hu | fr | en | +
Accéder au menu

Meddig tarthat és hova fajulhat?

JPEG - 14 kio

Hat hónappal Ukrajna lerohanása után Oroszország azt fontolgatja, hogy annektálja az általa megszállt terület egy részét. A nyugati országok a maguk részéről egyre korszerűbb fegyverekkel látják el a megtámadott országot, és „katonai tanácsadók” hadát küldik oda.

Moszkva már nem leigázni akarja Ukrajnát, hanem darabjaira szedni; Washington már nem megfékezni akarja Oroszországot, hanem legyőzni. Úgy tűnik, a háborús spirált már semmi sem állíthatja le, már mindkét oldalon egyre inkább felülre kerültek a háború támogatói, akik úgy vélik, hogy szabad kezet kaptak, mert azt feltételezik, hogy az ellenfél, még ha sarokba is szorítják, nem követ majd el helyrehozhatatlan hibát. De a temetők tele vannak a téves előrejelzések áldozataival. 

Az Európai Unió és az Egyesült Államok azt ígérte Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy segítenek neki az ellenség által meghódított területek katonai visszaszerzésében. Rá, személy szerint a hadműveletek meghatározását és a közvélemény mozgósítását, vagyis a médiakampányt bízták. Ha, ahogyan attól tartani lehet, Oroszország idén ősszel annektálja a Donbassz egészét vagy egy részét, vagy a kicsit délebbre fekvő Herszon és Zaporijja régiókat, akkor a Nyugat segíteni fog Kijevnek visszahódítani ezeket a területeket. Ezzel azonban azt kockáztatva, hogy még közvetlenebbül és veszélyesebb mértékben ütközik Moszkvával, amely valószínűleg ezekre a területekre is kiterjeszti majd azt a nukleáris védelmet, amelyet a sajátjai számára tart fenn (1) ?

A szankciók ügyét is reálisan kell megközelíteni, hiszen az sem egy üres formai kérdés csupán. Azok az államok, amelyek „meg akarták büntetni Oroszországot”, ezt kétségtelenül elérték (nem szerezhet be többé pótalkatrészeket és érzékeny technológiákat), de anélkül, hogy közel kerültek volna – és messze nem! – a hat hónappal ezelőtti célokhoz. Március 1-jén Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter önhitten ezt jósolta: „Az orosz gazdaság összeomlását fogjuk okozni. Az Európai Unió most fog ráébredni saját erejére.” Sajnos, a Nemzetközi Valutaalap – amely pedig jól ismerten nem egy Nyugat-ellenes színtársulat – most arra a következtetésre jutott, hogy „az orosz gazdaság visszaesése a második negyedévben kisebb volt a vártnál”, míg „a háború negatív hatása a főbb európai országokra a vártnál súlyosabb volt[2]. Bár csökkent, az orosz energiaexport az emelkedő árak miatt mégis több bevételt hoz Moszkvának. Az „orosz hadigépezet” finanszírozása tehát nem szenvedett kárt, ellentétben az európaiak vásárlóerejével, amelyet vezetőik átgondolatlan döntése súlyosan érintett. A szankcióknak a közös energiapolitika legfontosabb eredményének kellett volna lenniük, helyette azonban mérhetetlen katasztrófához vezettek, különösen a munkásosztály, de minden dolgozó réteg számára is, akiknek a jövedelme már így is alig teszi lehetővé, hogy a fejüket a víz felett tartsák.

Jogos a bírálat, hogy a háborúhoz és a nyomorúsághoz vezető döntéseket Moszkvában egy ember egyedül vagy majdnem egyedül hozhatta meg. De vajon másutt e téren jobb a helyzet? És meddig marad ez így?

  

 

Serge Halimi

Fordította: Morva Judit

(1. John J. Mearsheimer: The Underappreciated Risks of Catastrophic Escalation

[A katasztrofális eszkaláció alábecsült kockázatai], Foreign Affairs, 2022. augusztus 17.

(2) Perspectives de l’économie mondiale [Világgazdasági kilátások], Fonds Monétaire International-Nemzetközi Valutaalap, 2022. július.

Megosztás