Népellenes front

Részletek

Kategória: 2013. január

Írta: SERGE HALIMI

Találatok: 9209

A feltörekvő országok mai vezetői nem méltó örökösei a háború után a gyarmatosítás és imperializmus ellen küzdő elszánt vezetőknek. A déli országok gazdasági szerepe fokozatosan, de feltartóztathatatlanul nő, a világgazdaság mind nagyobb részét tartják ellenőrzésük alatt. Ebből a szempontból a dolgok a helyükre billennek. Csakhogy a vagyonelosztás ezekben az országokban annyira igazságtalan, annyira egyenlőtlen, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek Dél-Afrikában vagy Kínában ma nagyobbak, mint az Egyesült Államokban. A frissen létrejött óriási magánvagyonokat viszont sokkal inkább nyugati luxuscikkre és nyugati vállalatok felvásárlására költik, semmint az indiai, kínai, arab, afrikai lakosság élet- és egészségügyi körülményeinek javítására.

Mintha a rablóbárók (Robber Barons) kora tért volna vissza. A 19. század végi Amerikában legendásan kapzsi nagyiparos dinasztiáknak (John D. Rockefeller, J. P. Morgan, Cornelius Vanderbilt) sikerült az élre törniük. Fokozatosan kiszorították a nagy európai családokat a kőolajiparból, a szállításból, a bankszférából. Az atlanti óceán két partja kezdetben még egymással versenyzett, majd egy kicsivel később összefogtak és nagy egyetértés alakult ki a világ munkavállalóinak kizsákmányolása, a részvényesjövedelmek mértéktelen növelése és a Föld erőforrásainak kiaknázása érdekében.

Az öbölországok uralkodói, a kínai, indiai vagy orosz oligarchák ugyanilyen kiszorításról, majd kiegyezésről álmodnak. Ahogy a múltban az amerikai nagyfőnökök, ők is szeretik saját érdeküket közös érdekként kihirdetni. Amikor a (túlságosan) gyorsan elejtett államosítási elképzelésről kérdezték, Lakshmi Mittal indiai milliárdos és a lotaringiai nehézipar mai tulajdonosa, az államosítást „visszalépésnek” nevezte. Majd figyelmeztetett: „Egy befektető alighanem kétszer is meggondol majd egy franciaországi befektetést.”[1]

Az orosz miniszterelnök nagyon hasonlóan érvelt, amikor a francia adókulcsemelésről kérdezték a véleményét: „Oroszországban, legyen az ember szegény vagy gazdag, jövedelme 13 százalékát fizeti be az államnak. Azt mondják nekünk, hogy az oligarcháknak többet kellene fizetniük, de mi nem akarjuk, hogy a tőke a homályos adóparadicsomokba – vagyis külföldre meneküljön.”[2]

Peking nem kevésbé szenvedélyesen védelmezi a liberális recepteket. Júniusban a kínai államfő megkönnyebbülésének adott hangot a görög jobboldal választási győzelme után; a legjelentősebb kínai szuverén befektetési alap első számú vezetője, és a GDF-Suez[3] egyik nagyrészvényese pedig odáig ment, hogy nyíltan felszólalt az Európában szerinte „elavult szociális törvények” ellen, amelyek „a kemény munka helyett restséghez és nemtörődömséghez vezetnek”.[4]

Perry Anderson brit történész emlékeztet arra, hogy 1815-ben a bécsi kongresszuson öt nagyhatalom (Franciaország, az Egyesült Királyság, Oroszország, Ausztria és Poroszország) egyezséget kötött a háborúk megelőzésére és a forradalmak elfojtására. Anderson szerint mostanság egy új, informális „pentarchia” kormányozza a világot, mely az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország, Kína és India összefogásával működik. Ez a konzervatív Szent Szövetség, melyet egyszerre rivális és cinkos nagyhatalmak alkotnak, a stabilitásról álmodik. Ámde az általuk teremtett világban garantált, hogy újabb és újabb gazdasági megrázkódtatások kövessék egymást. Ez pedig – akarják, nem akarják – a jövőben is szociális lázadásokat fog okozni.

Fordította: Ferwagner Ákos

európa

geopolitika

globalizáció

• Következő