A német zöldek a fenntartható liberalizmus csábításában

 

Hamburg legelegánsabb negyede egyúttal a város legkörnyezetbarátabb kerülete.  Ez első pillantásra fel sem tűnik, amikor ott állunk a Marco Polo toronyház lábánál. Az impozáns 16 emeletes épület, az avantgárd építészet reprezentánsa, egymáson elcsúsztatott kenyérszeleteket idéz. Itt egy lakást átlagosan 3,7 M euróért árusítanak. A tőszomszédságában álló, s a minap avatott Unilever székházról sem rí le a természet iránti rajongás. Az agrár- élelmiszeripari és kozmetikai óriás-multi 25 ezer négyzetméter összterületű irodaháza minden idők legkiterjedtebb energiatakarékos égőkkel megvilágított felülete. A látogatókat fogadó recepciós büszkén hangoztatja, hogy „az egész épület a környezetvédelmi előírások legteljesebb tiszteletben tartása jegyében fogant,” A mutatóujját a tágas mennyezet felé emelve elmagyarázza, hogy „a földszinti előcsarnok a legkorszerűbb hőenergia visszanyerési rendszerrel van felszerelve”.

marco_polo_towerA Marco Polo toronyház és az Unilever székháza alkotja a HafenCity fő látványosságát. Az Elba menti régi Speicherstadtba oltott 155 hektárnyi területen luxus irodaházak és lakóépületek emelkednek. Az építkezések 2025-re tervezett befejezésekor, Dubai egyfajta északi kiadásaként, a projekt kezdeményezői szerint a városnegyed a „kreatív osztályokhoz” tartozó 40 ezer alkalmazottnak és 12 ezer lakosnak ad majd otthont. A kultúra szempontjait az „Elbphilharmonie”, a város által 351 millió eurós költségvetésből finanszírozott reprezentatív előadóterem, képviseli majd. Itt még javában dolgoznak a daruk, de arrébb a már felépült épülettömbök kávéházi teraszai thai előételeket majszoló, vagy ételbárjaiban méregdrágán mért gyenge minőségű bor mellett üldögélő magas beosztású menedzserek csevegésétől hangosak. De ne essünk mindjárt az előítéletek csapdájába; nem arról van szó, mintha „Európa legnagyobb urbanisztikai projektje” a fenntartható fejlődés elveibe ütközne és ezzel beleillene a bankárok és aranyifjúk azon mozgalmába, amely a londoni Docklands projekthez hasonlatosan a „parlagon hagyott” kikötői területek szimpla „befogását” célozza. Ellenkezőleg, a projekt konkretizálja és diadalra viszi a fenntartható fejlődés alapelveit. „Geotermikus fűtés, kevéssé szennyező építőanyagok, zöld terek, gyalogos- és kerékpárutak, mindez a városnegyedet a fenntarthatóság szempontjából úttörővé avatja” mondja nagy lelkesen Harold Müller. A HafenCityben élő és dolgozó 53 éves mérnökkel, a Carl étterem asztalánál ülünk egy tányér zöldbe játszó marinírozott hering előtt, amelyet a ház másik specialitásánál a Perigord-i szarvasgombával készült rizottó Arborio-nál, „kevésbé kifinomultnak, de étvágygerjesztőbbnek” ítél. Nem rejti véka alá, hogy „1977 óta mindig a zöldekre szavazott” Nem a zöldek állnak a HafenCity projekt mögött, mondja, de „azt folyamatosan lojálisan figyelemmel kísérték, s nélkülük a városnegyed nem kapott volna ilyen ökológiai dimenziót”.

Hamburg „a 2011-es esztendő környezetbarát európai fővárosa” kétséget kizáróan telítve van ökológiával. A zöldek két ízben részt vettek a város igazgatásában: 1997-től 2001-ig az SPD szociáldemokratáival együtt, majd 2008 és 2010 között a konzervatív CDU társaságában. A Hansa-város irányításában való cselekvő részvételük mérlege sehol sem mutatkozik meg olyan ragyogóan, mint a HafenCity-ben. Még az utcanevekre is rányomták bélyegüket, miután a zöldek azt igényelték, hogy az útvonalak elnevezésénél tartsák tiszteletben a nemek közötti arányt. „Nem vitás - mondja lelkesülten Katharina Fegebank asszony a zöldek Hamburgi főtitkára - hogy a városnegyed a magas jövedelműek számára létesült, de az épületei nagyon kreatívak, amit a város egésze szempontjából kifejezetten zseniálisnak ítélek.” Harcostársa, Anja Hajduk, aki 2002 és 2008 között a Bundestag tagja volt, szintén megerősíti, hogy „a projekt a csillagászati lakásárak ellenére sikeresnek tekinthető. Amikor kormányon voltunk, bennünket az érdekelt, hogy biztosítékot kapjunk: legyen a városnegyed nyitott minden városlakó előtt, hogy ott akadálytalanul sétálhassanak. Az Unilever toronyház esetében pl. elértük, hogy földszintje szabadon látogatható legyen”.

Ez egy milliomosok lakta, de szimpatikus és energia hatékony falanszter. Vajon a projektben a jelenleg Németországon átsöprő ökológiai „forradalom” első vívmányát kellene tisztelnünk? A vezércikkírók már egy zöld kancellár lehetőségéről vitatkoznak 2013-ban (l. keretes cikket). El kell ismerni, hogy az utóbbi hónapokban a zöldek meredeken felfelé ívelő megerősödése igen csak látványos volt: kritikusaik körében közkézen forgó tréfa ezt a jelenséget „a blitzkrieg és a Hosszú Menetelés szintéziseként” láttatja. Mindenek előtt 2010 folyamán a környezetvédők népszerűségének meredek megugrását a sorozatos közvélemény-kutatások egymást kölcsönösen erősítő hatása táplálta. Berlinben pl. a zöldekre szavazni szándékozók aránya a 2009. decemberi 19%-ról 2010 októberére 39%-ra nőtt. A sajtó megkülönböztetett érdeklődést tanúsít a „zöld csoda” (Der Spiegel) iránt: Die Zeit: „A zöldek népszerűbbek, mint valaha”; Stern: „A jólét pártja”; Die Welt: „A zöldek már a kancellári tisztségről ábrándoznak”. A zöldek azért is kitartó figyelmet keltenek, mert a német politika hajdani „csodagyermeke”, az FDP által szabadon hagyott tér elfoglalására készülnek. A szabaddemokraták ugyanis a tartós szabadesés állapotában vannak amióta csillagjuk Karl-Theodor zu Guttenberg plágium vád miatt a Merkel-kormány hadügyminiszteri székéből igencsak rövid idő után távozni kényszerült.

Hamburgban fekete és zöld koalíció alakult

A „zöld csoda” ezután átterjedt a szavazóurnákra. A zöldek március 27-ikén Baden-Württembergben, Németország leggazdagabb és hagyományosan konzervatív beállítottságú tartományában besöpörték a szavazatok 24,2%-át. Jócskán megkétszerezve előző eredményüket (2006-ban a szavazatok 11,7%-át szerezték meg) a CDU után második politikai erővé léptek elő, megelőzve szövetségesüket, az SPD-t. Ezzel nem egy „vörös és zöld”, hanem immáron egy „zöld és vörös” koalíció meghatározó erejévé lettek. Németország történetében először szerezte meg egy környezetvédő a tartományi miniszterelnöki posztot. A kefehajú, jó hatvanas és merev Winfried Kretschmann, aki vasárnaponként a templomi kórusban énekel egy csapásra országos hírű sztárrá lett. Személyével kapcsolatban a televíziók kamerája előtt visszatérően olyan kifejezések hangzanak el, mint „nagy reményekre jogosító” és az ”esztendő politikai szenzációja”. Az ilyen események jelentősége lemérhető a tőzsdei árfolyamokra gyakorolt hatásuk révén is. Meg kell tehát említeni, hogy a környezetvédők választási győzelmét követően kissé megbicsaklott az EON és az RWE, a két legjelentősebb nukleáris energiaszolgáltató részvényeinek az árfolyama, szintúgy a Daimleré, a BMW-é és a Volkswagené. Ugyanakkor a 10 legfontosabb „zöld” papírt mérő Öko-Dax nyolc pontot előreugrott. Forradalomról azért nem lehet beszélni, hiszen a rákövetkező tőzsdei napon „a kevésbé zöld” papírok jegyzése szépen emelkedni kezdett. A győzelem estéjén Kretschmann igyekezvén megnyugtatni a piacokat kijelentette: „A polgári társadalom által kilátásba helyezett útra fogunk lépni.”

Húsz esztendővel korábban hasonló elővigyázatosság indokolt lett volna: akkoriban a zöldek a radikális baloldalt testesítették meg egy a kommunizmussal szemben eredendően ellenséges Nyugat-Németországban. Az 1980-as évek elején a CDU közel állt ahhoz, hogy követelje a fegyveres harc és alkotmányellenes eszmék iránti rokonszenvvel vádolt fiatal zöld párt feloszlatását. A társadalmi igazságosságért és a környezet megóvásárért történő harcot meghirdető zöld vandálok (grüne Chaoten) láttán a „polgári társadalom” összevonta a szemöldökét. Manapság már nem teljesen erről van szó. Baden Württemberg új erős embere azt vallja magáról, hogy „sem nem baloldali, sem nem jobboldali” és szívélyes kapcsolatok ápol Erwin Teufel-lel a CDU helyi vezéralakjával, akinek - elmondása szerint - osztja „mérsékelt és centrista nézeteit”.[1]

A Hamburgi eset, vagyis az első olyan németországi régió, ahol fekete és zöld koalíció alakult (Németországban a fekete szín a jobboldalt jelképezi) arról tanúskodik, hogy egy ilyen összefogásban nincs semmi rendkívüli. Maga Angela Merkel is elismeri, hogy a 2013-as választások után nem tartja kizártnak egy keresztény-zöld összefogás eshetőségét.

Egy ilyen szokatlan forgatókönyv már ez év októberében is megvalósulhat, a teszt jellegű berlini helyhatósági választások alkalmából.

A listavezető Renate Künast, a Bundestag zöld frakciójának a vezetője, akit a közvélemény-kutatások esélyessé emeltek, s, aki máris a főváros „urának” tekintheti magát, nem utasít el egyetlen partnert sem: a játéktér nyitott lett légyen az középbal, vagy jobboldali erő. Eberhard Diepgen Berlin korábbi kereszténydemokrata (CDU) polgármestere máris az esélyes előszobájában toporog: „Elég érintkezési pontunk van a zöldekkel ahhoz, hogy közös kormányzati projektet dolgozzunk ki velük”.[2] A Süddeutsche Zeitung (2010.5.11.) gunyorosan megjegyzi: „Konzervatív körökben is terjed a zöld láz. A vállalkozók és a gazdagok csábos pillantásokat vetnek a zöldekre.”

A „Fukushima effektus”, amelyre gyakran hivatkoznak, kétségtelenül közrejátszott a környezetvédők felemelkedésében, akik végre tőkét kovácsolhatnak maguknak a németek többsége által is elutasított nukleáris iparral való szembenállásukból. A nukleáris erőművek programozott bezárása kétséget kizáróan a javukra írható. De a japán radioaktív szivárgások önmagukban nem magyarázzák meg egy hajdani „proteszt tömörülés” Jutta Ditfurth asszony kifejezésével élve „bicikliző liberális párttá” történő átváltozását. A zöldek egyik alapító tagja, aki 1991-ben elhagyta a pártot « méregbe mártott tollal » írott könyvében[3] csodálkozásának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy hajdanvolt elvbarátai szemmel láthatóan ellenállhatatlan vonzerőt gyakorolnak: „Egyes kommentátorok úgy beszélnek, mintha negyedszázad óta a Marson élnének. Azt mondják, lássuk csak mit fognak tenni a környezetvédők, hagyjuk őket előbb kormányozni. Ez a fajta álláspont csodálkozásra késztet, ugyanis a zöldek több ízben is kormányoztak.”

A három választási ígéret közül egy sem valósult meg

Valóban, a lista  terjedelmes: hét évig (1998-2005) részvétel a Gerhard Schröder vezette szövetségi kormányban, 11 évig (1995-2005), majd 2010 után ismét közös kormányzás Észak-Rajna Vesztfáliában, tíz esztendő (1985-87, 1991-1999 ) Hessen-ben, kilenc (1996-2005) Schleswig-Holsteinben, hat (1997-2001, 2008-2010) Hamburgban, négy (1990-94) Alsó-Szászországban, négy esztendő (1994-98), Szász-Anhaltban, négy (2007 óta) Brémában, kettő (2009 óta) a Saar-vidéken, és ugyancsak két esztendő (1989-1990, 2001-2002) Berlinben. „Ez – számolja össze Ditfurth - mindösszesen 59 esztendőnyi kormányzási tapasztalat. Nyilván önös érdekük, hogy a médiumok újoncoknak és gyakorlatlanoknak állítsák be őket, és lélegzet visszafojtva lessék: hatalomra jutva miként is fognak viselkedni, mintha ez valami izgalmas rejtély lenne (…) Ez az 59 évnyi gyakorlat, sohasem képezte elmélyült kritika tárgyát.”

Hamburgban maguk a választók végezték el ezt az elemzést: idén februárban a távozó többséget megbüntetve (csak a szavazatok 21,9%- át  juttatták a CDU-nak, és 11,2-át a zöldeknek)  48,3%-al teljes felhatalmazást  adtak a máshol gyengélkedő SPD-nek.

Leszámítva a HafenCity-beli sétákat, a környezetvédők igazából nem sok mindennel büszkélkedhetnek. A jobboldallal kötött koalíciós szerződés egy villamos vonal létesítését, egy széntüzelésű erőmű építési tervéről való lemondást, s egy olyan ambiciózus iskolai reformot helyezett kilátásba, amely „mindenki számára” egységes alapfokú oktatást biztosított volna.

A három választási ígéret közül egy sem valósult meg. A villamos vonal tervét a 2008-as válság okozta sorozatos költségvetési megszorítások futtatták zátonyra, az erőmű megépítését bíróság írta elő. Az iskolai reformot pedig egy népi kezdeményezés alapján megszervezett népszavazás során 2010 júliusában a választók utasították el. Egyébként ezen utóbbi kudarc kiváltotta belső feszültség miatt bomlott fel idő előtt, vagyis két évvel a helyhatóság mandátumának lejárta előtt a fekete, zöld többség.

Térvesztésüket követően, a környezetvédők legalább azzal kérkedhetnek, hogy kellemes emlékeket ébresztenek a helyi jobboldal hangadóiban. Gregor Jaecke a CDU hamburgi gazdája szinte önfeledt lelkesedéssel idézi fel a zöldekkel átélt idillt: „Zöldnek lenni annyi, mint szeretni az életet. Ez egy olyan érték, amit mi magunk is osztunk. Hasonlóképpen vélekedünk a holnapról is: mi a keresztény gondolat jegyében az élet tiszteletét valljuk, ők pedig egy modernebb felfogás szellemében a fenntartható fejlődés hívei. Éppen ezért a kiegyensúlyozott gazdaságpolitika szükségességét a zöldek inkább elismerik, mint az SPD.” A 2008. évi koalíciós megállapodás az „élet iránti szeretet” elvének ezen kevésbé lírai ortodox költségvetési felfogás szellemében történt újrafogalmazását illusztrálja. Amikor néhány hónappal ezt követően kirobbant a pénzügyi válság, a zöldek és a kereszténydemokraták egy szempillantás alatt megegyeztek a közkiadások korlátozásában, például a bölcsődei hozzájárulási díjak felemelése árán. Egyidejűleg 1,5 Milliárd eurós injekcióval betömték a HSA Nordbank pénztárában tátongó lukat, s a befektetők megnyugtatását célzó intézkedésekkel a Hapag-Lloyd hajózási társaság segítségére siettek. Jaecke úr méltatólag mondja: „Helyre kellett állítani a bizalom légkörét, és ezt a zöldek nagyon is megértették” Nem lenne mégis néhány vitás kérdés? Itt van például a közbiztonság ügye. Gyaníthatnánk, hogy egy olyan fiatal és „szexi” párt, mint a zöldek nem olyan elnéző a rendfenntartó erőkkel szemben, mint a CDU öreg notabilitásainak a csapata. Tévedés: „A belbiztonsági kérdések konzervatív szövetségeseink hatáskörébe tartoztak, de nem voltak problémáink”,  bizonygatja Fegebank asszony. „A közrend kapcsán kifejezetten kemény álláspontot képviseltünk, de megfelelő vizsgálatot követően a zöldek azt teljességgel tudomásul vették” erősíti meg CDU-s partnere. Jaecke úr minden késztetés nélkül, de némi keserűséggel elismeri, hogy „a CDU bázisát képező polgári szavazók egy részét mostanság megkísérti a zöld voks”.

A szegényebb városnegyedek kevésbé vannak kitéve ennek a kísértésnek. Míg februárban a jómódú Blankenese városnegyedben a zöldek a szavazatok 9,2%-át szerezték meg, a szegények lakta Rothenburgsort külvárosban, ahol a szavazásra jogosultaknak kevesebb, mint a fele járult az urnákhoz, csak 6 %-ot kaptak. Errefelé nincsenek kerékpárutak, vagy lakásokká alakított, geotermikus fűtéssel ellátott ipari épületek, csak olajfűtésű koszos betontömbök és lerobbant üzletek. „Hogy én a zöldekre szavazzak. Bolondnak néz?” háborog egy 32 éves munkanélküli, aki a járdán javítgatja a robogóját. Joachim Riepke azon 6,7 millió német egyike, aki a munkanélküli segélyek és a szociális juttatások egybeolvasztásából létrehozott Hartz IV elnevezésű ellátórendszer kedvezményezettje.

„Havi 359 eurót kapok, s arra köteleznek, hogy szinte ingyen dolgozzam. Pillanatnyilag a munkaügyi központ nyugton hagy, de két hónappal ezelőtt behívtak mosogatni egy öregek otthonába. Nem lehet visszautasítani, különben megvonják a munkanélküli ellátásodat. És akkor azt akarnád, hogy ezekre szavazzak? „

„Ezeken” Riepke úr az SPD-zöldek többséget érti, amely 2005-ben Európa legszigorúbb munkanélküli segélyezési rendszerét vezette be. A Hartz IV rendszer „1 eurós munkák” elvállalására kényszeríti a kedvezményezetteket, kilakoltatja őket a túl drágának ítélt lakásokból, s zsebpénzük elvesztésének terhe mellett megköveteli tőlük, hogy bürokratikus előírások terjengős litániájának engedelmeskedjenek. A törvényszöveg 2004. június 30-iki bemutatásakor a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung vezércikke „a szociális juttatások 1949 óta legnagyobb megcsonkítását” emlegette.

A Hartz IV rendszert a Karlsruhei Alkotmánybíróság részlegesen megsemmisítette

Peter Hartz, a Volkswagen-csoport akkori humánerőforrás igazgatója és Schröder kancellár barátja[4] dolgozta ki azt a nevét viselő reformot, amely manapság modellként szolgál Franciaországban és más országokban azon „reformerek” számára, akik ostorozzák a bőkezű szociális támogatási rendszereket, s azokat „bérezés nélküli munkavállalókkal” akarják helyettesíteni.  A Hartz IV rendszer azonban nehezen túlszárnyalható rekordot állított fel: olyan alacsonyra szabta az egységes juttatás összegét, hogy a Karlsruhei Alkotmánybíróság elmúlt év októberében azt részlegesen megsemmisítette, mivel úgy ítélte meg, hogy abból az érintett családok nem képesek gyermekeik alapvető szükségleteit kielégíteni.

Amikor a hamburgi zöldekkel a Hartz IV-ról beszélgetünk időnként meglepő válaszokat kapunk. „Igaz, hogy a juttatás összege túlságosan alacsony – ismeri el Fegebank asszony - de változatlanul azon a véleményen vagyunk, hogy jó ötlet volt a szociális juttatások és a munkanélküli segély összevonása, mivel ez munkára ösztönöz.” Amikor a vita nekilendül, a fiatal képviselő asszony „ledorongoló” argumentummal áll elő: ”Egyébként egy ilyen reformot csakis egy vörös és zöld koalíció bocsáthatott szárnyára. Ha a CDU és az FDP lettek volna a kezdeményezők az valóságos forradalmat robbantott volna ki!” S ez mindennemű malícia nélkül mondatott ki. Hiába, a modern természetvédő politikának is megvannak a maga naiv képviselői.

A hamburgi zöldek abbeli meggyőződésükben, hogy „a gazdaság és a környezetvédelem együttműködésre ítéltetett” tökéletes illusztrációi a párt tagjai és választói körében 15 éve óta zajló mutációnak.”A zöld és az alternatíva listája” (GAL) megélte 1999-ben, hogy történelmi párttagságának egy része otthagyta őket, tiltakozásul az ellen, hogy a párt szövetségi szintű testületei jóváhagyták a koszovói háborúban való német részvételt. A pacifizmus feladása, majd az ezt követő vérveszteség kaput nyitott magasan képzett, anyagilag prosperáló párttagok új nemzedékének a beáramlása előtt, akik nyitottak voltak az állami intézmények és az üzleti körök iránt. A szóvivő, Anja Hajduk személye szemlélteti ezt az átalakulást. A foglalkozását tekintve pszichológus elismeri, hogy mielőtt 1995-ben belépett a pártba csakis a zöldekre szavazott. 2002-ben beválasztották a Bundestagba, majd nem sokkal ezután párttársaival együtt megszavazta a legvagyonosabb családok adójának a csökkentésére vonatkozó javaslatot. Ezáltal Schröder kormányzásának az éveiben e jövedelemkategóriába tartozók adóterhelése 54%-ról 42-re csökkent. „A jobb-bal együttműködésére épülő formula sohasem volt számomra meggyőző. Jó dolog, hogy a zöldek nyitottak a gazdaság felé” – mondja.

„Anja Hajduk tipikus képviselője a mostanság országszerte népszerű új zöldeknek, akik pragmatikus menedzserek, híján vannak mindennemű elkötelezettségnek, s teljes közömbösséggel viseltetnek a szociális kérdések iránt” vélekedik Norbert Hackbush, aki 16 esztendő szolgálat után elhagyta a zöldeket. Napjainkban a Die Linke a német „baloldal baloldalának” padsoraiban a városi tanács tagja. „Hamburg az ország egyik leggazdagabb városa, de itt él a legtöbb szegény ember is”, magyarázza. „Itt minden ötödik gyermek a szegénységi küszöb alatt él, de a legszegényebb családok nem szavaznak, vagy legalábbis nem a zöldekre.”

Hackbush úr leginkább a pénzügyi merevséget veti hajdani párttársai szemére. A Manager c. folyóirat által közölt sorrend szerint a 300 legnagyobb német vagyon közül 26 hamburgi „illetőségű”. Összértékük 44 milliárd euró, ami a város GDP-jének mintegy felét teszi ki. „Lehet, hogy Hamburg a környezetvédelem európai fővárosa, de Németországban leginkább az adóelkerülés fővárosa.” – mondja. Tény, hogy megrögzötten kevés az adóellenőr a városban: 2010-ben az 1 millió euró feletti évi bevételt bevalló 627 adózó közül csak 31 ellenőrzésére került sor. Százmillió eurókban mérhető az állam elmaradt bevétele. A Die Linke képviselője csóválja a fejét: „További 150 adóellenőr felvételét követeltük, de a zöldek hallani sem akartak róla.”

Lehet-e tehát azzal számolni, hogy a Marco Polo toronyház dúsgazdag lakói a következő választásokon a zöldekre fognak szavazni? Ez egyáltalán nem biztos. A toronyház a tengerbe benyúló természetes szirtre épült, s lakóinak átfogó rálátást kínál a kikötő mólóira. Márpedig a tervezők egy buta kis részletet figyelmen kívül hagytak. Nevezetesen azt, hogy a szél kérlelhetetlenül a teraszok és a panoráma-ablakok felé hajtja a hatalmas úszó paloták okádta mérgező füstgázokat. A Spiegel oknyomozó riportja szerint, a toronyház lakói által beszívott állítólagos friss levegő lényegében egyenértékű „50 ezer darab 130 kilométer óránkénti sebességgel száguldó teherautó által kibocsátott porszennyeződéssel, tetézve jelentős mennyiségű kén- és nitrogéndioxiddal, valamint egyéb rákkeltő részecskékkel”. A luxusutazásokat lebonyolító kiránduló hajók többszörös milliomosokat mérgeznének? Nem vitás, a fenntartható fejlődés meglepetéseket rejteget.

Fordította: Forgács András

 




[1] Tagblatt Online, 2011. április 14

[2] Der Tagespiegel, Berlin, 2010. november 7 .

[3] Jutta Ditfurth, Krieg, Atom, Armut. Was sie reden, was sie tun : die Grünen, Rotbuch, Berlin, 2011

[4] 2007 januárjában a Braunschweigi büntető bíróság két év felfüggesztett börtön- és 576.000 euró pénzbüntetésre ítélte, mert pénzbeli juttatások, utazások és prostituáltak felajánlásával megvesztegette a Volkswagen vállalati tanácsának tagjait.

 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés