Gyarmatosítás

colonialisme-2A gyarmatosításról a mai Magyarországon általában keveset tudunk, pedig az utóbbi két évszázadban a világ négy olyan időszakot élt át, amely a kor fejlett tőkés birodalmainak átalakulásával majd végül a gyarmati rendszerek felbomlásával a világrendszer alapvetően új formáját hozta el. Az alábbi összegző tanulmány párja a Birodalmakról szóló ismertetésnek és arra keresi a választ, vajon létezik-e új gyarmatosítás és ha igen, akkor miben hasonlítható a hagyományos gyarmati állapothoz?

Mind a két cikket angolból fordítottuk és eredetiben az www.akademia.edu honlapon, az egyetemi oktatók internetes hálózatán jelentek meg. A pontos elérhetőség: https://www.academia.edu/1485352/Colonialism

 

A kolonializmus gyakorlat és világnézet is. Gyakorlatként magában foglalja egy társadalom leigázását egy másik társadalom telepesei által. Világnézetként a gyarmatosítás egy valóban globális geopolitikai, gazdasági és kulturális doktrína, amely a nyugat európai kapitalizmus világméretű terjeszkedésében gyökerezik. E doktrína jócskán túlélte a legtöbb gyarmatbirodalom összeomlását. A szigorú értelemben vett “települések” azaz kolóniák már jóval a globális kapitalizmus beköszönte előtt is léteztek. Az angol colony azaz gyarmat szó az ősi latin colonia-ból ered, amelynek a jelentése: előőrs vagy település. Azonban a gyarmatosítás, mint a birodalmi kormányzás elve, és a kapitalista terjeszkedés hatékony stratégiája, egy a 15. századot követően megjelent, par excellence modern nyugat európai találmány. A gyarmatosítás magába foglalja más társadalmak, a világ régióinak és e régiók erőforrásainak tartós, erőszakos kisajátítását, amit konkrét ideológiával támasztottak alá.

A kolonializmus több folyamat kombinációjából áll, amely figyelemre méltó állandósággal ismétlődik a különböző esetekben. Közülük néhány:

- A nyugati “felfedezők” találkozása, ismételt és tartós érintkezése a gyarmatosításra kiszemelt régiók lakóival, szinte mindig együtt jár az erőszakos támadással, a stratégiai népirtással, a helyi irányítók alárendelt szerepekre kényszerítésével és végül: a nyugat európaiak letelepedésével.

- A gyarmatok földrajzának, gazdaságának, népeinek és népszokásainak felmérése, tudományos elemzése azzal a kifejezett szándékkal, hogy előmozdítsák az erőforrások kivonását, majd az egyenlőtlen cserekereskedelem kikényszerítését.

- Olyan termelő vállalkozások beindítása (ültetvények, bányák és nyersanyag-kitermelés stb.), amelyekben a “bennszülött”, tehát rabszolga sorba taszított munkaerő korlátozás nélkül felhasználható.

- Az őshonos ágazatok rendszeres rombolása, a gyarmatok európai árú-piaccá tétele.

- Háromszögű kereskedelem kialakítása a következők szerint: az európai áruk piacának kialakítása Afrikában, az afrikai rabszolgák értékesítése az amerikai és karibi térségben, valamint az amerikai ültetvények termékeinek eladása Európában.

- Olyan modernizációs projektek megvalósítása, mint a fejlett szállítási és információs infrastruktúrák kiépítése, a földmagántulajdon kialakítása, a gyarmati jog bevezetése, a gyarmati igazgatás és a specifikus adóztatás kialakítása a fosztogató és fegyelmező jellegű apparátusok működtetéséhez.

- A rabszolga, vagy szerződtetett munkaerő oda-vissza szállítása, alkalmazása a gyarmatok és régiók között, vagy ugyanazon a gyarmaton belül. A természettel szoros kölcsönhatásban élő helyi lakosság kulturálisan is körülírható tevékenységeinek szisztematikus szétrombolása, „pufferlakosság” kialakítása gyarmatosítókból és máshonnan oda telepedett lakosokból.

- A kollaboráns/komprádor gyarmati elit, a tömegoktatási rendszer és a közkultúra kialakítása, amelyek előmozdították az olyan eszmékhez való feltétlen igazodást, mint a nyugati civilizáció elismerése, és ezzel együtt az „európai felsőbbrendűség” és a gyarmati viszonyok elfogadtatása.

- Az alsóbbrendűnek tekintett gyarmati lakosság formálása a „felvilágosult” európai, azaz fehér kultúrához, a „tudományos” rasszizmus elfogadtatásával együtt. A gyarmati lakosság hadviselésre kényszerítése újabb gyarmatok, vagy mások gyarmatainak elfoglalása alkalmával.

- Az alávetett gyarmati lakosság Európába költözésének megakadályozása.

Az erőszak a gyarmatosítás lényegéhez tartozott. Mint Aimé Césaire[i] hangsúlyozta: a kolonializmus épp oly rutinszerűen alkalmazta az erőszakot a tengeren túli nem-európai lakosságokkal szemben, mint később a náci Európa saját polgáraival szemben.

Bár a kolonializmus bizonyosan totális rendszer volt, hasznos lehet elemezni az uralom három, kölcsönösen összefüggő elemének összetett hatását. A politikai-gazdasági, a társadalmi-intézményi, és a reprezentációs-szimbolikus területek vizsgálatát a következő fejezetekben foglaljuk röviden össze.

Politika-gazdaság

Tekintettel arra, hogy a kapitalizmus keletkezését a nyugati tudományos körök alapvetően az európai feudalizmus változásában keresik, nehéz megragadni a kolonializmus jelentőségét a globális kapitalizmus keletkezésében, és a mai Nyugat-Európa kialakulásában. Közvetlenül a gyarmatosítás időszaka előtt Nyugat-Európa viszonylag kicsiny, területileg és gazdaságilag marginális függeléke volt a hatalmas összefüggő afro-eurázsiai kereskedelmi rendszernek. Angus Maddison gazdaságtörténész becslése szerint, az 1000 és 1500 közötti években - azaz a kolonializmus teljes fellépése előtt - Afrika és Ázsia együttesen az emberiség teljes gazdasági termelésének a 75-80 százalékát adta. Ezzel szemben Nyugat-Európa részesedése 9 és 18 százalék között ingadozott. A nyugat-európai központú tengeren túli gyarmatbirodalmak kiépülésével, (körülbelül 1820-ra) Afrika és Ázsia együttes gazdasági súlya a világban 64 százalékra csökkent, míg Nyugat-Európáé közelítően 23 százalékra nőtt.

A 19. században két nagy átalakulás ment végbe a világ más részei feletti nyugat-európai uralom szerkezetében, amelyek további változásokat hoztak e területek viszonylagos sorsában. A század első felében lezajlott - a legtöbb esetben kreol elitek által vezetett - sikeres függetlenségi mozgalmak hatásaként Latin-Amerikában drasztikusan zsugorodtak Spanyolország és Portugália gyarmati birtokai. A különböző nyugat európai gyarmatosító hatalmak behatolásai fokozódtak e században Dél- és Délkelet-Ázsiába, valamint Afrikába. Új területeket juttattak közvetlen gyarmati uralom alá, miközben egymással is küzdöttek, hogy minél nagyobb részt hasítsanak ki maguknak az erőforrásokban gazdag kontinensekből. Ennek eredménye az volt, hogy 1913-ra Afrika és Ázsia együttes részesedése a világ jövedelméből szinte katasztrofális szintre (28 százalék alá) csökkent, míg a gyarmati uralmának csúcspontját elérő Nyugat-Európa egyedüliként rendelkezett a világ teljes előállított értékének egyharmadával.

Hogyan történt ez? A gyarmatosítás egyszerűen a globális szerkezeti átalakulás két, viszonylag különálló folyamatát indította el. Az egyik gyarmati értékátvitelnek nevezhető, a másik pusztító hatásnak. Az első olyan gazdasági, jogi és logisztikai mechanizmusok szabadjára engedésével járt, amelyek biztosították a természeti erőforrások (például ásványi kincsek, elsősorban az ezüst és az arany, majd a nagy iparosítások beindulása után a vasérc) átvitelét a gyarmatokról a metropolisokba. A nyugat-európaiak olyan döntő áruk gyarmati termelését is megkezdték, mint a gyapot, a fűszerek, a tea és a kávé. Mindezt az európaihoz képest megdöbbentően olcsó gyarmati munkaerő, a rabszolgák totális kizsákmányolásával.

Az olcsó munkaerő alkalmazása mellett az adózás és az árfolyam-manipulálás szélsőségesen eltorzított rendszerei tovább fokozták az értékek szakadatlan áramlását a gyarmatokról a központokba. Az óriási haszon nem maradt el. Erre jó példa a viszonylag kis Szent Domingó (a későbbi Haiti) sziget rabszolgamunkára alapozott ültetvényeinek a termelése, mely az 1791-es haiti forradalom előtti Franciaország teljes „külkereskedelmi” bevételének a kétötödét tette ki.

Nyugat-Európa globális gazdasági pozíciójának relatív javulásával együtt járt a gyarmatosított területek társadalmi, jogi, politikai, iparosodás előtti, agrár és egyéb technológiai szerkezeteinek az elpusztítása. A gyarmati politika különálló elemei, így a birodalmi hadviselés; a lakosság jelentős részének az áthelyezése vagy legyilkolása; az őshonos társadalmak kereskedelmi hálózatainak és gazdasági intézményeinek az elpusztítása; a nyugat-európai termékek kényszerített importja együttesen gyengítették a gyarmat gazdasági, politikai és társadalmi lehetőségeit. Mindezt fokozta a gyarmatosított társadalmak gyakorlatától idegen jogi eljárások kierőltetése, a földmagántulajdon kényszerítése ott, ahol a földhöz való közösségi hozzáférés volt a norma. A szándékos rombolás különösen gyalázatos példája volt az Indiában termelt ópium kereskedelmi monopóliuma körüli hadjárat. A monopóliumot tulajdonló Brit Kelet-indiai Társaság (British East India Company) az ópium importjának és értékesítésének ismételt, kifejezett tilalmával szembeszegülve rendszeresen terítette az erősen addiktív anyaggal Kínát, a gyarmatosításnak addig sikeresen ellenálló, erős, nem-európai hatalmat. A britek által Kínába csempészett ópium mennyisége majdnem a százszorosára nőtt 1730 és 1830 között. A kínai tiltakozást a Brit Birodalom indokként használta fel két, Kína elleni háború indításához, hozzájárulva a 19. századi kínai birodalom hatékony lerombolásához.

Összegezve: a gyarmati értékkivitel - a kapcsolódó jelenségekkel együtt - lehetővé tette, hogy Nyugat-Európa kiterjessze geopolitikai és gazdasági hatalmát. A gyarmati időszakban létesített függőségek előnyeit ezek a gazdag társadalmak nem csupán az adott időszakban aratták le, hanem jóval később, a formális gyarmati uralom zárultával is. Ezt a folyamatot széles körben dokumentálta a gazdasági, politikai, technológiai, pénzügyi és segélyezési tudományos irodalom. A valamikori gyarmati társadalmak némelyikének megdöbbentő jelenlegi nyomora mélyen gyökerezik a gyarmati értékkivitel politikai-gazdasági ikerfolyamataiban.

Társadalmi intézmények

A gyarmatosítás az európaitól eltérő társadalmi formákat is létrehozott a gyarmatokon, noha a hajtóerő mindkét helyen a kapitalizmus keletkezése és expanziója volt. Nyugat-Európán belül a magántulajdon uralmának a létrejötte és az összes társadalmi kategóriák áruvá alakítsa együtt járt az Antonio Gramsci által hegemóniának nevezett társadalmi folyamattal: az oktatási, a jogi, a vallási, a politikai és kulturális intézmények kialakításával, valamint a köz- és magánszférák fokozatos átalakulásával. Míg Nyugat-Európában a kompromisszum, a meggyőzés és az ügyesen bevetett erőszak megfontolt kombinációjával valósult meg ez a folyamat, addig a gyarmati igazgatásban rutinszerűen az erő felhasználásához folyamodtak. Így kényszerítették ki azt, amit Ranajit Guha találóan hegemónia nélküli uralomnak nevezett.

A hegemónia nélküli gyarmati uralomban a lakosság fizikai, jogi, törvényi vagy gazdasági erővel történő masszív át- és kitelepítése intézményesített volt. A gyarmatok kapitalista termelési folyamatainak kialakításakor három szakaszban zajlott a lakosság áttelepülése. Az elsőben katonák, kereskedők, rekviráló ügynökök, elítéltek, kincskeresők, adminisztrátorok, farmerek, misszionáriusok, tanítók települtek át Európából, sőt a 19. század elejétől kezdve kisebb számban társadalomtudósok is. A második kitelepítés maga volt a rabszolga kereskedelem, amelyben emberi lényeket ingóságként adtak-vettek. A 19. század közepéig tartó szervezett rabszolga kereskedelem elsősorban Afrikából Amerikákba, és a karibi térségbe irányult, illetve kisebb mértékben Dél-Ázsiából a délkelet-ázsiai gyarmatokra. A harmadik szakaszban kényszer áttelepítések zajlottak. Ekkor a gyarmati birodalmak adósságcsapdában vergődő polgárait, vagy elítélteket telepítettek különböző, gyakran földrajzilag távoli régiókba. Az eladósodott embereket többnyire kényszermunkásként alkalmazták ültetvényeken, bányákban, infrastrukturális építkezéseken. A kínaiak közül sokan dolgoztak például az észak-amerikai vasútépítéseken, más dél-ázsiai elítéltek pedig tömeges kényszermunkát végeztek a 19. századi Szingapúr nagyvárosi építkezéseinek kezdetén.

A gyarmatok a kísérleti térség szerepét is betöltötték. Számos gyarmat politikai, jogi, oktatási, tudományos és technológiai kísérlet terepe volt. Itt vezették be először az olyan újításokat, mint az ujjlenyomat- és az útlevélhasználat, itt alkalmaztak először pszichiátriai kísérleteket, nem törődve azzal, milyen hatással lesz ez majd a gyarmatok lakosságára. Az ilyen kísérletezést a metropolis és a gyarmat, a gyarmatosító és a gyarmatosított közötti éles kontrasztok tették lehetővé, egy sajátos világszemlélet jegyében. Ebben a hierarchikus felfogásban az európai fehér embercsoportok természetesen magasabb értékűként voltak elkönyvelve. A faji szemlélet a 19. században, és később a posztkoloniális világban, bizonyíthatóan továbbra is formálja a társadalmi viszonyokat.

A gyarmatosítás társadalmi viszonyai között mélyen gyökerező jelenség volt a szexuális kizsákmányolás is. A gyarmatokra érkező európaiak legtöbbje férfi volt, akik a rabszolgaságtól a közjogi házasságig terjedően változatos viszonyokat alakítottak ki a gyarmatosított nőlakossággal. Véleményük a bennszülött nőkről jellemzően triviális. A gyarmati beszámolók, útleírások és memoárok szexuális féktelenségről és az erkölcsök hiányáról tanúskodnak. Széleskörű gyakorlat volt a rabszolgák szexuális kizsákmányolása a tulajdonosok által. A nők, sőt a bennszülött férfiak szexuális tárgyként való használatát indokoltnak vélték a gyarmati munkaerő reprodukciójában is. Alávetésük változatos formái között az egyik legelképesztőbb volt a rabszolga férfiak és nők kényszerpárosítása a munkaerő reprodukálásának kizárólagos céljából, miközben a rabszolgák közötti házasságot és családalakítást tiltották.

A nem-európai másság ilyen dehumanizáló leértékelése különféle reakciókat váltott ki, és a gyarmatosítás elleni harc nagyon változatos formáihoz vezetett. Némelyek elfogadták az erőszakos lázadás és felkelés módszerét, mint az antikoloniális felszabadítás szükséges, sőt üdvözlendő elemét. (Ilyen volt például a franciákkal szembeni algériai ellenállás.) Frantz Fanon érvelése szerint a gyarmatosítás elleni harc ilyen fajtája katarzist nyújthat a gyarmatosítottak számára, akiktől rendszeresen megtagadták a megbecsülést, a méltóságot, sőt időnként emberi mivoltukat is. Ugyanakkor Mohandas K. Gandhi Indiában, a brit uralom elleni harcban az erőszakmentesség fontosságát hangsúlyozta. Mint mondotta, a keletiek (nem-nyugatiak) erkölcsi felsőbbrendűségét épp az erőszakmentesség bizonyítja a nyugati erőszakkal szemben. Noha ez a kétféle mozgalom különböző magatartásformákat tükröz, ugyanazt szolgálja: egy elképzelt „bensőség” eszményét, a „mi” közös tudatát, amelynek alapján e népek megindíthatják a gyarmati uralom elleni harcot.

Ábrázolások

Gayatri Spivak szerint, a gyarmatosítás ábrázolásának két összefonódó aspektusa van: vertreten (közelítő jelentése: „valakinek a helyébe lépni, valakit politikailag képviselni formális értelemben”), és darstellen (durván: „bemutatni, oda helyezni, ábrázolni”). A gyarmatosítás ábrázolásának tekervényes története az e két dimenzió által kijelölt erőtérben bontakozott ki: az előbbiben a gyarmatosított személy megjeleníthette, elképzelhette saját magát, az utóbbiban pedig arra törekedett, hogy az ábrázolás sose legyen természetes, sőt ártalmatlan se, mert a gyarmati társadalmi viszonyok se voltak azok.

Az első felfedező utazások ideológiai igazolása az volt, hogy az utakat Istenért, az aranyért, a dicsőségért és a fűszerekért teszik meg. Bár a hittérítéssel kapcsolatos küldetéstudatot kiemelten hangsúlyozták, ismertté vált, hogy a gyarmati terjeszkedés együtt jár erkölcstelen cselekedetek sokaságával: a bennszülött lakosság kirablásával, meggyilkolásával, rabságba ejtésével. Ezek után nehéz volt elhitetni, hogy a gyarmatosítók humánus és keresztény normákat képviselnek. Úgy vélték, az erőszakos cselekedetek indokolhatók, ha a bennszülöttekről negatív képet alakítanak ki. Az európai ábrázolások ettől kezdve barbár, primitív népekként mutatják be a gyarmatosított területek őslakosait. Innen már csak egy kis lépés volt a fajilag alsóbbrendű emberi lényként való 19. századi ábrázolás.

A nyugat-európai gyarmati uralom elmélyülésével, stabilizálódásával a gyarmati társadalmakra vonatkozó ismeretek valamiféle rendszerré álltak össze. A helyi elitek: gyarmati igazgatók, orvosok, oktatók, misszionáriusok és antropológusok tapasztalatokon alapuló ismeretek sokaságát gyűjtik össze, például a bennszülöttek szokásait illetően. Az európai társadalomtudományok külön ágazatokat fejlesztettek ki e társadalmak tanulmányozására, amelynek egy tágabb elemzési keretbe foglalt részét - Edward Said nyomán - orientalizmusnak neveznek el. Az újságbeszámolók, útleírások, népszerű regények, útikönyvek és zsebkönyvek, operettek, népszerű dalok, fényképek, levelezőlapok, valamint a gyarmatokról visszatérő személyzet személyes beszámolói negatív megállapításokat is tartalmaznak. Olyan képet tükröznek, amelyben a gyarmatosított kultúrákat öröknek, (időben rögzítettnek és változásra alkalmatlannak), nőiesnek, szenzuális-erotikusnak, gyengének, nem-hatékonynak és lényegében alsórendűnek írják le. Ezek az ábrázolások aztán együtt hatottak a gyarmatok negatív, előítéletes képének a stabilizálására, igazolva a tartós alávetettség szükségességét a metropolisok közönsége előtt.

A nyugat európai központú, tengeren túli birodalmak ma is a gyarmatosítás közvetlen örököseinek tekinthetők. Ez az örökség minden dimenzióban – politikai-gazdasági, társadalmi és szimbolikus értelemben – az emberiség közös történetének integráns részévé vált, és ma is él a modern nyugat európai közkultúrában. A gyarmati ábrázolás és a kolonializmus eszméinek hatását a világnak még azok a régiói sem kerülhetik el, amelyeknek történelmi értelemben nem volt ilyesfajta közvetlen tapasztalata.

Fordította: Szende György

 


[i] Aimé Césaire (1913-2008) politikus és költő, a francia karib-tengeri Martinique szülötte. A Négerség és a gyarmatosítás-ellenesség irodalmi mozgalmának megalapítója.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés