyharmaduk az akciós ajánlatok alapján dönt arról, hogy hol vásárol. (1) Az akciók állandóvá és mindenütt jelenlévővé váltak. Az árak már nem az élelmiszer előállításához szükséges munkaerő- és tőkeköltséget tükrözik, hanem azt a mennyiséget, amelyet a gyártók piacra dobnak, és amelyet gyorsan el kell adni, mielőtt az élelmiszer megromlik. Az állandó árleszállítás az élelmiszerek túltermelésének és a pazarlás elfogadásának következménye.

Franciaország évente tízmillió tonna élelmiszert pazarol el, a mezőgazdasági termelés egyharmada elvész a szántóföld és az étkezőasztal között. Kiárusítják azokat az árucikkeket, amelyeknek összeomlott a tőzsdei ára, az eladatlan, lejárt és romlott élelmiszereket kidobják. Az Agence de la transition écologique (ADEME, Ökológiai Átmenetügynökség) szerint az élelmiszer-pazarlásért a felelősség megoszlik a termelők (32%), a feldolgozók (21%), a kiskereskedők (14%) és a fogyasztók (33%) között. Átlagosan minden fogyasztó évente 30 kg élelmiszert pazarol el. Ez a pazarlás évi 16 milliárd euróba kerül, ráadásul ehhez hozzá kellene számítani más jelentős erőforrások elpazarlását is – a kidobott élelmiszerek előállítására, szállítására és feldolgozására felhasznált földet, olajat, vizet. A kormány 2016-ban ígéretet tett arra, hogy 2025-ig a felére csökkenti az élelmiszer-pazarlást azzal, hogy a kiskereskedő hálózatok többé nem semmisíthetik meg az el nem adott termékeiket, hanem azokat olyan szervezeteknek kell adományozniuk, amelyek fel tudják használni.

A közösségek a maguk részéről összegyűjthetik a hulladékot, és feldolgozva újra forgalomba hozhatják. Egy 1554-es királyi rendelet óta (amelynek legtöbb rendelkezése még ma is érvényben van) a betakarítás után megmaradt termény összegyűjtését – ezt általában a vidéki szegények teszik – csak bizonyos feltételek mellett engedélyezik: a korlátozások a magántulajdon védelmét szolgálják, így a terménygyűjtés kizárólag napközben, szerszámok nélkül és korlátozott mennyiségben végezhető. A városokban is tilos a magánterületen elhelyezett szupermarketek tárolóit átkutatni. Az igazságszolgáltatás azonban legalább egy kicsit elnézőbb: 2015 óta a szavatossági időn túli termékek begyűjtése nem minősül lopásnak.

A szupermarketek polcai sokat elárulnak arról, hogy mivé váltak az élelmiszerek: túlcsomagolt, többszörösen feldolgozott, zavaros címkékkel ellátott termékekké, amelyeket átláthatatlan gyártási folyamat során, meg nem határozott receptek alapján állítanak elő. Amikor a feldolgozott élelmiszerek az 1970-es években először váltak népszerűvé, azzal reklámozták őket, hogy segítenek felszabadítani a nőket a házimunka alól. (2) De már akkor is aggodalomra adott okot, hogy mi kerül beléjük. Azóta az egészségügyi botrányok egymást követik.

2013-ban a Findus fagyasztott élelmiszermárka, amely mindig is igyekezett lenyomni a beszállítói árakat, egy szúrópróbaszerű DNS-teszt során lóhúst fedezett fel a „tiszta marhahús” lasagne-jában. A vállalat négy és fél millió adagot hozott forgalomba, ezért a botrány egész Európára kiterjedt. A teljes ellátási lánc érintett volt, a romániai vágóhidaktól a kiskereskedőkig, a közvetítőkön (Draap Trading), a feldolgozókon (Spanghero, Castelnaudary) és a harmadik fél beszállítóin (Comigel, Metz) keresztül.

2016 végén a francia egészségügyi hatóságok a csecsemőknél előforduló szalmonellás esetek megugrását észlelték. A fertőzés általában enyhe gyomor-bélhurutot okoz, de gyermekeknél kórházi kezelést igényelhet. A francia Egészségügyi Minisztérium három vizsgálatot indított, különböző intézményeken keresztül. Megállapították, hogy a fertőzés a csecsemőtápszereket gyártó Lactalis-gyár egyik szárítótornyában keletkezett. A Lactalis, a világ legnagyobb tejipari csoportja 12 millió doboz tápszert vont vissza, a francia ügyészség pedig bírósági vizsgálatot indított a szennyezés ügyében.

2017-ben fipronilt – a háziállatok tetvek, kullancsok és atkák elleni kezelésére használt rovarölő szer – találtak a Belgiumból származó tojásokban, annak ellenére, hogy állati élelmiszerekben a szer használata tilos. A belga baromfitenyésztőket állítólag gátlástalan beszállító cégek vették rá az illegális termékek használatára. A nyomon követhetőségi vizsgálatok több francia feldolgozóüzemben is találtak bizonyítékot szennyezett tojásokra. Az ellenőrzéseket fokozták, a közvélemény aggodalma nőtt, és több millió tojást vontak ki a szupermarketek polcairól.

A szennyezéssel és csalással kapcsolatos botrányok az elmúlt években a termelés iparosodásának és az ellátási hálózatok összetettségének köszönhetően megszaporodtak. A szükséges ellenőrzések elvégzéséhez kevés a képzett tisztviselő: a francia Mezőgazdasági Minisztériumban 2007 óta 11%-kal csökkentették az ellenőrök és 20%-kal az élelmiszercsalásokkal foglalkozó tisztviselők számát. A probléma azonban mélyebb, mivel az emberek egészségét leggyakrabban anélkül veszélyeztetik, hogy bármilyen törvényt megszegnének.

Harminc összetevő a „cordon bleu-ben”

A pulyka cordon bleu elkészítéséhez mindössze öt összetevőre van szükség: egy szelet húsra, némi sajtra, sonkára, zsemlemorzsára és egy tojásra. A szupermarketben kapható változatban több mint harminc összetevő van. Ezek negyede a zsemlemorzsába kerül, amely valódi kenyér helyett vizet és módosított keményítőt tartalmaz. A húst „húskészítmény” helyettesíti: bőr, szárny és comb, valamint dextróz, búzaszálak a textúra miatt (a rostok megkötik a vizet, és mesterségesen megdagasztják a terméket), valamint nitritek színezékként és tartósítószerként. A címkén mégis az áll, hogy „100% baromfifilé”.

„Sajtkészítmény” helyettesíti a sajtot: adalékanyagokat tartalmaz, hogy fényes legyen, és kívánatos olvadási tulajdonságokkal rendelkezzen; felületaktív anyagokat, például könnyen oldódó sókat, hogy homogénebbé tegye; tartósítószereket (polifoszfátokat és nátrium-citrátokat), a savanyúságot szabályozó anyagokat, emulgeálószereket, aromákat, színezékeket, cukrot és glutamátokat. Sonka esetében az egyik adalékanyag tartósítószerként működik, de mivel elvonja az illatot, egy másik adalékanyaggal kompenzálják; ettől a termék túl rugalmas lesz, ezért még egy adalékanyagot adnak hozzá, ami túl savassá teszi. A savtartalom-szabályozó megváltoztatja a színt, ami színezék használatát vonja maga után. Ez a kémia végtelen játéka, nem a főzésé.

A francia Országos Mezőgazdasági, Élelmiszer- és Környezetvédelmi Kutatóintézet (INRAE) számításai szerint 30 000 csomagolt élelmiszer több mint kétharmada ultrafeldolgozott. Mivel azonban az összetevők között sok az újdonság, az egészségre gyakorolt hatásuk kevéssé ismert. Azt azonban tudjuk, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása után kisebb valószínűséggel érezzük jóllakottnak magunkat, mivel a szervezet gyorsabban emészti meg őket. Így a kísértés, hogy többet együnk, jelentős kalóriatúlfogyasztáshoz vezethet. Franciaországban a felnőttek közel felének van súlyproblémája, és minden hatodik felnőtt elhízottnak számít. (3) A szív- és érrendszeri betegségek száma növekszik, új májbetegségek jelennek meg, és a korábban főként az időseket érintő 2-es típusú cukorbetegséget egyre gyakrabban diagnosztizálják már a serdülőknél is.

Nehéz tanulmányozni az egészségre gyakorolt hatást

Egy reggeli gabonapehelyből, iskolai menzai ebédből és készételből álló étrenddel táplált gyermek naponta körülbelül 40 adalékanyagot fogyaszt (a 339 megengedettből). A permutációk száma végtelen, így egy ilyen koktél egészségügyi hatása nehezen tanulmányozható. A gyártók mikrobiális transzglutaminázt használnak például „rekonstruált sonka” (sonkaszerű étel) előállításához. Ez „húsragasztó” enzim, amely a fehérjéket egyfajta pástétom előállítására egyesíti. Milyen hatással van ez a szervezetünkre? Az INRAE és a francia Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézet (INSERM) által készített tanulmány már összefüggést állapított meg egyes ultrafeldolgozott termékek fogyasztása és a rákos daganatok kialakulása között.

A szabályozásra tett kísérletek eddig a legjobb esetben is csak félénknek mondhatók. A 2016-os „Gattolin” törvény, amely megtiltja a fiataloknak szóló műsorokban a televíziós reklámokat, csak a közszolgálati csatornákra vonatkozik; ezek a gyermekek képernyőn töltött idejének kevesebb mint 1%-át teszik ki. A 4–17 éves gyermekek még mindig hetente átlagosan 16 olyan termékre vonatkozó reklámot látnak, amely túl sok zsírt, sót vagy cukrot tartalmaz. Francia parlamenti képviselők nemrégiben javasolták a nitritek betiltását, amelyek a sonkának rózsás színt adnak, és meghosszabbítják az eltarthatósági idejét, viszont növelhetik a vastagbélrák kockázatát. Néhány adalékanyagot már betiltottak Franciaországban. Ilyen például a titán-dioxid (E171), amelyet élelmiszerek fehérítésére és csillogásának fokozására használnak, és amely belélegezve tüdőkárosodást, lenyelve pedig rosszindulatú daganatokat okozhat. Az Európai Unió azonban továbbra is engedélyezi, ha „rákkeltő anyagként” van feltüntetve.

A hatóságok a felelősséget a fogyasztókra ruházták át. A jólismert hírlapi kacsa szerint a jóltájékozott fogyasztók racionálisan és felelősségteljesen cselekszenek. Annak érdekében, hogy „megkönnyítsék a fogyasztók választását étrendjük energia- és tápanyagtartalmát illetően”, (4) a francia hatóságok kidolgoztak egy egyszerűsített tápértékjelölési rendszert (SENS). Az államilag támogatott Nutri-Score 2014 óta egyre több élelmiszer-ipari terméket értékel, A-tól (sötétzöld: jó) E-ig (mélyvörös: rossz) osztályozva azokat.

Az élelmiszeripar megpróbálta elhárítani ezt az óvatos állami beavatkozást, és saját, lazább minősítési rendszert javasolt. (5) Az EU megerősítette, hogy a gyártók nem kötelezhetők a Nutri-Score bevezetésére, amely potenciálisan „diszkriminatív”, a francia nemzetgyűlés pedig elutasította a Nutri-Score-értékek reklámokban való feltüntetésének ötletét. A kampányolók válaszul létrehozták az Open Food Facts nevű ingyenes, online, tömegesen gyűjtött adatbázist, amely minden termékre alkalmazza a Nutri-Score minősítést, beleértve a rendszerből kimaradó vállalatok termékeit is. Az adatokat a kutatók és az olyan alkalmazások fejlesztői használták fel, mint például a Yuka, amely a termék vonalkódjának telefonos beolvasásakor megmutatja a termék egészségügyi minősítését.

A legkevésbé rossz lehetőség

Érezve a fordulatot, a gyártók elkezdték megváltoztatni termékeiket, kevesebb zsírt és sót használnak, és különböző adalékanyagokkal helyettesítik azokat, hogy új, de még mindig erősen feldolgozott élelmiszerekkel álljanak elő, amelyek jobb pontszámot kapnak. Az INRAE tudósai szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy ez változást hozhat. Anthony Fardet, a megelőző táplálkozás kutatója rámutat, hogy a pontozási rendszerek segíthetnek az embereknek abban, hogy az ultrafeldolgozott opciók közül a legkevésbé rosszat válasszák, de a kevésbé tehetőseket mégis arra ösztönzik, hogy erősen feldolgozott termékeket fogyasszanak.

Sokan úgy érzik, hogy mivel nem tudják befolyásolni az élelmiszerrendszer bonyolult folyamatait, a távoli szereplőket és a nagyhatalmú lobbikat, a legjobb megoldás az, ha megváltoztatják az étrendjüket. Néhányan gluténmentessé válnak. Mások abbahagyják a gabonafélék fogyasztását, és vadászó-gyűjtögető étrendet alkalmaznak. Megint mások a nyers ételek mellett döntenek: például a granivorok kizárólag gabonaféléket fogyasztanak, a fruitariánusok csak gyümölcsökkel élnek, a liquidariánusok pedig kizárólag gyümölcsleveket isznak. És vannak a napfénydiéta és a csontlevesdiéta hívei... Sokkal elterjedtebb a húsról vagy állati termékekről való teljes lemondás (becslések szerint a francia lakosság 5%-a vegetáriánus és 1%-a vegán). Így egy egész élelmiszer-ökoszisztéma, a pásztortól a kézműves hentesig, szenved az iparosított állattenyésztés, majd a vágóhíd brutalitása miatt.

Az elmúlt 20 évben a biotermékek értékesítése Franciaországban megtízszereződött, és ha ez a tendencia folytatódik, akkor 2025-re ezek az élelmiszer-értékesítés 10%-át fogják kitenni. Ez még mindig kis piaci részesedés, de a franciák 90%-a állítja, hogy az elmúlt évben fogyasztott bioélelmiszereket, 80%-uk továbbra is ezt kívánja tenni, és 11%-uk tervezi, hogy növeli a bioélelmiszerek szerepét az étrendjében. (6) A bioélelmiszereket kínáló iskolai menzák listája pedig folyamatosan bővül, sőt, még a törvény is ösztönzi őket. (7) A biotermékek ma már minden társadalmi réteget elérnek, és amikor olyan esemény történik, mint a jelenlegi világjárvány, a kereslet megnő.

Ez a lelkesedés arra ösztönzi a gazdákat, hogy áttérjenek a biogazdálkodásra: a francia mezőgazdasági területek 8,5%-át jelenleg genetikailag módosított szervezetek (GMO) és szintetikus vegyszerek nélkül művelik. Ez még mindig jóval alacsonyabb, mint Ausztriában (24%), Svédországban (20%), Észtországban (20%) vagy a Cseh Köztársaságban (15%), de a biotermesztés aránya öt év alatt megduplázódott. Abszolút értékben pedig Franciaországban már most a második legnagyobb a biotermesztés Európában.

A biotermékek értékesítése évente közel 12 milliárd eurót tesz ki, és az élelmiszer-ágazat növekedésének 80%-át adja. Minden gyártó és kiskereskedő szeretne részesedni ebből a növekedési lehetőségből; a biotermékek felét már most is a nagy- és közepes méretű kereskedelmi láncok értékesítik. Egy iparági bennfentes szerint a kereskedők átlagos haszonkulcsa a biotermékek esetében tekintélyes, 40%-os. A fogyasztók rendszeresen alulfizetnek a hagyományos termékekért – a környezeti költségeket nem hárítják át közvetlenül –, és túlfizetnek a biotermékekért.

„Ne essünk pánikba, van bőven”

A 2020. októberi második zárlat kezdetén Michel-Édouard Leclerc, a Leclerc-szupermarketóriás vezetője a Facebookon azt írta: „Ne essenek pánikba, van bőven készlet”, mivel a franciák ismét pánikszerűen kezdtek vécépapírt, lisztet és tésztát vásárolni. A termés jó volt, a párizsi régió malmai és magtárai tele voltak, mégis tülekedtek a szupermarketek folyosóin. Egy valóban rendkívüli helyzetben képesek voltak-e az ellátási láncok megfelelni a keresletnek? Ha komoly logisztikai probléma merülne fel, egy olyan várost, mint Párizs, mindössze három nap választana el a jelentős élelmiszerhiánytól.

Az élelmiszerek tárolása különösen a nagyvárosokban – helyet és pénzt igényel, ezért több évtizede a trend a just-in-time szállítási modell felé mutat, amely a központi csomópontokból rendszeresen (gyakran naponta) kis mennyiséget szállít az üzletekbe, pontosan a becsült kereslethez igazítva. Az élelmiszerek szállítása szintén a közúti fuvarozásra támaszkodik, de az egymást követő kormányok erőfeszítései az élelmiszer-biztonságra összpontosítottak, nem pedig az ellátási láncok törékenységére vagy az élelmiszer-kilométerek szén-dioxid-kibocsátási költségeire. Az élelmiszer-termelés pedig egyre nagyobb mértékben támaszkodik a külföldi idénymunkások növekvő seregére, akik közül járvány esetén sokuknak a határon megtagadhatják a belépést, valamint az agrár-élelmiszer-ipari üzemek egyre csökkenő számára; ha ezek egyikében fertőzés törne ki, a következmény óriási lehetne.

A 2000-es évek eleje óta az emberek saját válaszokat találnak ki az élelmiszerrendszer problémáira. A városi fogyasztók és a külvárosi termelők „a paraszti mezőgazdaság fenntartásáért egyesületeket” (AMAP) hoztak létre. E rendszerek keretében a fogyasztók kötelezettséget vállalnak arra, hogy heti rendszerességgel vásárolják a terményt a termelőtől, aki így garantáltan stabil jövedelemhez jut, és a fogyasztók a fajtákat nem a terméshozam, hanem az íz alapján választhatják ki. A kínálat helyi, szezonális, csomagolatlan, elkerüli a pazarlást és a közvetítőket. Ebben a modellben az árak 30%-kal alacsonyabbak lehetnek, mint a nagy kereskedelmi láncok árai.

Ma 15 000 termelő hatmillió fogyasztót lát el ilyen módon. A fogyasztók számára a nyomon követhetőség és az autonómia nem távoli bürokratikus kérdés, hanem mindennapi valóság. Az pedig, hogy a termelővel beszélni tudnak, maga a norma. Az AMAP-ok újdonságot jelentenek egy olyan élelmiszerrendszerben, ahol a cél a lehető legalacsonyabb ár, az emberi munka pedig másodlagos. A tojásdobozokra rákerül egy mosolygó gazda képe, így terelik el a figyelmet a ketrecben tartott tyúkok helyzetéről és a gazdák öngyilkosságának valóságáról.

Városi mezőgazdasági erőfeszítések

Párizsban és környékén jelenleg közel 300 gazdaság működik, amely szoros kapcsolatban áll a vásárlói köreikkel. Az ilyen típusú mezőgazdaság hívei nem állítják, hogy ez képes az élelmiszer-önellátást megvalósítani, hanem azt, hogy szerepet játszik benne. Az AMAP létrehozása, a zöldövezetben lévő földterületek fenntartása, a puszták átalakítása kertészeti és baromfitenyésztési célokra, valamint a családi vagy közös kertek megnyitása mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a városlakók figyelmét felhívják az élelmiszerekkel kapcsolatos kérdésekre. A politikusok alapvető szerepet játszanak a földhöz jutás megkönnyítésében. De minden olyan gondolat, hogy a városi mezőgazdaság képes lenne egy egész várost ellátni, csak álomkép.

A mezőgazdaság és a város között régóta nincs kapcsolat. Fernand Braudel történész megjegyezte, hogy a városok, amelyek nem termelnek saját élelmiszert, távoli cserék révén gondoskodnak ellátmányukról, amit gyakran megkönnyít, hogy valamelyik nagy vízi útvonal mentén helyezkednek el. Egy város közvetlen környezete ritkán elégíti ki a szükségleteit. Franciaország lakosságának a fele jelenleg olyan megyében él, ahol túl kevés a mezőgazdasági terület ahhoz, hogy mindenkit ellásson, még akkor is, ha minden potenciálisan termő hektárt erre a célra alakítanának át. (8) A városlakóknak tehát kapcsolatokat kell kialakítaniuk az esetleg messze lévő gazdákkal, ami elkerülhetetlen kompromisszum a helyi és a távolsági gazdálkodás között.

Franciaország az élelmiszereinek 20%-át importálja. Az elfogyasztott csirkék egyharmadát Lengyelországban, Belgiumban és Hollandiában nevelik, a sertések 25%-a Spanyolországból, a gyümölcsök és zöldségek fele pedig importból származik. Az igazi függőség azonban a kínai és amerikai technológiától függ, amely az élelmiszerrendszer működését biztosítja: mikroprocesszorok irányítják a termelést és a logisztikát, vegyszerek kezelik az állatokat és a terményeket.

Ha Franciaország lezárná határait, a francia gazdaságok el tudnák látni Franciaország lakosságát, amennyiben lemondanának a trópusi termékekről. A probléma az, hogy nincs átfogó élelmiszer-politika – nincs szabályozás és nincs állami beavatkozás, amely megpróbálná összehangolni azt, hogy mit termelünk, és mit eszünk. A mai napig sem Franciaország, sem az EU nem tervezi, hogy az élelmiszert politikai prioritássá nyilvánítsa.

Egy jó élelmiszerboltot keresve

Az iskolai kirándulásokra J mindig „elfelejt” csomagolt ebédet vinni, és az iskolai rendezvényeken elsőként szalad a büféasztalhoz. Ritkán reggelizik, és ebédidőben diszkréten zsebre vágja a kenyeret és a sajtot, hogy hazavigye, amikor a felügyelő tanár épp nem figyel. Az iskola megszigorítja a biztonsági intézkedéseket, amikor a lopások gyakoribbá válnak: Nem J az egyetlen diák, aki éhes. Be kell hívniuk a szüleit, annak ellenére, hogy – mint minden szociális munkás tudja – nehezen tudják kifizetni az iskolai ebédet.

M mindig jó üzletet, verhetetlen ajánlatot keres. Nehéz nem észrevennie ezeket, mivel gyakorlatilag csak promóciós szórólapokat kap postán. Egy kiló bélszínt 13 euróért vagy pulykát 7 euróért, kilenc szelet csirkét 2,80 euróért, nyolc füstölt kolbászt 1,99 euróért kínálnak. Mindet megveszi. Mehet a fagyasztóba. Kiszámolta, hogy rengeteg pénzt spórolnak. Muszáj is, hiszen három éhes tinédzsert kell etetniük.

Egy téren várják, mint minden héten, a kosárnyi szezonális gyümölcsöt és zöldséget, amelynek mindegyike 100 km-en belül termett. Olyan rendszerhez csatlakoztak, amely garantálja a gazdák jövedelmét és az élelmiszerek minőségét. Szervezettnek kell lenniük, és találniuk kell valakit, aki átveszi a helyüket, amikor távol vannak. Télen sok gyökérzöldséget és káposztát kell elviselni. A bolygó és a gazdák érdekében.

Egy másik téren az emberek, mint minden nap, egy egyházi szervezet által szállított élelmiszer-segélycsomagra várnak. Vannak családok, egyedülálló férfiak és nők, biciklis futárok. A világjárvány és annak gazdasági következményei miatt megnőtt a számuk. Gyakran fogalmuk sincs arról, hogyan működik a helyi szociális akcióközpont, bár az élelmiszer-utalványaik lehetővé tennék számukra, hogy ne itt, hanem egy boltban kapjanak élelmiszert. Talán nincsenek meg a szegénységüket igazoló dokumentumaik...

Gatien Élie történelmet és földrajzot tanít. Ez a cikk részlet a Le Nouveau Monde: Tableau de la France néolibérale [Az új világ: A neoliberális Franciaország portréja] című könyvéből, szerkesztette Anthony Burlaud, Allan Popelard és Grégory Rzepski, Éditions Amsterdam, megjelenés: 2021.

Gatien Élie

Kleinheincz Ferenc

(1Nielsen and Ipsos-tanulmányok alapján.

(2Az ételek elkészítésére fordított idő folyamatosan csökken: 1986 és 2010 között 26%-os csökkenés volt tapasztalható.

(3A Santé Publique France által a 18–74 évesek körében végzett Esteban-tanulmány szerint.

(4A közegészségügyi törvénykönyv L 3232-8. cikkelye.

(5A Coca-Cola, a PepsiCo, a Mars, az Unilever, a Nestlé és a Mondelēz saját címkézési rendszerrel rendelkezik. A Ferrero-csoporthoz tartozó Nutella a Nutri-Score szerint E (piros) minősítést kapott, a Mondelēz rendszere (adagonként számolva, ami megnehezíti a termékek közötti összehasonlítást) szerint viszont zöld.

(6Forrás: Agence Bio – Agence Française pour le développement et la promotion de l’agriculture biologique [A biogazdálkodás fejlesztésére és előmozdítására létrehozott francia ügynökség].

(7A 2018-as „Egalim” törvény

(8E következtetés levonásához a megyék élelmiszer-fogyasztását hasonlították össze a mezőgazdasági terméshozamokkal, hogy megállapítsák, mennyi földterületre van szükség a lakosság élelmezéséhez.

Megosztás