Magyarok Párizsban -1. A nyelv és a kultúra ölelésében

Találatok: 4567

MardisH TM2Párizs kellős közepén, a legnagyobb metró-csomópontnál, a Place Chatelet 1. szám alatti vendéglő, a Café Bords de Seine első emeletén található a Párizsi magyar keddek (Mardis hongrois de Paris) törzshelye, immár tizenegy éve. Magyarok találkozóhelye, akik a francia fővárosban vagy a környékén élnek, dolgoznak évtizedek vagy csak évek, hónapok, hetek óta, de azoké a jól értesült magyaroké is, akik csupán átutaznak Párizson vagy rövidebb-hosszabb ideig tartózkodnak itt. Nem utolsósorban más nemzet képviselői közül azoké, akik – mondhatni – a magyar nyelv, a magyar kultúra szerelmesei, a magyarság értékeinek hódolói. A kéthetente megrendezett kedd esti találkozókra bárki ellátogathat korra, nemre, világnézeti, politikai hovatartozásra tekintet nélkül. Ahogy az a blogjukon* is olvasható, a cél az információcsere, és a magyarul beszélgetés, a nyelvgyakorlás, ami természetesen a franciával keveredik, hiszen sokan – akik már itt születtek – alig vagy legalábbis nehezen találják a magyar szavakat. Érdekes sorsú, sokat tapasztalt idősebbek éppen úgy szívesen látogatják a keddi esteket, mint a munkájukra, megélhetésükre koncentráló középkorúak vagy az életcéljukat most kereső fiatalabb nemzedékek tagjai.

Most induló sorozatunkban megszólaltatjuk néhányukat, bemutatva azt az igen sokféle okot, helyzetet és motivációt, ami valakit Magyarországról külföldre, jelesül Franciaországba, Párizsba visz, csábít, s azt az egyéni hajtóerőt, ami bennük mégis közös – bár más-más megnyilvánulással –, ami egymás társaságába vonzza valamennyiüket, s ez a magyar nyelv, a magyar kultúra, a közös gyökerek. Elsőként Jean-Pierre Frommer-rel, a mára egyesületté avanzsált összejövetelek elnökével, vagy ahogy ő nevezi magát, társ-alkotójával (co-créateur) beszélgetünk.

– „A „Mardis hongrois de Paris” egy világi egyesület, amelynek célja, hogy összehozza azokat az embereket, akiket Magyarország érdekel, függetlenül attól, hogy onnan származnak-e vagy sem, függetlenül életfilozófiájuktól, politikai vagy vallási nézeteiktől. A párizsi összejövetelek célja továbbá, hogy módot adjanak az információcserének, a kultúrák megosztásának, a közös kultúra megismerésének magyar beszélgetések és más tevékenységek révén.A blogjukon, a Facebookon, a Twitteren és más közösségi oldalakon is szembetűnő ez a szervezeti önmeghatározás. Miért tartja oly fontosnak ezt ennyire hangsúlyozni, amikor számos más, Franciaországban működő magyar szervezet sokkal lazábban, jelzésszerűen teszi ezt?

– Éppen ezért! Mert a mai világban, ahol különböző okokra hivatkozással egyre inkább elkülönülnek egymástól az emberek, nagy szükség van az összetartozást erősítő egyesületekre, társaságokra, csoportokra. Mi ezek közül valók vagyunk, ezt tudniuk kell a hozzánk látogatóknak, de azt is, hogy éppen ezért az összetartozást veszélyeztető, szélsőséges nézeteket valló és hirdető embereknek nem nálunk van a helyük.

– Honnan jött a „Mardis hongrois de Paris” ötlete? És mikor, kik hozták létre?

Lényegében egy életérzés, egy hiányérzet hívta létre, a valahová tartozás érzése, kerestem a gyökereimet – kezd a történetbe Jean-Pierre Frommer. – A szüleim még 1934-ben és 1936-ban, a nagy gazdasági világválság idején vándoroltak ki először Franciaországba, illetve Algériába, ami akkor francia gyarmat volt, új megélhetési lehetőség és élhetőbb élettér után kutatva, de mind a kétszer néhány hónap után, honvágy miatt visszatértek Budapestre. A II. világháború után, a nagy újrakezdés idején, ’46-ban ismét Franciaország felé vették útjukat, Párizsban 1947-ben telepedtek le a kisfiúkkal, a bátyámmal. Én akkor, májusban már itt születtem. A szüleim, akik szabóként dolgoztak, kemény munkával lényegében mindent megteremtettek nekünk, így kerülhettem egyetemre is. Otthon mindig magyarul beszéltünk, és a szüleim összejártak azokkal a magyarokkal, akik ugyancsak Párizsban, illetve a környékén éltek. Minden vasárnap – ha szép idő volt – a Marne folyó partján, Gournay-ban piknikeztünk, a felnőttek nagyokat beszélgettek, kártyáztak és sakkoztak, mi, gyerekek pedig főleg játszottunk, sportoltunk. Ez jó érzést, az összetartozás érzését erősítette bennem. Lényegében ez volt a minta a Mardis hongrois de Paris létrehozásához. Ahogy korosodtam, illetve ahogy változott az élethelyzetem, úgy erősödött bennem a vágy a régi, jóleső közösségi élmények után.

– Család?

– Van egy 43 éves fiam, aki logisztikával foglalkozik, a francia feleségemtől húsz év után már régen elváltam, de jó barátságban vagyunk ma is. Egyedülálló vagyok, de nem magányos, látja, ez az egyesület az én nagy családom. Az egyedüllét nagy hajtóerő tud lenni, ha az ember igazi otthonra akar találni. Édesapám korán meghalt, még 1971-ben, édesanyám 2002-ben, ezt követően szinte folyamatosan kutattam magyar kapcsolatok után, mert a szüleim magyar kapcsolatai megszűntek, ahogy sorra elhunytak a régi barátok és nem volt már kivel magyarul beszélni. Az internet sokat segített új magyar kapcsolatok megtalálásában és kiépítésében, mert számos magyar szervezetet, embert innen ismertem meg, többükkel így kerültem barátságba is…

– … és ebből nőtt ki az egyesület?

– Igen, ezután már az új barátokkal együtt folytatódott egyesületünk születésének története, mert kezdtünk találkozni személyesen is, s egy-egy találkozóra később a barátok barátai is eljöttek, fokozatosan kezdett növekedni a társaságunk. A kedd (mardi) azért került be a nevünkbe, mert ezen a napon voltunk mindig a legtöbben, ez bizonyult a legjobb találkozási időpontnak. Végül is a baráti társaságból négyen, rajtam kívül Szabó Zsuzsa, aki Szabó Zoltán írónak volt a felesége, továbbá az olasz származású Stephane Serrachia, valamint a franciabarátom, Alain Dodeler – mindketten imádják a magyar kultúrát és a magyar embereket – úgy döntöttünk, mások számára is elérhetővé tesszük összejöveteleinket. 2003. szeptember 9-én négyen alapítottuk a Mardis hongrois de Paris-t – négyféle motivációval. Én például a szüleimet, az otthont pótolom vele. Mint ahogy mindenkinek, aki közénk jön, megvan a maga érzelmi-szellemi indíttatása. Kezdetben alig voltunk néhányan, ma már nyolcszáz körül van a létszámunk. Persze, a keddi estékre mindig azok jönnek, akik éppen el tudnak jönni. Egy-egy alkalommal itt általában maximum húszan-harmincan gyűlünk össze…

– Mégis, meghatározható, kik járnak ide elsősorban?

– Többnyire értelmiségiek, művészek, tanárok, orvosok, mérnökök egyaránt megtalálhatók a sorainkban, de van közöttünk közgazdász, szociológus, és több egyetemi, főiskolai hallgató is, de itt sokféle foglalkozású ember gyűlik össze minden alkalommal. Van egy törzsgárda és persze, minden összejövetelen felbukkannak új arcok is.

– Ön mivel foglalkozott, mi a szakmája?

– Többféle szakterületen szereztem ismereteket, a Sorbonne-on például filozófiát és szociológiát tanultam, de végül is informatikus mérnökként szereztem oklevelet, majd a Környezetvédelmi Minisztériumban – ahol végig támogatták a tanulmányaimat – városrendezéssel foglalkoztam.

–.Az itteni összejöveteleken kívül vannak másutt rendezett, másfajta programjaik is?

– Igen, számos olyan programhoz kapcsolódunk, amelyeket különféle magyar szervezetek, intézmények rendeznek, különösen a Párizsi Magyar Intézet kulturális eseményeit látogatjuk szívesen, jó néhány közös programunk is volt már. A jó idő beköszöntével rendszeresen szervezünk piknik délutánokat is, továbbá magyar ételspecialitásokból kóstolóval egybekötött találkozókat, táncos fesztiválokat, különféle ünnepnapokat. A laza, baráti találkozóktól kezdve a kulturális értékek védelméig igen széles a skála.

– Mit jelent a kulturális értékek védelme az önök egyesületében? És a 11 év alatt volt-e olyan eseményük, amely valami miatt kiemelkedik a sorból, ami nagyon fontossá vált az Ön számára?

– A kulturális értékek védelmének volt s van egy kiemelkedő periódusa egyesületünk életében, ami több mint hét évvel ezelőtt kezdődött, amikor csatlakozva a magyarországi „Óvás! Egyesület”** kezdeményezéséhez, aláírásgyűjtésbe fogtunk, petícióban fordultunk az UNESCO, a magyar kormány és a főváros vezetőihez a budapesti, erzsébetvárosi zsidónegyed megmentéséért, ami a világörökség része. Sajnos, Budapesten a kerületek hatáskörébe tartozik a városrendezés, és nem a fővároséba, mint nálunk, Párizsban, ezért a pesti VII. kerület döntése pusztulásra ítélhetett olyan építészeti alkotásokat, amelyek pótolhatatlanok és olyan „új” építészeti megoldásokat tervezett a lebontani kívánt klasszicista, szecessziós stílusú házak helyébe, amelyek a városnegyed látványát egészében veszélyeztetik. Döbbenten láttuk, hogy az ország vezetői nem mozdulnak, Budapest fővárosi szinten nem lépett fel a városkép barbár beavatkozása ellen, miközben – a mi felhívásunk megerősítő hatására – megmozdult Párizs, és vele együtt szinte a „fél világ”. Bennünket is meglepett, hogy milyen széles körű visszhangot és felháborodást váltott ki az eset Franciaországban és azon túl is. Számos aláírás érkezett Budapesten élő franciáktól és magyaroktól, Berlinből, Milánóból, Amszterdamból, Brüsszelből, Genfből, az Egyesült Államok több városából és Kanadából is. A petíciót Párizs több kerületi polgármestere és a "Régi Párizs Bizottság" képviselője is aláírta, állami építészek és urbanisztikai szakemberek, történészek, neves francia és magyar személyiségek, köztük (nem sokkal halála előtt) Fejtő Ferenc, valamint Méray Tibor is. Külön blogot** hoztunk létre a közös ügy nyilvános kezelésére. Franciaországban a témát felkarolta egyebek között a Le Monde, egy idevágó cikkemet*** közölve, foglalkozott vele a Direct Matin és a Courrier International is, továbbá weblapok, rádiók sora. Magyarországon egyebek között az Élet és Irodalom készített egy nagy interjút velem**** és a Kossuth Rádió. Szakértő Budapestre küldése után az UNESCO illetékes bizottsága ajánlásokat fogalmazott meg a magyar kormány számára, amelyek be nem tartása szankciókat von maga után…

– És ennek lett eredménye? És melyek a legutóbbi fejlemények?

– Az UNESCO Világörökség Bizottsága 2013. évi nyári ülésén a „megfelelő védelem és szabályozás biztosításáig” változtatási tilalom elrendelését kérte a Budapesti Világörökségi Területek védőövezeteire, ezen belül kiemelten a zsidónegyedre. Azóta két év telt el, de a változtatási tilalom elrendelése magyar részről nem történt meg. A Párizsi Magyar Intézet bő egy évvel ezelőtt – az „Óvás Egyesület” kezdeményezésére – eseménysorozatot rendezett "Merre tart Budapest régi zsidó negyede?” címmel, fotókiállítással, dokumentumfilmek bemutatásával és kerekasztal-beszélgetéssel, mindennek mi is aktív közreműködői voltunk.

– Összességében hogyan értékeli kulturális értékmentő megmozdulásukat? És hogyan tovább?

– Végül is, ha leállítani nem is tudtunk minden pusztítást, az Óvás Egyesület legfőbb külföldi támogatóiként sikerült megakadályoznunk annak totálissá válását. Ekkor éreztem igazán, mekkora ereje van az összefogásnak. Csaknem 30 épületet sikerült megmenteni, ám sajnos, a rombolás más módszerekkel bár, de folytatódik. Ezért „figyelő szemünket” azóta sem vettük le Budapestről, a zsidónegyedről, mert az a világörökség részeként éppen úgy a budapestieké, mint Magyarországé vagy a többi országban élőké – így a mienk is, mindannyiunké. Ezért kulturális értékmentő munkánk folyamatos.

Mardis hongrois createur Jean Pierre Frommer 03032015

Jean-Pierre Frommer _ photo: peter gabor 

Mardis hongois 1 photo P3314732   Mardis hongrois 3 photo P3314739 1

photos: peter gabor 

Sokféle magyar szervezet működik Franciaországban – más-más céllal. Például az egyik legnagyobb, a Párizsi Magyarok szervezete, amelynek mintegy kétezer tagja van, egy másik, a Párizsi Magyar Közösség, ahol ezer körüli a létszám. Ez a két csoport Facebook-on létezik, sokan egyszerre tartoznak mindkettőhöz, de – információink szerint - a valódi életben csak kevesen és ritkán találkoznak. Létrejött a Magyarok Dél-Franciaországban közössége is és a mi, nyolcszáz fős szervezetünk, a Mardis hongrois de Paris mintájára egy-egy hasonló nevű szervezet is megalakult, Mardis hongrois de Montpellier, valamint a Mardis hongrois de Lyon, sőt már külföldön is van, egy Helsinkiben (Unkarilaiset Tiistait) és egy Berlinben (Hungarische Dienstage). Ezekhez szervezetileg nincs közünk, eszmeileg is csupán annyi, hogy mind a négy helyen a mi egykori tagjaink hívták életre a csoportokat. Persze, ezeken kívül vannak különböző francia-magyar, magyar-francia baráti társaságok, szakmai, művészeti és más kulturális profilú, vagy egyéb (például vallási, politikai töltetű) alapokon szerveződött civil közösségek is.

(…) „ A fiatalok és a külföldiek azonban felfedezték a zsidó negyed lepusztultságában is különleges hangulatú utcáit, házait, kertjeit, udvarait, egyben múltját és varázsát. A tíz éve még alig ismert régi pesti zsidó negyed mára az egyik leglátogatottabb városrész lett. Ennek egyik kiváltó oka a 2004 óta megmentett, de hosszú évek óta üresen álló műemlék épületekbe, azok udvaraiba, kertjeibe költözött "romkocsmák" hihetetlen népszerűsége a hazai és a külföldi fiatalság köreiben. Ez ugyanakkor elviselhetetlen terhet jelent az itt élőknek.”)

(…) „Nagyon szórványosan és csak egy-két helyen, de elindult a régi épületek rendbe hozása és egyetlen egy helyen, az Európai Unió támogatásával felújították a Kazinczy utcai ortodox zsinagóga előtti utcaszakasz épületeinek egy részét, emellett néhány utca új burkolatot kapott.” (Részletek az Élet és Irodalomban 2008.02.25-én megjelent interjúból).

Utalások:

*–Blog des Mardis hongrois de Paris

http://www.mardishongrois.blogspot.com/

** – Óvás! Egyesület – 2004-ben alakult magyarországi egyesület a pesti zsidónegyed kulturális örökségének védelméért www.ovasegyesulet.hu

**– Franciaországi blog a budapesti zsidónegyed védelmére
htt p://sauvezbudapest.hautetfort.com/

*** – Jean-Pierre Frommer írása a Le Monde-ban
http://www.lemonde.fr/idees/article/2008/01/23/halte-a-la-destruction-du-quartier-juif-de-budapest-par-jean-pierre-frommer_1002676_3232.html

**** –Interjú Jean-Pierre Frommer-rel az Élet és Irodalomban

http://epiteszforum.hu/potolhatatlan-europai-ertek-sorsa-forog-kockan

http://www.es.hu/cserba_julia;potolhatatlan_europai_ertek_sorsa_forog_kockan;2008-02-25.html