Bolívia elnöke vagyok, és fogva tartottak egy európai repülőtéren

Amikor Edward Snowden a nagy nyilvánosság előtt is leleplezte, mennyire szerteágazó az amerikai kémkedés, az európai vezetők csak nagyon erőtlenül tiltakoztak. Viszont amikor azt hitték, hogy Bolívia elnökének repülőgépén van a szökésben lévő informatikus, akkor nem sokat elmélkedtek, azonnal feltartoztatták Evo Morales elnöki gépét. Bolívia elnökének elemzése nem sok jót mond az érintett országok helyzetéről.

 

evo morales bolivia president - apA nemzetközi jogtörténet szemszögéből rendkívül különös eset történt július 2-án: megtiltották Bolívia, a többnemzetiségű állam elnöki repülőgépének, hogy Franciaország, Spanyolország, Olaszország és Portugália légterén átrepüljön, majd engem tizennégy órán keresztül visszatartottak a bécsi repülőtéren, Ausztriában. Hetekkel az után, hogy a közvélekedés szerint demokratikus és törvénytisztelő államok egy hivatalos delegáció tagjainak személyi szabadságát korlátozták a támadás most is felháborodást kelt, és állampolgárok, társadalmi szervezetek, nemzetközi intézmények és kormányok folyamatosan ítélik el szerte a világon.

Mi is történt valójában? Moszkvában jártam, és Vlagyimir Putyin elnökkel való találkozásom előtt néhány perccel az egyik munkatársam jelezte, hogy valamilyen technikai gond merült fel: nem tudunk Portugáliába menni, mint azt terveztük. Mire befejeztem a megbeszélésemet az orosz elnökkel, már egyértelműen kiderült, hogy a probléma nem technikai probléma.

Közben La Pazból a külügyminiszterünk, David Choquehuanca megszervezte, hogy Spanyolországban, a Kanári-szigeteken, Las Palmasban szállhassunk le, és elfogadtatott egy új útvonaltervet. Úgy tűnt, minden rendben van.

Amikor már a levegőben vagyunk, Celiar Arispe ezredes, az elnöki repülés felelőse és az elnöki gép pilótája odalép hozzám és a következőket mondja: „Párizs visszavonta a berepülési engedélyt. Nem léphetünk be a francia légtérbe.” Ezen nagyon meglepődött, ugyanakkor aggódott is: már épp berepültünk volna.

Persze megpróbálhattunk volna visszatérni Moszkvába, de nem biztos, hogy elég lett volna az üzemanyagunk. Celiar Arispe ezredes ezért a bécsi repülőtér irányítótornyával vette fel a kapcsolatot, és kényszerleszállásra kért engedélyt. Itt szeretném megköszönni az osztrák hatóságoknak, hogy ezt lehetővé tették.

Majd rendelkezésemre bocsátottak egy kis irodát is, és épp alelnökömmel, Alvaro García Linerával, illetve David Choquehuanca külügyminiszterrel beszéltem telefonon, hogy eldöntsük, mi a következő lépés, és főleg hogy próbáljuk megérteni a francia döntés okait, amikor a pilóta értesített, hogy Olaszország is megtagadta az átrepülési engedélyt.

Ebben a pillanatban érkezett meg és jelentkezett be az Ausztriába delegált spanyol nagykövet, Alberto Carnero. Bejelentette, hogy új repülési tervet hagytak jóvá, és azzal Spanyolországba mehetek. Csakhogy, magyarázta, előzetesen át kell vizsgálnia az elnöki repülőgépet. Ez a sine qua non feltétel, hogy elindulhassunk Las Palmas de Gran Canariába.

Amikor megkérdeztem, mi ennek az oka, Alberto Carnero Edward Snowden nevét említette, aki alkalmazottja egy olyan amerikai cégnek, amelynek Washington bizonyos kémkedési feladatokat szervez ki. Azt válaszoltam, hogy csak a sajtóból ismerem őt. Ugyanakkor felhívtam a spanyol diplomata figyelmét, hogy országom betartja a nemzetközi megállapodásokat: semmilyen körülmények között nem próbálnék meg senkit Bolíviába szöktetni.

Alberto Carnero állandó kapcsolatban állt a spanyol külügyi államtitkár-helyettessel, Rafael Mendívil Peydróval, aki tulajdonképpen azt kérte tőle, hogy erőteljesen lépjen fel, és ragaszkodjék a vizsgálathoz. Állandóan azt kellett ismételgetnem, hogy „ezt a repülőgépet nem fogja átvizsgálni. Ha nem hiszi el, amit mondok, az azt jelenti, hogy Bolívia szuverén állam elnökét úgy kezeli, mint aki hazudik.” A diplomata elment újabb utasításokért, majd visszajött. Azt kérte, hívjam meg egy kávéra a repülőgépre. Erre megkérdeztem tőle: „Bűnözőnek tart? Ha be akar jutni a repülőgépre, akkor erőt kell alkalmazzon. Nem fogok ellenállni a katonai vagy rendőri fellépésnek – ehhez nincsenek meg az eszközeim.”

Ettől láthatólag megijedt, így a nagykövet elvetette az erőszakos fellépés lehetőségét, de kitartott amellett, hogy nem kapom meg az engedélyt a repülési tervünkhöz: „Reggel 9-kor majd megmondjuk, hogy távozhat-e vagy sem. Addig megbeszéljük a barátainkkal” – magyarázta. „Barátaink”? „De kik Spanyolország barátai, akikre utal? Talán Franciaország és Olaszország?” Erre nem válaszolt, ellenben távozott.

Ezt az alkalmat használtam ki, hogy néhány szót váltsak Cristina Fernández argentin elnökkel, aki kiváló ügyvéd, és aki jogi kérdésekben tanácsokkal lát el, és a venezuelai és ecuadori elnökökkel, Nicolas Maduróval és Rafael Correával, akik mindketten nagyon aggódtak a történtek miatt. Rafael Correa elnök egyébként kétszer is visszahívott a nap folyamán, hogy megérdeklődje, mi a helyzet. Ebből a szolidaritásból erőt merítettem: „Evo, nincs joguk átvizsgálni a repülőgépedet!” – ismételték. Én is tudtam, hogy az elnöki repülőgép a nagykövetségekéhez hasonló státuszt élvez. De közvetlen tanácsaik, illetve az ALBA – a Mi Amerikánk Népeinek Bolivári Szövetsége[1] – országok nagyköveteinek látogatása megerősítették elszántságomat. Nem engedjük sem Spanyolországnak, sem bármely másik országnak – a legkevésbé pedig az Egyesült Államoknak –, hogy átvizsgálja a repülőgépünket. Megvédjük hazánk és szélesebb hazánk méltóságát, szuverenitását és becsületét. Nem engedünk a zsarolásnak.

Spanyolország nagykövete újra visszajött. Aggodalmas és ideges volt, és azt mondta, hogy végül is megkaptam az összes engedélyt és távozhatok. Végre felszállhattunk...

Az, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA egységes parancsnoksága alatt négy ország egyszerre és összehangoltan légtér-tilalmat adott ki egy szuverén állam ellen azzal az ürüggyel, hogy esetleg Edward Snowdent szállítjuk, egyértelműen mutatja, milyen politikai súlya van a legnagyobb birodalmi hatalomnak, az Egyesült Államoknak.

Július 2-ig (a fogvatartásomig) mindenki értette, hogy az Államok biztonsági ügynökségeket működtet, hogy megvédjék területüket és lakosságukat. De Washington túlment az elfogadható határon. Megszegte a jóhiszeműség és a nemzetközi megállapodások elveit, és gyarmatosította az európai kontinens egy részét. Alapjaiban sértette meg az emberi jogokat, a francia forradalom egyik nagy vívmányát.

Az a gyarmati szellem, amely elfogadtatta az egyes országokkal saját alávetettségüket, megint bebizonyította, hogy a birodalom nem ismer se jogi, se erkölcsi, se területi korlátokat, amikor tervei megvalósítását kikényszeríti. Ma az egész világ szemében egyértelmű, hogy egy ilyen hatalom képes minden törvényt áthágni, minden szuverenitást megtörni, minden emberi jogot semmibe venni.

Az Egyesült Államok hatalmát természetesen, a rendkívül fejlett hadiipari komplexum támogatásával katonai ereje adja, amellyel több megszálló háborúban is részt vesz. A beavatkozás különböző állomásai jól ismertek: a katonai hódítások után a demokrácia egy nagyon sajátos értelmezése nevében kikényszerítik a szabadkereskedelmet, és végül a lakosságot alávetik a multinacionális cégek gátlástalanságának. Az imperializmus – akár katonai, akár gazdasági – letörölhetetlen nyomait ott látjuk Irakban, Afganisztánban, Líbiában, Szíriában. Ezek közül az országok közül egyeseket azért rohantak le, mert feltételezték, hogy tömegpusztító fegyvereik vannak, vagy hogy terrorista szervezeteknek adnak otthont. Ezekben az országokban több ezer embert öltek meg, a Nemzetközi Büntetőbíróság pedig nem készül eljárást indítani.

De az amerikai hatalom azért is erős, mert mögötte állnak azok a láthatatlan eszközök, amelyek célja a félelem, a zsarolás és a megfélemlítés fenntartása. Washington hatalma védelmében előszeretettel büntet úgy, hogy a legtisztább gyarmati stílusban „példát statuál”, ez a módszer vezetett el az Abya Ayala[2] indiánok elnyomásához is. Bevetik ezt azok ellen a népek ellen is, amelyek a szabadságot választották, és azok ellen a politikai vezetők ellen is, akik a szegények érdekében kormányoznak. Latin-Amerikában nagyon is jól emlékeznek ezekre a „példás büntetésekre”: csak gondoljunk a Hugo Chavez elleni 2002-es, a hondurasi elnök, Manuel Zelaya elleni 2009-es[3], a Rafael Correa elleni 2010-es[4] és a Fernando Lugo paraguayi elnök elleni 2012-es[5] puccsra. És természetesen az amerikai nagykövet, Philip Goldberg[6] vezette puccs is eszünkbe jut a mi kormányunk ellen, 2008-ban. „Példát statuálnak”, hogy az indiánok, a munkások, a parasztok, a társadalmi mozgalmak ne merjék felemelni a hangjukat az uralkodó osztályok ellen. De ezek a „példák” ma már erősítik a szegényeket, hogy összefogjanak a kontinensünkön és szerte a világban, és együtt folytassák a harcot. Az elnyomás ellen a népek már elszánták magukat a lázadásra.


E támadás az elnyomás mindkét arcát egyértelműen mutatja: az imperializmust, illetve politikai és ideológiai ikertestvérét, a gyarmatosítást. Az elnöki különgép és legénysége fogva tartása, amit teljes joggal tarthattunk elképzelhetetlennek a 21. század elején, jól mutatja, hogy bizonyos európai kormánykörökben a rasszizmus egy formája ma is jelen van. Számukra az indiánok és a forradalmi és demokratikus folyamat, amelynek elkötelezettjei, csak akadályai a civilizációs fejlődésnek. Ez a gőgös rasszizmus ma nevetséges technikai magyarázatok mögé rejtőzik, miközben megpróbálja álcázni a politikai döntést, amit egy washingtoni irodában hoztak meg. Itt állnak előttünk tehát azok a kormányok, amelyek azt a képességüket is elveszítették, hogy felismerjék gyarmati helyzetüket, és akik próbálják védeni a nagyfőnök jó hírét…

Aki birodalomról beszél, az gyarmatokról is beszél. Amikor a nevezett európai országok úgy döntöttek, hogy elfogadják és végrehajtják a parancsot, akkor ezzel megerősítették országuk alávetett státuszát. Az Amerikai Egyesült Államok és Európa közötti gyarmati kapcsolat szorosabbá vált a 2001. szeptember 11-i támadás óta, ez egyértelműen lelepleződött 2004-ben, amikor nyilvánosságra került, hogy titkos amerikai katonai gépek hadifoglyokat szállítanak Guantánamóba és európai börtönökbe. Ma már tudjuk, hogy ezeket a feltételezett „terroristákat” megkínozták; erről pedig gyakran még az emberi jogi szervezetek is hallgatnak.

Nyilvánvaló, hogy a terror elleni háború a vén Európát gyarmati sorba süllyesztette; ezt úgy értékelhetjük, mint az államterrorizmus egy formáját, barátságtalan, sőt ellenséges lépést, hiszen állampolgárok millióit veti alá a birodalom szeszélyének[7].

Fogvatartásunk, a nemzetközi jog e semmibe vétele talán fordulópontot jelent. Európa, a szabadság, egyenlőség, testvériség, vagyis a legnemesebb ideálok szülőhazája eddig nagyban hozzájárult a tudományos fejlődéshez és a demokrácia kialakulásához. Ma csak árnyéka önmagának: néhány évszázada még a forradalmi eszmék hazája volt, ahonnét a remény szétsugárzott, ma pedig a kontinens népeit a neo-obskurantizmus fenyegeti.

Esetünk minden latin-amerikai, karibi, európai, ázsiai, afrikai és észak-amerikai népnek és kormányuknak jó alkalmat kínál, hogy szolidáris csoportként fejezzék ki felháborodásukat az érintett országok méltatlan hozzáállása miatt ebben a nemzetközi jogot sértő ügyben. Kiváló alkalom ez arra is, hogy a társadalmi szervezetek megerősödve folytassák egy más, testvéri és egymást erősítő világ kiépítését. Ennek az új világnak a megteremtése a népek feladata lesz.

Biztosak vagyunk benne, hogy a világ népei, így főleg Európa népei, nagyon is jól érzékelik, hogy az az erőszak, amelynek az áldozatai lettünk, másokat, őket és az övéiket is közvetlenül érinti. Felháborodásukat úgy értelmezzük, mint indirekt bocsánatkérést, amit egyes érintett kormányok a mai napig megtagadtak tőlünk[8].

Fordította: Morva Judit



[1] Az ALBA tagországai: Antigua és Barbuda, Bolívia, Dominikai Köztársaság, Ecuador, Kuba, Nicaragua, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek és Venezuela. (minden lábjegyzetet a szerkesztők tették hozzá).

[2] Az amerikai kontinensnek a Panama és Kolumbia területén élő Kunas nemzetség által, Kolumbusz Kristóf érkezése előtti elnevezése. 1992-ben a bennszülött amerikai népek úgy döntöttek, hogy ezentúl így hívják a kontinenst.

[3] Lásd a Le Monde diplomatique honlapján a Honduras-dossziét.

[4] Maurice Lemoine: Etat d’exception en Equateur [Rendkívüli állapot Ecuadorban], La valise diplomatique, 2010. október 1., www.monde-diplomatique.fr

[5] Gustavo Zaracho: Le Paraguay repris en main par l’oligarchie [Paraquay-ban az oligarchia újra hatalomra lép], La valise diplomatique, 2012. július 19., www.monde-diplomatique.fr

[6] Hernando Calvo Ospina: Petit précis de déstabilisation en Bolivie [Kézikönyv Bolívia destabilizálására], Le Monde diplomatique, 2010. június. http://www.magyardiplo.hu/2010-augusztus/233-amerikai-beavatkozas-magyar-vonatkozasokkal-bolivia-fueggetlensegi-toerekvesei-ellen

[7] Maurice Lemoine: L’homme qui menaçait les Etats-Unis [Aki az Egyesült Államokat veszélyeztette], Le Monde diplomatique, mai 2009.

[8] 2013. július 10-én, az elnök írásának keletkezése után Madrid hivatalosan bocsánatot kért La Paztól.

Hozzászólások   

0 #12 Zsolt András 2013-08-14 01:28
Kedves Judit!
Én az őszinte párbeszéd híve vagyok, mert csak ez visz előre.
Nyilván az Ön munkaadóinak is ez a céljuk és nem az, hogy egy baloldali értelmiségi csoport az ő pénzükön önmagát szórakoztassa.
Az adott esetben ez azt jelenti, hogy az Ön Magyardiplójábó l egy, a társadalom szélesebb rétegei számára is vonzó értékrend sugározzon. Egy olyan például, amiben nem kívánatos ártatlan emberek legyilkolása.
Ártatlannak az az ember számít a mi kultúránkban - amin a boliviai jogrend is alapszik - akinek a bűnösségét nem állapította meg bíróság. Ahogy ez például nemcsak Eduardo barátunk, hanem a társai esetében is a helyzet, akiket ugyancsak az ágyukban öltek meg, és nem tűzharc során.
Tóásó Előd sokéves fogvatartása esetében pedig szintén a boliviai törvények konkrét megsértésével állunk szemben.
A párbeszédnek természetesen hasznára válna, ha Ön figyelmesen elolvasná azt, amire reagál.
Én nem Morales lelövését mondtam kívánatosnak, hanem a gépének leszállítását Európában.
Itt vannak olyan bíróságok már ma is, nem csak a következő boliviai választás után lesznek, amelyeket Morales nem tart az uralma alatt.
Tényleg szívélyes üdvözlettel, Zsolt András
-1 #11 Judit Morva 2013-08-10 10:02
Kedves Zsolt András -rengeteg honlap van, ahol az Ön nézeteinek megfelelő vélemények jelennek meg. És persze, mi is szeretünk vitatkozni és mások véleményét megismerni, de azért - őszintén - az Ön nézetei annyira mások és sommásak...
Nem tudom elhinni, hogy vkinek a latin-amerikai változásokból csak annyi jöjjön le, hogy a helyi vezetőket le kell lőni és nem beengedni a légtérbe, stb. Szerintem Ön csak provokál - ezen a honlapon pedig, nem keressük a polemikus, meglehetősen durva beszólásokat. Nem szócsatákat akarunk vívni, hanem közösen gondolkozni...
0 #10 Zsolt András 2013-08-10 01:06
Kedves Jutka 22
(Ennyi idős vagy, vagy 22-ben születtél? Mindkettő fontos info lenne a nézeteid megértéséhez.)
Nos:
Nem tudom, ki az a "kecskefejű Jeszenszki". Egyetlen i-betűs Jeszenszki van a neten, egy nyíregyházi MSZP-funkcionárius.
Alig hinném, hogy akár ő, akár volt külügyminiszter ünk neonáci lenne.
Az, hogy Eduardo meggyilkoltatot t volna újságírókat, erre annyi a bizonyíték, mint hogy Moralest akarta volna. Semmi.
Ne érts félre, nem Edardot szeretném gyerekeim elé példaképnek állítani. De, ha csak a szimpatikus embereket nem akarnám megöletni, akkor a nézeteim túl közel kerülnének a tiédhez.

Kedves e-Vita!
A wikipedia nem tud arról, hogy Eduardo a nácik szolgálatába állt volna.
Ha netán mégis náci - is - volt, akkor ez tényleg hiánypótló lenne a zsidó politikai palettán.

Ténylegesen, cselekvően csak a horvát függetlenségi háborúban vitézkedett, ezt nevezném jó oldalnak.
Szomszédaink igen nagyra becsülték emiatt, nem véletlenül kapott állampolgárságo t és ezredesi rendfokozatot.
Én személy szerint egy világraszóló vagánynak tartom. (Lehet, hogy nem kellett volna ennyire kísértenie az Istent.)
Moralest azonban politikai bűnözőnek.
Nem véletlen, hogy még a légterében sem látja őt senki szívesen.
-1 #9 e-Vita 2013-08-09 13:34
Idézet - Zsolt András:
akármilyen meredek dolgokat is csinált, azt a jó oldalon csinálta.
Pontosan melyik oldalra gondolsz? Merthogy minimum két oldalon csinálta "meredek dolgait", de tán inkább többön. A kommunista oldalt, vagy a fasiszta oldalt, vagy esetleg valami egyéb oldalt tartasz a jó oldalnak?
Ahogy elnézem a még elérhető honlapját, a sok oldala között inkább a szélsőjobb különböző árnyalatai dominálnak.

Ha hinni lehet a Wikipédiának, akkor tényleg elég meredek dolog előbb KISZ titkárnak lenni, egy zsidó kulturális egyesületet alapítani, majd a nácik szolgálatába állni. Vajon melyik oldalt szolgálta a másik ügynökeként?
0 #8 Jutka22 2013-08-09 12:21
Kedves Zsolt András..,

Rózsa F. és más "uniós állampolgárok" az európából "elszármazott" fehér hatalomnak a megbízásából ügyködtek...
a dél-szláv háborúban pedig újságíró(ka)t ölt ez a mi utolsó KISZ titkárunk! A fehér hatalom része a kecskefejű Jeszenszki is! Remélem őt is eléri egyszer a megérdemelt végzete!
-1 #7 Zsolt András 2013-08-08 16:11
Válasz e-Vitának:
Valóban "kereste magának a bajt", de ha te lelövöd vagy lelöveted, akkor bűncselekményt követsz el. Pont ezt tette Morales. Ha egy következő választás után helyreállna a törvényes rend Boliviában, akkor majd nyilván erről is kérdezni fogja a bíróság.

Tóásó elődöt a boliviai törvények nyilt megsértésével tartják már négy éve vizsgálati fogságban és újra elhalasztották a perét.
Ez azt jelenti, hogy nem tudtak semmit rábízonyítani, következésképpe n Rózsa Floresre sem. Egyszerűen meggyilkolták.
Amúgy - köztünk szólva - akármilyen meredek dolgokat is csinált, azt a jó oldalon csinálta.
Horvátországtól is erőteljesebb fellépés lett volna várható, hamár nemzeti hősük volt Eduardo. Vélem én.
-1 #6 Judit Morva 2013-08-08 12:23
szia E-Vita - én meg spanyolul nem tudok, de a chilei kiadás linkjén elérheted:
http://www.lemondediplomatique.cl/ az angol kiadás fizetős, ott nem hiszem, hogy meg lehetne nézni.
Nem akarom fényezni a Diplomatique-ot , de tényleg a legjelentősebb nemzetközi lapok közé tartozik, és akik olvasnak minket, tudják, hogy ez minőséget és magas színvonalat jelent.
A német/osztrák "nem érintett" alatt, azt értettem, hogy ők - ebben az esetben legalábbis - nem hajtottak végre vakon egy USA eredetű parancsot.
0 #5 e-Vita 2013-08-08 11:58
Idézet - Zsolt András:
1) Nem ez a fickó volt az, aki meggyilkoltatta Eduardo Rózsa Florest és vele együtt más úniós állampolgárokat?

Internetes források Eduardo Rózsa Floresről érdekes képet mutatnak: titkos ügynök, kommunista, fasiszta... Nem meglepő, ha ilyen embert egyszer csak lelőnek, vélhetően szerteágazó "munkakapcsolat aiból" eredően.
-1 #4 e-Vita 2013-08-08 11:43
Kedves Judit, köszönöm az infót.
Azért kérdeztem, mert "forrásmániás" vagyok, és szeretem tudni a "tiszta" (vagyis eredeti) forrás koordinátáit. Sajnos a francia nyelvvel kicsit se vagyok közeli viszonyban, ezért a francia kiadást nem szoktam böngészni. Angol és spanyol forrásként próbáltam keresni a neten, nem is gondoltam volna, hogy csak franciául van. Ezt nem is értem, hogy spanyol nyelvű ország elnöke miért csak egy francia lapnak ír meg valamit francia nyelven?

Miben nem érintett Németo. és Ausztria? Előbbit az NSA kiemelten lehallgatta, Merkel első felindulásában erősen meg is csóválta a fejét. De a mai globális világban amúgy is mindenki mindenben érintett.
0 #3 Zsolt András 2013-08-08 00:05
A cikk kapcsán tulajdonképpen két kérdés merül föl:
1) Nem ez a fickó volt az, aki meggyilkoltatta Eduardo Rózsa Florest és vele együtt más úniós állampolgárokat?
2) Nem azért van a magyar és a horvát légierő, hogy az ilyen Immorales elnökök gépét elkapja egy tenger fölött és egy budapesti vagy egy horvát repülőtérre szállítsa le?

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés