2021 utolsó negyedévére már 111 konténerhajó állt sorban a zsúfolt kaliforniai kikötőkben,
olyannyira hogy az amerikai kormány fontolóra vette a Nemzeti Gárda mozgósítását az áruk kirakodásának felgyorsítása érdekében; több százezer üres konténer halmozódott fel Nyugaton és hiányzott Ázsiából; egy kínai gyártmányú karácsonyfadísz szállítási költsége egy holland karácsonyfa alá akár tízszer annyiba is kerülhetett, mint két évvel korábban; a légiáru-fuvarozási index az egekbe szökött; a korábban napokban mért szállítási késedelmeket most hetekben vagy hónapokban mérték; a fa, a papír, az elektronikai alkatrész, a gyógyszer, sőt még a kukoricapehely is hiánycikké vált; az árak pedig emelkedtek; a francia ipari csoportok több mint 55%-a és a német vállalatok háromnegyede számolt be ellátási problémákról: a szabadkereskedelem zátonyra futott.
2020 óta a járványügyi korlátozások felborították a globális kereskedelem kényes infrastruktúráját, amely az 1990-es évek óta épült ki annak érdekében, hogy a lehető legjobban elősegítse a termelés kihelyezését az alacsony munkaerő-költségű országokba. Az ellátási láncok most megszakadtak. A járvány feltárta a rendszer igazságát: válság esetén mindenki magára van utalva. Nincsenek tesztek reagensek nélkül, nincsenek reagensek vegyipar nélkül stb. És Afrikának nem jut vakcina. Azonban már 2008 óta egyik sokkhatás követi a másikat – gazdasági, éghajlati, egészségügyi és szociális sokkok – ez már szinte rutinná vált. Az államok most hirtelen a termelés visszatelepítésén gondolkodnak.
A Kereskedelmi Világszervezetnek (WTO), amely ezt a káoszzenekart vezényli, már a gondolat is túl sok. A világkereskedelem helyzetéről szóló legfrissebb jelentése felér egy figyelmeztetéssel. „A jelentés három fő üzenetet közvetít: először is, a mai, nagyon szoros kereskedelmi kapcsolatokkal jellemezhető világgazdaság a világot sebezhetőbbé, ugyanakkor ellenállóbbá is tette a sokkokkal szemben, ha azok bekövetkeznek; másodszor, azok a politikák, amelyek a gazdaság ellenállóképességét úgy próbálják növelni, hogy leépítenék a kereskedelmi integrációt szintjét – például a termelés visszatelepítésével és az önellátás támogatásával –, gyakran az ellenkező hatást érik el, és valójában csökkentik a gazdasági ellenállóképességet; harmadszor, az ellenállóképesség növelése még szorosabb nemzetközi együttműködést igényel.” (1)
Nem vicc: az „ellenállóképesség” kifejezés 738 alkalommal fordul elő a 212 oldalas jelentésben. Elég-e ez ahhoz, hogy meggyőzzön bennünket arról, hogy egy olyan rendszer, amelyet egykor a Szovjetunióban ismert hiány orvoslásaként hirdettek meg, és amely most a sorozatos sokkok után képtelen leszállítani a kenyérpirítókat, jogosult lehet arra, hogy azt állítsa, minden helyreáll majd? A világ legtekintélyesebb egyetemein végzett és a WTO felkent közgazdászai ellenállhataltan logikával érvelnek: sokk esetén a szabadkereskedelem zuhanórepülésbe kezd és kicsúszik a kezünkből, de a termelés visszatelepítése még rosszabb lenne, mivel a még szorosabb nemzetközi együttműködés a nagyobb „ellenállóképesség” miatt nagyobb boldogsághoz vezet. Összefoglalva, ahogy Mao Ce-tung elnök mondta egyszer: „minden káosz az ég alatt, a helyzet kiváló.”
