Kórkép a magyarországi szegénységről

DR5210 142„A tegnapon való sajnálkozás,

és a holnaptól való félelem

ellopja tőlünk a boldogság pillanatát!”

(Ismeretlen szerzőtől a Facebookról)

„Hárommillió ember, köztük 850 000 gyermek él ma Magyarországon létminimum alatt...” hangzott el Orbán Viktor szájából 2007. november 4-én. Hét évvel később, 2014-re a létminimum alatt élők száma több mint 50 százalékkal megnőtt, a mélyszegénységben élő gyermekek száma pedig a populáció 10 százalékát is meghaladta. Ez a megdöbbentő növekedés az elmúlt 4 évben következett be, pontosan az alatt az időszak alatt, amióta Magyarország miniszterelnöke ismét Orbán Viktor.

A KSH 2010-től nem adja közre a létminimum alatt élők számát, illetve nem végez ilyen irányú számításokat, de léteznek becsült adatok, és egy-két kutatóintézeti felmérés. Ezek szerint: 2010-ben 3,7 millió magyar élt a létminimum alatt, 2012-re 4,6 millió[1], 2013-ra 4,8 millió[2]. Ez a soha nem látott növekedés akkor következett be, amikor Európa legtöbb országa kezd kilábalni a 2008-as gazdasági válság következményeiből.

A létminimum értéke a statisztikusok által elfogadott küszöbérték, amely szerény életvitel mellett a szükségletek kielégítésére éppen hogy elegendő egy ember számára. Az Európai Unió szegénységre vonatkozó összehasonlítási alapja a medián jövedelmek 60 százaléka. (Ez az érték a hivatalosan megállapított létminimumnál valamivel szigorúbb mutatószám). A magyarországi létminimum érték egyedül élő ember számára 2013-ban 87 510 Ft, a szegénységi küszöb pedig 73 900 Ft. A minimálbéres jövedelem 66 483 Ft, ami ¾-e a létminimumnak, a szegénységi küszöbnek pedig pontosan a 90 százaléka. Sokat elárul a magyar társadalom állapotáról, hogy az un. szegénységi küszöböt a népesség közel 30 százaléka nem éri el. Ahhoz, hogy elérjék a létminimumhoz szükséges jövedelmet, egy 4 tagú magyar családnak 253 779 Ft összjövedelemmel kellene rendelkeznie havonta, míg egy egyedül álló nyugdíjasnak 78 759 forinttal. (Érdekes, hogy a nyugdíjasok körében sokkal alacsonyabb a létminimum alatt élők száma.)

A KSH számításai szerint egy aktív korú magyar felnőttnek élelmiszerre legalább 24 099[3] Ft-ot kellene fordítania, 2013-ban, hogy megfelelő egészségi állapotban legyen. Ugyanez az érték egy két felnőttből és két (14 év alatti) gyermekből álló családnál 85 696 Ft lenne, míg egy nyugdíjasnál 21 255 Ft. A szociológusok becslése szerint a létminimum alatt élők 85 százaléka nem éri el a fent jelzett szintet. Tavaly a háztartási kiadásaik:

  • 1/3-át élelmiszerre,
  • 29 %-át lakásfenntartásra (ennek több mint felét az energiaárak tették ki),
  • 9,4 %-át egészségügyi, kozmetikai, ruházati cikkekre,
  • 15 %-át közlekedésre,
  • 4,7 %-át utazásra, üdülésre, kultúrára
  • 45% élelmiszer;
  • 40% lakásfenntartás;
  • 10% gyógyszer, ruházat;
  • 4% utazás;
  • 1% kultúra, üdülés.

fordította egy átlag magyar család[4].

A létminimum alatt élőknél ezek az értékek saját becsült számításaim alapján a következőképpen alakulnak[5]:

Ez a számítás olyan családokra vonatkozik, akik még rendszeresen fizetik a közüzemi számlákat, lakástörlesztésüket, de jövedelmük nem éri el a létminimumot. A

 

1. Létminimum értékek különböző

2. Létminimum értékek különböző háztartástípusokban 2013-ban.

 

KSH számításai alapján (az energiaárak mesterséges visszaszorítása miatt) a lakásfenntartásra fordított pénzek nagysága csökkent 3,4 százalékkal. Arról viszont nem beszélnek, hogy a létminimum alatt élőknél. ez az arány 6 százalékkal nőtt, hiszen jelentős részük fával fűt, a palackos gáz támogatása pedig sokkal alacsonyabb, mint a többi energiahordozóé. Mindeközben a banki törlesztések jelentősen növekedtek, különösen a devizahiteleseknél[6]

 

Létminimum értékek idősora

3. Létminimum értékek idősora

A „farnehéz” magyar társadalomból: a leszakadók, a munkások, a kádári kisemberek és a sodródó vidéki fiatalok közül kerül ki a létminimum alatt élők legnagyobb része. A helyzetet még elviselhetetlenebbé teszi, hogy 600 milliárd forint kivonását tervezik a szociális szférából - legalábbis a brüsszeli apparátusnak benyújtott konvergencia program szerint. A rezsicsökkentés a középosztály lecsúszásán valamelyest segített, de nem tudta megállítani. A kivándorlás, illetve a külföldi munkavállalás is csökkenti a kormányra nehezedő szociális nyomást. (jelenleg 1,7 millió magyar dolgozik külföldön).

Az adókedvezményeket – főleg a 3 gyerekes családoknak járó támogatást - a társadalom felső 3/10-e élvezi, a maradék 10 százalékon pedig a 7/10-e osztozkodik. Önmagáért beszél a következő adat is: a jövedelemeloszlást mutató GNI index a 2010-es 24,1 értékhez képest tavaly 27 lett. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy a társadalom közérzete jelentősen romlott.

A GALLUP kutatása[7] is ezt a folyamatot látszik igazolni. Az OECD országok körében végzett legutóbbi kutatása arra irányult, hogy a gazdasági válság után, az egyes országokban, a gyermekes és a gyermektelen családok hozzá tudnak-e jutni a szükséges élelmiszerekhez? A kutatás szomorú „eredménnyel” zárult: a gyermekekkel rendelkező családoknál átlagban 15 százalékról 21 százalékra nőtt azok száma, ahol gondot okoz az élelmiszerek beszerzése, míg a gyermekekkel nem rendelkező családoknál 10 százalékról 21 százalékra nőtt 2007 és 2013 között. Úgy is mondhatnánk, hogy ez már az éhezés előszobája.

Míg a 2008-as gazdasági válság rendkívül rossz hatással volt az OECD országokra, addig a volt szovjet tagköztársaságok területén hatalmas léptékben csökkent az éhezés mértéke. A politikai döntéshozók mélyen elgondolkodhatnának azon, hogy a válság által legjobban sújtott Görögországban 28 százalék, Portugáliában 25 százalék, Magyarországban 47 százalék volt a nélkülöző gyermekes családok aránya. Azaz: legalább egy olyan hónapról számoltak be az elmúlt év folyamán, amikor nem tudták megvenni a család számára szükséges élelmiszert. Ugyanez az arány a gyermektelen családoknál Görögországban 26 százalék, Portugáliában 16 százalék, Magyarországon 35 százalék volt. Tőlünk rosszabbul, a környező országok közül csak Törökország teljesített a maga 50 százalékával, illetve a gyermekteleneknél 40 százalékkal. Döbbenetes adat!

A társadalom legalsó rétegeinek lecsúszásán a javuló gazdasági eredmények nem segítettek. Nemhogy enyhítették, hanem még növelték is! Kérdés, mi az alapja a javuló gazdasági eredményeknek? Az az érzésem, hogy nem az ipari és mezőgazdasági termelés szintjének növekedése, hanem a szociális szférából kivont támogatások. Ha a javuló foglalkoztatási statisztikák ellenére romlanak az éhezési mutatók, ott valamilyen komoly ellentmondás húzódik meg a háttérben. Nem vagyok szociológus, sem gazdasági szakember, így a kérdés megválaszolását kikerülném, de gyanítom, hogy az élelmiszer árak emelkedése az egyik legfontosabb tényező ebben a kérdésben.

Az elszegényedés veszélyének a gyermekes családok vannak a legjobban kitéve. A Gallup mérései szerint 2007-hez képest 32 százalékkal romlott Magyarországon a gyermekes családok helyzete. A felmérések szerint Románia és Bulgária ilyen szempontból nem tartozikaz első 10 között, viszont az USA és Észtország rajta van a listán. Bár a csődben lévő görögöket több milliárd euróval segítették ki, az elszegényedési adatok alapján egyértelmű, hogy a magyar szegények fizették meg a leginkább a gazdasági válság árát. Magyarországon a legszegényebb réteg és a középosztály lett a kormányzati „szabadságharc” áldozata és legfőbb vesztese. Az OECD adatok alapján már 2011-2012-ben lehetett érzékelni, hogy nagyon nagy gond van a szociális rendszerünkkel, mert 2 év alatt megduplázódott azok száma, akik élelem-hiánnyal küzdöttek. Az UNICEF felmérése pedig azt támasztotta alá, hogy legalább 180 000 gyermek él mélyszegénységben Magyarországon. Ez a gyermekpopuláció 10 százaléka!

A szegénység területi eloszlása egyértelmű képet mutat. Sarkad környékéről elindulva, a román határ mellett végig húzódva, a Bodrogköznél az Északi- Középhegység felé haladva, majd, a Nógrádi- medencénél megfordulva, a Jászság, Pest megye, és az Orbánság területét is beleszámítva, egyértelműen meghúzható az ország „szegénységi vonala”. Ha a magyarországi befektetési térképet erre a vonalra ráhelyeznék, kiderülne, hogy pontosan ez az a mező, ahová a kormányok és a nemzetközi tőke képviselői a legkevesebb pénzt fektették be. Azt hiszem, ezzel a felvetéssel már választ is adtam a kitörési pontok egyikére, de nagyon fontos lenne a magas színvonalú oktatás megszervezése, és a helyi termelési közösségek támogatása is. Ez utóbbi csak úgy lenne megvalósítható, ha az önkormányzatok termőföldhöz jutnának, a saját oligarcháikkal szemben. Fontos szerepe lenne a falugazdászi hálózatoknak a közösségi termelés beindításának szakmai támogatásában. A változások elindításához legalább 4-5 év kell, de tudjuk, hogy egyetlen kormány sem akar ilyen hosszútávra tervezni.

A kormány az ország belső fogyasztásának növelésével szerette volna a gazdaság motorját beindítani, de a társadalom ilyen fokú elszegényedése mellett ez naiv elképzelés. Az Eurostat[8] adatai szerint Magyarország az európai átlag 67 százalékát fogyasztja, feleannyit, mint Németország. Tőlünk kevesebbet csak Horvátország, Románia, Bulgária fogyaszt. A fogyasztás gerincét mindig a középosztály adja. Ennek egyenes következménye, hogy a kormányok a középosztályt igyekeznek mindig megerősíteni, helyzetbe hozni. A GFK és az MTA Társadalomtudományi Központ „Osztálylétszám 2014”[9] című kutatása szerint Magyarországon nem alakult ki középosztály a szó valódi értelmében. A kormányzat mostani társadalmi politikája nem is ezt a célt szolgálja.

A munka alapú társadalomban a magas iskolai végzettséggel, komoly társadalmi kapcsolatokkal, és megfelelő tőkével rendelkező emberek előtt nyílnak lehetőségek. Ezt a célt szolgálja a közoktatási és felsőoktatási rendszer átalakítása is. Aki nem tud egyházi, vagy az elit számára fenntartott alapítványi iskolákba bejutni, annak szinte lehetetlen a társadalmi ranglétrán való továbblépés. A körte alakú magyar társadalomban a legszegényebbek vannak a legnagyobb létszámban, ők adják a létminimum alatt élők 95 százalékát. A társadalomkutatók leszakadóknak, munkásoknak és sodródóknak nevezik a létminimum alatt élőket. A kádári kisemberek közül kerül ki még a szegénységben élők töredéke. Ez az a társadalmi csoport, amely a

 

GFK és az MTA

4. GFK és az MTA TK kutatói szerint így rétegződik a magyar társadalom

 

késő Kádár korszakban a középosztályt képezte, és a rendszerváltás óta folyamatosan csúszik le. Megítélésem szerint a vidéki értelmiségi családok gyermekeiből, és a kádári kisemberek utódaiból kerülnek ki főként a külföldön munkát vállalók, vagy a kivándorlást választók. Róluk mondott le a mai közpolitika:

 
   


legfeljebb lózungok szintjén foglalkoznak velük [10].

Elemzésünk szempontjából a legfontosabb társadalmi csoport a leszakadtak (több mint 3 millió honfitársunk tartozik ide), a következő jellemzőkkel rendelkeznek:

Létszám szerint a legnagyobb réteg. Nem csupán anyagi, jövedelmi, vagyoni helyzetük rendkívül kedvezőtlen, de kapcsolatszegények is, kultúrafogyasztásuk pedig elhanyagolható. Jelentős körükben a szakképzetlenek aránya. Ha dolgoznak, fizikai vagy mezőgazdasági munkát végeznek, de jellemzően inkább munkanélküliek, közfoglalkoztatottak, segélyezettek. Magas körükben a rokkantak, illetve az öregségi nyugdíjasok aránya. Megállapítható, hogy a szüleik is hasonló helyzetben voltak, azaz a legalsó réteg újratermeli önmagát.

Hasonló, vagy még rosszabb a társadalom alsóbb csoportjaiban megjelenő, önmagukat romaként meghatározó válaszadók helyzete.

Külön nagy csoportot alkot a létminimum alatt élő másfélmillió munkás és egyéb munkavállaló. Ők csak annyiban különböznek a leszakadóktól, hogy minimálbérrel rendelkeznek. Ha elveszítik a munkahelyüket, azonnal a leszakadtak körében találják magukat. A multinacionális, valamint a hazai közép- és nagytőke kizsákmányolása őket érinti legjobban. Nem jellemző rájuk a kultúra fogyasztás, nem járnak üdülni, hanem otthon tévénézéssel, legfeljebb internetezéssel töltik idejüket. Érdekes, hogy e két utóbbi csoport tagjai között a legalacsonyabb a migrációs hajlam, és a külföldi munkavállalás gondolatával sem foglalkoznak.

A közel 1,7 millió sodródó fiatal és középkorú adja ki a harmadik csoportot, akik a létminimum szélén élnek. A „mamahotel” lakói, akiknek a szülei még a Kádári középosztály stabil tagjai voltak, ma igen nehezen tudnak megkapaszkodni. Közülük kerül ki a legtöbb külföldi munkavállaló (becslésem szerint kétharmaduk nem itthon dolgozik). Nincs elég kapcsolatuk (sem személyes, sem szervezeti), nem járnak színházba, nem olvasnak könyveket, viszont nagyon otthon vannak az újkultúrában (internet). Ez utóbbi akár feljebb is viheti őket a társadalomban.

A negyedik csoport, ahonnan szintén a létminimum környékén élők kerülnek ki, a kádári kisemberek, mintegy másfélmillióan. A mindennapokban nehezen de kijönnek a jövedelmükből, nyaralni nem járnak, alig beszélnek idegen nyelvet, inkább állami munkahelyen dolgoznak, főként irodistaként. Többnyire kistelepüléseken élnek, korosztály szerint idősebbek. A lecsúszás ellen nem mindig sikerrel küzdenek.

A vidéki értelmiség körében rendkívül kicsi a létminimum alatt élők száma. Ők legfeljebb akkor kerülnek ebbe a helyzetbe, ha állásukat elvesztik és huzamosabb ideig nem találnak új munkahelyet. A feltörekvő fiatalok, felső középosztály és az elit köreiből nem kerülnek ki létminimum alatt élők. Viszont arra a becsült számításra fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a két százaléknyi elitünk (kevesebb mint 200 000 ember) rendelkezik a magyar társadalom szétosztható vagyonának 90 százalékával. Ez az érték a középkori Magyarországon volt utoljára ilyen polarizált!

Az OECD 2014-es Society at Galance[11] jelentése alapján 16 pontban lehetne összefoglalni azt, hogy milyen helyzetben vannak a magyar társadalom legalsóbb rétegei:

  1. A szegények egyre szegényebbek, a gazdagok még gazdagabbak.
  2. Csökkentek a szociális kiadások. 2008-2013 között csak Görögországban és Magyarországon csökkentek ilyen erőteljesen a szociális kiadások.
  3. Csökkent a munkavállalók támogatása. 2008-2013 között a világon csak Magyarországon csökkentették az aktív dolgozók támogatását (betegszabadság, munkanélküli segély, minimálbéresek támogatása).
  4. Nincs befektetés a jövőbe. 2008-2013 között, a fejlett európai országok közül, mi költöttük a legkevesebbet az oktatásra. Az egy diákra jutó támogatás mindenütt emelkedett, csak nálunk csökkent.
  5. Az egészségügyünk és a nyugdíjrendszerünk nem hatékony.Az átlagtól többet költünk egészségügyi ellátásra, a várható átlagéletkorunk mégis a legalacsonyabbak közé tartozik.
  6. Nem segítünk a szegényeken, az ország közel egyharmada éhes. A szegények nem jutnak megfelelő egészségügyi ellátáshoz, gyermekéhezés szempontjából pedig Európában az elsők vagyunk.
  7. Nem bízunk vezetőinkben, a fiataljaink pedig egyenesen gyűlölik a politikai elitet.
  8. A rendőrségben és az igazságszolgáltatásban sem bízunk. A magyarok félnek a legjobban sötét utcákon sétálni, tartanak attól, hogy megtámadják őket, és erőszakos bűncselekmény áldozataivá válnak. A bírói munka megítélése Európában nálunk a legkedvezőtlenebb.
  9. „Magasról teszünk” a házasság szentségére. Európában csak a svédek és az észtek élnek kisebb hányadban házastársi kötelékben.
  10. Drámaian fogyunk. Az Európai Unióban nálunk szülnek a legkevesebbet a nők, a népesség arányát tekintve.
  11. Boldogtalanok vagyunk, menekülünk a hazánkból. Egy 10-es skálán mérve a magyarok boldogság-indexe igencsak alacsony: 4,7. (Az OECD országok közül csak Dél-Afrikában alacsonyabb.) A népesség arányához képest nagyon sokan vállalnak külföldön munkát.
  12. A nők még boldogtalanabbak. Az OECD országok közül a magyar nők a legboldogtalanabbak.
  13. „Hullunk, mint a legyek.” Az Európai Unióban nálunk a legalacsonyabb várható életkor /75 év/.
  14. Gyakori az öngyilkosság. Európában csak az oroszok követnek el több öngyilkosságot.
  15. Nem jótékonykodunk. Európában csak az észtek adakoznak kevesebbet az átlagjövedelemhez képest.
  16. Egyre jobban gyűlölünk. Oroszországot leszámítva nálunk növekedett a legjobban az intolerancia a faji, etnikai kisebbségekkel és a melegekkel szemben.

A rendszerváltáskor azt hittük mindannyian, hogy egy nagyobb sebességű vonatra fogunk átszállni. A demokráciát remélő magyar ember egy jobb világ felé robogó vonaton szeretett volna utazni. Ma csak azt érzékeljük, hogy a nagy sebességű vonat helyett a gőzmozdonyba bevezették a magasfeszültséget. Egy helyben állunk, sőt hátrálunk, de a vonat piszkosul ráz. Miközben a magyar elit átszállt a legújabb sportautójába és hátra se néz, nyomorgó honfitársaink a Kádár-korszak létbiztonságáról ábrándoznak korgó gyomorral...

Totyik Tamás

 


[1] TÁRKI 2013-as kutatásának eredménye

[2]Becsült adat

[3]KSH Statisztikai tükör 2014/53

[4] KSH Statisztikai tükör 2014/53

[5] Létminimum értékek különböző háztartástípusokban 2013-ban

[6] KSH - Statisztikai tükör 2014/53. szám

[7]http://www.gallup.com/poll/170795/families-struggling-afford-food-oecd-countries.aspx

[8]http://epp.eurostat.ec.europa.eu/cache/ITY_PUBLIC/2-18062014-BP/EN/2-18062014-BP-EN.PDF

[9] http://politologia.tk.mta.hu/uploads/files/Osztalyletszam2014_MTATK.pdf

[10] http://www.origo.hu/itthon/20140612-magyar-tarsadalom-felmeres-osztalyletszam-2014.html

[11]http://www.oecd.org/els/soc/OECD2014-Society at a Glance2014.pdf