Olajboom Észak-Dakotában: a tehenek elvesztik a farkukat

 A palagáz- és palaolaj-kitermelés súlyos környezeti károkat okoz az Egyesült Államokban. A hatóságok persze Észak-Dakotában is félrefordítják a fejüket.

 

puits-de-gaz-de-schiste-usaMrs. Jacki Schilke farmja az egyedüli lakott hely egy harmincöt kilométeres sugarú körben. A Williston körzetében élő gazdálkodó asszony következetesen elutasította, hogy olaj után fúrjanak a földjein, de számos olajipari létesítmény található legelői szomszédságában. 2011 óta egyes tehenei furcsa betegségben szenvednek, lesoványodnak, és közülük többen elvesztették a farkukat. Ezért felkérte az észak-dakotai hatóságokat, hogy vizsgálják meg a földjét. A helyszínre érkezett szakértők nem találtak semmi rendellenességet.

Mrs. Schilke felkeresett egy független szakértőt Detroitból, aki megvizsgált egy, a farm fölött levett levegőmintát. Számos olyan anyagot talált benne – benzolt, metánt, kloroformot, butánt, propánt, toluolt és xilolt –, amelyek kapcsolódnak a szénhidrogének hidraulikus töréssel (frackinggal) való kinyeréséhez. A kútban is jelentős szulfát-, króm- és stronciummennyiséget fedezett fel. Egy vizsgálat során a gazdaasszony agyában is neurotoxikus anyagokat találtak, vérében pedig számos nehézfém nyomait. Összességében elveszítette öt tehenét, két kutyáját, számos csirkét és részben saját egészségét.

Sok hasonló történet vet fényt arra, milyen nehéz Észak-Dakotában megvédeni a földeket, miközben a médiában nem szűnik az olajboom dicsőítése. 2011 óta ugyanazokat a képeket mutogatják: daruk tarkítják a tágas réteket, kamionok végtelen sora, munkások lakókocsikból felépített táborai stb. Ennek az őrült rohanásnak a környezeti költsége viszont homályban marad. A helyi kormány nem tudja, milyen mennyiségű olaj és vegyi termék került véletlenül vagy gondatlanságból a rétek felszínére, a vállalatok készítette, ipari balesetekről szóló jelentések pedig gyakran hamis adatokat közölnek. Mindennek egy oka van: ez a kis agrárállam, amelynek székhelye a kevesebb mint hatvanezer lakosú Bismarck, politikai és jogi paradicsom az olajtársaságok számára.

A hidraulikus töréshez kapcsolódó, a talaj szennyezéséről az olajtársaságok és a szabályozó hatóságok között zajló vita egy kezdeti félreértésen alapul. Dakotában valóban három kilométer mélységben fúrnak. A hivatalos vita szerint a számos, a mély palát a talajvíztől elválasztó geológiai réteg megakadályozza, hogy bármilyen szennyezés kerüljön a talajvízbe vagy a talajba. Kivéve, ha máshonnan jön a szennyezés. Anthony Ingraffea professzor, a Cornell-i Egyetem mérnöke eleinte maga is részt vett a technika tökéletesítésében a Schlumberger olajtársaság nevében, majd minden erejével küzdeni kezdett a technika betiltásáért. Szerinte „a környezetszennyezés nem magának a hidraulikus törési technikának a következménye, hanem azt megelőzően vagy azután keletkezik”, különösen az ipar által előállított óriási mennyiségű vegyi hulladék szállítása és tárolása következtében.

Egyetlen olajbánya vizes töréssel történő kiaknázása Észak-Dakotában átlagosan 20 millió liter vizet, 235 tonna homokot és 1,2 millió liter kémiai adalékot igényel; utóbbi a víz viszkozitásának növeléséhez kell. E keverék, az úgynevezett sima víz – slickwater – nagy nyomású injektálásával törik szét a mélyben a sziklákat; a keverék folyékony hulladék. Egyebek között szénhidrogéneket, radioaktív nehézfémeket tartalmaz, amelyek a földkéregből és a palába zárt egyéb sós vízből kerülnek – az olajjal együtt – a felszínre.

Az Egyesült Államok naponta két és fél milliárd hordót termel ebből, a sós pácnak nevezett hulladékból. Ennek egy részét újrahasznosítják a sziklák töréséhez, de a raktározás és a reciklálás tulajdonképpen még gyerekcipőben jár. „Arra is használták, hogy télen az utakat sózzák vele, míg Észak-Dakota megye be nem tiltotta” – jelzi Joe Martin teherautó-sofőr, aki ide jött dolgozni, hogy fizetni tudja West Fargo-i házának hitelét. A leggyakoribb megoldás, hogy a folyadékot „injekciós gödrökön” keresztül a talajba injektálják, ahol az idők végéig ott marad majd. Dakota lepusztult útjain meglehetősen sűrű a forgalom, és számos baleset történik. Joe Martin, akit az elszállított folyadék mennyisége, vagyis a hordók száma után fizetnek, naponta tizenkét–tizennégy órát vezet. Sajnálja, hogy egyes kollégái „kiengedik” a mérgező szállítmányt a hosszú úton, „inkább, mint hogy kivárják a többórás sorban állást az injektáló kutak előtt, hogy oda temessék a hulladékot”.

 

Két felügyelő ellenőriz 12 ezer kutat

Észak-Dakotában két intézmény ellenőrzi a kutakat, a hulladékot és a levegő minőségét: az egészségügyi minisztérium és az Olaj- és Gázhivatal (Oil & Gas Division). Szivárgás esetén utólag intézkednek, és a társaságokra hárítják, hogy minden problémát jelentsenek – a törvény szerint huszonnégy órán belül – egy a bizalmi elvre épített szerződés alapján. Az észak-dakotai egészségügyi hatóság adatai szerint az utolsó öt évben 3 464 szivárgást jelentettek a felügyelőknek, tehát naponta közel két esetet. Ez a szám valószínűleg alulbecsült, mert a vállalkozásoknak semmi érdekük nem fűződik ahhoz, hogy jelentsék a szivárgásokat.

2010 óta az egészségügyi minisztérium kevesebb mint ötven esetben szabott ki bírságot. És, a Bakkeni-medence alacsony népsűrűsége (három lakos négyzetkilométerenként) miatt, minimális az esélye annak, hogy egy állampolgár érzékel egy szivárgást. Mennyi szivárgás marad észrevétlen? Ötven? Ezer? A minisztérium elismeri, hogy tájékozatlan. Ellenőrei nagyon ritkán kontrollálják a tizenkétezer olajkutat, a tárolókat, az olajvezetékeket, a tartályautókat és az injektáló kutak ezreit. „Két emberünk van a területen... időnként tíz, de általában csak kettő. Vannak ellenőreink, akik a levegő minőségét ellenőrzik – veti közbe David Glatt, az észak-dakotai egészségügyi minisztérium környezetvédelmi szolgálatának főnöke anélkül, hogy pontosítaná a számukat. – Kis ügynökség vagyunk, és a tevékenység Bismarcktól távol zajlik. Már az is nagy kihívás számunkra, hogy egy szállodai szobát találjunk a bányászati területen.” Valóban, az olyan parkolóhely, ahol egy lakókocsi parkolhat, az olajboom területének közepén, olyan faluban, mint Watford City, havonta 1200 dollárba kerül, ami megegyezik egy kisebb garzonlakás bérleti árával Manhattanben. A bútorozott szobák bérlése olyan drága, hogy a lakókocsikban alvás lett a megszokott.

Szivárgásnál a vállalatoknak a jelentésükben meg kell adniuk az elfolyt folyadék mennyiségét. Az ellenőrök azonban elismerik, hogy a számok gyakran pontatlanok, sőt a fantázián alapulnak. 2012-ben negyven esetben fordult elő, hogy – nem tudván, mennyi olaj vagy sós lé folyt szét a természetbe – egyszerűen „nullát” írtak be. A helyi ProPublica nevű civil szervezet által végzett nyomozás egyébként megállapította, hogy óriási méretű szivárgások maradnak észrevétlenül. „Júliusban [2011], a Petro Harvester cég jelentette, hogy negyven köbméter sós lé folyt el. A helyszínen az ellenőrök megállapították, hogy a baleset sokkal súlyosabb volt: tíz hektár föld lett élettelen nyolcmillió liter sós páctól – ez volt eddig a legnagyobb szivárgás, amit valaha is láttak Dakotában. A hivatalos jelentés mégis változatlan maradt[1].” Az azóta használhatatlan terület tulajdonosa eddig semmiféle kárpótlást nem kapott a cégtől.

A másik, az olaj- és gázszabályozó hatóság feladata eleve ellenmondásos: védenie kell a közérdeket és fejlesztenie az ipart. Jack Darlymple – 2010 óta az állam republikánus kormányzója – hozta létre a szervezetet, elnöke, Lynn Helms, korábban is az olajiparban dolgozott. A hidraulikus törésnek ez a heves védelmezője társelnök Alaszka korábbi kormányzójával, a Tea Party egyik üdvöskéjével, Sarah Palinnal, az Interstate Oil and Gas Compact Commissionnál (IOGCC), a szénhidrogén-termelők állami lobbijánál. „Ez olyan, mintha a rókára bíznánk a tyúkól kulcsát” – tréfálkozik Dave Thompson ügyvéd és környezetvédő. Észak-Dakotának teljes hatásköre van szabályozási ügyekben, és hevesen védekezik az ellen, hogy Washington újra központi ellenőrzést vezessen be, amit a Környezetvédelmi Hivatal (Environmental Protection Agency, EPA) gyakorolna.

Észak-Dakota tájképe nagyon megváltozott hat év alatt. A Continental által kitermelt kutak hozamáról gyorsan kiderült, hogy kivételesen magasak: ma naponta több mint hatszázezer hordó olajat termelnek. 2012-ben az állam lehagyta Alaszkát és Kaliforniát, és Texas után a második legnagyobb olajtermelővé vált. Az emberek az egész Egyesült Államokból ide özönlenek dolgozni, a semmi közepébe, nehéz körülmények közé, hogy kivételes jövedelmeket kapjanak, minimum havi 10 ezer dollárt, amit például az keres, aki a kamionokat mossa. Észak-Dakotában munkaerőhiány van, és az országban itt a legalacsonyabb a munkanélküliek aránya, kb. 3 százalék. „Öt éve még nem tudtak mást rólunk, csak a hóviharokat, ma a The Wall Street Journal engem kérdez, mi Észak-Dakota csodareceptje” – ujjong Jack Dalrymple republikánus kormányzó.

Ha hihetünk Jacki Schilke asszonynak, a fenti történet főleg a környezetet tette tönkre. Nehéz tisztázni, hogy az állatok a légzésükön vagy az emésztésükön, esetleg mindkét úton szennyeződtek-e. Anthony Ingraffea professzor szerint lehet, hogy egy olajkút a legelő környékén megrepedt, így az olaj vagy a sós lé átkerült a talajvízbe és elszennyezte az ivókutakat. „A hidraulikus kutak óriási nyomásnak vannak kitéve – magyarázza. – Minőségük évről évre romlik. Minél régebbi egy kút, annál jobban szivárog. Egy harmincéves kútnál 60 százalékos a szivárgás esélye, és már egy év után is szivárog, ha a vállalat rossz minőségű cementet használt hozzá.” Az injektáló kutakat nem ellenőrzik, nem végeznek fenntartó munkákat sem rajtuk. „Senki nem néz beléjük – mondja a tudós. – Ki fog befektetni a hulladékkezelésbe, ami nem hoz semmi hasznot, miközben a fellendülés milliárdokat termel ugyanazon a helyen?”

Williston – a boom jelképes városa, ahol a munkanélküliségi arány 1 százalék, ami a legalacsonyabb ráta az egész Egyesült Államokban – beteg tehenei nagy visszhangot kaptak a médiában, vitát provokálva a hidraulikus technika lehetséges veszélyeiről. A veszély főleg a mezőgazdaságot érinti. Washington azonban mindeddig nem hozott létre semmilyen alapot arra, hogy komolyan tanulmányozzák a kérdést. Jacki Schilke asszony eddig az egyetlen Észak-Dakota kevés farmere közül, aki nyilvánosan fellépett. Más gazdálkodók elutasítják, hogy névvel nyilatkozzanak és elmondják, melyik céggel van konfliktusuk, részben azért, mert peres ügyük még folyamatban van, részben azért, mert aláírtak egy titoktartási nyilatkozatot, amely megtiltja nekik, hogy ügyüket a sajtó vagy független tudósok tudomására hozzák.

 

Érvénytelenné nyilvánított petíció

Egyesek tulajdonosai a földnek, sőt az alatta található ásványkincseknek is. Területüket bérbe adták az olajtársaságoknak, és havonta a hordónkénti kitermelés után kártérítésként royaltyt, jogdíjat kapnak. „Attól tartanak, hogy az olajtársaságok lehetetlenné teszik az életüket, ha megharapják az őket etető kezet” – mondja Derrick Braaten bismarcki ügyvéd, aki vagy negyven farmernek adott tanácsokat az olajtársaságok elleni perekben. A tanúskodások jeleznek egy állandó tényt: a farmerek ugyanúgy ellenfélnek tartják a hatóságokat, mint magukat az olajtársaságokat.

2011-ben Bottineau megye farmerei légi fényképeket készítettek a nyilvánvaló szivárgásokról és a mérgező hulladékot tartalmazó, megrongálódott tárolókról. Minden esetet jelentettek a hatóságoknak. Mégsem intézkedtek a szennyezővel, a Sagebrush Resources vállalattal szemben. Ellenkezőleg: „az ellenőrök elküldték a kapott e-maileket a cégnek”, és a gazdákat idézték bíróság elé a „magántulajdon megsértése” címén, meséli Braaten ügyvéd. Másfél éves pereskedés után végül egy bíró Bismarckban elítélte a céget. Fellebbezett, az ügy még mindig folyamatban van.

A kis Észak-Dakota kezdettől fogva rosszul készült fel erre a hirtelen fejlődésre. Politikai szempontból krónikus gyengeségektől szenved. Egy 2013 januárjában közölt felmérés szerint korrupció szempontjából az USA ötven államából a 43. helyen áll. Ugyancsak a lehetséges legrosszabb minősítést,„F”-et („Fail” – bukás), vagyis teljes csőd közeli állapotot jeleztek a politikai finanszírozás ügyében. „A jelölteknek [a választások előtt] nem kell nyilatkozniuk arról, hogyan költötték el a támogatási alapok pénzét, és az is homályban maradhat, mekkora összegeket kaptak” – emeli ki külön is a jelentés.

Bismarckban a szenátus csak minden két évben egyszer ül össze plenáris ülésre. Ez a gyakoriság egyébként kielégítő lenne egy agrárállamban, az aktuális olajboom azonban a szokásosnál nagyobb politikai aktivitást igényelne. A demokrata kisebbség az előző esztendőben kért is külön ülést, hogy szigorúbb szabályozást vezessenek be az olajtársaságokkal szemben. Ezt a javaslatot Dalrymple kormányzó elutasította. „Sokan gondolják, hogy a politikusok jobban aggódnak a vállalatok jólétéért, mint a lakosság jólétéért” – mondja Ryan Taylor korábbi demokrata szenátor, aki Killdeerben gazdálkodik. Ő maga megpróbált elindulni a 2012. novemberi választáson a kormányzói posztért, de mivel kötelezte magát, hogy visszautasítja az olajtársaságok támogatását – elkerülendő az érdekkonfliktusokat –, 40 százalékkal maradt le Dalrymple ellen. Az elnökválasztásokon ebben az államban 1964 óta nem nyert demokrata jelölt.

Észak-Dakota kormányzójának páratlan a hatalma az ország többi államához képest: mint az ipari bizottság elnöke ő adja ki a fúrási engedélyeket. Mivel egyidejűleg szabályozó szerepe van, ugyanakkor kedvezményezettje az ipartól érkező adományoknak, gyakran kerül érdekkonfliktusba. Így 2011 vége és 2012 júniusa között Dalrymple 81 600 dollár adományt kapott számos, szilárdan beépült olajtársaságtól, mint például a Hess, a Conoco vagy a Continental. Egy hónappal később Dunn megyében jóváhagyott egy ellentmondásos fúrási engedélyt ugyanezen cégeknek. Ez kivételes, állami tulajdonú, százhuszonöt négyzetkilométeres kiterjedésű terület a Little Missouri State Parkban. A megye százhetven lakosa petíciót helyezett letétbe egy helyi bírónál, hogy idézzék be a kormányzót a bírói kamara elé és ítéljék el korrupció miatt[2]. A megyei bíró azonban formai okokból érvénytelenítette a petíciót...

A szakértők becslései szerint a fellendülés akár húsz évig is eltarthat, és csak akkor lenne vége, ha az olaj világpiaci ára tartósan 60 dollár alá esne (2013 júliusában az olajár ennek közel duplája volt). Észak-Dakotában messze nincs vége az olajipari forradalomnak. Új technológia terjed, a „multipad fúrás”: vagy tíz kút indul el egyetlen, padnek nevezett felszíni pontról, és egyszerre több kilométeren át párhuzamos menetekben törik a sziklákat. Ez döntő változás a kitermelt mennyiségben. Ezzel a még hatékonyabb folyamattal az olajtársaságoknak az a fő gondjuk, hogyan szállítsák el a helyszínről ezt az óriási mennyiségű szénhidrogént. Ezért további vezetékeket követelnek. „Ez az új technika – sajnálkozik Anthony Ingraffea professzor – további erdőirtásokat, ivóvizet, vegyi anyagokat, olajvezetékeket igényel, és tönkreteszi a termőterületeket…”

 

A szerző, Maxime Robin kiküldött tudósító.

 

Fordította: Hrabák András

 



[1] North Dakota’s oil boom brings damage along with prosperity [Észak-Dakota olajboomja a fellendülés mellett sok kárt is okoz], ProPublica, 2012. június 7.

[2] Dunn County residents submit petition to put governor before grand jury  [Dunn megye lakosai petícióban kérték, hogy a kormányzót bíróság elé idézzék], The Dickinson Press, 2012. október 31.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés