Lassú menetelés a leszerelés felé

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége Chartájának szellemében a leszerelés az ENSZ egyik központi célkitűzése és számtalan kezdeményezésnek a forrása (lásd a bekeretezett szöveget). Ennek megfelelően az ENSZ leszerelési ügyekkel foglalkozó irodájának megbízatása, amely most tette közzé évkönyvének 33. kiadását, kiterjed a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozására, a vegyi és biológiai fegyverekre vonatkozó szabályok betartatására, valamint a hagyományos fegyverek leszerelése terén végzendő munkára. Az iroda az ENSZ legfőbb munkaeszköze ezen a területen, a Leszerelési Konferenciával egyetemben, amely az e téren folyó tárgyalásoknak az egyetlen multilaterális instanciája.

ka2Az 1979-ben létrejött Konferencia hatvanöt országot tömörít, tevékenységében azonban adott konkrét esetekben más államokat is bevonnak. Néki köszönhető a többi közt a vegyi fegyverek kidolgozásának, gyártásának, tárolásának és felhasználásának a tilalmát és megsemmisítését kimondó 1993 január 13-i egyezmény, úgyszintén az 1997 szeptember 24-i Szerződés az atomfegyver kísérletek teljes betiltásáról.(1)

Mindazonáltal meg kell állapítanunk, hogy egyes kulcsfontosságú ügyekben az államok kezükben kívánják tartani a kezdeményezést és azt nem engedik át az ENSZ-nek. Ez a helyzet a nukleáris leszereléssel is, amely ismét napirendre került Barack Obama elnök Prágában, 2009 áprilisában tartott beszédével, amelyben ígéretet tett „egy nukleáris fegyverektől mentes világért” kifejtendő tevékenységre.

A javaslat nem meglepő, hiszen egy 2008 január 15-én a The Wall Street Journal-ban közzétett írásban Henry Kissinger és George Schultz volt külügyminiszterek, Sam Nunn a szenátus védelmi bizottságának volt elnöke, és William Perry volt védelmi miniszter felhívtak egy nukleáris fegyverektől megszabadított világ megvalósítására. Ezt az irányvételt konkretizálták 2009 júliusában az amerikai elnök és orosz kollegájának, Dimitri Medvegyev találkozása alkalmából. Elhatározták egy új egyezmény kidolgozását, amely továbbfejlesztené a stratégiai fegyverek korlátozásáról szóló szerződések szerepét (Strategic Arms Reduction Treaty, START).

Washington és Moszkva számára két döntő jelentőségű irányvételről van szó: csökkenteni a nukleáris robbanófejek számát 1500-1575-re, és a célbajuttató eszközökét 500-1100 darabra. Orosz-amerikai 2000 évi egyezmény az is, amely a nukleáris stratégiai készletek csökkentéséről szól (SORT, Strategic offensive reduction treaty) és előírja a robbanófejek számának korlátozását ezerhétszáz és kettőezerkettőszázra 2012 decemberig. Obama elnök egyúttal ígéretet tett arra is, hogy előmozdítja „a nukleáris fegyverkísérletek teljes betiltásáról szóló egyezmény (CTBT) amerikai szenátusi ratifikálását”, és bejelentette egy olyan nemzetközi egyezmény előkészítését, amely „ellenőrizhető módon véget vetne katonai célokat szolgáló hasadó anyagok termelésének”.

A diszkurzus megváltoztatásában döntő szerepet játszik az, hogy gyakorlatilag kiszélesedett Indiára, Pakisztánra és Izraelre a nukleáris hatalmak klubja, és hogy megjelentek a találgatások Észak-Koreával és Iránnal kapcsolatosan. De vajon ezek a változások a leszerelés ügye felé mutatnak-e? Nem arról van-e szó, hogy egyfajta alkalmazkodás megy végbe a konfliktusok jellegének mostani átalakulásához? A hidegháború idején létrejött mértéktelen fegyverkészletek (tizenötezer robbanófej mindkét oldalon!) már nem indokolt és olyan gazdasági terhet jelent, amely gátolja az új feltételekkel való szembenézést.

Az új körülmények közt két alapkövetelmény áll a nagyhatalmak előtt. Egyfelől a készletek korlátozásával hatékonyabb erőviszonyokat kell kialakítani a nukleáris fegyverek terjedésével szemben (Irán, Észak-Korea stb.). Másfelől át kell alakítani a nukleáris fegyverkezés gazdasági terhét, úgy hogy az lehetővé tegye modernizációjának a finanszírozását (miniatürizáció, magasfokú pontosság, változó robbanóterhek stb.). Ezek szerint sokkal inkább az amerikai védelem átszervezéséről van szó, mint bolygónknak a nukleáris fegyverektől való megszabadításáról.

Ami a hagyományos leszerelést illeti, természetesen fontos kérdés a taposóaknák betiltásáról szóló Ottawa-i egyezmény életbe léptetése (lásd bekeretezett részt). Az egyezmény aláírása 1997 december 3-4-én kezdődött, december 5-én helyezték el New Yorkban az ENSZ főtitkáránál, és 1999 március 1-én lépett életbe. Százötvenöt ország aláírta ugyan, de az Egyesült Államok, Oroszország és Kína (2) nem fogadta el, ami korlátozza jelentőségét. Az egyezmény kiterjesztése 2008 májusában az ún. al-lőszerekkel felszerelt fegyverek betiltására hasonló korlátokba ütközik, mivel néhány nagyhatalom a betiltást nem ratifikálta.

A könnyű és kiskaliberű fegyverek (ALPC) ügyével egy első, New Yorkban 2001-ben aláírt egyezmény foglalkozott, ennek akcióprogramját a 2006-ban rendezett konferenciának kellett meghatároznia. Tárgyalások folynak e felszerelések jelöléséről és „követhetőségéről”. De a mai napig semmilyen közös szöveg nem született.

A hagyományos fegyverek kereskedelmét szabályozó egyezmény 2006-ban az Egyesült Államok ellenkezésébe ütközött, lehetséges azonban, hogy az Obama adminisztráció a kérdést ismét napirendre tűzi. Azonban semmi nem biztosítja, hogy egy ilyen szöveg elfogadása lényegesen módosítaná a helyzetet. Tudjuk például, hogy a tárgyban 1999-ben elfogadott európai magatartási kódex nem eredményezte a fegyvereladások lényeges csökkenését.(3)

Gyakorlatilag rés mutatkozik a leszerelés jogi aspektusai és a gazdasági realitások közt. A mennyiségek csökkenése a kérdésnek nem egyetlen aspektusa: legalább olyan fontos a fegyverek teljesítménye, mint a számuk, és még átfogóbban tekintve, a beruházások volumenét kell szemügyre venni.

1999 és 2008 között a világ katonai kiadásai 45%-kal növekedtek, 847 milliárd dollárról (592 milliárd euróról) 1226 md dollárra (857 md euróra) nőttek. De ha leszámítjuk az Egyesült Államokat, a kiadások növekedése kisebb (351-458 md euró, azaz + 30%). A helyzet roppant változatos egyik földrajzi zónáról a másikba: az adott időszakaszban Nyugat-Európa alig növelte katonai büdzséjét (+4,5%, azaz 8 md euróval), miközben jelentős növekedés mutatkozik Kelet-Európában (+174%, azaz 19 md euró), a Távol-Keleten (+56%, azaz 39 md euró) és a Közel-Keleten (+56%, azaz 18 md euró). Ezzel szemben Latin-Amerika, Afrika, Óceánia, Dél-Ázsia (az indiai szubkontinens) csak mérsékelt növekedést mutat.

A világ-GDP-nek hadikiadásokra fordított aránya csökkenőben van. Az International Institute for Strategic Studies (IISS)(5) számításai szerint 1985-ben ez az arány 6,7% volt, ez 1999-ben 4,1%-ra, majd 2007-re 2,27%-ra csökkent. Ha közelebbről vesszük szemügyre ezeket a változásokat, kitűnik, hogy 1987-ben huszonnyolc ország GDP-jének több mint 4%-át költötték fegyverkezésre, míg 1997-ben már csak tizennyolcan, és 2007-ben csupán tizenegyen voltak. Közöttük egy kicsiny mag (öt, hat, majd négy az adott évtől függően) fordítja GDP-jének több, mint 8%-át erre a szektorra. Ebben a társaságban változatlanul megtaláljuk hármójukat: Izraelt, Szaúd-Arábiát és Ománt, amelyekhez egyes szakaszokban csatlakozik még 1987-ben Jordánia és Szíria, 1997-ben Angola, Kuveit és Libanon, 2007-ben Grúzia. Az első húsz állam katonai kiadásai GDP-jük 2,5-2,7%-ával növekedtek ugyan, de ezt az eredményt relativizálnunk kell: ha az Egyesült Államokat kivesszük a csomagból (az USA egymaga a növekedés kétharmadát adja), a tendencia inkább egy 2%-os csökkenés.

Egyébként a fegyveres erők állománya olvad: a leginkább költekező országoknak 1990-ben 15,3 millió katonája volt; 2009-ben már 10 millió a létszám. Ebből a csökkenés zöme a Kína, Oroszország, Egyesült Államok hármasból származik, együttes kapacitásuk 9,3 ról 4,8 millióra redukálódott.

Hasonló eredményre jutunk azoknál az országoknál, amelyek 2009-ben 200.000-nél több katonát tartanak fegyverben (6): l990-ben együttesen 20,6 millió embert számlált hadseregük. Az összlétszám 2009-ben 15 millió. Ez a lényeges átalakulás természetesen a hidegháború végével bekövetkezett geopolitikai változásokkal, és annak valószínűtlenségével függ össze, hogy a második világháború jellegű klasszikus háború következzék be. A létszám zsugorodása azonban nemcsak a nagyhatalmakra jellemző: a már említett hármak mellett, két másik állam rendelkezik 1 milliónál nagyobb haderővel: ez India (7) és Észak-Korea. Ezeknél húsz év alatt alig változott a helyzet. Azonban 2009-ben 21 más ország (8) rendelkezik 200.000-nél több katonát számláló hadsereggel: húsz év alatt létszámuk 14%-kal csökkent, 9,1 millióról 7,8 millió katonára.

Ami a fegyvergyártást illeti, elemzésében segít a stockholmi International Peace Research Institute (Sipri) (9) évi jelentése a világ száz legnagyobb fegyvergyártó cégéről (Kína kivételével). 1997 és 2007 között termelésük együttes értéke 206 milliárd euróról 347 milliárdra nőt, ami 68%-os növekedést jelent. Azaz határozottan nagyobb mértékben, mint a hadi kiadásoké ill. a GDP-jé, ami annak a jele, hogy prioritást kapott a felszerelések gyártása.

A katonai kiadások szerkezetének ez az átalakulása a NATO országok vonatkozásában követhető (10): 1999 és 2008 között a személyi kiadások összege 186 milliárd euróról 205 milliárdra nőtt, ami 10%-os növekedést jelent; ugyanakkor a felszerelést illető kiadások több, mint 50%-kal növekedtek, 88 milliárdról 135 md euróra. Hasonló változás figyelhető meg francia vonatkozásban: a honvédelmi és biztonsági kiadásokat illetően a 2008-as Fehér könyv adatai szerint a hadifelszerelés kiadásait évi átlagban 18 md euróra (2008-as értékben) kell emelni tizenkét év alatt, a 2009-2014 és a 2015-2020-as tervtörvény szerint, ami 57,5%-os növekedést jelent, olyan összeget, ami az V. Köztársaság kezdete óta a költségvetés még soha nem fordított az ilyen kiadásokra.(11)

Ami a fegyvereladásokat illeti, ezek elfogadható elemzése nehezebb, mert a kevés rendelkezésre álló forrás nem homogén. Az ENSZ Comtrade-féle adatbázis, bármennyire is bőséges, ezen a területen nemigen használható, mivelhogy a 93. rubrikában (fegyverek és lőszerek) közölt értékek nem egyeznek a legfontosabb országok által közzétett adatokkal. (12)

Hasonlóan az ENSZ-nek a hagyományos fegyverzet átadásáról 1992 óta rendszeresen kiadott regisztere tartalmaz ugyan hasznos adatokat, de ezek csupán a mennyiségekre (pénzügyi vonatkozásokra nem) vonatkoznak, és túl tágan határozzák meg tárgyukat ahhoz, hogy át lehessen látni évről évre a piac alakulását.(13) A két forrás, melynek alapján fogalmat kaphatunk e piac átfogó mozgásáról a már említett SIPRI és a CRS, az amerikai kongresszus kutató szolgálata. A SIPRI szerint, amely évente tett közzé alkalmi jelzőadatokat (14), a világpiac l989 és 1998 között harmadával zsugorodott, de azóta ismét növekszik, és 1998-2007 között 12%-kal növekedett.

Richard Grimmettnek a CRS számára készített éves jelentése (15) hasonlóan ítéli meg a fegyverzetátadások volumenének alakulását 1989-1998 között, azaz egyharmaddal való csökkenésüket, de a SIPRI jelzéseivel ellentétben, egy újabb harmaddal való csökkenésüket prognosztizálja: 1999 óta, ez a piac 34 md euróról 2007-re 21 milliárdra esett volna vissza. Amellett, hogy a SIPRI jelentéseit sűrűn használják részletes táblázatai miatt, módszertani problémákat vet fel, a többi közt a legfontosabb, az USA-val konkurens európai országok értékesítési adataival kapcsolatosan. Így pl. a CRS szerint a francia fegyvereladások együttes összege 2000-2007 között 11,4 md euró értékű, miközben a francia honvédelmi minisztérium adatai szerint ez az összeg ennek háromszorosa (36,4 md euró).

Hogy még jobban aláhúzzuk a nemzetközi fegyverpiac volumenének a megközelítését, megjegyeznénk, hogy a nemrég közzétett francia adatok szerint 2002-2006 között a globális szállítások évi átlaga 61,4 md euró nagyságrendű, ami lényegesen eltér a CRS által publikált összegektől (16) Megemlítjük még, hogy indikátora mellett, a SIPRI közzéteszi a fegyverpiac pénzügyi értékének harminchárom ország hivatalos statisztikáira alapozott becslését, amely feltételezhetően a világkereskedelem 90%-át kellene, hogy képviselje. Eszerint egy 2001-es 20 md eurós mélypont után, 2007-ben ez a piac 35 md euró értékű forgalmat bonyolított le.

Amellett, hogy a jogi szabályozásnak, egyezményeknek, regionális megállapodásoknak természetesen megvan a maguk valóságos szimbolikus jelentősége, a realitást mindenekelőtt az aktorok autonóm gazdasági-stratégiai döntései határozzák meg.

A helyzetet a következőképpen jellemezhetjük: először is, a túlméretezett fegyverkészletek és hadtestek ideje a múlté. Ennek megfelelően értékben nőnek a katonai kiadások, de csökken részesedésük a GDP-ben. Másodszor, a „katonai” kiadások egy szelete az ún. „biztonsági” feladatok felé tevődik át, amit jelez a specializált nagy cégek többségénél ezeknek a tevékenységeknek a fejlődése. Harmadszor, a leszerelés elemzését nem lehet lineárisan elvégezni: ez a jelenség ciklusokat mutat fel, és ez különösen áll az amerikai kiadásokra, amelyeknek súlya különösen nagy a világméretű mozgásokban. Negyedszer, ezek a mozgások egyenlőtlenek a földrajzi helyszínek tekintetében: néhány válságpont (koreai félsziget, Közel-Kelet) eltér a világ többi részétől. Ötödször, a hagyományos fegyverzetet illetően az ENSZ kezdeményezési nem támaszkodnak megfelelő információkra, amin viszont változtatni kellene a fegyverzet eladások gazdasági költségeit illetően: egy ad hoc egyezmény kidolgozása valós adatokra kellene, hogy támaszkodjék.

Végezetül, a fegyverzetek mennyisége távolról sem az egyetlen változó, aminek számbavétele szükséges. A hadi eszközök kapacitásainak szüntelen növekedése (ultragyors hordozók, extraerősségű robbanószerek, vezérelt energiájú fegyverek, kifinomult detektor rendszerek, foszfor bombák, óriás dózerek stb.) azt jelentik, hogy minőségileg újfajta fegyverkezés korába léptünk át (17), ami eddig ismeretlen kérdéseket vet fel, amelyeket egy megújuló fogalmi rendszer keretében illik majd tárgyalni.

 

Fordította: Sipos János

 

* a szerző kutató-mérnök, az École des Hautes Études en Sciences Sociales - Társadalomtudományi Főiskolán


 

  1. A Leszerelési Konferencia legutóbbi ülésszaka szeptember 18-án ért véget, tárgyalásai rendszerint januárban kezdődnek ismét. 2009 májusában a konferencia 12 évi álmából ébredt újjá, és 1996 óta első ízben programot fogadott el jövendőbeli tárgyalás sorozatra.

  2. Egy sor éppen konfliktusban álló ország sem írta alá (India, Pakisztán, Izrael, Szaúd-Arábia, Kuveit, Irán, Észak-Korea stb.).

  3. Lásd Luc Mampaey: „De mauvaises fées sur le berceau de l’Europe de la défense” („Rossz tündérek az európa-védelem bölcsőjén”), Le Monde diplomatique, 2006 október.

  4. Lásd az International Institute of Strategic Studies „military balance” c. gyüjteményét, www.iiss.org.

  5. Azaz 26 ország: Szaúd-Arábia, Burma, Brazília, Kolumbia, India, Indonézia, Irak, Mexikó, Pakisztán, Thaiföld, Németország, Kína, Észak-Korea, Dél-Korea, Egyiptom, Spanyolország, Egyesült Államok, Franciaország, Irán, Olaszország, Japán, Oroszország, Szíria, Taivan, Törökország, Vietnam.

  6. Lásd Olivier Zajec, „L’armée indienne oublie Ghandi et reve de puissance” („Az indiai hadsereg elfelejti Ghandit és hatalomról álmodik”), Le Monde diplomatique, 2009 szeptember.

  7. Németország, Szaúd-Arábia, Burma, Brazília, Kolumbia, Dél-Korea, Egyiptom, Spanyolország, Franciaország, Indonézia, Irak, Irán, Olaszország, Japán, Mexikó, Pakisztán, Szíria, Taivan, Thaiföld, Törökország, Vietnam.

  8. A stockholmi International Peace Research Institute 1966 óta közzéteszi a Armaments, disarmament and international security c. Yearbook-ot, www.sipri.org.

  9. Sajnos nem rendelkezünk a többi országra vonatkozó adatokkal…

  10. Livre blanc sur la défense et la sécurité nationale, la Documentation francaise, Paris, 2008.

  11. Lásd Jean-Paul Hébert: Multilatéralisme et production et transferts d’armements” („Multilateralizmus és a fegyverzetek termelése és átadása”), in Michele Bacot-Decriaud (dir.), Le Multilatéralisme: mythe ou réalité, Bruylant, Bruxelles, 2009.

  12. A IV. kategória (harci gépek) egyaránt regisztrálja pl. a legújabb és legfejlettebb repülőket, és a gyakorló gépeket, sőt lefegyverzett repülőket. Márpedig nagy a különbség a Fouga magister és az F-16-os legújabb változata közt…

  13. Ez az indikátor nem adja meg a valóban végrehajtott eladásokat, csupán egy összegezést ad a SIPRI sajátos becslési rendszere alapján, ami lehetővé tesz bizonyos összehasonlításokat térben és időben, de nem adja meg az adott tranzakciók értékét adott pillanatban.

  14. Richard F.Grimmett, Conventional arms transfers to developing Nations 2000 -2007, 2008 október, CRS kód, Code RL34723(utolsó kiadás).

  15. Országgyűlési jelentés, Les exportations d’armement de la France en 2007, 11.old. Lehívható www.defense.gouv.fr.

  16. Átmeneti folyamat, amelyben a katonai védelem és a polgári védelem szükségképpen együtt létezik, még akkor is, ha ez konfliktusosnak tűnhet.

 


 

Leszerelési, fegyverkezés-csökkentési nemzetközi egyezmények

 

 

Szokás szerint „Ottawai Egyezmény”-nek, illetve „Aknák tilalmát elrendelő Egyezmény”-nek nevezik a taposóaknák használatát, tárolását, gyártását és átadását tiltó, illetve megsemmisítését előíró 1997-es konvenciót. Ebben a keretben az ENSZ Titkárságát megbízták néhány feladat elvégzésével, ezek realizálása a Leszerelési ügyek Irodájának genfi képviseletére hárul. E feladatok köréhez tartozik az ún. 7. Cikkely jelentéseinek az összegzése a Konvenció végrehajtását célzó intézkedések tárgyában, valamint az adatbázis frissítése és a résztvevő államok összejöveteleinek szervezése, amelyek váltakozva tartatnak az aknák által érintett országokban, ill. a Nemzetek Palotájában, Genfben.

A nemzetközi erőfeszítések az 1925-ös Genfi Egyezményt kiegészítő új eszköz kialakításához vezettek: a bakteriológiai (biológiai) ill. ún. toxin-fegyverekre (BTWC) vonatkozó Konvenció elfogadására. Ez az 1972 április 10-én aláírásra megnyitott és 1975 március 26-án életbeléptetett egyezmény az első többoldalú eszköz, amely egy teljes fegyverkategória termelésének és alkalmazásának tiltását írja elő. Az e konvencióval kapcsolatos tárgyalásokat Genfben, az Egyesült Nemzetek Irodájában (ONUG) tartják.

Az egyes hagyományos fegyvereket (CCW) érintő, avagy az embertelen fegyverekre vonatkozó Konvenció egy egyezményt és öt jegyzőkönyvet foglal magában. A konvenció „megtiltja ill. korlátozza egyes hagyományos fegyverek használatát, melyek úgy tekinthetők, mint túlzó traumatikus hatásokat kiváltó, ill. válogatás nélküli sérülést okozó fegyverek.” Az érintett fegyverek azok, amelyek:

  1. nem feltárható repeszeket hagynak az emberi testben (I. Jegyzőkönyv);

  2. taposóaknák, csapdásított és egyéb eszközök (II. Jegyzőkönyv);

  3. gyújtó fegyverek (III. Jegyzőkönyv);

  4. vakító fegyverek (IV: Jegyzőkönyv);

  5. robbanó hadieszközök (V. Jegyzőkönyv).

Az al-lőszerrel ellátott fegyverekről szóló egyezményt 2008 május 30-án írták alá Dublinben. Az egyezség egy 2007 februárjában 46 ország által Oslóban indított, e fegyvertípus kiiktatását célzó folyamatnak volt az eredménye. Ebben az ENSZ mellett résztvett a Nemzetközi Vöröskereszt valamint több társadalmi szervezet.

Végezetül, a Leszerelési ügyek Genfben székelő Irodája felel továbbá a leszerelést érintő tanulmányi-ösztöndíj-program megvalósításáért.

 

Forrás: ENSZ (Genf)